Van egy kedvenc karácsonyi képem. Egy múlt századi svéd festő vitte vászonra azt a békebeli jelenetet, ahogyan négy kisgyerek leskelődik egy ajtó előtt, várva az Angyalt, a Jézuskát, avagy a csodát. Az egyik kisfiúnak a szeme a kulcslyukon, a nővérének és öccsének a füle az ajtóhoz tapadva, egy kis totyogó egyéves forma fiúcska pedig az ajtófélfának támaszkodva mosolyog a nagyvilágba. Mind a négy gyermek ünneplőben. Szemlátomást nemcsak kívülről, hanem belülről, a lelküket is ünneplőbe öltöztették.

Karácsony szent estéjén ünneplőbe öltözik az egész keresztyén világ, nemcsak az „angyalleső“ gyerekek. Mert mély meggyőződésem, hogy az ünnep szívünk mélyén megérint –kivétel nélkül-mindnyájunkat. Van aki ettől dalolni kezd, van aki sírva fakad, de nem ez a fontos. A fontos az évről-évre ismétlődő érintés, amely „soha többé nem hagyja nyugodni a szívünket“, ahogyan a költő is írja.1

Van a Bibliának egy könyve, amely arról beszél, hogy milyen lesz majd az a második karácsony, amikor Jézus újra eljön közénk. A bibliai Jelenések könyvében Jézus azt mondja, hogy ő az ajtó, ő a mi kis és nagy karácsonyainknak az ajtaja. Ha benézünk ezen az ajtón, ha olvassuk a Szentírásnak ezt a külünös könyvét, akkor látunk ott angyalt, menyasszonyt, Isten után szomjúhozó embereket, és olyan embereket is, akinek Jézus az élet vizét ingyen osztogatja.

A Biblia utólsó könyvének, a Jelenések könyvének az az egyik jellemzője, hogy szimbólumokban beszél, és nem mindig értjük, hogy pontosan mit is akarnak ezek a jelképek mondani.

De azt hiszem Karácsony Szent estéjén nem is az a feladatunk, hogy pontosan értsünk mindent, hanem az, hogy ahogy a svéd festményen a gyerekek, mi is tapasszuk fülünket és szemünket az ajtóra, és vágyjuk, várjuk a csodát.

Mert karácsonykor csoda történt. Az Isten emberi formában, egy esendő, síró-rívó kisgyerek formájában jött közénk. Eljött hozzánk, és megígérte, hogy velünk marad egészen a világ végezetéig. Itt van velünk ma is. Csak oda kell állni az ajtóhoz, és belesni rajta, és máris meglátjuk azt a semmivel össze nem téveszthető fényt, amellyel bevilágítja a szobát és az életünket.

Hiszem, hogy ha eléggé elszántan keressük, hogy mi is van az ajtó mögött, akkor az Úr Jézus nemcsak Betlehetbe, hanem a mi szívünkbe is meg fog születni, újra és újra.

Legyen ez a karácsony, a csodavárás, a gyermekség, a kukucskálás, a hallgatózás ünnepe!

Lessük a csodát, hallgassuk az angyalszárnyak suhogását, kukucskáljunk be a kulcslyukon, és hallgassuk, hogy mi történhet az egyenlőre még zártnak tűnő ajtók mögött. Mert egy istállóajtó mögött hatalmas csoda történt, megszületett az Isten fia, Jézus Krisztus. Adja Isten, hogy ne csak ott, hanem újra és újra szülessen meg bennünk is!

Heinrichs Eszter