A pietizmus által elterjesztett konfirmáció, a láthatatlan egyházba való betagozódás látható jele, a keresztség tudatosulásának ünnepe, összekapcsolva az első úrvacsoravétellel. E cselekmény bevezetését tette kötelezővé a Dunántúl minden evangélikus gyülekezetében Bárány János szuperintendens, felpéci lelkész, 1756 szeptember 8-án kiadott egyházlátogatási utasításában.

Persze ennek voltak előzményei. Mivel a konfirmáció diadalútját a történeti pietizmus mozgalmának köszönheti, ezért bevezetőit a Dunántúlon is e körökben ésszerű keresnünk. A 18. század első felében, néhány körülmény egybeesésének köszönhetően, a győri iskolában kezdett majd a hallei vagy jénai egyetemre járt, ezek hatására pietista elkötelezettségű lelkészek kulcshelyeket tölthettek be az egyházkerületben. A győri iskola tanárai, artikuláris helyek prédikátorai, vagy egész megyék evangélikus gyülekezeteinek újjáélesztői lettek. Ez mindenképpen pozitív hatással volt a konfirmáció hazai elterjedésére.

A Rákóczi-szabadságharc éveiben az istentiszteleti helyek ugyan szaporodtak, de a nyugtalanság nem kedvezett az igényes munkavégzésnek. A következő évtizedek pedig ismét a nehézségek, a szűk keretek közé szorítottság ideje lett az evangélikusság számára. A sanyarú állapotok a hitoktatásra is vonatkoztak, amely helyenként már olyan régen nem volt, hogy a fogalmára sem emlékeztek. Hogy ez megindulhasson, jelentős előrelépés volt Torkos András 1709-es Halléban kiadott kátéja, a "Györi Katechismus". A század folyamán e mű több kiadásában vált a hagyományos dunántúli, katekizációt elősegítő kiadvánnyá.

A katekizáció újjáélesztésében, de valószínűleg a konfirmáció bevezetésében is jelentős szerepe volt Bárány Györgynek a Balatontól délre eső területek evangélikusságának egyházmegyévé szervezőjének. A konfirmációra való első konkrét utalás azonban csak 1735-ből származik. Sartoris János nemescsói lelkész kátéjának előszavában bíztat ennek bevezetésére és ad útmutatást a felkészítés módjára, saját gyakorlatának tapasztalataiból kiindulva. Városon a tanítók bevonásával iskolában is lehet a felkészitést végezni, így a lelkésznek elég, ha ilyen szempontból csak vasárnap délután foglalkozik az ifjúsággal. Faluhelyen, az említett délutánokon és téli hétköznapokon kívül, Húsvét és Szent Mihály nap táján öt-hat hétig intenzíven is ajánlatos a lelkésznek a konfirmációi oktatásra alkalmat találni. De közli ugyanitt, egyik legkorábbi magyar nyelvű katechetikai szakkönyvként, J. J. Rambach egy művének kivonatolt fordítását, amely a katekizmus oktatásához ad hasznos segítséget. Sartoris már tudhatja, hogy rá egy évre 1736-ban megjelenik az első magyar nyelvű konfirmációi, úrvacsorai káté, B. W. Marperger könyvének fordításaként. A fordító Miletz Illés pozsonyi lelkész.

1756-ban tehát már reálisnak mondható a konfirmáció bevezetésére vonatkozó rendelkezés. A pietista nemzedék utódai becses örökségüknek tekintették többek között a konfirmációt is. Ennek bizonyítéka, hogy 1760-ban feltehetőleg Magdó András bakonyszombathelyi lelkész tollából megjelent egy újjabb konfirmációi, úrvacsorai káté. De szintén ez időből származik az ún. nemescsói kéziratos Agenda, amely először tartalmaz útmutatást a konfirmáció szertartására nézve. Habár ez soha nem kerül sajtó alá, ezért széles körű használata vitatható, mégis fontos, mert szerzőjének, vagy szerzőinek ide vonatkozó gyakorlatát tükrözi. Első úrvacsoravétel idejéül Nagycsütörtököt, és/vagy Szent Tamás napját (december 21.) ajánlja. Azt nem tudjuk biztosan, hogy ezzel egybekötve volt-e a konfirmációi vizsga alkalma, vagy korábban, azt azonban megfigyelhetjük, hogy mindegyik nap, úrvacsoravétel lehetőségét is biztosító nagyünnepet előz meg. Hogy ez a két időpont mennyire terjedt el arra vonatkozóan nincsenek adataink, a kicsit későbbi források inkább arra utalnak, hogy Nagypéntek lett a konfirmáció bevett napja a Dunántúlon.

A szertartás tartalmi jellemzőit itt mellőzve, leszögezhetjük, hogy a konfirmációt a Dunántúl egyes gyülekezeteiben már a 18. század első felében gyakorolták. Egy reformfolyamat részeként fontos szerepe volt a szűk keretek közé szorított evangélikusság lelki megerősödésében.