"Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." - írja Pál 55. húsvétján a korinthusi gyülekezetnek (1Kor 15,14). Ebből is megérthető, hogy nem Jézus feltámadásának a tényét vitatták, hanem azok hitét, akik nem fogadták el, hogy Jézus Krisztus feltámadása jelenti a mi feltámadásunkat: "Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a holtak feltámadása is". (1Kor 15,15-21.)

Pál azon kijelentése, hogy csak a megfeszített Krisztusról akar tudni (1Kor 2,2.), annak kiemelése, hogy Jézus Krisztusban vált meg Isten: "Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá," (1Kor 1,30). Feltámadása pedig azt jelenti, hogy Isten megváltó terve Krisztusban érvényre jutott és célba ért. Jézus feltámadása diadal, amiből részesülünk: "Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (1Kor 15,55-57.)

A megváltás alapja Jézus Krisztus szenvedése, kereszthalála és feltámadása. Istennek az a szándéka, hogy Krisztusban megváltson minket, bűnös embereket, győzelemre jutott. Általánosságban is, és személyes érvénnyel ránk, rám nézve is. Különösen az üldözések korában élő nemzedékeket vigasztalta Krisztus kereszthalálának és feltámadásának egysége a megigazulás reménységében: "felragyog a nap és felkel a hajnalcsillag a szívetekben." (2Pt 1,19.)

I. Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása elválaszthatatlan egymástól

1. A reformáció ehhez az egységhez tartotta magát.

Luther egyik prédikációjából idézek, ami sorozatunk előző előadásán is elhangzott: "miként Krisztusból ered bűneink felismerése, úgy kell azokat őreá vetnünk, hogy lelkiismeretünk megszabaduljon tőlük? Mert ha bűneinket nem vetjük Krisztusra, hanem eltűrjük, hogy szívünkben maradjanak és lelkiismeretünkben szóhoz jussanak, akkor sohasem szabadulunk meg tőlük, mert egyre erősebbek lesznek és örökké elevenek maradnak. Ha viszont azt látjuk, hogy bűneinket Krisztus hordozza, és le is győzi feltámadása erejével - ha ezt mi bátran hisszük -, akkor bűneink valóban halottak már, és meg vannak semmisítve. Végtére is Krisztuson nem maradhattak életben. Az ő feltámadása elnyelte őket." (Véghelyi, Luther: "Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését" című prédikációja, 1519-ből.) Vagy Luther magyarázata az ApH második hitágazatához: hiszem, hogy Jézus Krisztus "az én URAM, aki engem elveszett és megítélt embert megváltott: minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmától megszabadított és magáévá tett, ? szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az Övé legyek, az Ő országában Őalatta éljek, Őt szolgáljam örök igazságban, ártatlanságban és boldogságban, mert Ő feltámadt a halálból, él és uralkodik örökké. Ez így igaz!" (Konk KK II. 60.o.) Továbbá: " 'Isten valóságos Fia URAMmá lett'? megváltott engem?Miután ugyanis az Atya megteremtett és mindenféle jóval megáldott minket, eljött az ördög és engedetlenségbe, bűnbe, halálba, és mindenféle bajba sodort, úgyhogy örök kárhozatra ítélve élünk Isten haragja és átka alatt; de rá is szolgáltunk és meg is érdemeltük. Nem volt itt tanács segítség vagy vigasztalás míg Istennek ez az egyetlen és örök Fia mérhetetlen jóságával meg nem könyörült szenvedésünkön és nyomorúságunkon és el nem jött a mennyből, hogy segítsen rajtunk. Elűzte ezeket a zsarnokokat és hóhérokat mind, és helyükbe lépett Ő, Jézus Krisztus, az élet, az igazság, minden jó és üdvösség Ura, kiragadott minket szegény elveszett embereket a pokol torkából, megszerzett magának, szabaddá tett, visszavitt az Atya irgalmába és kegyelmébe, és sajátjaként vett védelmébe és oltalmába, hogy kormányozzon minket igazságával, bölcsességével, hatalmával, életével és boldogságával. Ennek a hitágazatnak tehát a veleje, hogy az 'ÚR' szócska egyszerűen azt jelenti: 'Megváltó', vagyis olyan valaki, aki az ördögtől Istenhez, halálból életre, bűnből igazságra vitt minket és megtart ezekben. A hitágazat? mondatai? kijelentik és kifejtik, hogyan és mivel történt ez a megváltás: mit fizetett, mennyit fáradt és vállalt Ő azért, hogy megnyerjen és uralma alá vonjon minket, vagyis, hogy emberré lett, ... bűn nélkül fogantatott és született, hogy Úrrá legyen a bűnön; továbbá szenvedett, meghalt és eltemettetett, hogy eleget tegyen értem és megfizessen azért, ami vétkem volt, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem tulajdon drága vérével. Mindezt pedig azért, hogy URAMmá legyen. Hiszen ebből semmit sem tett önmagáért, rá se szorult volna. Azután pedig feltámadt, elnyerte és legyűrte a halált, végül pedig mennybe ment és átvette az uralmat az Atya jobbján, hogy az ördög és minden hatalmasság Neki engedelmeskedjék és lába elé boruljon, míg végül az ítélet napján egészen elválaszt és elkülönít minket a gonosz világtól, az ördögtől, a haláltól, a bűntől stb. ? jól értsük ezt a hitágazatot, mert egész üdvösségünknek és boldogulásunknak ez az alapja?" (Konk NK, II,153-154. o.) Az üdvösséget feltámadt Urunk Jézus Krisztus ajándékozza a benne hívőknek.

2. Az őskeresztények számára sem volt elválasztható egymástól Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása.

A keresztények első ünnepe, a hét első napja, az Úr napja (Jel 1,10.), a vasárnap volt. Ifj. Plinius Traianus császárnak 112-ben írt levelében emlékezik meg a vasárnap hajnali ünnepszentelésről (Rőzse, 4.o). A vasárnap tulajdonképpen Jézus Krisztus feltámadásának hetente történő megünneplése.

Egyértelmű, hogy Jézus tanítványainak adott ígéretei azért válhatnak valósággá mert ő feltámadott: "Nékem adatott minden hatalom, mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt amit én parancsoltam nektek, és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,18-20.)

Ez áll búcsú-beszédeinek ígéreteire (Jn 14-17.), a Szentlélek vételére vagy a tanítványok szolgálatára (Jn 20,21-23). Ezért lehet bennük erős az ima meghallgatásának reménysége (Mt 7,7-11; 18,19.), vagy a vele való közösség reménysége: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18,20). Az egyik agraphon - Jézus evangéliumokon kívüli szava - pedig a magányos és nehéz küzdelemben lévő keresztényt bátorítja a vele való élő közösség valóságával: "Emeld a követ, és ott találsz engem is, hasítsd a fát, és én is ott vagyok." (Hubai-Prőhle-Rugási, 120. o. A Nag Hammadi könyvtárból való, amit Egyiptom homokjában találtak meg és az úgynevezett 1. Oxyrhynchusi papirus tartalmazza.)

Nemrég nagy viták folytak a liturgia reformja körül. Időszerű tehát, hogy emlékezzünk az őskeresztényeknek felfogására az istentisztelettel kapcsolatban, ami szerint az istentisztelet nem kevesebb, mint az élő Krisztussal való közösség megélése. Ezt hangsúlyozza az apostoli köszöntés (Rm 1,7.), ami a feltámadt Urunk Jézus Krisztus köszönésére utal, amit az úrvacsorai rész szó szerint idéz (Lk 24,36).

II. A feltámadás csodája: "Az Úr valóban feltámadt!" (Lk 24,34.)

Jézus Krisztus feltámadásával kapcsolatban a bibliakritika az üres sírra teszi a hangsúlyt, mint ami történetileg megragadható.

Az idei húsvét ünnepén ismét szóba került a feltámadás és a természet tavaszi ébredése közti párhuzam. Ez áll a misztérium-vallásokra, mint amilyen például az orphikus szekta volt s Orpheus és Euridiké mítoszát kapcsolat a halál-feltámadás, az örök megújulás és pusztulás misztériumával. Jézus Krisztus halálára és feltámadására ez nem vonatkozik.

Húsvét ünnepe azért esik tavaszra, mert Jézus keresztre feszítése a páska és kovásztalan kenyerek ünnepére esett. Kereszten való szenvedése és halála akkor történt, amikor a templomban a páskabárányok levágása zajlott (2Mz 12,1-20.), niszán hónap 14-én. A nyugati kereszténységben ezt az időpontot olyan komolyan veszik, hogy a húsvéti ünnep időpontja változatlanul mindig a tavaszi első holdtöltét követő vasárnapra essék, mert ez közelíti meg leginkább az egykori történés évenként ismétlődő időpontját. (A március 21-i napéjegyenlőséget követően március 22-től április 25-ig változhat a húsvétvasárnap időpontja.)

Egy másik szempontot is figyelembe kell vennünk a természet évenkénti körforgásának párhuzamba állításánál. Az Újszövetség az élettel kapcsolatban különbséget tesz a természet élete, ahogy a növények, állatok és az ember él és a között az élet között, ami Isten élete, amire az jellemző, hogy önálló élet, örökkévaló élet, nem függ más élettől, de minden más életnek ez a végső forrása. A feltámadt Jézus Krisztus ebből az életből akarja részesíteni az övéit. Megkülönböztetésül az Újszövetség más más szót használ a két féle életre. Isten léte, élete az újszövetségi görögben: a "dzóé". Ilyen értelemben az élet fejedelme Jézus Krisztus. (Csel 3,15.) Pál apostol, amikor az új életről ír, ezt az életet érti alatta (Rm 6,4). Amikor Jézus megváltó halálára (és egyben az úrvacsoravételre) mutat rá az abból fakadó örök élet (Jn 6,54.) ehhez az élethez kapcsolódik, mint például az "élet fája" (Jel 2,7.) kijelentés is. Ezzel szemben ott a szülők által létrejött élet, a testi életünk, azaz a biológiai létünk. Alacsonyabb szinten ilyen az állatok és a növények élete.

Az életnek, mint biológiai létnek az ellentéte a biológiai (klinikai) halál. Az Istentől Krisztusban kapott új életnek az ellentéte a "második halál" (Jel 21,6.8.), az örök kárhozat (Jn 5,28.29). Ezért is sántít a valláskritika párhuzama a tavaszi természetújulás és Jézus feltámadása között.

Pál, amikor először járt Korinthusban, második missziói útja során, 50-51 táján, megismertette a korinthusiakkal azt a hitvallást, ami a feltámadás tanúival kapcsolatos, amire később levelében hivatkozik is: "Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak." (1Kor 15,3-7.) Majd hozzáteszi a saját hitvallását: "Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát." (1Kor 15,8-9.)

1. Már az őskeresztényeknél is fontos volt a feltámadás valósága és történetisége

Szemben a misztérium vallásokkal, ahol ez fel sem merült. Ma sem mondhatunk mást: "A mi Urunk az élő Krisztus, pontosabban a feltámadott Krisztus." (Voigt, 83. o.)

Az evangéliumok híradása jól tükrözi, hogy mennyire számon tartották Jézus feltámadásának eseményeit. Minden leírás egyéni színezetű, ami önmagában is arról tanúskodik, hogy az evangéliumok a szemtanúk beszámolói alapján íródtak. Még azokat az asszonyokat is megemlítik, akik találkoztak a feltámadt Úrral - bár abban az időben az ő beszámolóiknak nem volt bizonyító ereje jogi értelemben.

A következő összefoglalást adhatjuk a tanúságtételekről:

1.A hét első napján az asszonyok mennek Jézus sírjához, hogy testét bebalzsamozzák. A sírt lezáró kő elhengerítése a kérdés számukra (Mk 16,1-4. Mt 28,1-4. Lk 23,55-56; 24,1-3. A feltámadás tényét angyal adja hírül (Mk 16,4-7. Mt 28,7.8.), és a tanítványokhoz küldi őket vagy maguktól is mennek (Lk 24,4-9. Mt 28,9-10.), vagy elfutnak (Mk 16,8). Jézus azonban megjelenik nekik (Jn 20,11-13).
2. Jézus megjelenik a magdalai Máriának (Jn 20,14-16.), akit a tanítványokhoz küld (Jn 20,17-18).
3. Péter és János az üres sírban. János "látott és hitt". "Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia?" (Jn 20,3-10.)
4. Jézus megjelent az emmausi tanítványoknak (Lk 24,13-32. Mk 16,12-13). Nekik is az Írásokat kellett megmagyaráznia a feltámadt Jézus Krisztusnak, akit csak a kenyér "megtöréséről" ismertek meg. "Még abban az órában visszatértek Jeruzsálembe" (Lk 24,33).
5. Jézus megjelent Simon Péternek (Lk 24,34. Jn 21,1-19).
6. A Feltámadt megjelenik tíz tanítványának (Jn 20,19-23).
7. Megjelent a tizenegy tanítványnak (Mt 28,16. Mk 16,14. Lk 24,36-43. Jn 20,24-28). A feltámadás jelentőségét csak később értik meg, amikor Jézus megmagyarázza (Lk 24,44-48). Tanítványai a szemtanúk. Tamás hitre jutása kapcsán Jézus azt is kijelenti, hogy "Boldogok, akik nem látnak és hisznek". (Jn 20,29.) Nincs különbség a szemtanúk hite és azok hite közt, akik a bizonyságtétel alapján jutnak hitre. Mindkét esetben az Ige és a feltámadt Jézus Krisztussal való kapcsolat játszik döntő szerepet.
8. Az újszövetségi iratok kiemelik azt, hogy a feltámadt Jézus Krisztus nem jelent meg minden kortársának (Csel 10,40-41.), és ez is lezárult 40 nap után (Csel 1,2.9). Egyetlen kivétel, mint láttuk, Pál apostollal kapcsolatos (2Kor 12,1-5).
9. Jézus Krisztus feltámadásának tagadása az eseményekkel egy időben kezdődött meg (Mt 28,11-15).

2. Ezekről a vitákról csak röviden ejtek szót.

A teológiai gondolkodásban is gyökeret vert az a nézet, hogy Jézus krisztus feltámadása jelképes, lelki síkon történt, mitológiátlanítani kell és ehhez hasonlók.

Leszögezhetjük, hogy a természet, de általában jelen világunkban nincs párhuzama Jézus Krisztus feltámadásának. Jézus a harmadik napon nem megelevenedett, nem egyszerűen visszatért "az életbe", hanem a halálból feltámadt, mégpedig új életre, ami egészen más, mint a jelen világban való élet. Ezt az evangéliumok is hangsúlyozzák (Lk 24, 30-32.38-43. Jn 20,17.19-20; 21,4-13). Pál is kiemeli, hogy a feltámadt Krisztuson a halál nem uralkodik.

Minden esetre helyt adhatunk a következő érvelésnek: "Ha Jézus holtteste bizonyíthatóan a sírban lett volna, a városba visszatérő tanítványok híre Jézus feltámadásáról még egy óráig sem tarthatta volna magát" (Voigt, 85. o.).

3. Jézus Krisztus feltámadásához események sorozata kapcsolódik

Pokolra szállása, az elhunytaknak szabadulást hirdet, feltámadása után negyven napon át találkozik az övéivel s utána megdicsőülése: felemeltetése és az Atya jobbján elfoglalja az őt megillető helyet.

Az Ágostai Hitvallás (CA) hangsúlyozza, hogy Isten Jézus Krisztust valódi halálból és valódi kárhozatból hozta ki, hitet tesz a feltámadáshoz kapcsolódó eseményekről: Jézus Krisztus "valóságosan szenvedett, keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát és áldozattá legyen az emberek minden elkövetett bűnéért, nemcsak eredendő vétkességünkért. Ugyan ő alászállt a pokolra és harmadnapra valóban feltámadott, majd felment a mennybe, hogy az Atya jobbján üljön, mindörökké országoljon és uralkodjék minden teremtményen, és megszentelje a benne hívőket a Szentlélek által, elküldvén Őt a szívünkbe, hogy vezesse, vigasztalja, megelevenítse őket és megvédelmezze az ördög és a bűn hatalma ellen." (Konk CA, III. I/22-23. o.)

A feltámadt Jézus Krisztust hívhatjuk segítségül (Rm 10,12.14. 1Kor 1,2.), a feltámadt Jézus Krisztust imádhatjuk, mint Isten egyszülött Fiát. Pál a korinthusiakhoz írt levelében kitér arra, hogy Krisztus feltámadása nélkül semmit sem ér hitünk és még bűneinkben vagyunk (1Kor 15,17)!

4. Jézus feltámadásához kapcsolódó események együtt jelentik Jézus

Krisztus megdicsőülését, aki "megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére". (Fil 2,8-11.)

Ide sorolható Jézus pokolra szállása, még akkor is, ha az evangélikus egyházban jelen van a kárhozat tagadása, amit kitalációnak tartanak harmatos lelkű emberek ijesztgetésére. A pokolra szállás lényege az, hogy a régi világnak is Jézus Krisztus üdvösséget hozott: "Mert a holtaknak is azért hirdettetett az evangélium, hogy testben, emberi mértékek szerint ítéltessenek meg, de éljenek Isten szerint lélekben." (1Pt 4,6.) Luther szerint: "Jézus Krisztus kereszthalála után lélekben megelevenítetvén diadalmasan tör be a holtak birodalmába, legyőzi a sátánt és megfosztja minden hatalmától. E szerint a pokolra alászállás Jézus Krisztus felmagasztalásának kezdetét jelenti. (Prőhle, 232. o.)

A feltámadt Jézussal még negyven napon át találkoztak övéi ( Csel 1,1-3., - már láttuk, hogy egyetlen kivétel Pál apostol). Ez után Jézus Krisztus megerősítette a Szentlélek ígéretét, az apostolok szolgálatba állítását és felemeltetett (Lk 24,50-53. Csel 1,4-11. Jn 21,24).

A feltámadt Jézus Krisztusnak az Atya jobbján való megdicsőülése jelenti, hogy az isteni hatalom birtokában van (Ef 4,9-10. Kol 3,1.): "miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők." (1Pt 3,22.)

A megdicsőülés hegyén Péter, Jakab és János valamit megtapasztalhatott Jézus Krisztus elrejtett hatalmából és dicsőségéből (Mt 17,1-9.), de Jézus akarata szerint erről is csak feltámadása után beszélhettek. Jézus megdicsőülése ugyanis az Atya jobbján lett teljessé és visszajövetelekor lesz mindenki számára láthatóvá (Lk 21,27. Jel 1,7!).

Hatalma és megdicsőülése ezért a világ előtt még ma sem nyilvánvaló. Az egyházban sem érvényesül sokszor: "Ha az egyház valóban Krisztus birodalma, különbözik az ördög birodalmától, ebből szükségképpen következik, hogy az istentelenek nem alkotják az egyházat, mivel az ördög birodalmának tagjai, - noha ebben az életben, mert még nem lett nyilvánvalóvá Krisztus birodalma -, elvegyülnek az egyházban, sőt egyházi tisztségeket is viselnek. Mindig az ugyanis Krisztus birodalma, amelyet Lelkével éltet, akár nyilvánvalóvá lett az, akár eltakarja a kereszt; amiként a most megdicsőült Krisztus ugyanaz, akit előbb megfeszítettek? Krisztus az egyház külső képéről is szól, amikor azt mondja, hogy hasonló a mennyek országa a hálóhoz (Mt 13,47) vagy a tíz szűzhöz (Mt 25,1), s ezzel azt tanítja, hogy az egyházat a gonoszok sokasága takartja el, nehogy a kegyesek megbotránkozzanak ezen;? Egyúttal azt is tanítja, hogy habár ezek a gonoszok beletartoznak a külső jelek szerinti közösségbe, mégsem Krisztus igazi birodalma és nem tagjai Krisztusnak;? létezik az egyház? Ismertető jegyeit is megemlítjük: a tiszta evangéliumi tanítást, és a szentségeket. Ez az egyház a tulajdonképpeni oszlopa az igazságnak (1Tim 3,15), mert megtartja a tiszta evangéliumot és ? a fundamentumot (1Kor 3,12), azaz a Krisztus igaz ismeretét és a hitet." (Konk Apol,VII-VIII. I/166-167. o.)

5. A megdicsőült Jézus Krisztusnak a hatalma isteni hatalom

Ahogy Isten az Atya mindenható, úgy Jézus Krisztus is mindenható ("Pantokrator", Jel 1,8).

Jézus, amikor az Atyával való egységéről beszélt (Jn 10,30.), beszélt isteni hatalmáról. Ezt jelenti ki, amikor így szól: "Én vagyok?" a világ üdvözítője (Jn 4,25-26.), az élet kenyere (Jn 6,35-54.), a világ világossága (Jn 8,12-20.), a jó Pásztor (Jn 10,1-18.), a feltámadás és az élet (Jn 11,25-26.), az út, az igazság és az élet (Jn 14,5-7), az igazi szőlőtő (az új élet forrása, Jn 15,1-8). Ő az Isten Fia (Jn 5,26).

Mindez azt mutatja, hogy mit jelent isteni hatalmával rendelkező Jézus Krisztusban Isten, az Atya jelenléte az emberek, az emberiség számára. Amikor magáról, mint Emberfiáról beszél (Mt 9,6. Lk 22,48. Jn 5,27.), mindenek feletti örök királyi hatalmáról szól és utal arra, hogy ő jön el ítélni (Lk 21,36. Dán 7,13-14.), utal arra, hogy ő az ÚR szenvedő szolgája, akinek sebei által gyógyulunk meg (Ézs 53).

Az Atya jobbján lévő Jézus Krisztus az Isten színe előtti megigazulás forrása és isteni hatalmával ő az, aki megigazít a Szentlélek által.

Vissza lehet adni Jézus Krisztus isteni hatalmáról szóló kijelentést hármas hivatalának formájában (Prőhle, 233-235. o.).

5.1. Jézus Krisztus a Próféta (Lk 7,16).

Prófétai hivatalához hozzá tartozik az is, hogy ő tölti be azokat az ígéreteket, melyeket Isten az ószövetségi prófétákon keresztül hirdetett meg. Ő a törvény betöltője.

Jézus Krisztus több is mint próféta. Ő a testté lett Ige, ő Isten egyszülött Fia (Jn 1,14-18.), aki látta az Atyát (Jn 6,46; 8,38.), és aki által a végidőkben szól hozzánk (Zsid 1,1-4.), mégpedig úgy, hogy túl lép a prófétai kereteken, úgy szól, mint akinek hatalma van: "Én pedig azt mondom nektek?(Mt 5,22.), aki ura a szombatnak (Lk 6,5).

Sokan látták nagyságát (Mt 7,29. Jn 6,14.) és sokan megtagadták (Mt 13,57. Jn 6,66).

5.2. Jézus Krisztus a Főpap (Zsid 8,1!).

Örökkévaló főpap (Zsid 7,17.21.), közbenjárónk könyörgő imádságban (Jn 17.), engesztelő áldozat bemutatásával.

De ugyanakkor több, mint főpap. Önmagáért áldozatot nem kell bemutatnia (Zsid 7,27.), de örökké esedezik értünk (Zsid 7,25.), örök váltságot szerzett önmaga feláldozásával, egyszer s mindenkorra (Zsid 9-10.) Áldozatát Isten az Atya elfogadta: "Íme Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!" (Jn 1,29). Hatalmat adott neki a bűnöket megbocsátani (Lk 5,24.), egyetlen, akinek értünk való közbenjárását elfogadta Isten (Rm 8,34. Zsid 12,24.), és általa szabad menetelt biztosított számunkra önmagához, az Atyához (Rm 5,2. Ef 2,18).

A CA leszögezi: "? a Szentírás ? egyedül Krisztust állítja elénk közbenjáróul, engesztelésül, főpapul és szószólóul." (Konk CA,XXI. I/34. o.) Az Apol-ban ezt olvashatjuk: "Tudjuk ugyanis, hogy bizodalmunkat Krisztus közbenjárásába kell vetnünk, mivel egyedül erre vonatkozik Isten ígérete. Tudjuk, hogy egyedül Krisztus érdemeiért tekint minket Isten igaznak, ha hiszünk benne, amint az Írás mondja: 'Mindaz, aki hisz benne, nem szégyenül meg' (Rm 9,33. 1Pt 2,6. Ézs 28,16)." (Konk Apol,XXI. I/254-255. o.)

5.3. Jézus Krisztus a Király

Eredetileg Izraelben azt tartották, hogy felettük Isten, az ÚR uralkodik. A környező népekhez hasonlóan királyt akartak maguk felett (1Sm 8,6-19). Isten Nátán prófétán keresztül Dávidnak azt az ígéretet adja, hogy királysága örökre megmarad (2Sm 7,8-16). Isten ígérete olyan királyra vonatkozik, akin keresztül hatalma maradéktalanul érvényesül. Nem közönséges, politikai hatalommal rendelkező királyra vonatkozik, hanem a Messiásra.

Jézus a királyok közt a legnagyobb (Jel 1,5). Sokkal több, mint király. Ahol Jézus Krisztus jelen van, ott Isten országa van jelen. (Lk 17,20-21).

"Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura." (Jel 19,15-16.)

Krisztus királysága nem ebből a világból való (Jn 18,36-37; 19,19).

5.3.1. Jézus Krisztus Messiás, Emberfia és Isten Fia

Jézus királyi hivatalához kapcsolódik, hogy ő a Messiás, amit Kajafás előtt elismer (Mk 14,62). Legtöbbször önmagát Emberfiának mondta. Mindkettő az ószövetségi prófétai kijelentések alapján érthető (Zsolt 2,2. Dán 7,13-14; 9,26).

Az Atya jobbján, megdicsőülve és győztesen, isteni hatalommal Isten Fia. Azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8). Isten színe elől az ősi vádló (Jób 1,8-12. Jel 12,7-9.), a sátán eltávolíttatott (Lk 10,18.), a minket vádoló adóslevél Krisztus keresztfájára tűzetett (Kol 2,8-15).

A sátánnal ellentétben Jézus pártfogónk, védőnk (1Jn 2,1), aki legyőzte vádlónkat (Jel 12,10-12.), és mint győzedelmes Krisztus az Atya jobbján, küldi a "másik" Pártfogót, a Szentlelket (Jn 14,16-20).

Jézus korában a legnagyobb vallási irányzat Izraelben az esszénusok irányzata. A Kumráni közösség is hozzájuk tartozott. A Holt-tengernél talált irataik arról tanúskodnak, hogy két messiást vártak: a Főpap-messiást, a "Jákób nemzetségéből való csillagot" és a Király-messiást, "az Izraelből támadt királyi pálcát" (4Mz 24,17.), ez egyesült Jézus Krisztus személyében "a" Messiássá. (Rőzse, 16. o.) "Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához (= királyi székéhez!), hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk."(Zsid 4,14-16.)

Jézus Krisztus győztes király volta jelenti, hogy ő Isten Fia Szabadító, Megváltó, Üdvözítő.

5.3.2. Jézus rejtett királyi uralma

Jézus Krisztus királyi, messiási uralma rejtett uralom visszajöveteléig. Ez a kegyelem ideje, amikor megtérésre hív (Mt 4,17). "Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt hogy mindenki megtérjen." (2Pt 3,9.) Pál apostol pedig így ír: "? egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál,?egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává." (Rm 5,12.18!)

6. A kegyelmi predestináció

Jézus Krisztus megmentő munkája kereszthalálában és feltámadásában felveti a predestináció kérdését. Luther Márton nyomán az evangélikus tanítás a kegyelmi predestinációról beszél. Lényege, hogy Isten Jézus Krisztusban minden embert üdvösségre rendelt. Isten Fia meghalt az egész világ bűnéért: "ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért hanem az egész világ bűnéért is." (1Jn 2,2).

Felvetődik mindjárt a kérdés, hogy miért van mégis, hogy egyesek kárhozatra jutnak. Az egyik fontos válasz erre a nagyon nehéz kérdésre az, hogy Istennek kegyelmi hívása elől elzárkózó ember ezért vétkesen felelős. (Prőhle, 321. o.)

"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát,?hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. ?Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására." (Ef 1,3-8.)

7. Jézus Krisztus feltámadása jelenti a mi feltámadásunkat

Az isteni hatalmát gyakorló Jézus Krisztus győzött a bűn, a gonosz és a halál hatalma felett. Győzelme jelenti, hogy személy szerint minket is megment, mi is feltámadunk (1Kor 15,42.), és új életet kapunk.

Jézus első zsengéje az elmúlhatatlan életnek (2Tim 1,10). Jézus Krisztus a holtak között az elsőszülött (Kol 1,18).

Világosan kell látnunk, hogy Jézus Krisztus feltámadása, győzelme, megdicsőülése azt jelenti, hogy Jézus Krisztus alapította az eljövendő világot.

Le kell szögeznünk, hogy a feltámadás és az új élet csodája Krisztusban nem függ, nem kapcsolódik a filozófiai öröklét, a lélek halhatatlansága, a lélekvándorlás, a világlélekben való egyesülés vagy hasonló vallásfilozófiai elképzelésektől.

Ez teljesen más, ez teljesen új! "Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség, és a hatalom örökkön-örökké. Ámen." (Jel 1,4-6.)

Jézus győzelme által teljesen új jött létre: "Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme új jött létre." (2Kor 5,17.)

Isten újjáteremt mindent: "És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt,? ' Íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és a halál sem lesz többé, sem gyász sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.' A trónuson ülő ezt mondta:' Íme, újjáteremtek mindent'." (Jel 21,1-5.)

Ebben az új világban, Isten örök országában Jézus Krisztus hajlékot készít nekünk: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy helyet készítek a számotokra? És ha elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is." (Jn 14,1-3.)

III. Az új élet csodája

Az új élet csodája Isten szeretetének csodája (Jn 3,16!).

1. A Krisztusba vetett hit és megigazulás

1.1. A Krisztusba vetett hit a Szentlélek munkája bennünk.

Isten ajándéka. A feltámadás és az új élet csodája Jézus Krisztus szenvedésével, halálával és feltámadásával kapcsol egybe. Az élő Úr Jézus Krisztussal való közösségen áll vagy bukik.

1.2. Számtalan igehelyet lehet ezzel kapcsolatban felsorakoztatni.

Az első csoportba azokat lehet gyűjteni, amik világossá teszik, hogy Isten akarata a bűnös ember megigazítása Jézus Krisztus által. "Annak, aki elküldött engem az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon? örök élete legyen?" (Jn 6,39-47. és Jn 5,23. 1Jn 3,2.)

"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időkben." (1Pt 1,3-5.)

A második csoportba tartoznak azok a fontos igék, amelyekben Jézus és az ő akarata szerint az apostolok jelentik ki, hogy az élő Krisztussal közösségben van feltámadás, új élet, örök élet.

Jézus mondja: "Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották élni fognak." (Jn 5,24-25. vagy 6,47;) "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." (Jn 10,28.) "? ' Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon'?" (Jn 17,1-2.) "? 'Aki hisz a Fiúban annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.'?" (Jn 3,36.) "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha." (Jn 11,25-26.)

Az apostoli levelek szerint: Isten Fiáról szól az evangélium, aki feltámadt (Rm 1,1-7.) Isten "feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat; aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért." (Rm 4,24-25. vagy 8,11.) "Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani." (1Kor 6,14.) A ti "életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben." (Kol 3,3-4.)

"Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe?" (1Jn 3,14.) "Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5,12.)

A harmadik csoportot azokból az igékből lehet összeállítani, amelyekben Jézus maga is ígérte a feltámadást.

Mert "eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel." (Jn 5,28-29.) "Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké." (Mt 22,32.)

1.2. A hit és a megigazulás kérdésével kapcsolatban is emlékezhetünk Luther Márton magyarázatára az ApH 3. hitágazatával kapcsolatban:

"Hiszem, hogy saját értelmemmel vagy erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem Őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, Ő világosított meg ajándékaival, Ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben, ahogyan a földön élő egész egyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben. Ebben az egyházban nekem és minden hivőnek naponként minden bűnt bőséggel megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt és nekem minden Krisztusban hivővel együtt örök életet ad. Ez így igaz!" (Konk KK II/60. o.) A NK-ban kitér a magyarázatban arra is, hogy: "Ez a hitágazat tehát olyasmiről szól, aminek állandóan történnie kell és soha nem szűnhet meg. A teremtés ugyanis már mögöttünk van, a megváltás is elvégeztetett, de a Szentlélek szüntelenül végzi munkáját az ítélet napjáig, s arra rendeli a gyülekezetet a földön, hogy általa mondjon és cselekedjék mindent." (Konk II/159. o.)

A CA Apol a IV. cikk kapcsán kifejti: "az a hit, amely megigazulást szerez, nem csupán történelmi tények tudomásul vétele, hanem ráhagyatkozás Isten ígéretére, amellyel a Krisztusért ingyen nyújtja nekünk a bűnbocsánatot és a megigazulást. <> az akarása és elfogadása a bűnbocsánat és megigazulás felajánlott ígéretének. ... Valahányszor tehát a megigazulást szerző hitről beszélünk, tudnunk kell, hogy a következő három mozzanat szorosan összetartozik: az ígéret, ennek ingyen való (kegyelmi) volta és Krisztus érdemei mint váltságdíj és engesztelés." (Konk I/90. o.)

1.3. A megigazulás

Istennel való viszonyunk rendeződött Krisztusban. A megigazulásból fakadó igaz voltunk nem erkölcsi tartalmú, hanem Isten végső ítéletével kapcsolatos, és az ő ítéletének kimenetele a Jézus Krisztusban való hit által már eldőlt (Jn 3,18). Jézus Krisztus megigazít egyrészt, másrészt Krisztus maga a mi megigazulásunk. (1Kor 1,30. Voigt, 127.o.)

CA IV.: "Tanítják továbbá, hogy az emberek nem igazulhatnak meg Isten színe előtt a saját erejükből, tulajdon érdemeik vagy cselekedeteik alapján; hanem ingyen, Krisztusért, hit által igazulnak meg, ha hiszik, hogy (Isten) kegyelmébe fogadja őket és megbocsátja bűneiket a Krisztusért, ki halálával elégtételt adott bűneinkért. Ezt a hitet számítja be Isten, előtte érvényes igazságul. Római levél 3. és 4. fejezete." (Konk I/23. o.) A kapcsolódó rész az Apol-ban: "Hamis az a tanítás, hogy cselekedeteinkkel érdemeljük ki a bűnbocsánat. Hamis az is, hogy az embert az észszerinti igazság alapján nyilvánítja Isten igaznak. Hasonlóképpen hamis tanítás az is, hogy az ész a saját erejéből képes Istent mindennél jobban szeretni és Isten törvényét betölteni, nevezetesen: Istent igazán félni, teljes bizonyosságban lenni afelől, hogy Isten meghallgat, készségesen engedelmeskedni Istennek a halálban és Isten minden rendelésében, nem kívánni a másét stb., - habár egyébként a világi értelmében vett jó cselekedeteket az ész véghez viheti.

Ugyancsak téves és Krisztust káromolja az a tanítás, hogy aki Isten parancsolatait kegyelem nélkül megcselekszi, az bűn nélkül való? Mivel tehát az emberek nem képesek saját erejükből betölteni a törvényt, s mindnyájan a bűn hatalmában lévén, az örök harag és halál alá vannak rekesztve: ezért a törvény által nem szabadulhatunk meg a bűntől és nem igazulhatunk meg, - hanem a bűnbocsánatnak és megigazulásnak ígéretét nyertük Krisztusért, aki miérettünk küldetett, hogy elégtételt adjon a világ bűneiért és közbenjáróvá s engesztelővé lett. ? (Rm 11,6);? (Rm 3,21),? Rm 4,14:? Minthogy azonban a megigazulás kegyelmi ígéret alapján történik, ebből az következik, hogy mi nem tehetjük igazakká magunkat. Különben mi szükség volt ígéretre? Mivel pedig az ígéretet csak hittel lehet elfogadni, azért az evangélium, amely lényegében a bűnbocsánatnak és a Krisztusért való megigazulásnak az ígérete a Krisztusba vetett hit igazságát hirdeti, amit a törvény nem tanít;? Az ígéretet azonban ingyen-kegyelemből nyújtja nekünk - akiket a bűn és halál leigázott - a kiengesztelődést Krisztusért;? és valóban a hit által, Krisztusért tekint minket Isten igaznak és fogad kegyesen. Mivel pedig 'megigazulni' annyit jelent: gonoszból igazzá lenni, vagyis újjászületni , azért azt is jelenti: igaznak nyilváníttatni vagy minősíttetni." (Konk I/85-86.88-89.94.)

Az Apol a XXVIII. cikk magyarázatához kapcsolódva ezt írja: "Az egyházban meg kell tartani azt a tanítást, hogy ingyen, Krisztusért, hit által kapjuk a bűnbocsánatot." (Konk I/322. o.)

1.4. A megigazulás ökumenikus jelentősége

2000. október 31-én a katolikus és az evangélikus egyház közös nyilatkozatot adott ki a megigazulásról: "A megigazulás bibliai üzenetének egymásnak ellentmondó magyarázatai és alkalmazása a 16. században a nyugati egyház szakadásának legfőbb okozója volt? Az újabb bibliakutatás, valamint a teológia- és dogmatörténet felismeréseinek elfogadásával? a II. Vatikáni Zsinat óta jelentős a közeledés? Ennek fényében a 16. század idevágó tanbeli elítélései ma már a másik félre nem alkalmazhatók." Közös hitvallás is elhangzott: "Az ember tehetetlensége és bűne a megigazulással kapcsolatban.

Közösen valljuk, hogy üdvössége tekintetében az ember teljesen Isten megmentő kegyelmére szorul. Szabadsága az emberekkel és a világ dolgaival, nem pedig az üdvösségével kapcsolatos. Ez azt jelenti, hogy bűnösként Isten ítélete alatt áll és magától képtelen arra, hogy Istenhez forduljon szabadulását keresve, Istennél szabadulását kiérdemelje, vagy üdvösségét saját erejéből elérje. A megigazulás egyedül Isten kegyelméből történik? Amikor katolikusok azt mondják, hogy amikor az ember a megigazulásra és annak elfogadására előkészül? akkor az ilyen személyes beleegyezést is a kegyelem egyik hatásának tekintik és nem az ember vele született képességéből származó cselekvésnek. Evangélikus felfogás szerint üdvösségében az ember képtelen közreműködni,? nem tagadják, hogy az ember visszautasíthatja a kegyelem munkáját?azt hangsúlyozzák, hogy az ember csak elfogadja? a megigazulást, ezzel? nem tagadják azonban teljes személyes részvételét a hitben, amelyet Isten igéje munkál." (Nagy, II/1,88-89. o.)

A megigazulás jelenti, hogy Isten nem nézi el bűneinket, hanem megbocsátja. Isten Krisztusban a bűnöst fogadja magához (Lk 15,2; 17,7). Más szavakkal: Isten Jézus Krisztus igaz voltát írja javunkra, az ő érdemét számítja be Isten. (2Kor 5,21!) A megigazulás jelenti, hogy igazak csak Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az, aki bűntelen, ő az, aki nem vétkezett, mi viszont bűnösök vagyunk és vétkezünk. Isten ezért csakis Krisztusért, Krisztus érdeméért nyilváníthat igaznak (Lk 10,20. Fil 4,3. Jel 3,5!). Krisztus által azonban valóban megigazulunk s ehhez nem kell semmit hozzátenni!

2. A feltámadás az új élet jelene, az örök élet kezdete

A feltámadás személyes életünkben jelenti az új élet csodáját. Itt a földön az új élet naponkénti feltámadás (Sólyom, 141. o.).

A feltámadásról beszélhetünk (Sólyom, 140-141. o.):

1. mint keresztségben megtörtént feltámadásról,
2. mint a Krisztusba vetett hit által való feltámadásról,
3. mint az utolsó napon történő feltámadásról.

A keresztségben történő és a naponkénti, Krisztusba vetett hit által való feltámadás az örök élet jelene. Az utolsó napon történő feltámadás az örök élet jövőbeni kezdete.

3. A Lélek záloga

A Szentlélek a biztosítéka, hogy az örök élet teljességre fog jutni: "És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára." (Ef 4,30.) Pál így bátorítja a filippieket: "? meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára." (Fil 1,6.)

Luther Márton azt tanítja, hogy: "A Szentlélek pedig szent gyülekezetével, kereszténységével marad az ítélet napjáig." (Konk NK II/158. o.)

Pál írja: "? a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk? mi is hiszünk, és azért szólunk! Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt." (2Kor 4,13-14.)

A Szentlélek ébreszti bennünk azt a hitet, hogy a feltámadással ajándékba kapott új és örök életnek jövője is van: " hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés."(Zsid 11,1.) A Szentlélek, ahogy most új életre kelt, úgy kelt örök életre, amikor Jézus Krisztus visszajön.

4. A hívás szól az egész emberiségnek és az egyes embernek

Isten szeretete meg akarja menteni Krisztusban az egész emberiséget, minden egyes embert. Jézus ilyen értelemben küldte ki első tanítványait a szolgálatba, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, így küld minket is szerte a világba. Luther Márton Kis Kátéjának előszavában ilyen értelemben helyezi a szülők szívére gyermekeik nevelését és oktatását Krisztus félelmében. Ez adja meg az egyház munkásainak, igehirdetőinek és tanítóinak felelősségét. (Konk II/51-55. o.)

5. Az új élet csodája feltámadásunk hármas értelmezésében

5.1. A keresztségben történő feltámadás

Az újjászületés, az új élet alapja nem bennünk van, hanem a Szentlélektől kell születnünk. (Jn 3,1-8.)

Személyes életünkben a keresztségben kezdődik el a feltámadás, amikor egyek leszünk Krisztus halálával és Krisztus feltámadásával (Rm 6,3-11).

A keresztség egyszer s mindenkorra történik, mint Krisztus halála és feltámadása. A Jézus Krisztusban való hit által marad érvényben.

5.1.1. A keresztség

Luther tanítása szerint "? a keresztség isteni dolog, nem emberek gondolták vagy találták ki?azt maga Isten rendelte? 'az újjászületés fürdője' ? (Tit 3,5)?semmi más nem számít csak a hit,?" (Konk NK II/183-188. o.) A Kis Kátéban: " keresztség nem egyszerűen víz, hanem Isten parancsába foglalt és Isten igéjével együtt használt víz? Bűnbocsánatot szerez, haláltól és ördögtől megszabadít és örök üdvösséget ád? a Szentlélek megújítása által?" (Konk II/64-65. o.) A CA Apol a IV. cikkhez írt részben leszögezi, ami ebben az összefüggésben is érvényes, hogy "A Szentlelket pedig hit által nyerjük el" (Konk I/104. o.)

Külön kérdés a gyermekkeresztség.

Luther szerint: "A gyermekkeresztség tetszik Krisztusnak: ez eléggé kitűnik saját cselekedetéből, mégpedig abból, hogy Isten megszentel és megajándékoz Szentlelkével sokat azok közül, akiket így kereszteltek meg? Ha Isten nem fogadná el a gyermekkeresztséget, egyikünknek sem adna Szentlelket? Isten igéjén és parancsán fordul meg minden? mindig érvényes és változatlan marad a keresztség teljes lényege még akkor is, ha valaki csak meg van keresztelve, de nem hisz igazán. Mert Isten rendelését és igéjét emberek nem másíthatják meg és nem változtathatják meg." (Konk NK II/189-192. o.) Az Apol a IX. cikkhez írja: "a keresztség szükséges az üdvösséghez, hogy a gyermekeket meg kell keresztelni, a gyermekek keresztsége nem hatástalan, hanem szükséges és üdvösséget szerző ereje van? Egészen bizonyos ugyanis, hogy az üdvösség ígérete a kis gyermekeknek is szól." (Konk I/176. o.)

5.1.2. Krisztusba kereszteltetni

Ebből fakad a keresztség ereje és munkája. Krisztusba kereszteltetni jelenti, hogy eggyé lenni ővele (Rm 6,5). Helyünket kizárólag Krisztusban kell keresnünk.

Az Ádámi természet itt a földön utolsó leheletünkig jelen van. A régi, az óemberünk bűnös önállóságban él. Ez a test szerint való élet (Gal 2,2. 2Kor 10,3. Rm 7,15-17.) Pál kijelenti, hogy testünkben nincs jó (Rm 7,18).

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Istentől elfordult világban élünk.

5.1.3. Ádámban óember - Krisztusban új ember

Kettősség van életünkben (Jn 3,4-10. Rm 7,6. 2Kor 5,17). Krisztusban a keresztség által meghalunk a bűnnek, a régi, az óembert megöldökli (Kol 2,13; 3,1-3). Krisztusban új teremtés vagyunk, még ha nem is ismerhető fel (Rm 8,4.13. Fil 3,12-14).

5.2. Naponkénti feltámadás

Feltámadás a megromlott életből az Istennek tetsző életbe. Jézus az út, az igazság és az élet (Jn 14,6). A feltámadás a kezdet formájában megtörtént a hívő emberekkel. Feltámadás az elveszett és elkárhozott állapotból a Jézus Krisztusban történt megváltás által. Luther szerint az ember Isten előtt teljességgel és egészen meg van mérgezve, egészen meg van romolva. (Sólyom, 32. o.)

5.2.1. A "naponkénti" szó értelme

Nem valami kultikus, szakrális cselekmény, hanem mindannyiszor és mindenkor, amikor a Szentlélek ébreszti és erősíti bennünk a Krisztusba vetett hitet, feltámadunk, és új életünk van. (Sólyom, 140.o.)

Állandóan rászorulunk a Szentlélek megelevenítő munkájára.

5.2.2. Ádám - Jézus

A bűnbeesés és megváltás nem csupán üdvtörténeti folyamat, hanem földi életünk során bennünk zajló folyamat, mint vétkezés, elbukás, bűnbánat és bűnbocsánat. Jelen van bennünk az óeber és jelen van bennünk az új ember. (1Kor 15,22.45.) Pál apostol így ír: "tagjaimban más törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével." (Rm 7,23.)

5.2.3. A feltámadt ember természete

Le kell szögeznünk, hogy az üdvösség állapota ebben a mulandó világban nem természetünk. Nem véletlenül kezdi úgy Luther a 95 tételt, hogy: "1. Urunk és mesterünk a Jézus Krisztus ezt mondva: 'Térjetek meg stb. (Mt 7,17.)' akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen." (Masznyik I,17.o.) A 95 tétel magyarázatában pedig: "Mi egész életünkön át imádkozzuk és kell is imádkoznunk: 'Bocsásd meg a mi bűneinket'; következőleg egész életünkben gyakoroljuk a megtérést és elégedetlenkedünk önmagunkkal, ha csak bolond módra azt nem véljük, hogy nekünk csak úgy színből szükséges bűneink bocsánatáért könyörögnünk. Mert azok a bűnök, amikért kötelességünk könyörögni, bizony valóságos és nem csekély bűnök. És ha mindjárt megbocsáthatók is, bizony, hogyha azok nékünk meg nem bocsáttatnak, nem üdvözülhetünk." (Masznyik, I,43-44.)

5.2.3.1. A szolgai akarat

Luther nagyon élesen vitázott azzal kapcsolatban, hogy az ember nem döntheti el szabadon, hogy Istené akar-e lenni. Isten és ember kapcsolatában nekünk embereknek nincs szabad akaratunk, hanem a mi akaratunk szolgai akarat. "Így az emberi 'akarat' középen áll, mint valami teherhordó, igavonó állat: ha Isten ül rajta, azt teszi és odamegy, ahová az Isten akarja, mint ahogyan ezt a zsoltárban olvashatjuk: 'Olyanná lettem, mint e teherhordozó állat, s mindig veled vagyok.' Ha azonban a sátán ül rajta, azt teszi és odamegy, ahová a sátán parancsolja. Nincs szabad választás, hogy a két lovas melyikéhez fusson és melyiket keresse meg, hiszen maguk a 'lovasok' küzdenek meg azért, hogy foglyul ejtsék és birtokukba vegyék őt? Isten kegyelme nélkül az akarat egyáltalán nem szabad, hanem változatlanul a gonosz foglya és (rab)szolgája, mivel magától a jóhoz odafordulni képtelen." (Jakabné-Weltler, 44. o.) - Ahogy a Szolgai akarat c. munkájában ír erről.

5.2.3.2. A hívő egyszerre igaz és bűnös

Az óember és újember ellentéte jellemez minket (Ef 4,22-23.). Luther gyakran hangsúlyozta, hogy a hívő ember egyszerre igaz és bűnös (simul iustus et peccator - Prőhle, 304. o.)

Az óember egyszersmind új ember (Sólyom, 94. o.)

5.2.4. Az úrvacsora

A kenyér és a bor a Megváltó Jézus áldozati halálára utal, de az élő Úr miatt maradt érvényben: "Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok vérét, nincs élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam... aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké" (Jn 6,53-58.)

Luther a KK-ban így tanítja: "ebben a szentségben ez igék által bűnbocsánat, élet és üdvösség adatik nekünk" (Konk II/68. o.) A megigazító hit által kapjuk ajándékba. Rendszeresen kell élni vele.

5.2.5. A megigazulás és gyümölcsei

A megtérés: Jézus hívására válasz, ahogy az első tanítványok is így csatlakoztak Jézushoz. Jelentette ez egész életük, gondolkodásuk megváltozását. (1Thss 5,23. 2Thss 2,13). A megtérés mögött az elveszett emberhez Krisztusban lehajló Isten áll (Lk 15). "Mert olyanok voltatok mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez." (1Pt 2,25.)

Az újjászületés, vagy újonnan születés: Jézusért a Szentlélek munkája bennünk. (Jn 3,1-8.) Gyógyulást jelent, ahogy a Betesda medencénél is megmutatta Jézus (Jn 5,1-9). A meggyógyult élet az új élet: ? nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által." (1Pt 1,23). Az újjászületett ember is növekvő, fejlődő ember: "mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre." (1Pt 2,2.) Vagy: "?öltsétek fel az új embert, aki Istennek tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Ef 4,24.)

A megszentelődés: A Szentlélek által történik egész földi életünkön át. (Rm 15,16. 1Kor 6,11.) A megszentelődés része a megvilágosítás (2Kor 4,6. Ef 5,14.) Naponként rászorulunk a Szentlélek munkájára. Az igehirdetésen keresztül érkezik hozzánk.

Földi testünkben élve a Szentlélek Isten által árad belénk az új élet. Az új élet hitben való élet. Mulandó testünkben nem jut teljességre (Gal 5,7; 6,8). Pál ezért kiált fel: "Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?" Válasza érvényes számunkra is: "Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!" (Rm 7,24-25.)

Egész életünk (naponkénti) megtérés és újjászületés: harc (Ef 6,12), Krisztusban való élet (Rm 8,2. Gal 2,20.) és reménység (elbukásból bűnbocsánat, örök élet).

A régiek összefoglalása szerint az új élet: 1. meghívás, 2. megvilágosítás, 3. újjászületés és megtérés, 4. Istennel közösség (misztikus egyesülés = unio mystica), 5. megújulás. (Prőhle, 299. o.)

Az Úrtól tanult imádságban könyörgünk: "Szabadíts meg minket a gonosztól?" Minden napi megszentelődésre van szükségünk, amit a Szentlélek munkál bennünk.

A megigazulás és gyümölcse, az új élet egymástól el nem választható.

5.2.6. Az új élet, mint Jézus Krisztus követése

Az Újszövetség Jézus életét állítja elénk követendő példának (Ef 5,8. 1Kor 6,9). Pál apostol azonban figyelmeztet arra, hogy ebben a világban Ádámi természetűek vagyunk. Testi test, az óember - lelki test az új ember (Rm 7,15-17. 2Kor 10,3. Gal 5,17). Ha nem hitben járunk, az óember jut szóhoz. (1Jn 1,8; 3,9.)

Krisztust követni mégsem jelenti egyszerűen az ő utánzását, hanem a pásztor és juha, a mester és tanítványa kapcsolat áll fenn, de Szabadító és megszabadított, a Megváltó és megváltott, az Üdvözítő és üdvözített közösségét jelenti. Krisztust követni jelenti, hogy neki engedelmeskedünk.

5.2.7. Az új élet néhány kérdése

5.2.7.1. Isten iránti hála

Jézus amikor tíz leprást meggyógyított, csak egy ment vissza, "az idegen" (Lk 17,11-19). Az új élet ezért hálaadó élet. Isten szent nevének magasztalása. Az új élet imádkozó élet. Kiemelten könyöröghetünk a Szentlélek ajándékáért.

A hála alapja, hogy Isten szeret minket, előbb szeretett minket. Isten szeretetének mértéke pedig az, hogy egyszülött Fiát adta értem és az egész világért (1Jn 4,8-10).

Hálára okunk van, mert a mi üdvbizonyosságunk a Jézus Krisztusban megjelent irgalmasságban van. A törvény alázatra int, az evangélium vigasztal.

Isten iránti hálától elválaszthatatlan az Istennek való engedelmesség. Luther az ApH 1. hitágazatához fűzött magyarázatát így fejezi be: "Mindezért én néki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. Ez így igaz!" (Konk II/59. o.)

A megigazulásból új engedelmesség fakad. Ez is Krisztus érdeme. (Konk CA,VI. I/214. o.)

5.2.7.2. Szolgálat

Krisztusért járva követségben (2Kor 5,20) egyrészt Jézus kötelezése szerint szolgálunk: "tegyetek tanítvánnyá minden népet", másrészt a felebaráti szeretet szolgálata Isten gondviselő munkájának eszközeiként.

A keresztény ember élete bizonyságtevő szolgálat (Mt 10,32-33.). Ahogy erre tanítanak az apostolok: "...az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." (1Pt 3,15.)

A reformátori és a nyomán kialakuló tanításban tulajdonképpen ezt jelölik "a status confessionis " vagy a "casus confessionis" kifejezéssel, ami a hitvalló egyház lényegét jelenti.

A keresztény ember létállapota a hitvalló élet. Mégis vannak élethelyzetek és történelmi korszakok, amikor kényszerítve van a keresztény ember vagy a kereszténység, hogy nyilvánosan a világ előtt megvallja hitét a tiszta igével, szavaival és cselekedeteivel, azaz egész létével (egzisztenciájával). A történelem során a keresztényüldözések mindig ilyen helyzetet teremtettek, mindig ilyen "casus"-t jelentettek. De magáért az ige tisztaságáért, vagy az egyház önállóságáért, vagy a korszellem támadása a keresztény tanítás és etikai értékek ellen, amikor Krisztust újra meg akarják "feszíteni", mind olyan helyzeteket jelentenek, amikor ideje van hitünk megvallásának.

Külön kérdéskört jelentenek azok a helyzetek, amikor a történelmi, politikai és társadalmi helyzet kiélezetten szembeáll Isten akaratával. Joga-e, kötelessége-e megszólalni a keresztényeknek, az egyháznak. Van-e vagy elvesztette-e az egyház a prófétai szolgálatát? A 20. század égető kérdései voltak ezek és, amint látjuk maradtak továbbra is. Az istentelenség, az életromboló erők talán másképpen jelentkeznek, de felelősségünk változatlan.

Az egyház jogosultságát nem önmagában, hanem Jézus Krisztusban hordozza s ez független a világ (pillanatnyi) ítéletétől. Mulasztásainknak meg vannak a súlyok következményei s ezeket viselnünk kell, akár igazságos ez, akár nem. Ebben is Isten megigazító kegyelmére szorulunk a Jézus Krisztusban.

A hitvalló egyház kérdése a kereszténységen belül is felvetődik. Amikor az új történelmi helyzetre keresztény választ várnak. Az állandó reformáció elakad vagy a kereszténységet, egyházat lététől idegen dologra kényszerítik, amikor látni a "pusztító utálatosságot" állani a szent helyen (Mt 24,15.); amikor Istennek kell inkább engedni, mint embereknek az egyház, a gyülekezet életében is.

5.2.7.3. Isten két kormányzása

Többféle elnevezését ismerjük: Isten két birodalma, Isten kettős uralma, két kard.

Luther figyelmeztet arra, hogy a hívő ember nyakán is ott ül az óember és a hívő ember is rászorul a törvényre, a törvény feddésére. (Sólyom, 149. o.)

Isten az egyházban igével - törvénnyel és evangéliummal (az ige kétélű kardjával, Zsid 4,12.) -, a világban karddal, a világi felsőbbséggel kormányoz.

Minden ember alá van vetve Isten két kormányzásának. A két kormányzást nem lehet felcserélni, sem egymással helyettesíteni, a kettőt el kell egymástól választani, és egyiket a másik gyámsága alá nem lehet helyezni, még feltételezett jó szándékkal sem.

A keresztény embernek is engedelmeskednie kell a világi felsőbbségnek (Rm 13,1-7. 1Pt 2,13.), kivéve, ha Isten akaratával ellenkezőt követel. (Csel 5,29.) A CA XVI. cikkben foglalkozik ezzel a kérdéssel: "Elítélik azokat is, akik az evangéliumi tökéletességet nem az istenfélelemben és a hitben, hanem a világi kötelességek elhagyásában keresik". (Konk I/28. o.)

A teremtésben kapott kulturparancs érvényben van (1Mz 1,28-30). Ezért a keresztény ember is részt vesz a világi életben.

A keresztény ember azonban nem igazodik a világhoz (Rm 12,2.). Luther szerint a történelem Isten álarca. (Griets, 116. o.) "Az új élet Krisztus követésében idegen közegben folyik". (Voigt, 94. o.) Mégis igaz az, hogy a bűnbeesés után is az egész világ engedelmességgel tartozik Istennek. Törvénye és ítélete gátat vet az életromboló erőknek, és általuk Isten fenntartja teremtett világát.

5.2.7.4. Az új élet mindennapjai

Életünk, amit az emberek látnak, "Megigazulás az emberek előtt" (Sólyom, 149. o.)

Ez a szabad akarat területe. Luther így ír: " a szabad akarat nem irányulhat a felettünk való dolgokra, csak az alattunk lévőkre. Tudja meg tehát mindenki, hogy pénz és birtok dolgában joga van azt úgy használni és azt tenni vele, amit akar (bár végül is ezeket ugyanúgy az Isten szabad akarata irányítja), de Isten, üdvösség és kárhozat dolgában nincs szabad akarata, hanem fogoly, mégpedig vagy az Isten, vagy a sátán akaratának alávetett szolga." (Jakabné-Weltler, 46-47. o.) Az CA még részletesebben foglalkozik a szabad akarattal, aminek lényege, hogy van szabad akarat, amivel tisztességes világi életet tud élni, de Isten előtt csakis a Szentlélek által. (Konk CA,XVIII. I/ 29-30. o.)

Ez a keresztény etika területe. Luther szerint istentiszteletet végez az a háziasszony, aki házát rendben tartja. A földi hivatás végső fokon Istentől kapott hivatás. Egész földi életünkön át érvényes ez. A nagy reformátortól megkérdezték, hogy mit tenne, ha tudná, hogy a következő nap eljönne az utolsó ítélet. Azt válaszolta, hogy még ma almafát ültetne.

Az farizeusi szemlélet, amikor az emberek előtti elismerést, "megigazulást" képzelik az Isten előtt való megigazulás alapjának. Az ingyen kegyelemből hit által történő megigazulás alapja Jézus Krisztus érdeme, amit Isten elfogad engesztelő áldozatnak, vétkes adóságunk kiegyenlítésének és váltságdíjnak szabadulásunkért.

Isten azt akarja azonban, hogy cselekedjük a jót (2Tim 2,21).

5.3. A test feltámadása

Az utolsó napon történő feltámadás. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál (1Kor 1,24-26!). Az új élet jövőjét jelenti. Mégis hozzá tartozik jelenünkhöz, mert "ma" új életben járni az örök élet reménysége nélkül nem lehet (Rm 8,11).

Krisztus érdeméért a Szentlélek által újonnan születtünk, ez egyben kezdete az örök életnek (2Kor 5,2-3). A CA Jézus Krisztus visszajövetelével kapcsolatban tanítja (XVII. cikk), hogy "A halottakat mind feltámasztja". (Konk I/29. o.) Luthere az ApH 3. hitágazatának magyarázatában írja: "arra várunk, hogy testünk elpusztuljon és elföldeljék minden szennyével együtt, de dicsőségesen jöjjön elő és támadjon fel teljes és tökéletes szentségben az új örök életre (Konk NK II/159. o.) Máshol "drága utolsó nap"-nak nevezi Krisztus visszatérésének napját (Voigt, 91. o.)

5.3.1. Pál apostol még a feltámadás sorrendjét is megadja (2Kor 5,4. 1Kor 15,51. Fil 3,21).

Ennek lényege, hogy a test feltámadása Krisztus visszajövetelekor történik. Az akkor élő nemzedék elváltozik, az elhaltak akkor feltámadnak.

5.3.2. Apokatasztázis

Az ítélet, örök élet és kárhozat kérdése már túlnő témánkon, mégis érintenünk kell.

Vannak olyan elképzelések, amelyek szerint Isten helyreállítja ezt a világot és végül mindenki örök életre jut. Nem lesz kárhozat. (Prőhle, 354. o.) Hivatkozási alap: 1Kor 15,27-28. Fil 2,10-11. 2Pt 3,9. Ezzel szemben számtalan ige szól az örök kárhozatról (Mt 25,41.46. Csel 24,15. Zsid 6,4-8. 1Jn 5,16. Jel 20,10). Az apokatasztázis kioltja az erkölcsi felelősségvállalást, relatívizálja a jóért való küzdelmet és gyengíti a kereszténység missziói elkötelezettségét és feleslegessé tenné a közbenjáró imádságot. Nem lenne szükségünk arra, hogy feltámadt Urunk, ígérete szerint, küldje a Szentlélek ajándékát.

Végső soron az apokatasztázis felveti azt a kérdést is, hogy mi szükség volt Krisztus szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására. Megint ott vagyunk tehát: "Ha pedig Krisztus fel nem támadott?" miért támadnánk fel mi? - Mégis hogy az ember életével, az emberiség létével baj van, azt a mai ember nagyon jól érzi. Erről szól történelme, ezt mutatja jelene és értelmével is ezt tudta feltárni a filozófia és a többi tudomány segítségével.

Az örök élet Isten ajándéka (Rm 6,23). Jézus ígéri a feltámadást (1Thess 4,14.), ami visszajövetelekor következik be (Kol 3,4). A keresztények ennek az eljövendő világnak a hírnökei még ha nem is teremtenek paradicsomi állapotot (Voigt, 94. o.).

Igehelyekre hivatkoznak azok is, akik azt mondják, hogy lesznek, akik a földön üdvözülnek és lesznek, a kiválasztottak, akik a mennyben üdvözülnek. Az örök élet a földön tulajdonképpen az Éden kert helyreállítása (Jel 7,3-17).

Van olyan elképzelés, amely szerint Krisztus visszajövetelekor ezer évig uralkodik a földön és utána tart ítéletet (Jel 20,1-6). Ez a chiliazmus (Prőhle, 346. o.) a reformáció korában sok zavart keltett. Azóta is vannak irányzatok, amelyek ezen az alapon téves reménységet keltenek (a földi mennyország képzete).

A fejlődés kérdése a történelemhez tartozik. Az új élet, az örök élet azonban nem fejlődés eredménye, hanem Jézus Krisztus győzelmének az ajándéka. Az új életnek is van azonban kezdete (feltámadás), az új életben is van növekedés (naponkénti feltámadás) és az új életnek is van kiteljesedése az örök életben. De mindez a Szentlélek munkája Krisztus által.

A Szentírás eljövendő világról szól (Jel 21,4.), hogy Isten új eget és új földet teremt (Jel 21,1.), a régi elmúlik vagy tűzben pusztul el (2Pt 3,7.), s vannak, akik örök életre vagy örök kárhozatra támadnak fel (Mt 22,23-33). Egyedül a Bárány méltó, hogy elkezdje és befejezze, azaz végrehajtsa a végső dolgokat (Jel 5,5-10). Krisztus király volta, hatalma és dicsősége ekkor válik teljesen nyilvánvalóvá.

5.3.3. A biológiai halálunk és az utolsó napon történő feltámadásunk között az Úrnál vagyunk (Rm 14,8.).

A klinikai élesztés (reanimáció) és a test feltámadása két különböző dolog. A lélek halhatatlansága pedig azt jelenti számunkra, hogy szemben a testtel, ami anyag jellegű és elporlad, a lélek nem anyag természetű, de újjá kell szintén teremtetnie ahhoz, hogy örök életre jusson Krisztus által.

A test feltámadása végső soron az ember testére és lelkére együtt vonatkozik. A feltámadott test nem egyszerűen biológiai, hanem megdicsőült test. Krisztushoz válunk hasonlóvá (Fil 3,21).

5.3.4. A kegyelem ideje

Amíg a mulandó világban élünk, a test feltámadásáig, szól Jézus hívása mindenkinek: megfáradtaknak (Mt 11,28-30.), betegeknek (Jn 5,6.), a bűnösöknek , azaz a megtérésre szorulóknak (Lk 13,3-5.): minden embernek (Mt 11,19. Mk 7,24-30. Lk 13,11-16; 17,11-19. Jn 9,1-7). Hívása az igén keresztül szól mindenkihez.

Luther azt mondja, hogy "Krisztus királysága hallás révén lesz a mienk: hallom az igét, befogadom és hiszek benne. Ha hiszek az igének azzal együtt mindent megnyertem. (Voigt, 91. o.) Krisztus királysága most a keresztről ismerhető fel, ami azt is jelenti, hogy Jézus Krisztus követése szenvedéssel járhat. (Voigt, u. o.)

Az önmagában Isten kegyelmének a jele, hogy még nem jött vissza Krisztus ítélni (2Pt 3,8-9.15). Földi életünk jelenét kell megbecsülni (Mt 24,36-37; 25,1-13).

"Ma ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket,?" (Zsid 3,7-8.)

Összefoglalva

A minden napok küzdelmében, a történelem sodrában igazolva láthatjuk Luther kijelentését Isten "álarcáról". Nem csodálkozhatunk tehát azokon az embereken, akik nem hiszik, nem látják sorsuk egzisztenciális függését Istentől. Keresztények előtt pedig sokszor nem világos, hogy üdvösségünk felől sem mi, hanem Isten döntött, amikor Jézus Krisztus szenvedett, meghalt és feltámadt. Üdvösségem, üdvösséged: üdvösségünk Isten szuverén döntése. " 'Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.' Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." (Rm 9,14-16.) Jézus Krisztusban való hit által a szuverén Isten könyörületét megtapasztalhatjuk, irgalmából, ingyen való kegyelméből részesülhetünk. Isten ugyanis azt akarja, "hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére." (1Tim 2,4.) Isten igazsága az, hogy törvénye a bűnt megbünteti, de Jézus Krisztus érdeméért a bűnösnek felmentést ad.

A hit és megigazulás teljesen Isten ajándéka. Luther elvetette minden lehetőségét annak, hogy az isteni kegyelem és az ember erőfeszítése együtt tudna működni. Ilyet - szerinte - a "disznó-teológusok" terjesztenek. (Grietsch, 107. o.)

Nagy protestáns kísértés, amikor azt hisszük, "hogy a személyes döntés Istenbe vetett hitet támaszt, és hogy ez a hit az ember saját erőfeszítései révén marad élő" (Grietsch, 106. o.). Fordítva igaz: a hit ajándékával, a hitben járó ember (2Kor 5,7.) életében valósul meg a személyes döntés, ami a Szentlélek által marad élő.

Luther szerint a Krisztus központú élet az egyedül megigazult élet. "Egyedül Istené a dicsőség, megváltásunkért, a bűnbocsánat kegyelméért, egész életünk megújulásáért a Krisztus hitben!" (Nagy, II/1. 82. o.)

A reformáció kezdetét attól az eseménytől számítják, amikor Luther Márton 1517. október 31-én 95 tételével vitára hívta az egyház tanítóit, a teológusokat. Valójában korábban indult. Luther 1511 ősze és 1513 nyara között Wittenbergben az egyetemen Pál Rómaiakhoz írt levelét magyarázta. Készülése közben, toronyszobájában, egyszer csak Rm 1,17 alapján rádöbbent: "Az igaz ember pedig hitből fog élni".

A napokban halt meg II János Pál pápa. A temetés, de életünk napi küzdelmei is a feltámadás és az új élet csodája elé állítanak. A ravatalnál a homilia Jn 21,15-23. alapján hangzott el. Jézus ezen az igén keresztül minket is kérdez: "Szeretsz-e engem?", "jobban szeretsz-e engem"? Hozzád, hozzám: hozzánk is szól: "Kövess engem!" - Ez a feltámadás és az új élet csodája.

Felhasznált irodalom:

Konkordia Könyv (Az evangélikus egyház hitvallási iratai), Budapest, Ev. Sajtóo., 1957.
Luther Márton: 95 tétel és magyarázata (Dr. Masznyik Endre: Luther művei, I. Pozsony, 1904.
Luther Márton: De servo arbitrio, 1525. (A szolgai akarat, Sopron, Berzsenyi Ev. Líceum, 1996. Ford. Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és Weltler Sándor)
Hubai Péter-Prőhle Károly-Rugási Gyula: Jézus rejtett szavai, Budapest, Holnap Kiad. 1990.
Eric W. Grietsch: Lutheranizmus, Budapest, M. Luther Szövetség, 2000. (Ford. Böröcz Enikő)
D. Dr. Nagy Gyula: Az egyház mai tanítása I. köt. Budapest, MEE Sajtóosztály, 2000. II/1. köt. Bp. Luther Kiadó, 2004.
D. Dr. Prőhle Károly: A hit világa, Győr, Harangszó, 1948.
Rőzse István: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Kézirat, Bp. 2001.)
Dr. Sólyom Jenő: Hiszem - tudom, Budapest, OLBK, 1994.
Véghelyi Antal: A keresztfa titka (EBBE előadás, Budapest, 2005.)
Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába, Budapest, Ev. Sajtóosztály, 1997. (Ford. Magyar István)