"Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt nekik: "Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk." (Lukács 24, 45-48)

Bevezetés
Teologia crucis és teologia resurrectionis szoros egymásmellettisége

Az eredeti cím megváltoztatásához a teljes Biblia tanítása, továbbá Luther Márton, Dietrich Bonhoeffer, Ordass Lajos, Otto Dibelius, Vajta Vilmos és mások teológiája, gondolkodása illetve életük példájának a nyomán vállalkoztam. Azt gondolom, hogy Eric W. Gritsch rövidesen megjelenő "Márton, Isten udvari bolondja - Luther korunkból nézve" című művének 10. fejezetében található cím: "Keresztalakú/keresztformájú egyház" gondolatkörbe is ugyanúgy beletartozik kereszt és feltámadás lutheri teológiájának egymásmellettiségének a gondolata, mint az előzőekben említett személyeknél.

I.
A kereszt és feltámadás eseménye és teológiája együtt

Ahhoz, hogy a kereszt és feltámadás alakú egyház titkáról szólhassunk, oda először a keresztről és feltámadásról szóló evangélikus tanítást kell közelebbről szemügyre vennünk.

Magyar nyelvterületen, - a rendszerváltásnak nevezett esemény után - magyar evangélikusok számára Vajta Vilmos tett először kísérletet arra, hogy Jézus keresztjét és feltámadását egészen közel hozza egymáshoz, éspedig olyan közel, hogy ezt a kettőt, csak technikus-teoretikus okokból lehessen el, de soha nem szétválasztani. Vajta Vilmos mindezt egy olyan időszakban tette meg, amelyben a magyarországi evangélikus egyház már - bár még kizárólag csak papíron - megszabadulni látszott ugyan az előző évtizedek eretnek- teológiájától, a diakoniai teológiától, azonban még mindig magával cipelte azt, és így indult új utat keresni. És akkor félő volt, hogy az evangélikus egyház egyik teológiai egyoldalúságból a másikba zuhan bele, jóllehet ez egy sokkal szimpatikusabb teológia lett volna, éspedig egy olyan teologia crucis, amely ugyan kicsit elhanyagolja a teologia resurrectionis-t , tehát a feltámadás teológiáját, de mindenképpen bele gondolja abba.

A rendszerváltás előtti, és az azt követő magyar történelmi, egyháztörténelmi és magyar evangélikus teológiai adottságokat figyelembe véve nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy Vajta a Keresztyén Igazságban 1993 telén megjelent Kereszt és Feltámadás című tanulmányát (1) egyfajta parainezisnek is szánta. Ebben az összefüggésben, dolgozatában egyszerre van benne az evangélikus teologia crucis visszakövetelésének, és visszavételének a jogossága, ugyanakkor annak tisztázása, hogy "a feltámadás nélkül Luther se tud beszélni a keresztről". Továbbá annak leszögezése, hogy "Az a teológia, mely a keresztről a feltámadás nélkül tájékozódna? az emberi bölcsesség labirintusaiban veszhet el."(2) Vajta teologia crucis alatt egyszerre érti a Jézus haláláról szóló teológiát magát, - tehát egy önálló genitivusos teológiát - továbbá egy számára egyetlen helyes teológiai módszert, amely egybekapcsolja a kereszt és feltámadás eseményeit, és ennek nyomán alkalmassá válik arra, hogy, mint Vajta fogalmaz " az egy Krisztuseseményről szóló evangélium" teljes kifejezője legyen. Kurz und gut : csak a feltámadás felől nézve kapja meg a kereszt a maga igazi veretét, és csak az a mindmáig egyetlen kereszt, - a Názáreti Jézus keresztje - amely nem halállal , hanem feltámadással ér véget válhat a kis (földi) és nagy (égi) remény egyetlen forrásává nem csak az egyház, hanem az egész teremtett világ, és benne minden ember számára.

II.
Teologia crucis és teologia resurrectionis Luthernél

A kelet-berlini Evangelische Verlagsanstalt 1981-ben elindított egy munkát, amelyet három évvel később, 1984-ben már be is fejezett. Ennek a vállalkozásnak a célja Luther teológiájának a rövid, mindössze öt zsebkönyvben történő kiadása volt. A Luther születésének 500 éves jubileumát is magába foglaló vállalkozás nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint azt, hogy ugyan összezsugorítva, de meghatározott témák köré csoportosítva átfogó képet adjon Luther gondolkodásáról. Az öt kis kötetben maga a reformátor szól hozzánk, éspedig egy-egy téma köré csoportosítva . A kötetek címei a következők : A kereszt üzenete, (Die Botschaft des Kreuzes), Hit és egyházreform (Glaube und Kirchenreform), Szentségek, istentisztelet, gyülekezeti rend (Sakramente, Gottesdienst, Gemeindeordnung), Krisztus és a társadalom ( Christ und Gesellschaft), Evangélium és élet (Evangelium und Leben). A kötetek - eltekintve az első kötettől - nem a felsorolás sorrendjében jelentek meg, viszont a számozás egyfajta fontossági sorrendet mutat.

Az a tény, hogy " A kereszt üzenete" című kötet (3) esetében mind a kötetszám, mind a téma -szám megegyezik - Number 1 - mutatja azt, hogy az evangélikus teológiában nem felejtődött el az a tény, hogy a keresztről szóló üzenet, illetve ezt az üzenetet megragadó teologia crucis még mindig az első helyen állnak. Ebben a kötetben 13 Luther-művet helyeztek el,(4) és a művek kronologiai határa 1518 és 1550 között húzódik, tehát szinte az egész lutheri életművet magába foglalja.

A 13 műből két művet emelnék ki, mint amelyek témánk - tehát a teologia crucis és a teologia resurrectionis egymásmellettiségének a szempontjából rendkívül jelentősek. Közülük az egyiket Vajta Vilmos is megemlegeti a maga tanulmányában, és ugyanez a mű mára már magyarul is megjelent.(5) Ez a legfiatalabb mű a kötetben (1518-ból származik), a címe Heidelbergi disputáció. A másik mű viszont két, Coburg várában elmondott igehirdetés, amelyek 1530.április 16-án és 17-én hangzottak el " A kereszt gyümölcse" - és - "Krisztus feltámadása" összefoglaló címekkel.

A Heidelbergi disputációban - amely tulajdonképpen a Luthert, és az ő teológiáját támadó dominikánusok ellen íródott - a 19. és 20. tételekben hangzanak el azok a híres kijelentések, amelyek arról szólnak, hogy az igazi teológiák - igazi Isten-ismeret, Istenmű-ismeret - illetve az igazi teológusok - arról ismerhetők fel, hogy ezek a szenvedésekben és a keresztben szemlélve nyílnak meg az ember előtt. A konklúziója ennek az állításnak az, hogy "... csak a megfeszített Krisztusban van az igazi teológia és istenismeret."(6)

Figyelembe kell vennünk, hogy Luthernek ezek a tételei egy kettős vita-helyzetben születtek meg. Ezt a kettős vitahelyzetet egyfelől keresztyén teológusoknak a hamis állításai képezték, másfelől pedig pogány filozófusoknak önállóan, illetve a keresztyén tanításba beszivárgott módon történő kijelentései. És akkor ezen a háttéren, hangsúlyos módon kellett tisztázni Jézus keresztjének illetve a keresztjéről szóló teológiának az egyediségét és központi jelentőségét. Azonban még ebben a vitatkozásban is ott van - bár implicit módon - a feltámadásnak az egyedisége és központi jelentősége -. És pedig a 17. tételben, amikor Luther a "Krisztus kegyelmének a kereséséről" valamint "a kegyelem reményének a feltámadásáról" beszél.

És itt van igaza Vajta Vilmosnak, amikor arról beszél, hogy a "halott Jézus", és keresztje csak a feltámadás révén emelődik ki más halálok és halottak közül, és válik mindezidáig egyetlen és megismételhetetlen történéssé. Jézus keresztjének - a teológia crucis-nak pusztán önmagában csak heroikus jelentése lehet, és csak a feltámadás révén kap salvatorikus, azaz üdvözítő jelleget. Luther és Vajta után szabadon: "a kegyelem reménye ott támad fel", ahol Jézus keresztje és feltámadása a bűn felismerését és a bűnös megigazulását egyszerre jelenti.

A másik Luther mű, amelyben viszont már kereszt és feltámadás szoros egymásmellettiségben állnak az a már említett két igehirdetés,(7) egy nagypénteki (tk-n Nagyszombaton mondta ) és egy húsvéti, amelyeket Coburg várában mondott el, az Augsburgban tartózkodó választófejedelem kísérete számára. Az igehirdetéseket a Lutherrel mindvégig Coburgban tartózkodó Veit Dietrich jegyezte le, majd később Georg Rörer dolgozta át.

Ha megnézzük ezt a két igehirdetést, éspedig a nagypénteki illetve a húsvéti témákkal abból a szempontból, hogy vajon igaz-e, amit Vajta Vilmos mondott, hogy ti. " a feltámadás nélkül Luther sem tud beszélni a keresztről", akkor a következőket mondhatjuk. A nagypénteki prédikáció témája egyszerre Krisztus keresztje, mint egyszeri és megismételhetetlen esemény, valamint a hivők olyan keresztjei, amelynek elhordozása közben Krisztushoz válnak hasonlóvá. A Krisztus "udvartartásához tartozók" - nak viselniük kell, mondja Luther ennek az udvartartásnak a színét, amely megegyezik azzal a színnel, amelyet az "udvartartás ura" visel, és ez a szín a Jézus keresztjéről lecsorduló vérnek a színe. A keresztyén számára nincsen más alternatíva, mondja Luther, mint "szenvedni, vagy Krisztust megtagadni."(8)

Azonban, ha csak ennyit jelentene keresztyénnek lenni, hogy egyszerre Krisztushoz hasonlóan - ugyanakkor Tőle eltérően - tehát nem érdemszerző módon - szenvedni, akkor ez egy nagyon keserves, esetleg mazohistáknak, született aszkétáknak vonzó program lenne. Azonban Luther a Nagypéntekre szánt igehirdetésben azt mondja ki, hogy ezt a keresztet, ennek a színét "reménységgel" szabad hordozni, és ez a reménység azt jelenti, hogy hinni kell egy mindenre képes Istenben. Luther ezt úgy fogalmazza meg, hogy a keresztyéneket az különbözteti meg a nem keresztyénektől, hogy ők a maguk keresztjeiben és szenvedéseiben "hatalmas ígéreteket és Istenbe vetett bizalmat birtokolnak."(9) Ez ad nekik kis (földi) és nagy (égi) reménységet. Tehát Luther a Nagypéntekre szánt igehirdetésben azt hangsúlyozza, hogy Jézus egyszeri és megismételhetetlen üdvszerző szenvedése, továbbá a keresztyének nem érdem és üdvszerző szenvedései földi és égi reményt hordoznak, és ennek megfelelően egyszerre kereszt és feltámadás-alakúak.

Ha megnézzük ezen a háttéren a húsvéti igehirdetést, a kérdést azonban fordítva téve fel, éspedig úgy, hogy lehet-e feltámadási igehirdetést tartani Jézus keresztjére való utalás nélkül, akkor a válasz megint csak az, hogy ez nem lehetséges. Luther nagyon szemléletesen a feltámadott Krisztusnak Sátánhoz intézett vádbeszédeként a következőket mondatja: "Miért ítéltél el és adtál kárhozatra engem lázadóként, holott én Isten Fia, maga az örök igazság vagyok? Miért vetettél a halálba és a pokolba, holott én az örök élet és az örök boldogság vagyok?"(10) Ugyancsak ennek az igehirdetésnek egy másik helyén Luther már tudatosan egybekapcsolja Jézus keresztjét és feltámadását, Nagypéntek és húsvét üzenetét. Ugyanis azt mondja, "Így most ez Krisztus szenvedésének és feltámadásának a haszna: hogy Ő ilyet nem magáért, hanem az egész világért tett: hogy ő az ördögöt és a bűneimet, amelyek Nagypénteken rajta függtek, lábaival megtaposta".(11)

III.
Teologia crucis és teologia resurrectionis az evangélikus hitvallási iratokban

Az evangélikus hitvallási iratok a teljes Bibliához, Lutherhez hasonlóan sokat és bőségesen beszélnek mind Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról, mind pedig a keresztyének lelki és testi haláláról és feltámadásáról, és ennek következményeiről.

A leggyorsabb és leghasznosabb áttekintését ennek a kérdésnek többek között az evangélikus hitvallási iratok angol nyelvű fordításához csatolt teológiai szójegyzékben lehet nyomon -követni.(12) Éspedig a következő címszavak alatt: Krisztus, kereszt, feltámadás, keresztyén, egyház.

Ha egyenként megnézzük az utalásokat, akkor egyfelől ezeknek a fogalmaknak a saját, és ugyanakkor egymáshoz való viszonyát, szoros összetartozását fogjuk felfedezni. A feladatunk azért nem nehéz, mert az egyes címszavakhoz a teljes Concordia-könyvből származó rövid idézetek segítik a jobb tisztánlátást. Pl. olyan formában, hogy a "kereszt" kifejezésnél az derül ki, hogy ennek a teljes keresztyén üzenethez köze van, legyen szó az igehirdetésről, szentségekről, keresztyén életről, a keresztyének és a világ, vagy a teremtett világ kapcsolatáról, magyarán bármiről. Ennek egyik klasszikus példája az a kijelentés, amely Luther Nagy Kátéjának a Mi Atyánk 3. kéréséről szóló magyarázatában található, éspedig ebben a formában:"Ha tehát keresztyének akarunk lenni, biztosan számítanunk és készülnünk kell arra, hogy ellenségünk lesz az ördög valamennyi angyalával és a világgal együtt, akik mind bántanak és keserítenek minket. Mert ahol Isten igéjét hirdetik, befogadják, vagy hiszik, és gyümölcsét termik, ott nem hiányozhat a gyönyörűséges szent kereszt sem. Ne is gondoljon arra senki, hogy nyugodalmasan élhet. Sőt kockáztatnia kell mindenét a földön: javait, becsületét, házát és gazdaságát, feleségét és gyermekét, testét és életét." (13) Az utolsó szavaknál evangélikus himnuszunk utolsó versének szavai kerülnek szinte szóról - szóra szerint elénk. A fogalmazásból az is világosan kiderül, hogy az egyházon belül és kívül egyaránt ott van az ördög a maga összes angyalával és a világgal együtt. Ebből fakadóan a keresztyén üzenet, és maga az egyes keresztyén élet, de Jézus Krisztus mindenkori egyházának élete is kereszt alá vetett élet.

Az Ágostai Hitvallás Apológiájában ízelítőt kaphatunk abból is, hogy Jézus Krisztus egyházának mindenkor tudatában kell lennie annak, hogy az egyház ugyan a "szentek gyülekezete", azonban ez a szent volta egy corpus mixtum állapot mögé van elrejtve, és ez ellen semmi más eszköze nem lehet, mint a szakadatlan harcban állás a saját és a világ visszahúzó erőivel szemben. Az Apologia ezen a ponton világos különbséget tesz Isten országa, Krisztus birodalma, és az előttünk megjelenő egyház között, amikor az egyik helyen így beszél:

"Ha az egyház valóban Krisztus birodalma, különbözik az ördög birodalmától, ebből szükségképpen következik, hogy az istentelenek nem alkotják az egyházat, mivel az ördög birodalmának tagjai, - noha ebben az életben, mert még nem lett nyilvánvalóvá Krisztus birodalma - elvegyülnek az egyházban, sőt egyházi tisztségeket is viselnek. Mindazonáltal a gonoszok mégsem azonosak Krisztus birodalmával, mivel ez még nem lett nyilvánvalóvá. Mindig az ugyanis Krisztus birodalma, amelyet Lelkével éltet, akár nyilvánvalóvá lett az, akár eltakarja a kereszt; amiként a most megdicsőült Krisztus ugyanaz, akit előbb megfeszítettek." (14)

Ha megnézzük a fent említett amerikai Konkordia Könyvet és a kereszt, feltámadás, egyház kifejezéseket, és a hozzájuk fűzött kulcsmondatokat, amelyek, mint már megjegyeztük mindig a teljes Konkordia Könyv egy-egy darabjának rövid összefoglalásai, akkor a következőt állapíthatjuk meg. Luther és reformátor-társai, de a reformátorokat követő első nemzedék számára is világos volt az, hogy mivel az egyház maga Jézus Krisztus keresztjéből és feltámadásából született, és mivel legfőbb feladata ennek az üzenetnek a hordozása, ezért neki magának sem lehet más alakja, mint kereszt és feltámadás-alakja. Ilyen kulcsmondatok bizonyítják ezt az állítást, hogy "Mert nyomorognak és szűkölködnek azok, akik Istenben és nem a mammonban bíznak"(15)

Azonban ezeket a keresztről szóló kijelentéseket árnyalják azok, amelyek ezeknek a szenvedéseknek és kereszteknek a hasznáról, céljáról szólnak. Ilyen az a kijelentés, hogy "És ha ezek a nyomorúságok többnyire a bűnös büntetései is, a kegyeseknél valami más, nagyobb a céljuk, nevezetesen, hogy neveljék őket a kísértések közben Isten segítségének a keresésére, saját szívük hitetlenségének felismerésére? Azaz a szorongattatások nevelő eszköz, amellyel Isten a szenteket megpróbálja."(16)

Még egy utolsó idézet ebből a kategóriából, amely már összekapcsolja a kereszt, a feltámadás és az egyház gondolatot mind Jézus Krisztusra, mind pedig az Ő egyházára utalva: " Pál Rm 8,10-ben mondja : A test holt a bűn miatt, azaz megöldököltetik a meglévő bűn miatt, amely még benne van a testben. ( Itt jön az angol szövegben : "The cross therefore, is not a punishment but an exercise and preparation for renewal" = azaz " A kereszt ezért nem büntetés, hanem a megújulásra történő gyakorlás és előkészület." ) A magyar szövegből ez hiányzik, és más irányba megy el, de tartalmilag ugyanezt mondja : "A halál maga is arra szolgál, hogy megsemmisítse ezt a bűnös testet, hogy teljesen megújultan támadjon fel. A hivő halálában, miután hittel legyőzte a halál rettentéseit, nincs már ott az a fullánk és a haragnak az a megtapasztalása, amelyről Pál beszél . "A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény." (17)

IV.
Mai megfontolások

Végiggondolva azt, hogy a Szentírás, magának Luthernek a művei, azután az Evangélikus Hitvallási Iratok az egyes keresztyén és az egyház "kereszt és feltámadás-alakúságáról vallanak" felvethetjük a kérdést, hogy mi a helyzet Jézus Krisztus mai egyháza, közelebbről is az Ő Magyarországi Evangélikus Egyháza kereszt és feltámadás alakúságával. És akkor erre a választ egyfelől a fentiek, másfelől a Luther által megemlegetésre kerülő hét ismertetőjel, valamint az egyházunkra kritikus szeretettel történő rátekintés adhatja meg a választ.

Luther 1539-ben, tehát halála előtt hét évvel, mintegy összefoglalás-szerűen A zsinatokról és az egyházról (18) munkájában egyfelől lapidáris rövidséggel, másfelől részletesebben is kifejtve elmondja a maga nézetét az egyház ismertetőjeleivel kapcsolatban. Azt is hozzá kell tennünk ehhez, hogy Luthernek ez a véleménye egy saját hit és életharcban bontakozott ki, tehát mondhatjuk úgy, hogy Luther és nézetei együtt fejlődtek, és alkottak egy sajátos kereszt és feltámadás-alakúságot.

A Luther által megadott ismertetőjegyek a következők: Isten igéjének - törvényének és evangéliumának - a hirdetése. A keresztség, és úrvacsora szentsége, a kulcsok hatalmának gyakorlása ("bűnök megbocsátása? vagy bűnökért büntetés szabása"), - Luther itt nagyon élesen hangsúlyozza, hogy kulcsokról, és nem "tolvajkulcsokról" van szó. Az ötödik ismertetőjel - az egyház által elhívott személyek, hivatalának a jelenléte-. A hatodik az imádság, és a hetedik az "üdvösséges szent kereszt", amiről Luther azt állapítja meg, mintegy összefoglalva a keresztről és feltámadásról, az egyház kereszt és feltámadás-alakúságáról vallott eddigi nézeteit, hogy "evvel az üdvözítő kereszttel a Szentlélek nemcsak megszenteli, hanem boldogítja is népét." (19) Az ezt megelőző mondatban Luther az utolsó boldogmondást idézve a szidalmazottak, háborgatottak, hazugságokkal leöntöttek "mégis boldogságáról" beszél.

Ezen a háttéren, ha rákérdezünk arra, hogy akkor most mi a helyzet az egyházunkban az egyes keresztyének és az egyház kereszt és feltámadás-alakúságával, akkor a következőket szabad mondanunk.

Ami a legfőbb feladatunkat illeti, ti. a törvény és evangélium hirdetését - előzővel tartozunk nem csak az egyháznak, hanem Izraelnek és a világ fiainak és leányainak is - itt azt kell mondanunk, hogy az esetek többségében szószékeinken törvény nélküli evangéliumot, vagy evangélium nélküli törvényt , vagy pedig törvénnyé merevített evangéliumot hirdetünk. Ennek megfelelően vagy olcsó, vagy semmiféle kegyelem nem hangzik. Egyszer megszámoltam egy igehirdetésben, hogy hányszor fordult elő a bűn szó, és döbbenten tapasztaltam, hogy egyszer sem, ugyanakkor ötvenszer a kegyelem. Hans Lilje mondta 1957-ben Minneapolisban : "Az evangélikus antropológia radikális. Az emberről úgy beszél, mint, aki tökéletesen bűnös, istentelen. Sokszor éppen ezért nem népszerű a lutheranizmus az emberek előtt." (20) A megigazulásról szóló evangélikus tanításunkban bűnről, Isten "idegen igazságáról" és az ennek köszönhető megigazító, drága kegyelemről egyszerre van szó. A mai ultraliberális gondolkodástól megrémülve sokan nem merünk világosan szólni arról, hogy Isten törvénye örök és változatlan, mindenkinek szól, (tehát Izraelnek és a világ fiainak és leányainak is!) az evangélium viszont minden embernek címzett egyetemes amnesztia-ajánlat. Törvényt hirdetni azt jelenti, hogy ütköztetni az Isten törvényét, az egyes ember, a világ és az egyház jelenbéli állapotával, és ezen a háttéren bizonyságot tenni az Isten Jézus Krisztusban adott drága kegyelmi ajánlatáról. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez ajánlat, Istennek egyetlen olyan műve, amellyel kapcsolatosan vétó-jogunk van, minden más művének "csak" haszonélvezői vagy kárvallottjai vagyunk.(21)

A keresztség és úrvacsora, valamint a kulcsok ügyében azt kell elmondani, hogy mind a három dologban tartozunk önmagunknak, és híveinknek egy világos elméleti tisztázással, és ezen alapuló helyes gyakorlattal. Amikor tizennégy évig lelkész voltam, azzal kellett szembesülnöm, hogy híveink nagy része mind a keresztség mind az úrvacsora, mind pedig a kulcsok kérdéseiben szinte teljes tudatlanságot árult el. Ez a teljes tudatlanság annak is köszönhető volt, hogy a rendszerváltásig szinte teljesen hiányzott a törvény és evangélium hirdetéséhez előzőleg szorosan odaértett tanítás gyakorlata. A tudatlanság leküzdésére a magunk részéről bevezettük a keresztelési oktatást, illetve a konfirmációs oktatásban még erősebb hangsúly esett az úrvacsoráról, illetve a kulcsokról szóló tanításra. Nyugati tapasztalataim - amelyekben volt jó és rossz - (Amerikában kutyafuttában elvégzett gyónás, és feloldozás, Németországban gyónás nélküli úrvacsora,) mindezek arról győztek meg, hogy egyházunknak a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos gyakorlata - újragondolandó abból a szempontból, hogy ne "kritikátlan osztogatást", hanem "értékes isteni ajándékok" felkínálását jelentsék. Elméletileg még csak-csak elmondható, hogy van ugyan egységes liturgiánk, de ami a gyakorlatot illeti, annak az egységesítése még várat magára. Az egyháztagság kérdése - a keresztség, és konfirmáció, - vagy egyszerűen már csak keresztség - szintén tisztázásra vár.

Ami a papi hivatal kérdését illeti, itt egy kettős tapasztalatot lehet begyűjteni, éspedig azon a háttéren, hogy Luther óta büszkén valljuk, hogy mi az "egyetemes papság" egyháza vagyunk, tehát minden egyes keresztyén embert a maga sajátos formájában "papnak" tekintünk. Azonban az évszázadok folyamán - éppen ezen a háttéren - előállt egy kettős elcsúszás, éspedig olyan formában, hogy vagy a "papi hivatal" vagy az "egyetemes papság" szorult háttérbe, éspedig olyan formában, hogy akadnak egyházak, gyülekezetek, amelyek "egyetemes papság" nélküli papi hivatalban, vagy pedig szinte "papi hivatal" nélküli egyetemes papságban gondolkodnak. Falvainkban az előbbi, városainkban az utóbbi tapasztalható, legfelsőbb vezetői szinteken a kettő különös kombinációja. Szolgáltam olyan gyülekezetben, ahol a "papi hivatal" egyetemes papság-tudat nélkül árválkodott a gyülekezetben, és a lelkész "egyszemélyes nagyüzemként" kínlódott, és olyanban is, ahol a lelkészek egyfajta "díszpinty" szerepre kárhoztatva próbáltak időnként szóhoz jutni. Falusi gyülekezeteink egy része az előbbi , városi gyülekezeteink egy része pedig a második változat mellett teszi le a maga voksát. Holott tudatosítanunk kellene, hogy a "papi hivatal", és "az egyetemes papság" nem egymás ellenében, egymásnak feszülve, hanem egymás mellett, egymást segítve kell, hogy munkálkodjanak. És ennek a hátterén a papi hivatal nem egyeztethető össze bármely pártban főállásban történő parlamenti képviselettel, azt akkor szüneteltetni kell. Viszont az "egyetemes papok" feladata éppen az lenne, hogy hidat képezzenek az egyház és a világ között olyanformában, hogy ne a világ levegőjét pumpálják az egyházba, hanem az egyház levegőjéből vigyenek ki a világba. Eközben természetesen a világ mindenkori állapotáról is képet adhatnak azért, hogy az egyház papi hivatalában szolgálók az örök, és ugyanazon üzenettel megfelelő módon tudják eltalálni nemcsak az egyházat, hanem a világot is.

Büszkén szoktuk azt is megvallani, hogy a lutheránus egyház "éneklő" egyház, és még a kommunista diktatúra alatt is büszkén mondogattuk, hogy azt még Engels is elismerte, hogy Luther az "Erős várunk" megírásával több követőt szerzett az "új" hitnek, mint a többi összes művével együtt. Mivel szívesen énekelünk, és énekeinket imádságoknak tekintjük, azt gondolhatnánk, hogy minket az imádkozás terén semmiféle elmarasztalás nem érhet. Pedig egy egyház általános állapota azonnal mutatja, hogy az imádkozó egyház-e. Azt gondolom, hogy ezen a téren nem állunk olyan jól, mint ahogy gondoljuk. Imádkozni ugyanis annyit jelent, hogy Istent dicsérni, magasztalni, előtte magunkat megalázni, abszolút bizalmunkat egyedül Belé vetni, egyedül Őt szolgálni, és mindent tőle kérni, és várni. Figyelve az egyházon belüli frakciózásokat, és az ezzel törvényszerű módon együtt járó, személyekre, csoportokra vonatkozóan csak az "istenítés és a végleges elmarasztalás" végleges kategóriái között történő szóbeli, magatartásbeli, cselekedetbeli személyes és kollektív megmozdulásokat, még azt is meg kell kockáztatnunk, hogy vagy már nem vagyunk "imádkozó" egyház, szinte már csak "szokásból" imádkozunk. Dietrich Bonhoeffer szavai a "közvetlenségek" megszűnéséről nem csak a világ, hanem az egyház viszonylatában is érvényesek, és az a keresztyén egyház, közösség, amely nem az egyes tagok Jézus Krisztussal való "személyes közösségén" nyugszik, hanem bármilyen más dolgon, legyen az emberi szimpátia, azonos teológia, közös sors, közös politikai odatartozás, bandaszellem, vagy bármi más, már nem tekinthető "imádkozó" egyháznak. "Jézus követője számára csak Jézus Krisztusra tekintve léteznek ?Isten által adott valóságok?.(22) Teológiailag fogalmazva Isten két nagy valóságot adott minden embernek, egyfelől adta, az Ő teremtett világát, másfelől ajánlatként adta az Ő, Jézus Krisztus keresztjére és feltámadására épített egyházát. Az előbbivel mindenkinek, az utóbbival az Ő népének kell számolnia. Csak a helyesen imádkozó keresztyénekre, és az imádkozó egyházra érvényes, hogy a "világ üldözi őket, jóllehet nem méltó rájuk", és, hogy "az ő imáiknak köszönhető, hogy Isten még megkíméli a világot."

És így érkezünk meg az egyház hetedik nagy ismertetőjeléhez, a Luther által "üdvösséges szent keresztnek" nevezett nagy ismertetőjelhez, amely "megszenteli és boldogítja" az Ő népét, és ebben a minőségében egyszerre megalázza és felemeli azt.

Arra a kérdésre, hogy ezen a téren hogyan állunk a bennünket a mába is elkísérő "múltbeli keresztjeink" vizsgálata adhat választ. Itt először arra kell rákérdeznünk, hogy a közel múltunkban, és a jelenünkben a Luther által megfogalmazott hét ismertetőjel mindegyikénél felfedezhető-e a kereszt és feltámadás-alakúság?! Tehát kereszt és feltámadás alakú-e volt-e és ma is az-e törvény és evangélium-hirdetésünk, a két szentségről valamint a kulcsokról, a papi hivatalról és az egyetemes papságról, az imáról, valamint a dicsőséges szent keresztről és a feltámadásról szóló tanításunk, milyen gyakorlati, és magatartásbeli konzekvenciái vannak mindennek?! Ez az egyik kérdés!

A másik kérdésnél, ti. egyházunknak az egyház és világ felé fordított általános kereszt és feltámadás-alakúságának múltbeli és jelenbeli helyzeténél emlékeztetnék arra, amit 1984-ben a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) VII. budapesti nagygyűlésén a világszövetség akkori elnöke Joshia Kibira Tanzániából mondott, hogy ti: "Azonban minden tagegyháznak magának kell eldöntenie, milyen súlyos keresztet áll készen elhordozni." (23) Ezen a háttéren azt kell kikutatni, hogy egyházunknak milyen keresztjei voltak az elmúlt évtizedekben. Tizenöt évvel az un. rendszerváltás után egyházunknak most már ki kellene mondani, hogy többszörösen elmulasztotta a maga "egyház és üdvtörténelmi kairos-át" akkor, amikor vagy egyáltalán nem, vagy nem kielégítően foglalkozott a saját közelmúltjával, a saját kereszt és feltámadás-alakúságával, és ennek következményeként mind a világban, mind pedig a saját szolgálatában 1989-ig csak az események után történő kullogásra futotta, és futja ma is. Ezt a mulasztásunkat azután szépen meg is teologizáltuk.

Ezt a hamis teológiát folytatják ma is mindazok, akik megpróbálják kijátszani egymás ellen a múltat, a jelent és a jövőt, akár üdvtörténelmi, akár egyház, vagy magyar történelmi, akár személyi történelmi viszonylatokban. Lassan már ott tartunk, hogy azokat tekintik ellenségnek, és kezdik el üldözni, akik az egyházat akár szelíd szóval, akár erőteljesebb hangon arra szólítják fel, hogy végre rakjon rendet a portáján. Éspedig éppen szolgálatának a jelenben és a jövőben történő hitelessége kedvéért. Azok, akik a múltat a jelenre és a jövőre hivatkozással akarják szőnyeg alá seperni, azok pontosan ezt a jelent és azt a jövőt kockáztatják. Hamis teológia, a múltból itt kísértő diakóniai teológia, vagy más téves teológiák, esetleg hatalmi összefonódások, pozíció-féltés, nepotizmus, önfeladás (ilyennel is találkoztam!), sőt álságos politikai utalások húzódnak a mögött, amikor a coram Deo és coram hominibus összekeverésével vagy arról beszélünk, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, vagy arról, hogy senki nem bűnös, mert a körülmények miatt történt velünk minden, ami történt.

Az egyháztörténelem egészen másra tanít bennünket. A nagy keresztyénüldözések lezajlása után a megmaradt keresztyének első dolga az volt, hogy előszámlálták, hogy mit tett velük az őket üldöző világ, és ők hogyan reagáltak erre. A régi keresztyének tudták, hogy sumákolással nem lehet újat kezdeni, jelent, és jövőt építeni. Számomra úgy tűnik, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Ordass Lajos, és társai személyét ugyan rehabilitálta, de továbbra sem hajlandó az egyház útját kifelé és befelé is egyszerre via crucis-nak és via resurrectionis-nak látni és láttatni. Azt is megkockáztatom, hogy teljesen biztos vagyok abban is, hogy azok, akik jelentéseket írtak, vagy szóban jelentettek, akár a "félelem", akár a "haszon", akár a kettő keveréséből származó árulásokat elkövetve, ők ma - ellentétben az őket, és az egész egyházat "védeni" akarók többségével - ők ma biztosan nem azt kérnék tőlünk, hogy "söpörjétek a szőnyeg alá mindazt, ami velünk történt, és azt, amit tettünk." Hanem arra biztatnának bennünket, hogy mondjátok el, és vonjátok le a következtetéseket, éppen a keresztről és feltámadásról szóló evangélium üzenetének hiteles továbbadása miatt. Ne felejtsük el, hogy az evangéliumok négyszer mondják el a Péter tagadását, és a Júdás árulását, és Pál apostol háromszor mondta el, hogy ő az "üldözők" oldaláról érkezett. És ezt kétezer év óta milliók hallgatták, és tanultak belőle! Mi pedig egyszer sem akarunk beszélni erről! És cipeljük tovább a haszon, a félelem, és a megalkuvás keresztjeit, az egyedül hiteles követés keresztje helyett, és megtagadjuk a saját és egyházunk kereszt és feltámadás-alakúságát.

Eric W. Gritsch osztrák-amerikai egyháztörténész szavai arra figyelmeztetnek, hogy sem nem kívülről befelé ( a világtól az egyház felé feszülő elvárások !) sem nem belülről befelé, ( az egyháznak önmagával folytatott dialógusa révén ) hanem egyedül a Szentírás, Luther, evangélikus hitvallási irataink, lutheránus egyházaink története, sőt a világ-egyház története taníthat arra, hogy rövid és hosszútávon hogyan értelmezzük az egyház kereszt-és-feltámadás-alakúságát. Ha készen állunk tanulni, akkor lehet esélyünk a megújulásra.

" A korai lutheranizmus olyan mozgalom volt, amely megkísérelt különbséget tenni az igaz és hamis egyház, az evangélium helyes használata és a vele való visszaélés között. Az emberek hajlamosak arra, hogy kerüljék az összeütközést és szenvedést, ha lehetséges. Az egyház gyakran lecsiszolja az evangélium emberek felé irányított támadó élét az, ezáltal azonban üzenetének erejét is csökkenti. Azonban az Isten küldetésében járó szolgálat egyik fő következménye sokkal gyakrabban az összeütközés és szenvedés? Az embernek néha gyakorolnia kell a ?szigorú szeretetet?, és ki kell tartania amellett, ami a szeretett személynek jó, még akkor is, ha az illető elutasítja azt."(42)

Hozzátehetjük ehhez, hogy Luthernek az volt a véleménye, hogy az az egyház, ahol túl nagy a csend, és ahol nem hangzik csatazaj, befelé és kifelé, az az egyház már az ördög martalékává lett.

Luthernek a 16. században adott egyházzal kapcsolatos "hét ismertetőjegyéhez" a XX.század végén egy amerikai lutheránus teológus odatette a maga ugyancsak hét ismertetőjegyét. Carl E. Braaten a chicago-i teológia rendszeres teológusa a kánonszerűséget, a hitvallásosságot, az igaz ökumenicitást, (amely egyszerre valóság, és elérendő cél), a Krisztus-központúságot, a szentségi jelleget, a törvényt és evangéliumot, valamint a két birodalom-elvet jelöli meg, mint az evangélikus hagyományban szakadatlanul jelenlévő adottságot. (25) A Luther által használt hét ismertetőjegy a legtöbb ponton hasonlóságot mutat az amerikai teológus kijelentéseivel. Mindez azt sugallja, hogy az egyháznak, ha komolyan akarja venni a maga küldetését a saját színe előtt, és a világban, szakadatlanul rá kell kérdeznie arra, hogy ezekben a kérdésekben hol áll.

V.
Zárógondolatok

Jézus Krisztus egyháza két üzenettel tartozik a világnak, és önmagának. Az egyik üzenete a mindenkori világot, és az egyházat egyszerre figyelmezteti arra, hogy minden embernek, minden közösségnek tisztelnie kell, és be kell tartania Isten örök és megváltoztathatatlan törvényeit. Az emberi életet csak ezekre a törvényekre lehet építeni, különben a pusztulás és rombolás erői kerekednek felül. Ez az üzenet egy általános üzenet. A másik üzenetet a keresztyénség speciális, saját üzenetének lehet nevezni. Ez az üzenet azt mondja, hogy Isten Jézus Krisztusban megszabadítja az embert a saját magára támaszkodástól, és érdemtelenül egy új életbe állítja bele. Ezt a két üzenetet hitelesen csak egy a saját kereszt és feltámadás-alakúságát vállaló egyház tudja közvetíteni. És csak ott, ahol kereszt és feltámadás alakú keresztyének vannak, ott van kereszt és feltámadás-alakú egyház.

Lábjegyzetek:

(1) D.Dr Vajta Vilmos Kereszt és feltámadás In. Keresztyén Igazság 1993. Tél 19-25o.
(2) L. 1. pont 20.o.
(3) Martin Luther Die Botschaft des Kreuzes 1 Evangelische Verlagsanstalt Taschenausgabe Berlin 1981. 244o.
(4) A művek a következők: Heidelbergi disputáció (1518), Hogyan szemléljük Krisztus szenvedését? (1519), Előkészület a halálra (1519), A Magnifikat magyarázata (1521), Levél Hartmut Cronberg-hez (1522), Igehirdetés az erfurti kereskedőtemplomban Márk 16,15-ről (1522), Az az igaz hitről szóló körlevél a rigai, revali, dorpati gyülekezeteknek (1523), Válasz arra a kérdésre, hogy az ember elmenekülhet-e a halálos veszedelemből (1527), Óvás a hamis tanításoktól és tanítóktól (1530), Két igehirdetés az Ágostai Hitvallás megvallóinak a kereszt gyümölcséről és Krisztus feltámadásáról (1530), A wittenbergi Hieronymus Wellerhez intézett Luther-levél (1530), Az evangélikus ügyben az Ágostai Birodalmi gyűlésen harcolóknak (1530), Ézsaiás 53 magyarázata ( 1544/1550).
(5) Luther Márton Heidelbergi disputáció Magyar Luther füzetek 8. Magyarországi Luther Szövetség 1999. 59.o.
(6) L. 5. pont. 28.o.
(7) Martin Luther: Eine Predigt vom Leiden und Kreuz am Vorabend der Ostern; Am Tag der Auferstehung auf der Coburg In. Martin Luther Die Botschaft des Kreuzes 1 Evangelische Verlagsanstalt Berlin 1981. 198-210; 211-221.
(8) L. 7. pont. 200. o.
(9) L. 7. pont 202.o.
(10) L. 7. pont. 212. o.
(11) L. 7. pont 216.o.
(12) The Book of Concord The Confessions of the Evangelical Lutheran Church Szerkesztették Robert Kolb és Timothy J. Wenegrt . Fordítók : Charles Arand, Eric Gritsch, Robert Kolb, William Russel, James Schaaf +, Jane Strohl, Timothy J. Wengert Fortress Press Minneapolis 2000. 774.o.
(13) Konkordia Könyv Az evangélikus egyház hitvallási iratai Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, 1957. 173. o. 65. tétel Fordította: Prőhle Károly Ágostai Hitvallás Apologiája VII.- VIII. cikkek (Az egyházról) 166. o. 18. pont Fordította: Wiczián Dezső
(14) In. Konkordia Könyv Az evangélikus egyház hitvallási iratai I. kötet Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, 1957.
(15) Luther Márton Nagy Kátéja A Tízparancsolat magyarázata Az első parancsolat 101.o. 42. pont. Fordította: Prőhle Károly In. Konkordia Könyv Az evangélikus egyház hitvallási iratai II. kötet. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, 1957.
(16) Az Ágostai Hitvallás Apologiája XII.cikk (A bűnbánatról) 214.o. 151.pont. Fordította Wiczián Dezső In. Konkordia Könyv Az evangélikus egyház hitvallási iratai I. kötet. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, 1957.
(17) Ágostai Hitvallás Apologia XII. cikk (A bűnbánatról) 214.o. Fordította Wiczián Dezső In. Konkordia Könyv Az evangélikus egyház hitvallási iratai I. kötet. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, 1957.
(18) Luther Márton művei VI. Egyházszervező iratai Sajtó alá rendezte Masznyik Endre Pozsony Wigand K.F. Könyvnyomdája 1914. 361-418.o.
(19) L. 18. pont 416. o.
(20) Hans Lilje Krisztus megszabadít és egyesit Bevezető előadás a III. evangélikus világgyűlésen a főtémáról In. Lelkipásztor XXXII.évf. 8-9.sz. 1957 október-november 493.o.
(21) L. Luther Márton Magnificat 1521 című művében az Isten hatféle munkájáról szóló részben az első munkáról, az Ő Jézus Krisztusban felkínált kegyelméről írottakat. Fordította Takács János Szeged 1989. 36-43. o.
(22) Dietrich Bonhoffer : Követés Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya Budapest 1996. 47. o. Fordította: Böröcz Enikő
(23) LWB-Report In Christus Hoffnung für die Welt Budapest 1984. Kreuz Verlag 1985. 17.o.
(24) Eric W. Gritsch Lutheranizmus Bevezetés az evangélikusság történetébe és tanításába Magyarországi Luther Szövetség 2000. 124. o. Fordította: Böröcz Enikő
(25) Carl E. Braaten Priciples of Lutheran Theology Fortress Press Philadelphia 1982. 144 oldal.