Érdekes lehet a közelmúlt feldolgozásánál a németországi tapasztalatok megismerése, a hasonlóságok és különbségek figyelembevételevel. Az interneten böngészve találta meg, majd fordította le Czenthe Miklós a következő interjút, ami a német "Történeti Hivatal" vezetőjével, Joachim Gauck egykori evangélikus lelkésszel készült. A beszélgetést H. és S. Schumacher készítették 1997 körül.

Életrajz

Joachim Gauck, szül. Rostock 1940-ben, teológiát tanult. Lüssow bei Güstrow-ban volt lelkész, később Rostock-Everhagen lakótelepen, szókimondásáról volt ismert. 1989-ben Gauck az /ellenzéki reformmozgalom/ Új Fórum helyi alapítói közé tartozott. Részese volt az NDK diktatúra elleni egyházi és közéleti ellenállásnak. 1990 márciusában mint a Polgári Mozgalom (Bürgerbewegung) parlamenti képviselője, az állambiztonság (MfS=Ministerium für Staatsicherheit, röv. STASI) feloszlatására felállított bizottság vezetője. Az 1990.okt.3-i választások után a szövetségi elnök és kancellár kinevezi az állambiztonság személyi vonatkozású iratainak különmegbízottjává. 1991 végén, a belügyi iratokról szóló törvény elfogadása után az NDK-beli állambiztonsági iratok országos megbízottja. 1995.szept.21-től megerősítették második hivatali idejében is. 1991-ben öt más volt NDK-s polgárral együtt (tk. Jens reich, Ulrike Poppe) Theodor-Heuss-éremmel jutalmazták. 1995.szept-ben Joachim Gauck Roman Herzog szövetségi elnöktől a szövetségi kereszt kitüntetésben részesül.

Tendencia-beszélgetések (TENDENZEN-Gespraech) sorozatban: Joachim Gauck (Berlin)

Az első lépés a belső ellenálláshoz egy diktatúrában

Joachim Gauck-ot a népszáj a Gauck-hivatal vezetőjeként ismeri. Hivatalos német elnevezése: "Az egykori NDK-s álllamvédelmi iratok szövetségi megbízottja" nemrég Koblenzben előadást tartott: "A diktatúra hosszú árnyéka-az NDK-s múlt feldogozása a német egység hetedik évében" címmel, amely a végén nagy tetszésnyilvánítást kapott. A rendezvény után adott interjút a TENDENZEN-szerkesztőségnek.

T.: Néhányan húzzák az orrukat, hogy mint lelkész, és evvel hívő, ami ma nem mindig ugyanaz - a múlt bűneinek feltárásáért lép fel. Mit válaszolna ezekre?
G.: A következőt előzetesen: jelenlegi feladatom miatt /lelkészi/ ordinációs oklevelemet le kellet adnom, tehát már nem vagyok lelkész. Hívő maradtam és ez gyakran nagy segítség. Kereszténynek lenni számomra nem azt jelenti, hogy minden bűnt szó nélkül hagyni, főleg akkor nem, ha ezáltal emberi test és lélek kárt vallott.
Könnyű lett volna kb. 180 iratfolyókilométer anyagot, melyet a Stasi hátrahagyott elfalazni vagy elégetni, ez legalább a felszínen nyugalmat hozott volna. De mi a feldolgozás mellett döntöttünk, mert azt éreztük, milyen hasznos lenne a hajdani elnyomóknak a kutatás felfüggesztése (Schlussstrich). A kutatás abbahagyása keresztényinek tűnik, de kihatásaiban általában az elnyomók és a diktatúra érdekét szolgálja.

T: Milyen esemény hozta ezt a meggyőződését?
G: Mikor fiatalemberek csapatostul menekültek Magyarországon keresztül az NSZK-ba, azt írta a Német Szocialista Egységpárt (SED) újságja, a Neues Deutschland /német Népszabadság/: "Ezeket egyáltalán nem siratjuk". Ez ezreket vitt a barrikádra. Ekkor még nem volt világos, hogy ki volt a Stasi és mit csinált. Feltételezések voltak, nem több. És kiderült, hogy a régi apparátus az új struktúrákban szorgalmasan alakítja ki hálózatát. Csak a keleti-SPD /német MSZP/ és a Demokratikus Kezdeményezés elnökeinek lelepleződésre utalok. A "Stasi-t a termelésbe" jelszó azt jelentette, hogy a belügyeseket nem akarták felakasztani, csak annyit, hogy éppen úgy éljenek, mint mások. És azt is, hogy többé mások felett ne uralkodjanak.

T: Hogy vélekedik az utcai tüntetők politikai indítékáról?
G: Nem akartak többé igen mondani és nemet gondolni. A rendszer hazugsága olyan méreteket öltött, hogy az már fájt. Az emberek a hazugság ellen védekeztek, és ezért nem volt más választásuk. Nem tudták, hogy milyen a nyugat, de azt tudták, hogy milyen a kelet. És ezt többé nem akarták.

T: Kritikusai a páli mondásra emlékeztetnek: "Mindannyian bűnösök vagyunk." Azt akarják elérni, hogy hivatala végleg zárja le az aktákat.
G.: A páli mondatot azok emlegeti szívesen a politikában, akik a bűnöktől szabadulni, és relativizálni akarnak. A páli levelek azonban nem a gonoszság igazolását szolgálják. Kereszténynek a megbocsátás elengedhetetlen, de ez nem emberi mosakodásból származik. A múlt feldolgozása nehéz és fájdalmas. Mikor nem szívesen találkozik magával az ember: "Hallgattam, mikor szólnom kellett volna, elfordultam, mikor tenni kellett volna." De nekünk éppen pontosan oda kell nézni, mert különben sebezhetőek maradunk. Fel kell dolgoznunk a múltat, hogy felszabadítsuk önmagunkat. Ha még valamit fel kell dolgoznunk, akkor azt nem mulaszthatjuk el, különben hiteltelenné válunk. Az iratokból kiderül, hogy egyeseknek volt bátorságunk nemet mondani.

T.: Előadásában a civilkurázsi hiányát említette, egy német költőt idézve: "A civilkurázsi többet nyom a latba, mit a hősiesség". Hogy lehet egy diktatúrában civilkurázsi-val élni?
G.: Ez már a lelkesedés visszautasításával kezdődik.

T.: Hogyan tudja egy nevezőre hozni a németek kudarcát a barna és a vörös diktatúrában?
G.: A németek hagyták magukat alattvalóvá tenni. Talán az is okozhatja, hogy a németek a demokratikus államformáról kevés tapasztalatuk volt. Csak a weimari köztársaság volt /1920-as évek/, és az is erősen ingadozó volt. De nem hiszem, hogy egy speciális gén teszi a németeket potenciális alattvalóvá, a franciákat pedig nem.

T.: Mi történik a németekkel, mikor elmúlik a diktatúra?
G.: Nehéz levetni a z alattvalói tulajdonságokat. Az emberek mentalitása annál erősebben változik, minél több ideig tart egy diktatúra elnyomása. Az ilyen rendszerekben az ember elveszti képességét az önálló életre. Sokan úgy vélik, az a normális, ha nem önállóak. Ha egy diktatúra véget ér, az emberek nehezen tájékozódnak, ezáltal könnyen manipulálhatók, persze az új diktátorok által. Az, hogy Nyugat-Németországban a II.világháború után demokrácia, keleten pedig egy új diktatúra jött létre, nem azért lett, mert az Elbától keletre a jobb és okosabb németek laktak. A /németországi/ megszállási övezetekben kezdetben az illetékes megszálló hatalom példája hatott. /Németországot 1945 után a négy győztes hatalom, az amerikaiak, angolok, franciák és szovjetek megszállási övezetekre osztották/.

T.: Hogyan hat az agymosás egy diktatúra értelmiségénél?
G.: A valóságérzék elvesztése a totális hatalom alatt élőknél jelentkezik. Minden igazság hazugsággá és minden hazugság igazsággá változhat. Az alattvalót éveken-évtizedeken át az jellemzi, hogy a hatalom véleményéhez igazodjon. Csak ezáltal tud túlélni. Mottó: hajtsd meg a fejed, igazodj, és jó lesz neked. Az intelligencia-fok ebben nem számít. Aki tovább akar jutni, alárendeli magát.

T.: Mit szól a hajdani NDK-ban terjedő nosztalgiához?
G.: Ma állandóan azt hallom, a szocializmusban nem volt minden rossz és aztán általában az óvodahálózattal példálóznak. Az emberi természet utólag a vélt jóra emlékszik, és vannak az országban olyan politikai áramlatok, akik ezt gerjesztik. Hamar elfelejtik az ilyen módon gondolkozók, hogy az NDK-ban hiányoztak az alapvető demokratikus jogok, pl. a politikai jogok (Bürgerrechte), a hatalmi ágak szétválasztása és a szabad véleménynyilvánítás joga. Az az érzésem, hogy egyesek tudat alatt a régi jogtalanság után vágyakoznak. Az olyan kényelmes volt. Aki nyugaton csak a nagy autókat és a déltengeri utazásokat látta, rá kellett jöjjön, hogy ennek feltételei vannak. A demokratikus szabadságjogok sem hoznak földi paradicsomot. Egyúttal azonban türelmet is kérek: akit évtizedekig befolyásoltak, nem tud máról holnapra megváltozni. Egy egész népet nem lehet egy egyszeri megtérés által a babonák világából a felvilágosodás állapotába hozni. Ez egy folyamat, mely néhány évig még tartani fog és a belügyi-akták feltárása a szükséges felvilágosításhoz járul hozzá.

T.: Ez tehát hasonlít a hitleri birodalom bukása utáni időkhöz?
G.: Nemrég egy 1948-as tanulmány került a kezembe. A kérdés akkor az volt: "Elhiszi-e, hogy a nemzetiszocializmus jó dolog volt, csak rosszul csinálták?" Akkorban 57%-a kérdezetteknek igennel felelt, kb. ezért: Hitler autópályát épített, nem volt munkanéküliség és bűnözés. És ez egy "csak" 12 évig tartó diktatúra után. De az NDK 40 évig létezett!

T.: Alapvetően a 20.szd-ban a keresztények vallottak kudarcot a diktatúrával szemben. Mi teszi az embereket alattvalóvá, egy felsőség csodálójává?
G.: Ahogy Václac Havel mondta: "A hatalmasok hatalma kiszolgáltatottak kiszolgáltatottságából fakad." Nincs olyan egyház vagy vallási közösség, amelyet nem hálózott be az állami hatalom. Például az NDK-beli evangélikus egyház a kommunista államvezetéssel való kapcsolattartás miatt olyan kompromisszumokba ment bele, amelyek megkérdőjelezhetőek. Keresztények sem mindig tudtak ellenállni, hogy ne szervezze be őket a belügy. A felsőség iránti csodálatra azonban nem beszélnék. Végül is az evangélikus egyház az NDK-beli békés átmenet előkészítői közé tartozott. A gyülekezetekben és egyházi testületekben egy demokratikus ellenkultúra alakult ki, amely elősegítette az 1989-es demokratikus átalakulást.

T.: Milyen tanáccsal látná el a fiatalokat, akik ma előadását hallgatták?
G.: nem szabad minden vitát elkerülni. Van egy látszólagos békesség, ami csak az agresszió elfojtását jelenti. Egy építő vita számomra jobb, mint a csendes visszahúzódás. A fiatalokat biztatom, hogy vegyenek részt a demokrácia alakításában, képviseljék véleményüket. Mindannyian saját magunk vagyunk tetteinkért felelősek. Mindenki a társadalom tagja és közös felelősségünk, hogy Németországban ne kerülhessen még egyszer egy kisebbség a többség fölébe.

T.: Előfordultak, hogy az aktákba betekintés után jóvátételi per indult?
G.: Csak a múlt évben 50ezren néztek bele az iratokba rehabilitáció, és 30ezren jóvátétel miatt. A 3,4 millió kutatási kérelemhez képest ez talán nem sok, de számomra nagyon lényeges. Akit a szovjet megszállási övezetben avagy a későbbi NDK-ban igaztalanul ítéltek el, vagy a börtönben fizikai vagy lelki kár érte, jogosult rehabilitációra vagy pénzügyi kártalanításra. Sokszor éppen a belügyi akták tartalmazzák a szükséges bizonyítékot a pénzügyi jóvátételre.

T.: Előfordult már, hogy a megfigyeltek egykori besúgójukkal való találkozás alakalmával megbékéltek?
G.: Igen, előfordult, de ritkán. Ahogy a belügyi iratokról szóló törvény megszületett és az emberek belenézhettek a róluk vezetett aktákba, sokan féltek, hogy önbíráskodás fordulhat elő. Erre a megfigyeltek megfontoltsága miatt nem került sor. Sajnos ritka az olyan hivatalos vagy önkéntes belügyes, hogy személyes felelősségét bevallja, avval aktívan foglalkozzon, és a károsulttal együtt közösen próbálják a történtekre a választ keresni. Megbékélés az igazság és az egykori cselekedetek hátterének kiderítése nélkül nem lehetséges.

Ford. Czenthe Miklós