Ágostai Hitvallás
XXII. AZ ÚRVACSORA KISZOLGÁLTATÁSA MINDKÉT SZÍN ALATT
Az úrvacsorában mindkét szín alatt kiszolgáltatjuk a szentséget a népnek, mert ez a szokás felel meg az Úr parancsának Mt. 26,27 szerint: "Igyanak ebből mindnyájan!" Krisztus itt világosan meghagyja, hogy a kehelyből mindnyájan igyanak.
De nehogy valaki akképpen akadékoskodhassék, mintha ez csak a papokra vonatkoznék, Pál a Korinthusi levélben (1 Kor 11,20 kk) olyan példát említ. amelyből kitűnik, hogy az egész gyülekezet mindkét szín alatt vette az úrvacsorát. Ez a szokás az egyházban sokáig megmaradt. Bizonytalan, hogy mikor és kinek a kezdeményezésére változtatták meg először, bár Cusanus bíboros megemlíti, mikor hagyták jóvá. Cyprianus néhány helyen tanúskodik róla, hogy Krisztus vérét adták a népnek. Ugyanezt tanúsítja Hieronymus: A papok szolgálnak az oltári szentséggel és Krisztus vérét kiosztják a népnek. Sőt Gelasius pápa is meghagyja, hogya szentséget ne szakítsák ketté. II. szakasz: A konszekrációról, "Comperimus" fejezet. Csak megszokásból van másképpen, nem is olyan régóta. Kétségtelen viszont, hogy semmiféle szokást sem szabad jóváhagyni, ha Isten parancsaival ellentétben honosították meg. Az egyházi kánonok is ezt bizonyítják: VIII. szakasz, "Veritate" fejezet és következők. Ezt a szokást azonban nemcsak a Szentírás ellenére fogadták el, hanem a régi egyházi szabályoknak és az egyház példaadásának ellenére is. Ha azért egyesek mindkét szín alatt kívántak élni a szentséggel, nem kellett volna őket kényszeríteni rá, hogy - lelkiismeretük sérelmére - másképpen cselekedjenek. Mivel a szentség kettészakítása nem felel meg Krisztus rendelésének, el szokták hagyni nálunk a körmenetet is, amely eddig szokásban volt.
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés ismerősnek
- Nyomtatóbarát változat
