Jézus és Péter az "úton". A Máté evangéliumából most felolvasott igeszakasz egy sajátos szituációban hangzott el. Jézus tanítványival együtt úton van. Tehát nem a sokasághoz szól, mint máskor, hanem meghitt, intim beszélgetést folytat tanítványaival miközben Cezárea Filippi felé érnek az úton. Először azt kérdezi meg, hogy kinek mondják őt az emberek és kinek tartják őt a tanítványok. És itt hangzik el Péter vallástétele: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia."

Jézus ezért a kijelentéséért boldognak nevezi Pétert, mert nem test és vér, hanem a mennyei Atya fedte fel előtte ezt a titkot. Ezért Péter hitére, hitvallására mint kősziklára építi fel Krisztus az anyaszentegyházat.

A tanítványok és Jézus mennek tovább az úton és Jézus "ettől fogva" Péter vallástétele után kezdi nekik mondani, hogy Jeruzsálembe kell mennie, szenvednie kell a vénektől és az írástudóktól, meg kell öletnie, és harmadnapon fel kell támadnia.

Ezt hallván Péter magához rántja, visszahúzza Jézust, és szemrehányást tesz neki, "feddeni" kezdi őt. "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" Péter reakciója emberileg teljesen érthető. Hiszen ő mondta ki az előbb, hogy Jézus a Krisztus, azaz a Messiás, a dicsőséges várva várt szabadító. Jézus ráadásul ezt a hitvalló hitet olyannyira megerősítette: erre a hitre építi majd anyaszentegyházát. Ha imént megerősítette, hogy ő a Messiás, akkor most minek beszél arról, hogy szenvednie kell és meg kell öletnie Jeruzsálemben?! Egy Messiással ez nem történhet meg! - gondolta Péter.

Jézus visszafordul, s ugyanazt a Pétert, akit előbb még boldognak mondott, most Sátánnak nevezi: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint." Jézus szinte ugyanazokkal a kemény szavakkal utasítja itt helyre Pétert, mint a pusztai megkísértés idején a Sátánt: "Távozz tőlem"

Van azonban itt egy olyan kifejezés, ami a magyar fordításból sajnálatosan kimaradt: nem csak az olvasható az eredeti görögben, hogy "hüpage Satana" - menj el Sátán - mint a megkísértés-történetben - hanem az is, hogy "hüpagé opisou mou Satana", azaz "kerülj mögém, menj mögém Sátán".

Azaz ne állj az utamba, ne kísérts engem, ne légy skandalon: botrány, csapda, akadály számomra. Ne rángass le magadhoz a te gondolkodásod szintjére, hanem állj mögém, és kövess engem!

Mi is Péter alapvető problémája? Az, hogy "nem Isten szerint gondolkozik, hanem az emberek szerint". Kulcsfontosságú ez a mondat igénk szempontjából. Néhány mérfölddel korábban azért nevezte Jézus Pétert boldognak, mert nem emberek, test és vér szerint gondolkodott, hanem a Mennyei Atya szerint.

Most viszont Péter visszaesett, mert emberi okoskodás vett erőt rajta. Amíg Krisztusra nézett, bizalma volt iránta - mint egy másik helyen olvashatjuk - tudott vízen járni, vagyis a Szentlélek által szólni. Amint azonban levette róla tekintetét és önmagára figyelt - süllyedni kezdett.

Mi is a Péternek szóló üzenet?

Először is: nem elég felismerni a Krisztust, hanem követni is kell őt. Másodszor: az emberek szerinti gondolkodás akadályt jelent az ő követésében. Harmadszor: még saját vallási elképzelésünkhöz sem szabad ragaszkodni, mert ha Krisztusnak ellentmondunk, ellene szegülünk, azonnal emberivé, sőt sátánivá leszünk. (A héberben a Satanosz "ellenséget" jelent.)

Ha viszont reá hallgatunk, neki engedünk, akkor ő is mindig megújítja, felfrissíti vallási elképzeléseinket. Ezt tanítja Péternek a vele úton járó Krisztus, aki magáról is azt mondta, hogy ő az Út; s az Apostolok cselekedetei szerint az első keresztényeket is az "Úr útjának követőinek" nevezték (ApCsel 9,2; 18,25).

II.

Mi is úton vagyunk

Kedves testvérek! Mi is úton vagyunk! Egyéni életpályánk is út. Többségében már túl vagyunk "az emberélet útjának felén" - mint Dante írta. Nem tudhatjuk, hogy nem tartunk-e már az életutunk végén. Úton jár az egyház is. Valahol tart a történelemben Krisztus első és második eljövetele között. Az egyházi esztendő szerint a húsvéti és pünkösdi időszak között járunk - arra a boldog negyven napra gondolunk, amikor a feltámadott Jézus a tanítványai között volt és magyarázta nekik az írásokat.

Úton jár az ország. Tegnap ünnepeltük az első szabad választások tizedik évfordulóját.

Úton jár a kormányzat is. Elérkezett a kormányzati ciklus első feléhez. Jó alkalom ez arra, hogy megálljunk: ne csak ünnepeljünk, hanem csendben Isten előtt gondolkozzunk el! Olyan ez, mint amikor a hegymászás közben megpihenünk, és tüdőnkbe szívjuk a friss levegőt.

Isten ma is megszólít bennünket, úton járókat az ő igéjével, az ő szavának tiszta levegőjével. Minden szempontból jó-e az irány amerre haladunk? Merre is tartunk?

Nekünk is voltak nagyszerű felismeréseink: az egyházak nem olyan retrográd erők, amint azt sulykolták belénk, hanem értéket hordoznak, s ezekre a történelmi, erkölcsi értékekre szüksége van népünknek.

Igen ám, de ezt már Konstantinusz is felismerte, s mindez mit eredményezett? Politikai megbékélést, de ugyanakkor egy ellentmondásos, sok szempontból eltorzult kereszténységet! A kereszténység kétezer éves története arról tanúskodik, hogy a kereszténység nem lehet használati cikk. Mert abból csak egy lelketlen, puhány - ahogy Kierkegaard megkülönböztette - egy világi és nem "krisztusi" kereszténység lesz!

Jézus itt arról tanítja Pétert, és arra tanít ma minket, hogy nem elég emberek szerint gondolkodni. Nem elég felismerni az egyház szerepét, hanem az egyház Urát is követni kell! Veszélyes dolog, tehát az Isten ügyeiben "emberek szerint" gondolkodnunk.

Másképpen, isteni módon, Isten szerint kell gondolkodni! Bibliánkban az itt szereplő görög szó: fronein azt jelenti: "gondolni valamire", "törekedni valami felé", "egzisztenciálisan felfogni", valami felé irányulni, valamin "csüngeni".

Amikor Jézus az "isteni gondolkodásról" beszél, akkor ő az alapvetően emberi beállítottságunkon akar változtatni. Begyepesedett emberi értékrendünket, szokásainkat, s bizony sikereinket is, eltérő mentalitásunkat akarja valami másra felcserélni. De meg akarja változtatni kegyességünket, vallásosságunkat is, amennyiben az is csak emberi.

Nem kisebb igénnyel lép fel Jézus, hogy "megfordítsa", "átfordítsa" a mi gondolkodásunkat. Ezt nevezi a Biblia az értelem, a gondolkodás, az irányultság 180 fokos megváltozásának átfordulásának, meta-noiának, megtérésnek. Ha az emberiről az istenire fordul át gondolkodásunk, akkor életünk is megváltozik. Ilyenkor nemcsak felismerjük, pláne nem használjuk őt saját emberi elkép-zeléseink legitimizálására, nem "homlokzatként", "díszként" tartjuk őt magasba, miközben sikereinkkel diadalmasan haladunk előre.

Nem, Jézus azt mondja, hogy nem elég őt felismerni, rá hivatkozni, hanem követni is kell őt. Ránk parancsol, mint Péterre, hogy álljunk be mögé a sorba, és kövessük őt. S ha ő megy elöl, akkor nekünk a szenvedés, a kereszt vállalásában is utána kell menni.

Torz az a kereszténység, amely csak triumfalizmust és sikereket hirdet! Amiképpen torz Péter hite is, aki csak győzelmes Messiást akar, és nem kell neki a szenvedő Krisztus.

III.

Krisztus követése

Végül: mit is jelent ez a Krisztuskövetés? Erről szól a felolvasott igénk második fele, ami talán az evangélium kellős közepe. Két állítást és két költői kérdést hallunk Jézustól:

"Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem."

Mit jelent az, hogy "tagadjuk meg magunkat"? Azt, hogy mondjunk nemet arra a bennünk meglévő természetes, önző gondolkodásra, és mozduljunk, hogy engedelmeskedjünk az ő hívásának.

Dietrich Bonhoeffer írja a Követés című klasszikus könyvében:

"Követni azt jelenti, határozott lépéseket tenni. Már a hívásra megtett első lépés elválasztja a követőt eddigi életétől. Csak a hívő engedelmes - és csak az engedelmes hisz? Ahhoz, hogy valaki hinni tudjon, egy tényleges parancsnak kell engedelmeskednie."

Krisztus újra és újra "keresztezi" a mi életutunkat, és azt szeretné, hogy engedelmeskedjünk neki, s vegyük fel magunkra azt a keresztet, ami elfordít bennünket a sok világi dicsőséggel kecsegtető széles útról, és az őt követők keskeny útjára terel.

"Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja."

Jézus itt is paradoxonokkal tanít. Ragaszkodhatunk a széles utat járó, gazdagsággal, sikerekkel kecsegtető talmi életünkhöz, de ekkor elveszítjük az Istennel való eredendő életünket. A talmi élet káprázat, utánzat - az eredendő élet: valóság. Ha viszont mint a tanítványok egykor, mi is feladjuk életünket Krisztusért, akkor megtaláljuk eredendő életünket, a Biblia szavával: "örök életünket". Ez sokszor szenvedéssel ját. Krisztus legtöbb tanítvány mártírként fejezte be életét. De a mártírok vére: magvetés - sok új élet sarjad belőle. "Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz." (Jn 12,24)

Ezután következik a két költői kérdés:

"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?"

Krisztus itt is - ahogy az előbb neveztük - "az eredendő élet", vagyis az Isten által teremtett lélek elsődlegességéről beszél. A "nem eredendő" talmi életnek olyan jól esik megnyerni a világot, birtokolni a hatalmat, a vagyont, a másik embert. Ezt diktálja az ösztönünk és a világ farkastörvényei is.

Erich Fromm azt írja, hogy "birtokolni" (to have) nem ugyanaz, mint "létezni" (to be). Csak az utóbbi létforma az autentikus. Ezt az eredendő, vagy örök életet kínálja Jézus is az evangéliumban.

"Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?"

Én ezt így fordítanám: megfizethető-e az ember lelke pénzzel? Az egyik oldalon Jézus, a másikon a bankárok, a befektetők világa. Jézus ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy ama napon ő fizet meg mindenkinek, azaz akkor derül ki igazán, hogy egyedül neki volt kemény valutája.

Kedves Testvérek! Rövid, éles, egzisztenciánkba hasító paradoxonokról tanította Jézus Pétert és az úton lévő tanítványokat. Gondolkodjunk mi is azon el, hogy merre, milyen irányba is tart a mi "eredendő életünk". Növekszik-e, vagy éppen apad-e a hitünk?

Legyünk hálásak azért, hogy Krisztus a mi életutunkat újra és újra keresztezi a nekünk szegezett kérdéssel:

"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall?" Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk!

Hálásak vagyunk Neked az egy évtizede elnyert szabadságért. Hálásak azért, hogy nagy szabadsággal hangozhat közöttünk evangéliumod!

Úr Jézus Krisztus! Te, aki azt mondtad magadról, hogy te vagy az út, köszönjük Neked, hogy ma is tanítasz bennünket úton járni. Életutunkon, pályánk csúcsain is megállítasz bennünket, hogy a Te követésedről gondolkodjunk.

Figyelmeztetsz bennünket, hogy ne emberek szerint, hanem Isten szerint gondolkodjunk. Köszönjük, hogy belénk hasító igéddel átfordítod, átalakítod a mi gondolkodásunkat.

Szentlélek Úristen! Hittel te táplálj bennünket, hogy felismeréseinkben megálljunk, megtartassunk, és el ne vesszünk! Szenteld meg, formáld a mi életünket, hogy belülről fakadó embertársi szeretettel forduljunk a világ elesettjei, az árvíz sújtotta családok felé, segíts meglátnunk, hogy minden e világi szenvedésben ott rejtőzik Krisztus urunk szenvedése.

Ámen.