A Nagy Káté

A HARMADIK KÉRÉS

Legyen meg a te akaratod,
mint a mennyben, úgy a földön is!

Helytállás Isten ügyéért

Eddig azért imádkoztunk, hogy tiszteljük az Ő nevét, és hogy országa kiterjedjen közöttünk. (676) Ebben a kettőben megvan mindaz, ami Isten tiszteletére és a mi üdvösségünkre vonatkozik, vagyis azért imádkoztunk, hogy Isten miénk legyen minden gazdagságával együtt. Ugyanilyen égető szükség van azonban arra, hogy ezt jól megragadjuk, és ne szakadjunk el tőle. Mert ahogyan jól kormányzott országban nemcsak azokra van szükség, akik termelnek és jól kormányoznak, hanem azokra is, akik védelmeznek, oltalmaznak és éberen őrködnek: úgy van itt is. Noha legsürgősebben az evangéliumért, a hitért és a Szentlélekért könyörögtünk, hogy kormányozzon minket, és megváltson az ördög hatalmából, mégis kérnünk kell azt is, hogy végrehajtsa akaratát. Mert nagyon furcsán alakul a helyzet, amikor helyt kell állnunk: amikor sok támadást és bántalmazást kell szenvednünk mindazoktól, akik akadályozni és gátolni merészelik az előző két kérésbe foglaltakat.

Ördög, világ és testünk ellen

Bizony senki sem hiszi, mennyire ellenkezik és akadékoskodik az ördög: nem tudja elviselni, hogy valaki helyesen tanítson vagy higgyen, és mérhetetlenül fáj neki, ha kénytelen eltűrni, hogy leleplezzék az isteni névvel ékesített és ezért nagyrabecsült hazugságait és utálatosságait, és hogy egészen megszégyenüljön, sőt a szívekből is kiűzzék, és országa ekkora vereséget szenvedjen. Ezért ádáz ellenségként tombol és dühöng teljes hatalmával és erejével. Maga mellé rendeli valamennyi csatlósát, sőt igénybe veszi a világot és saját testünket is. Mert testünk önmagában is rest és hajlik a rosszra, még akkor is, ha befogadtuk és hisszük Isten igéjét. A világ meg rossz és gonosz. Az ördög pedig mindezeket uszítja, tüzeli és lázítja, hogy gátoljon, visszaverjen, elbuktasson és ismét hatalmába ejtsen minket. (677) Csakis ez az ő akarata, szándéka és gondolata, ezzel foglalkozik éjjel-nappal, és nem pihen egy pillanatig sem, felhasznál minden mesterfogást, cselvetést, utat és módot. amit csak kieszelhet.

Vállaljuk a küzdelmet!

Ha tehát keresztyének akarunk lenni, biztosan számítanunk és készülnünk kell arra, hogy ellenségünk lesz az ördög valamennyi angyalával és a világgal együtt, akik mind bántanak és keserítenek minket. Mert ahol Isten igéjét hirdetik, befogadják vagy hiszik, és gyümölcsét termik, ott nem hiányozhat a gyönyörűséges szent kereszt sem. Ne is gondoljon arra senki, hogy nyugodalmasan élhet. Sőt kockáztatni kell mindenét a földön: javait, becsületét, házát és gazdagságát, feleségét és gyermekét, testét és életét. Bizony ez fáj a testünknek és az ó-embernek. mert arról van szó, hogy szilárdan álljunk és békén tűrjünk, akárhogyan támadnak minket, és lemondjunk arról, amit elvesznek tőlünk. Ezért hát itt is - mint mindig - nagy szükség van arra, hogy szüntelenül így könyörögjünk: "Legyen meg a Te akaratod, édes Atyám, ne az övdög és az ellenségeinknek akarata. s azoké, akik üldözik szent igédet, azt megfojtani, országodat pedig gátolni akarják. Add meg nekünk azt is, hogy mindenkor engedelmeskedjünk Neked, a Te akaratodat cselekedjük egész életünkben és minden helyzetben, és türelemmel hordozzuk és legyőzzük mindazt, amit ezért szenvednünk kell, hogy nyomorult testünk meg ne hátráljon és el ne bukjék gyengesége vagy restsége miatt." (678)

Isten ügye a miénk is legyen

Íme, ez a három kérdés a legegyszerűbb módon mutatja nekünk azt a nyomorúságot, amely magát Istent érinti, de persze egészen miattunk. Hiszen egyedül minket illet ez, amit kérünk, mégpedig úgy, ahogyan mondtuk, hogy bennünk is meglegyen az, ami egyébként nélkülünk is meglesz. Ahogyan kérésünk nélkül is szent lesz a neve, és eljön az országa, úgy érvényesül és meglesz az Ö akarata is, jóllehet az ördög egész táborával nagyon lármáz, dühöng és tombol ellene, és arra készül, hogy az evangéliumot egészen kiirtsa. Önmagunkért kell tehát kérnünk azt, hogy akarata közöttünk is feltarthatatlanul érvényesüljön dühöngésük ellenére, hogy semmit el ne érjenek, mi pedig szilárdan álljunk minden erőszak és üldözés ellenére, és elfogadjuk Istennek ezt az akaratát.

Isten győzelméért

Ez az imádság pedig legyen védelmünk és oltalmunk: ez verje vissza és győzze le mindazt, amit ördög, pápa, püspökök, zsarnokok és eretnekek az evangélium ellen mozgósítanak. Hadd dühöngjenek és feszítsék meg minden erejüket, hadd tanácskozzanak és határozzanak arról mindahányan, hogy hogyan fojtsanak meg, nyomjanak el és irtsanak ki minket, hogy érvényesüljön akaratuk és szándékuk: ezzel szemben ezt az egyetlen kérést imádkozó egy-két keresztyén lesz a védőbástyánk: megrohamozzák, de összeroppannak rajta. Vigasztalódunk és dicsekszünk azzal, hogy az ördög és minden ellenségünk akarata és vállalkozása feltétlenül csődöt mond és megsemmisül, akármilyen nagynak, biztonságosnak és hatalmasnak érzik magukat. Mert ha akaratuk le nem törne és meg nem hiúsulna, akkor az Ő országa nem maradhatna meg a földön, nevét sem lehetne megszentelni. (679)