Vas István - A hang
Delfin, 2010, január 6 - 16:07
Egyszerre minden oly természetes,
megbénító, ujjongó félelem,
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les,
Vár. Megmozdul. nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.
»
-
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Küldés ismerősnek
- Nyomtatóbarát változat

