A Deák téri evangélikus közelmúlt-fórum második alkalma

2009. április 20-án, hétfőn 18 órakor a gyülekezeti nagyteremben megtartották a fórum második alkalmát, melyet újfent élénk érdeklődés kísért. A téma az egyház visszaszorításának (leépítésének) a kora, az 1948-1956 közötti időszak, hangsúlyosan Dezséry László szerepe volt.

Az elején Gáncs Péter püspök emlékeztetett a gyógyító emlékezés fontosságára. Harmati Béla nyugalmazott püspök, a sorozat szerkesztője az aznapi programot ismertette és kiosztotta a kor fontos világi és egyházi eseményeit tartalmazó lapot. Újra kiemelte az Ordass Lajosról szóló „lila kötetek” és más közelmúlttal foglalkozó munka ismeretének a fontosságát.

Czenthe Miklós (Evangélikus Országos Levéltár) referátumában ábrázolta, hogy az 1948-1952 közötti időben a Rákosi vezette kommunista diktatúra mélyen beleavatkozva az evangélikus egyház belső ügyeibe az állami nyomás eszközeivel a saját jelöltjeit állította az egyházi vezetés kulcspozícióiba. Ilyen volt Reök Iván egyetemes felügyelő, Dezséry László bányakerületi és Vető Lajos tiszakerületi püspök. Az egyháztagok megfélemlítését szolgálta Keken András Deák téri és Kendeh György kelenföldi lelkésznek az ÁVO általi elhurcoltatása. A Sopronból Budapestre telepített evangélikus teológia tanárainak egy részét nyugdíjba küldték, Pálfy Miklós és Ottlyk Ernő személyében itt is az államnak megfelelő személyek kerültek be. A Pesti Egyház anyagi meggyengítésével, az alapítványi vagyon elvonásával a két budapesti evangélikus gimnázium, a Fasor és a Deák tér fenntartása ellehetetlenült, 1952-ben meg is szűntek. Az 1948-as állam és egyház közötti egyezményt aláíró Túróczy Zoltán vezetésével az úgynevezett harmadik út hívei az „ahogy lehet” elve alapján próbálták menteni, ami menthető: a jelentős vagyonnal és tevékenységi körrel rendelkező Fébé diakonissza-intézet 1951-es megszüntetése után Sztehlo Gábor vezetésével így jött létre az evangélikus szeretetotthoni hálózat. Az 1952-es egyházigazgatási reform során Túróczy Zoltán és Szabó József püspökök eltávolításával az állam iránt teljesen lojális egyházvezetés valósult meg, amelyet Dezséry László és Vető Lajos püspökök neve fémjelzett.

Referátumában Hafenscher Károly nyugalmazott Deák téri lelkész a munkatárs szemszögéből, személyes élményeit is megemlítve próbálta életközelbe hozni Dezséry alakját és személyiségét. Dezséry, mint bányakerületi, majd déli kerületi püspök, Deák téri lelkészként is működött, nem volt személyes és szakmai kvalitásoknak híján. E súlyos kor realitásait figyelembe kell venni, hiszen sok és kifelé talán nehezen látható lépés történt, ilyen nehéz körülmények között is tovább folyt az egyház élete a gyülekezetekben. Dezséry élete további szakaszában, 1956/1958 után eltávolodott az egyháztól, publicistaként, rádiósként, közéleti emberként engedményeket tett az uralkodó marxista-materialista világnézet felé. Sok hibája mellett mégis fontos lenne a köztudatban élő meglehetősen negatív Dezséry-kép árnyalása, bonyolult, ellentmondásos személyiségének és korának alapos megismerése és realista ábrázolása.

Személyes élményekkel és meglátásokkal színesítette Dezséry képét több idősebb felszólaló. Cselovszky Ferenc nyugalmazott lelkész teológus korában gyorsírással írta le Dezséry prédikációit, amelyeknek szakmai minősége, biblikussága miatt érdemes lenne egy prédikációs kötet összeállítása, kiadása. Id. Pintér Károly nyugalmazott lelkész elmondta, hogy Dezséry őszintén, nem köntörfalazva megmondta, hogy az egyháznak az adott diktatúra körülményei között kell biztosítani saját működését. Juhász Géza fiatal lelkészként szemtanúja volt, ahogy az 1956-os forradalom idején Keken András Deák téri lelkész lecsendesítette a Dezséryt kereső fegyvereseket.

A negatívabb tulajdonságok felől nézve Boleratzky Lóránt felhívta a figyelmet, hogy Dezséry a háború után állítólag titkos szociáldemokrata párttagsággal rendelkezett, illetve hogy 1958-ban Ordass eltávolítása után Dezséry mondott egy elég indulatos, tulajdonképpen fröcskölődő beszédet. Bence Istvánné Mosonmagyaróvárról édesapját Dezséry távolította el, mint ahogy sok más derék és becsületes lelkész, egyházi ember félreállítása is megtörtént.

Harmati püspök zárszavában kiemelte, hogy a kor és Dezséry árnyaltabb ábrázolásához hozzájárulhatna a korra vonatkozó emlékek, dokumentumok gyűjtése, kérte, hogy akinek ilyen van, akár másolatban is adja be az evangélikus levéltárba és múzeumba.

Feljegyezte: Czenthe Miklós

Dezséry lászló (Budapest, 1914. február 18. - Budapest, 1977. november 8.) evangélikus püspök, író, újságíró. A pécsi tudományegyetem soproni hittudományi karán doktorátust szerzett (1936). 1938-ban lelkészi vizsgát tett és 1949-ig lelkészként működött. 1950-től 1956. október 28-ig először a Bányakerületi, majd a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke volt. Első publikációi 1941-ben jelentek meg. A Magyar Nemzet rendszeres cikkírója volt (1957-1977). Munkatársa, majd főmunkatársa volt a Magyar Rádió belföldi politikai adások szerkesztőségének. Sokat tett a rádiós publicisztika fejlődéséért, a riportázs és a dokumentumműsorok megújításáért. Sorozatában, a Hétvégi jegyzetekben nagyrészt pedagógiai, közművelődési és szociálpolitikai tárgyú írások hangzottak el. Volt országgyűlési képviselő (1958-62), az Országos Béketanács főtitkára (1962-66). A Béke Világtanács tagjaként részt vett a Béke Világtanács és az Interparlamentáris Unió ülésein. Évekig tagja volt a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának.