Most Kovács Imrének szeretnék emléket állítani írásommal. Nemrég temettük, két és fél éves rákban szenvedése után.

2007 december. Kiderül, hogy áttétes rákban szenved. Megkérdeztem egy orvos barátom mi ilyenkor a teendő. „Ha áttétes, akkor…” – hangzott a szomorú válasz. Tavaly december második hetében, vasárnap, istentiszteleten voltam és ő prédikált. Bejött az ajtón 10 óra után pár perccel, és jobbra a fal és a padok közt ment végig, míg eljutott a szószékhez. Valahogy akkor egy nagyon erős érzés tört rám, ami azt súgta, hogy most látom utoljára prédikálni. Bizony-bizony a könny kicsordult a szememből. Tán fel sem fogtam akkor ezen érzést, biztattam magam, hogy talán mégsem. De bizony akkor láttam utoljára Luther-kabátban a templomban.

Aztán történtek az imádkozások, nem is egyszer. Nagyon szerettem volna újra látni prédikálni a szószéken, egészségesen. Csakhogy egészsége ezt nem engedte meg. Ellenben azt megengedte, hogy laptop-on leírja a gondolatait és Márta néni, a felesége felolvassa az üzenetét a gyülekezethez. Nem volt fizikailag a templomban, de mégis az ő szava hangzott a szószéken.

Egy amúgy is keserű napon felhívott Máté, a fia. Engem soha eddig nem hívott fel. Rosszat sejtettem. Sajnos így is volt: meghalt szép csendben. Fel sem fogtam akkor. Csak lassan jutott el a tudatomig az a gondolat, hogy ne magunkat sajnáljuk, hanem annak „örüljünk”, hogy ő már nem szenved. Bizony nem keveset szenvedett a ráktól: hónapokon keresztül nem tudott enni, inni, beszélni, hallani, látni is nehezen.

Halál. Mit is jelent? A lélek kiszáll a testből és már nem mozgatja tovább, hanem a test átadja magát a fizikai, kémiai folyamatoknak. Ekkor hirtelen élővé vált számomra az Ige: ”Az ég és a Föld elmúlnak, de az Én beszédeim nem múlnak el SOHA!”

Életében sokszor vettem fel diktafonra a prédikációit, s ezáltal szavai, igehirdetései TOVÁBB ÉLNEK! A szeretetem iránta TOVÁBB ÉL! A teste elmúlik, de a beszéde nem múlik el soha!!!

Nagyon sokan ismerték és tudták igencsak hiteles életet élt. Én már tudom, hogy ő jobb helyen van, mint ebben cudar világban. Egész véletlenül lettem figyelmes egy koszorúfeliratra: „Csatavesztés a földeken, honfoglalás a levegőben!” Ő veszített a rákkal szemben, ellenben példamutató életével, Krisztusba vetett hitével hont foglalt az Örök hazában, a Mennyországban!

Testvérem! Te még élsz. MOST még van időd a jót cselekedni. De nem lesz ez mindig így, előbb-utóbb mindannyian csatát veszítünk a földeken. Kovács Imre jó példáját kövessük hát! Hogy mi is hont foglaljunk majd az Örök Hazában.

Remport Richárd