Ma ünnepelve szökni hagyta
fáradt foglyát a zsarnok város.
Oly csend van itt. A lelkemen
nagy béke ül: nyugodt, halálos.

Jó volna így, Valakivel
megosztani e drága csendet.
A Vetést nézni, állva, várva,
míg a halál halkan becsenget...

Virágot szednénk tarka erdőn,
juhokkal mennénk zöld mezőre,
s ha lelkünk búsabb Istent áhít:
kiballagnánk a temetőbe...

Nem vágynánk idegen babérra,
és nem rágódnánk annyi témán.
Lennénk két csöndes álmú ember,
egymást ünnepelve némán.

Ez lenne itt a közös delta,
csitult folyóknak lassú vége.
Violaszínű nagy palást
terülne ránk: a csendes Béke.