Az egyház krízisben van ezzel a ténnyel naponta szembesülhetünk. Sokan értünk abban is egyet, hogy valamit tennünk kell és el kell indulni azon az úton, amit Isten jelölt ki számunkra. Az egyhelyben topogás és a bajok elfedése, kozmetikázása sehova nem vezethet, csak egy még jobban elmélyülő válságba. "Szilárdan meg vagyok győződve róla: az egyház válsága Istenünk teremtő erejű provokációja" Az egyháznak új reformációra van szüksége és komolyan kell végre venni a hangzatos jelszóvá degradált reformátori elvet Ecclesia semper reformanda. Állandó és ismétlődő megújulás. A krízis nem katasztrófa! A szó görög eredetije jól megmutatja azt a jelentésárnyalatot, amit mi már nem használunk és a krízis szó kimondásakor pedig már végképp nem jut eszünkbe. (lat. cri-brum szita, rosta választ, elválaszt, elkülönít, elhatározza magát megítél, ítélet.) Tehát, amikor a szerző a krízisről beszél akkor olyan feladatot lát az egyház esetében is, ami elé Isten állít bennünket.

A könyv nagy erénye, hogy őszintén mer azokról a dolgokról beszélni, amelyek az egyház életében súlyos problémákat jelentenek sőt sok esetben már elmélyülő krízisként vannak jelen. A bajok, amiket a könyv szerzője fölvett általunk is jól ismert problémák, amiket mi magunk sokszor nem merünk, nem tudunk, vagy egész egyszerűen nem akarunk végiggondolni. A másik nagyon pozitív oldala a könyvnek, hogy nem marad meg a problémák felvetésénél és analizálásánál, hanem valamiféle kiutat, megoldást kíván nyújtani, amit a szerző maga is sok esetben saját gyülekezetében már sikeresen alkalmazott. Természetesen akadnak erősen illuzórikus elképzelések is Klaus Douglass részéről, de ez talán esetenként érthető, sőt maga a szerző is elismer. A szerző azon megállapításával mélységesen egyet tudok érteni, hogy itt az idő amikor végre tenni kell valamit, hisz egy minden tekintetben változó világban nem állhatunk egyhelyben. "Jézus gondoskodik az egyházról. És mert ezt teszi, az egyház nem halhat meg. Amit viszont Jézus nem ígért meg az az, hogy az egyház külső formája mindig ugyanolyan marad."

A szerző 12 feladatban foglalja össze a tennivalókat: 1, visszatérni a reformátori központban; 2, szabad utat engedni a spiritualitásnak; 3, újra felismerni a megbízatást 4, aktivizálni a hívők egyetemes papságát; 5, újra definiálni a lelkészi szolgálatot; 6, vállalni az irányítás felelősségét; 7, egészséges kiscsoportos struktúrát fölépíteni 8, kifejleszteni a szeretet kultúráját, 9, megszabadítani az istentiszteletet bilincseitől; 10, egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrát; 11, helyreállítani a gyülekezet primátusát; 12, megálmodni az egyház jövőjét

A felsorolt 12 feladat közül itt közölt írásomban csak egy párat emelnék ki. ( Jelen írás a Tolna Baranyai Ev. Egyházmegye 2003.11.03-án tartott LMK ülésén elhangzott előadás szűkített és szerkesztett változata.)

1, Visszatérni a reformátori központban

Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze és külső formáját a kor színvonalára helyezze. Mára a forma megmaradt sok esetben XVI. századinak, míg a tartalmat sajnálatos módon igen kevesen ismerik. A reformáció lényegéből adódik, hogy nem csupán egy történelmi esemény, hanem olyan feladat, amit nekünk kell megoldani. (Egy cég nem működhet úgy, hogy azt tartsa modernnek, ami 100 évvel ezelőtt az volt ) Az egyház megújulása csak úgy valósítható meg, ha a tartalmi kérdésekkel kezdjük. Mi legtöbbször csak arra vagyunk hajlandóak, hogy egy-egy külső dolgot megváltoztassunk. A belső tartalmi változás hozza majd meg a struktúrák változását, de ezt meg kell hoznia, különben legyen még oly bibliai az üzenet, ha az avit és régi formák között zajlik nem képes eljutni a kor emberéhez. Jó meggyőződéssel mondhatom, hogy bizonyosan sok-sok ragyogó prédikáció hangzik el ma Magyarországon különböző szószékekről, de sokkal kevesebbekhez jut el, mint szeretnénk, hisz azok számára, akiknek jelen formák taszítóak, nem jönnek be templomainkba és eszük ágban sincs alkalmainkat látogatni. A keresztyén hit nem szabályok rendszere, vagy világnézet, hanem az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat Zinzendorf a pietizmus atyja mondta: "személyesen kell ismernünk az üdvözítőt, különben nem ér semmit az egész teológia"1 Ha nem egyértelmű a középpont, miszerint Jézus Krisztus által lehetővé vált üdvös és gyümölcsöző kapcsolatba kerülni Istennel, akkor önazonosság-tudatunkat a periférián fogjuk definiálni. Például egy lelkész tagadhatja Jézus Krisztus föltámadását komoly következmények nélkül, de ha mást vesz fel az istentiszteleten, mint lutherkabátot abból botrány lesz. A vadabbnál-vadabb példák sorát még hosszan lehetne sorolni, de nem célunk a jámbor olvasót sokkolni. Tehát nagyon fontos, hogy tisztán és világosan lássuk, a keretek nem tetszőlegesek és a középpontnak kell formálni azokat. Ha ez nem így van és sajnos nem így van akkor minden, amit csinálunk rossz vajákosság, pedig Isten nem erre hívott el bennünket.

2, Szabad utat engedni a spiritualitásnak;

A szó, spiritualitás, manapság rettentően divatos és sajnos ezzel a kifejezéssel is sok esetben az a probléma, mint a többi aktuális divathullámok által fölkapottakkal, hogy nem is tudjuk mi jelent, és egyszerűen össze-vissza használjuk, ha kell ha nem.

Spiritualitás: figyelmes számvetés azzal, hogy több dolgok vannak földön és égen, mint amit érzékelni képesek vagyunk. "A spirtualitás olyan magatartás, amelynek révén egy ember a valóságot -mondjuk- úgy mélydimenziójában fogja fel, és ennek megfelelően kezeli"

A ma embere messzemenően nyitott a vallási kérdésekre, de válaszait elsősorban nem az egyháznál keresi. Fájdalmas ezt kimondani, de tény. A dolgok belső értelmének megértésére óriási az igény a materializmusban megcsömörlött ember részéről.

Az egyház föladta, ami tulajdonképpen a dolga lett volna, hogy az emberek Isten-kérdésére válaszoljon. E helyett moralizál, illetve az etikai kérdést hangsúlyozza túl. Egy tanulságos statisztikai adat. Ma Németországban minden felekezetet beleértve összesen 40.000 lelkész szolgál, míg velük szemben 100.000 jóssal, jövendőmondóval találkozhatunk, akik iparszerűen, hivatalosan működnek és élnek nem is rosszul. Ma odáig jutottunk, hogy az emberek inkább hisznek egy füstölőt lóbáló gurunak, mint az egyház képviselőinek, Isten méltatlan és egyszerű szolgáinak, akik alkalom adtán lutherkabátot, palástot, miseruhát stb. hordanak. A szerző ennek okait a következőkben látja. 1, Vallás nélküli keresztyénséget tanítanak a teológián. 2. Olyan teológiát hirdetnek a szószékről, ahol Isten nem egyéb, mint a felebaráti szeretet körülírása. Ezek fényében nem csodálkozhat az egyház a jelenlegi állapotokon, hisz minden egyháznak olyan szektája van, amit megérdemel. Az egyháznak újra az Isten kérdésben kell tekintéllyé válni. Jézus Krisztus a válasz erre az éhségre, de ezt nem elég csupán hirdetni, hanem olyan közösségekké kell válnia az egyháznak, ahol ez meg is élhető. Tudjuk jól ha hiányzik a belső tűz a lelkesedés azt kívülről nem lehet felgerjeszteni, de ami akadályozza azt el kell távolítani! 1, Unalom 2, Törvényeskedés 3, Középszer. Mindezek mellett alapvető, hogy az imaélet megújuljon, hisz e nélkül hasztalan erőlködés minden. A szerző megjegyzi, különböző formái vannak az imádságnak, amire meg kell tanítani az embereket és tudatosítani mindenkiben, hogy az Istennel való alapvető és napi kapcsolatunk imádság nélkül nem létezik. Hisz elsősorban a mi feladatunk nem az, hogy gondot viseljünk az emberekről, hanem tanítvánnyá tenni őket. Megtapasztalni Krisztus szeretetét és tovább adni!

4, Aktivizálni a hívők egyetemes papságát

Az egyetemes papságról szóló tanítás az, ami még ma is megkülönböztet bennünket a katolicizmustól. A protestáns egyház alulról, a katolikus felülről szerveződik. A protestáns lelkész nem olyan pap, aki az üdvösség fölött rendelkezik és ezt közvetít a hívőknek, hanem feladata a hívőket rávezetni, hogy ők maguk is "papok legyenek". Laikus ás a lelkész, klerikus közötti különbségtétel nem biblikus. Luther jó értelemben vett népegyházat (laos-nép) akart létrehozni, ahol minden egyes tagja tudatosan vallja és éli, hogy egy testnek a tagja, ahol neki is meg van a személyre szabott feladata. A paritás elve érvényesül a reformáció egyházaiban, de csak a segédmunka marad a nem lelkészi tagoknak és ezen gyorsan kell változtatni. Újra olvastatni kell a Bibliát, hisz csak Isten igéjén lehet tájékozódni. Vissza kell találni az újszövetségi gyülekezeti modellhez, ahol kis munkacsoportok végezték a gyülekezeti munka szervezését, hisz ők már tudták, hogy egy emberben megközelítőleg sem lehet meg az a képesség, hogy nyújtani tudja a közösségnek mindazt, amire szüksége van. Minden keresztyén kapott valami lelki ajándékot és ahhoz feladatot is. A gyülekezetek vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzá segítse tagjait képességei felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük. Mindaddig, amíg az egyetemes papságról szóló fontos reformátori tanítás csupán a szólamok szintjén marad esélyünk sincs arra, hogy gyülekezeteink dinamikusan!!- mint az újszövetségi időkben- növekedhessenek.

5, Újra definiálni a lelkészi szolgálatot

"Az egyházban- ellentéten önértelmezésével- majdnem minden ösvényen lelkipásztorok loholnak" Egyházunk lelkipásztor központúsága empirikusan is bizonyított ez pedig fokozottan igaz a kelet-közép európai régióban élő egyházakra történelmi sajátosságok miatt. Sajnálatos módon egy-egy lelkipásztor személyisége alapján ítélik meg az egyházat és vonnak le sok esetben lesújtó konzekvenciákat, ami ellen még harcolni is igen nehéz, hisz a hivatkozási alap mindig ott lesz X vagy Y személyében. De a gyülekezeti tagok hozzáállása is igen ambivalens a lelkész megítélésével kapcsolatban. Egyrészt állandó kritikák célpontja, másrész nem mindegy, hogy ki az, aki látogat ki hirdeti az igét. Mert jó ha a gyülekezet tagjai is végeznek ilyesféle szolgálatokat, na de az igazi mégis csak az, ha a lelkész az aki ezt végzi. A lelkipásztorok aránya 0.03%/ (Németországi adat) ennek ellenér 30-40%-os a különböző egyházi testületekben betöltött szerepük) A lelkészekről kialakult kép többek között éppen ezért kedvezőtlen a középkor óta, de az emberek nagy többsége hajlik arra, hogy az ő lelkipásztorával kivételt tegyen. Mi rajtunk is múlik mennyire marad erős ez a lelkész központúság! Abszolút túlterheléshez vezet pszichikai és fizikai szempontból, aminek jelei és szomorú következményei azt gondolom szinte mindenki előtt ismertek. Gyülekezeti Atlaszokként (görög mondavilág földet vállán tartó óriása) működnek a lelkipásztorok és nagyon sok esetbe éppen ebbe a lehetetlen szerepbe kényszeríti őket az adott közösség. Ennek a következménye pedig a gyülekezetek deformálódása, amiért igen sok gyülekezetünk "lelki fogyatékosok intézete" lesz. Jó anya-e az aki azt mondja gyermekének nem kell megtanulnod futni majd én futok helyetted??? Az újszövetségi gyülekezeteket nem lelkipásztorok vezettek, hanem munkacsoportok. Nekünk is ki kell alakítani azokat a csoportokat, amik egy-egy terület feladatait el tudják látni. A lelkész feladata ezen csoportok koordinálása és pásztorolása. Gyülekezetek nagykorúvá válását kell elősegíteni. "Csak aki nélkülözhetővé teszi magát, az nélkülözhetetlen igazán" Nagyon sok esetben látjuk, hogy átmeneti időszakokban bámulatos milyen aktívak tudnak lenni a gyülekezetek. Ezt a szunnyadó aktivitást kell feléleszteni. Ezzel szoros összefüggésben azt is látnunk kell, hogy az egyház megújulása a lelkészek megújulásával kezdődik és azon múlik. Amennyiben ezt komolyan vesszük és erre minden okunk meg van akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy az átlagos lelkész lelki élete siralmas. Naponkénti igeolvasás, imádság hiánya olyan jelenségek, amiket lehet tagadni, vagy szépíteni, de ezen változtatni kell. Ezek kimondása talán sokak számára botránkoztatóan hangzanak, de muszáj velük őszintén szembenézni A lelkész spiritualitásán nem csak saját személyes élete múlik, hanem az egész gyülekezeté. "Csak azt vagy képes másban lángra lobbantani, ami benned magadban is ég" (Augustinus)

8, Kifejleszteni a szeretet kultúráját

"A gyülekezetnek olyan hellyé kell válnia, ahol az emberek szárnyakat adnak egymásnak, ahelyett, hogy megnyirbálnák azokat." A keresztyén szeretet lényegileg különbözik minden más szeretettől. Az agapé nem keresztyén kötelességből, hanem örömből és hálaadásból ered. Az egyház hosszú időn át "erkölcsi intézménynek" tekintette magát, illetve a társadalom ezt a szerepet ruházta rá. Társadalmi problémák, morális magatartás kérdései, amiben szinte kizárólagosan kompetensnek tartotta magát az egyház, vagy legalábbis úgy tűnt, hogy az. El kell búcsúzni ettől a szereptől, egyrészt nem felel meg az evangéliumnak, másrészt nem jutunk vele semmire. Hogy értsük a szeretet kultúrájának fogalmát álljon itt egy vers Conrad Ferdinand Meyertő: Római kút Felszökken a víz, s átfolyik/ a márványcsésze öblibe,/ túlcsordul most a második,/ a vizét zuhogva önti le;/ megtölti a másikat/ s már víz pezseg a mélyiben, / mindegyik vesz, mindegyik ad,/ árad, s pihen. (Kosztolányi ford.)

Ahhoz kell az embereket hozzásegíteni, hogy kapcsolatba kerüljenek Isten szeretetével. Ma divatos fogalommá vált főleg statisztikai kérdőívek megfogalmazásában a maga módján vallásos kategória, ami a nesze neked semmi fogd meg jól szólásunkkal jellemezhető, de azt azért megmutatja, hogy nagyon sokan olyan szigorúan magánügynek tartják a hit kérdését, hogy arról még beszélni sem akarnak Az induvidualizálódás olyan óriási veszély korunkban, ami ellen az egyházban is harcolni kell, hisz a hitet csak közösségben lehet megélni, "Egy keresztyén nem keresztyén" Jézus maga is azért jött, hogy új közösséget hívjon létre. A keresztyén emberéletének legfontosabb színtere "Új családja" a gyülekezet. Sokan ezzel szembe megelégszenek a pártoló tagsággal, ami igen minimális aktivitásban merül ki. A család pedig soha nem képes egészséges működésre és fejlődésre, ha a tagoknak csak elenyésző része érzi fontosnak létét és kész érte tenni is. Minél jobb a családtagok viszonya annál kevesebb szabályra van szükség. A keresztyén közösség nem eszmény, amit megkövetelünk, hanem feladat, amely elé Isten állít bennünket. 1, A keresztyén közösség egészséges realizmusra épül 2, A keresztyén közösség Isten elhívására épül 3, A keresztyén közösség könyörületességre épül 4, keresztyén közösség a lehető legtöbb emberi odaadásra épül. 5, A keresztyén közösség egy látomásra épül. A szeretetteljes légkörű gyülekezet vonzóvá lesz és képes lesz betölteni missziói küldetését. A gyülekezetben nyitottságot és megértést, bátorítást kapnak, korrigálni tudják egymást, a gyógyulás és a szabadulás helyei lehetnek ( Miért nem történnek gyógyulások?) Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él. A gyülekezet nem képes rá hogy minden problémát megoldjon, de jellé kell válnia ott ahol működik, hogy minél több ember számára föl tudja mutatni a krisztusi út életadó lehetőségét.

9, Megszabadítani az istentiszteletet bilincseitől

"Henry Ford mondta: Autómat mindenki a kívánt színben vásárolhatja meg, amennyiben a kívánt szín a fekete." A világban a diferenciálódás minden területen megfigyelhető, csak az egyház tart ki a régi jó megszokott rítus mellett. 98-99% az embereknek távol marad az istentiszteletektől. Az, hogy istentiszteleteink mindenkinek szólnak nem más, mint kegyes öncsalás. Istentiszteleteink jelenlegi formája csak egy bizonyos célcsoportot céloz meg, ami a liturgia és az egyházi zene kettős béklyójában szenved. Maga a kifejezés is egyházi zene ( sehol máshol nem hallgatják csak a templomokban) félrevezető és teljes mértékben ellenkezik népegyház keretekkel. A zenei részeket csak a orgona adja és ma ez olyan nyelv, amit már alig ért valaki. Németországban egy év alatt az eladott CD-ből klasszikus zene 7,8% volt, ebből tiszta orgona muzsika csupán 0.02% Tehát istentiszteleteinken olyan zenét jászuk, amit a lakosság 99,8% nem hallgat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hangszerek királynőjét száműzni kellene templomainkból, de azt mindenképpen, hogy a mai kor zenei ízlését igenis figyelembe kell venni, ahogy ezt tették elődeink is.

Az Újszövetségben az istentiszteleti formák fantasztikus változatosságával találkozhatunk ezzel szemben ma alkalmaink nagy része muzeális jellegű istentisztelet. Egy fiatal, valami hasonlót érezhet istentiszteleteinkre betérve, mint mostanában nagysikerű könyv Kegyes kétbalkezes visszatér főhősének fia: "..ott ültem az esti istentiszteleten azon a bizonyos vasárnapon ahol jelenlétemmel valószínűleg javítottam az átlagéletkoron- lement, vagy nyolcvanhárom évre, és éppen azon tűnődtem magamban, mit keresek én ott egyáltalán?" Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetszőlegesen, de rugalmasan változtathatóak. Mindent meg kell vizsgálni, hogy konformak-e az evangéliummal, de alkalmazkodni kell az üzenet címzettjeihez. A ma hagyományosnak nevezett istentiszteletek a maguk idejében kivétel nélkül forradalmiak voltak. Az istentiszteletnek inspirálni kell az embereket, ezért az ő életérzéseiket kell kifejezni. Több vágányú koncepció kell, hogy fölváltsa a jelenlegit, ami azzal is együtt jár, hogy új istentiszteleti formák fognak kialakulni. Sőt a különböző gyülekezetek, különböző Istentiszteleti kínálata fog kialakulni. Jelenleg az emberek 5%-át (alaposan fölkerekített arány) szólítjuk meg. A jövő istentiszteltét nem a lelkész fogja tartani, hanem a gyülekezet ünnepli. Végre az egyszemélyes show helyett közös ünneplés színterévé válhatnak istentiszteleteink. Egy istentisztelet annyira életteli, amennyire hatással van az emberek mindennapjaira.

12, Megálmodni az egyház jövőjét

A legnagyobb probléma minden mellett, hogy egyházunknak nincsen álma. Enerváltság és borúlátás, ha a jövőre gondolunk. "Az álom egy olyan jövő képi megjelenítése, amely a jelen realitásaival szemben fog érvényesülni. Az álmodó ember jobban hisz abban, ami jönni fog, mint abban, ami van." A repülés hajnalán Lilienthalt, vagy a Wright fivéreket és a repülés sok-sok névtelen úttörőjét kinevették és azt mondták, ha Isten azt akarta volna, hogy az emberek repüljenek, akkor szárnyakat növesztett volna nekik. Olyan javíthatatlan álmodozóknak tartották őket, akik soha nem érhetik el álmaikat. Az álmok nem irrealitások, csak egy másfajta realitásba gyökereznek és ezt nekünk keresztyén embereknek kellene a legjobban tudni. (Róm. 4,17) A hit nem más mint bizalom abban az Istenben, aki megeleveníti a holtakat és életre hívja a nem létezőket. Isten az Úr a valóság fölött és nem fordítva. Különbséget kell tenni a nem realisztikus és utópisztikus álmok között ( gör. eredetű szó- sehol) Egyik Isten ígéreteire hagyatkozik, a másik légvárakat épít. Biblia az alap minden megítélésében. Jövőt álmodni az egyháznak azt jelenti, hogy életre keltjük gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.

"Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel." (Ap.Csel.2,42-47)

Exegéták, mai írástudók azt szokták mondani, hogy Lukácsnak alapvető célja volt az ősgyülekezet életét idealizálni az üldöztetések közepette élő keresztyének számára, így a fent idézett rész is a maga valóságában nem létező idealizált képet ír le. "Milyen jogon tesszük az egyház mai állapotát annak normájává, hogy az amiről a Biblia ír, megtörténhetett-e valóságban, vagy sem? Én ennek éppen a fordítottja mellett szállok síkra: tekintsünk az Ap.Csel.-ben leírtakat olyan normának amelyhez saját valóságunkat mérjük!"

Egy ilyen egyház képes lelkesíteni és embereket vonzani. 1, Isten egészséges egyházról álmodik (Három dimenzióban felfelé Istennel, befelé vitalitás, életöröm, kifelé) 2, Isten növekvő egyházról álmodik ( hozzászoktunk a kis számok dicséretéhez) 3, Isten önmagát reprodukáló egyházat álmodik (ne elégedjünk meg önmagunk gondoskodásáról, hanem törekedjünk új virágzó közösségek létrehozásában) Csak álmodni nem elég. Ezeket tettekre kell váltani. Isten adja álmainkat és az eszközöket annak megvalósításához, de nekünk tenni cselekedni el az új valóság megteremtéséhez. (Lilienthal, Wrigh fivérek is sokat dolgoztak álmuk eléréséhez) Magunkhoz kell ölelni az újat és nem szabad, hogy azok határozzák meg az egyház jövőjét, akik rettegnek mindenféle változástól, mert ha ez így marad, akkor az egyház utolsó szava ez lesz: "De hiszen mindig így csináltuk!" Radikális változtatást kell végrehajtani az egyház életében. Ma sokan mondják, hogy valaminek történnie kell, de ne változzon semmi. Az egyetlen erő, amely képes lehet jóra fordítani a dolgokat A hit, remény, szeretet.

Szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet elolvasásra hisz nem csupán elgondolkodtató és néhol elszomorító éleslátása miatt, de ugyanakkor lelkesítő is. Mindaz, ami ebben a könyvben és ahogy megfogalmazódik olyan reális probléma látásra vall, amit komolyan kellene venni a mi egyházunknak is, hiszen 99,9%-ban hasonló problémákkal nézünk mi magunk is szembe, vagy leszünk kénytelenek szembenézni. Mi magunk kezdeményezzük a változásokat, vagy hagyjuk, hogy a külső körülmények diktálják azokat? Ez a kérdés és dönteni nekünk kell!