Apró nő ül a vörös bazaltkövön,

egy órája mozdulatlan.

Szerintem titok, hogy most is dolgozik.

Vajon oda akar száradni,

vagy maga is kővé válni?

vagy egyenesen bele, mint fosszília,

ne tetemnek nézzék, leletnek.

Szárnyas őshal-lány,

alighanem ezt az alakot választotta.

Na tessék, és mégis mozog: a kiálló

lapockák önárnyéka, mint azték

napórán, az előbb valamit haladt.

A szeme csukva, de a szája

sarkán látom, hogy észrevett.

Alkarja izmai fordulnak kicsit,

mint néha maguktól a sóval teli,

elegánsabb, vékony hajókötelek.

Na látod, fiacskám, ezt kéne megtanulnod,

olvasom a szélborzolta szőke sínszög-hajat,

hogy nem kell hadonászni,

ha akarom, ezen a világon úgyis minden tánc,

talán neked is ki kéne bírnod, ha valami
órákra az üres papír elé ültet.