A Mindenség s a Hiány egyetlen pontként
Lebegett tudat, tudattalan határán,
Ölelve akaratsejtető erőket.
E pont szeretetből dobta széjjel magát
Megszámlálhatatlanul sok részecskére,
A végtelenbe és a pontokon túlra,
A sejtelem-régiókba, a nemlétbe.
Kék rezgések, értelemszerű zsongások
Remegtetnek puha, vörös találkozást
Megfoghatatlan, de érthető sárgával.
Forró orgonahang lehelete árad
A mindenségben, osztódik önmagával
Részre, részre, részecskékre, az életre.