Lehet, hogy jobb lenne most nem megszólalni. De lehet, hogy mégis hiányzik valami. Lehet, hogy elhangzott a lényeg, amivel "lényegében" egyet lehet érteni. De az ördög a részletekben lakozik.

Ha nem ismernénk egymást, ha nem bíznánk egymásban, itt kellene lezárni. Mert akkor, fázósan és gyanakodva néznénk egymásra. De valahogy - hiszen attól fraternet - várunk még valamit. Ez a valami az értelmes emberi dialógus. Ez a valami a torkunkban levő gombóc, a gyomrunkban levő görcs valami módon való oldani akarása.

A mai újra virágzó késő kádárizmus újra termi a 3T világát: mai Aczél elvtársak vidáman újra tiltanak-tűrnek-támogatnak, talán kissé rafináltabban, de mégis elég átlátszóan.

Csak maga az élet cáfol rá erre a "Kádár-retróra". Hiszen Miskolc után Veszprém/Enying jött, az elhallgatás, elhallgattatás után a tragédia és rettegés - "talán nem véletlenül". Kiderült, hogy a politikai korrektség túlhajtása értelmetlen tabuizálásba csaphat át, ami a társadalmi dialógust, a közbeszédet fojtja el.

Tapasztalat szerint a 20.szd. szörnyűségei után először a hallgatás, elhallgatás jön, csak aztán a múlt feldolgozása, a múlttal való szembenézés – a németeknek találó szava van erre: Vergangenheitsbewaeltigung. A magyar evangélikus közelmúltról való lényegébe első nyílt vita, párbeszéd is most zajlik az egyházi hetilapban, jó húsz évvel 1989 után. Jobb későn, mint soha.

Dehát mit illik és mit nem illik mondani, kulturált, egyházi környezetben. Ugye valami ilyesmit keresünk "illemkódex" címén. A tabuizálás rövidre zárása és az elszabaduló előítéletesség Szküllái és Kharübdiszei között imbolygunk. Hiszen biztosabb volt a hallgatás, kockázatmentesebb a szőnyeg alá söprés.

Csak éppen ebből nem lehet a holtpontról kiindulni. Fejlett nyugati világban azért a nehéz kérdésekről is tudnak értelmes párbeszédet folytatni, érdekes cikkeket írni. Ők is persze nekiszaladnak néha a nehézségeknek, de valahogy van kultúrája a vita, dialógus újrakezdésének, a görcsoldó kibontakozásnak.

Nálunk a negyven évi diktatúra, félelem, elhallgatás, elfelejtés bizony jól betömte a nehéz kérdések társadalmi kibeszélhetőségének a lehetőségeit. Félünk attól, hogy elbotlunk, megszégyeníttetünk, hogy a lavinát elindítjuk. És a félelem, mint oly sokszor, nem teljesen alaptalan.

Történelmi példák, fehér foltok

A tabu azonban olyan mint a tiltott gyümölcs: érdekes, kívánatos. Nézem a német újnáci fiatalokat "szerkóikban", akiknek láthatólag semmiféle tapasztalatuk, ismeretük nincs a barna diktatúráról, de a tiltott ösvényen való menetelés miatt üdvözült mosoly volt arcukon. Talán le kellene ülni egyszer velük, elbeszélgetni, mik is ezek a dolgok. Bátran tegyék fel kényelmetlen, kínos, tabuizált kérdéseiket.

Példák világíthatják meg a nehéz kérdések természetét. Itt van a magyar-szlovák kérdés, a maga 20% történelem, 80% pszichológia vegyületével. Kaefer tanár úrék évtizedek óta szívós munkával építgetik a dialógust, egy nemrég megjelent kötet olyan nehéz történelmi fogalmakat (terminológia) tárgyal, mint tót, pánszlávizmus, magyarón. Még sokat, sokat kell beszélni, tudni, kutatni ezekről.

Kezembe került egy 1988-ban megjelent könyv: Hegedűs András 1956 előtti miniszterelnök ("hajdani Rákosi-tojás") emlékirata ("A történelem és a hatalom igézetében", Kossuth Kiadó). Őszinte szembenézés korával, saját tévedéseivel. Amúgy evangélikus nyugat-dunántúli származású, a soproni líceumba járt, a népi mozgalom hatott rá. Így érzékeny a háború után hatalomra került kommunisták és a nemzeti kérdés megoldatlanságaira.

Hegedűs kifejti (101.o.), hogy a Horthy-rendszer nacionalista-antiszemita jellegét "...az ötös fogat /Rákosi klikkje/ abszolutizálta, és amikor megkezdődött a harc a párt monolitikus uralmáért, a BŰNÖS NEMZETRŐL vallott felfogás már megkérdőjelezhetetlen tétel, ami erősebb kötőanyag lett közöttük, mint a legjobb cement..." Ugye mintha Rákosiék a nemzettől való irtózása máig sötét árnyékot vetne, ha késő, méltatlan utódaik 2002-es románozására, 2004-es dec.5-i szégyennapjára gondolunk, mikor mindenki megdöbbenésére "saját kapuba rúgták a gólt". Hegedűs ugyanakkor rámutat (103.o.), hogy a fasiszta Horthy-rendszerről szóló rákosista dogma miatt "Figyelmen kívül hagyták azt, hogy a Horthy-rendszer alatt legálisan működtek az osztályharcos szakszervezetek, létezett a Szociáldemokrata Párt...". Ugye ilyen "lazaságot" a Rákosi-rendszerben azért nehéz elképzelni, hol lehet tehát egy napon említeni, egyáltalán diktatúrának nevezni az egész két világháború alatti korszakot. Persze nyilván az ellenkezője sem igaz, az sem volt hiba és gáncs nélküli lovagok kánaánja. Erről sem tud igazán értelmes párbeszéd kialakulni.

Az egyéni indítóokot Hegedűs egy Lőcsei Pál nevű pártfunkcionárius példáján mutatja be, aki zsidó származásúként egész családját elvesztette, ezért "lelkes és radikális kommunista lett". "A rendőrség politikai osztályára (később ÁVH) sok üldözött ember került be munkatársnak, s ők gyakran nem ismertek mértéket. Ez fokozta a velük, végső soron a kommunistákkal szembeni gyűlöletet és természetesen az antiszemitizmust. A megtorlás sok esetben túllépte a racionális, indokolható mértéket, az üldözöttek indulatai lettek az iránymutatók. Ebben a túlhajtásban az üldöztetés keserűsége mellett, ami lassan elhalványult, előtérbe kerültek más motívumok is: közöttük mindenekelőtt a hatalmi gőg és a szadizmus."

Hogy ez nem elmélet, hanem kőkemény valóság volt, azt az evangélikus egyháztörténetből is megtudtuk azóta: az 1945-ben bestiálisan meggyilkolt Csaba Gyula péteri lelkészre kell gondolni. Vagy Böröcz Sándor lelkészre, akit (és feleségét!) Berkesi András - később a Kádár-kor ünnepelt lektűr írója - de akkor szadista kínzótiszt saját kezűleg kínzott meg embertelenül és végzetesen. És ezekről ma sem tudunk eleget, ezekről ma is hangfogóval lehet csak beszélni, ma sem hiszik el Berkesiről, hogy egy író hajdanában ilyeneket művelt.

De nem árt a "másik oldalról" megismerni pl. Heller Ágnes filozófus megrázó önéletrajzi beszámolóját, amikor a holokausztot túlélt zsidó fiatal generációja tagjaként belevetette magát a cionizmus majd a kommunizmus karjaiba ("A cionizmus vonzásában, in: Múlt és Jövő 1998/2-3). Őszinte, önirónikus módon mondja el ennek lélektani hátterét. Heller szerint a holokauszt "Nem vezethető le az antiszemitizmusból, ahogy nagyon sokan - tévesen - teszik: ugyanis semmi köze a keresztény antiszemitizmushoz. nem magyarázható sem a német, sem a magyar történelemből. A németséget sohasem vádoltam a holokauszttal. Zsidó barátaim nemegyszer kérdezték: "Miért utazol Németországba, hogyan tudsz szóba állni egy némettel?" Izraelben gyakran ma is nekem szegezik: "Hogyan tudsz szóba állni a németekkel?" Ne haragudjatok, én ezt nem értem. A holokauszt nem németekről és magyarokról szól, hanem arról, hogy mindannyian képesek vagyunk rá. Ez univerzális emberi probléma... A végzet kockája Németországban gurult ki a történelemből. Ez nem azt jelenti, hogy a németek gyilkosok. … Az idegen: elemi séma. A kommunista rezsimben ilyen volt az osztályidegen."

E talán meglepőnek hangzó tételt a történelem azóta számos módon bizonyította, gondoljunk a kommunista rendszer által legyilkoltakra, megnyomorítottakra, Ukrajna éhenhaltjaira, Katyn kivégzettjeire, Vorkuta elhullottjaira. Gondoljunk Rákosi koncentrációs és internáló táboraira, embertelen kitelepítésére, a fajüldözés mintájára évtizedeken át folytatott osztályalapú származásvizsgálatra. Gondoljunk a "humanista csehekre és szlovákokra", akik 1945 utáni bosszúhadjáratban a szudétanémeteket és kárpátnémeteket gyilkoltak (brünni halálmenet, dobsinai öregek és asszonyok legéppuskázása a délmorva Prerovban). És igenis gondolhatunk a "világ legdemokratikusabb" birodalmára, Amerikára, embertelen és népirtó háborúira, Vietnamra, Irakra, a harmadik világot végtelenül kiszipolyozó pénzhatalmára, 2001 átlátszó hazugságaira...

Beigazolódik: Róm 3,9 - Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem!

Ha e példákat ilyen meg olyan oldalról továbbgondoljuk, tovább beszéljük, talán jobban oldódhatnának a görcsök, előítéletek.

Czenthe Miklós