(560)
AZ ELSÖ RÉSZ: A TIZPARANCSOLAT
AZ ELSÖ PARANCSOLAT

Ne legyen más Istened!

Isten és a hit összetartozik

Vagyis: Egyedül engem tekints Istenednek! Mit akar ez mondani? Hogyan értsük? Mit jelent az, hogy van Istenem? Mi az Isten? Felelet: Isten az, akitől az ember minden jót vár, és akihez minden bajban menekül. "Istenem van" tehát azt jelenti, hogy szívem szerint bízom és hiszek Benne; vagyis egyedül a szív bizodalma és hite alkot Istent, vagy hamis istent, ahogyan ezt sokszor mondtam. Ha igaz a te hited és a te bizodalmad, igaz a te Istened is; ahol viszont téves és hamis a bizodalom, ott nincs az igaz Isten sem. Mert e kettő: hit és Isten összetartozik. Mondom tehát: amire szívedet hagyod és bízod, valójában az a te istened.

Ez a parancsolat igaz hitet követel

Ennek a parancsolatnak tehát az az értelme, hogy a szívnek azt az igazi hitét és bizodalmát követeli, amely az egy igaz Isten felé fordul, és egyedül Rajta csüng. Azt akarja tehát mondani: Vigyázz, és hadd, hogy egyedül én legyek a te Istened, és soha ne keress senki mást, vagyis ha valami jót nélkülözöl, azt tőlem várd, és nálam keresd, ha szerencsétlenség és nyomorúság ér, folyamodjál és ragaszkodjál hozzám. ÉN, én e1égítlek meg, és én segítelek ki minden nyomorúságból, csak azt ne engedd, hogy máson csüngjön és máson pihenjen meg a te szíved. (561)

A hamis hit hamis istent teremt magának

Ezt kissé erősebben kell színeznem, hogy megértsük és megjegyezzük a mindennapi élet ellentétes példáin. Nem egy ember azt hiszi, hogy van Istene és mindene bőven, ha van pénze és vagyona, olyan hetykén és biztosan hagyatkozik rá, és kérkedik vele, hogy fittyet hány mindenkire. Lásd, ennek is van istene: Mammon a neve, vagyis a pénz és vagyon, amelynek egészen átadja a szívét. Ez a legnépszerűbb hamis isten a földön. Akinek pénze s javai vannak, az biztonságban érzi magát, vidám és nem fél, mintha a paradicsom kellős közepén élne. Akinek viszont nincsen, az kétségbeesik és elcsügged, mintha mit sem tudna Istenről. Mert kevés olyan ember akad, aki bizakodik, nem szomorkodik, és nem panaszkodik, ha nincs mammonja: természetünkhöz nőtt és tapad ez a sírig.

Ez a helyzet annál is, aki abban bízik, és azzal kérkedik, hogy nagy tudománya, bölcsessége, hatalma, pártfogója, rokonsága és becsülete van: ennek is van istene, de az nem az egy igaz Isten. Ezt megint abból állapíthatod meg, hogy mennyire elvakult, elbizakodott és gőgös az ilyen ember ezeknek a javaknak a birtokában, viszont mennyire elcsügged, ha nélkülözi vagy elveszti azokat. (562) Ismétlem tehát, ennek a résznek a helyes magyarázata ez: Istenem van, ez azt jelenti, hogy van valamim, amiben teljesen bízik a szívem.

Gondolj arra is, amit eddig műveltünk és tettünk vakságunkban a pápaság alatt. Ha valakinek a foga fájt, az böjtölt, és napot ajánlott fel Szent Apollóniának, ha valaki tűzvésztől félt, Szent Lőrincet tette meg védőszentjének. Ha pestistől félt, fogadalmat tett Szent Sebestyénnek vagy Rókusnak, és így végtelenségig sorolhatnám a sok szörnyűséget, mert kiválasztotta mindenki a maga szentjét, s azt imádta és hívta segítségül nyomorúságában. Ide tartoznak azok is, akik egészen botrányosan csinálják ezt, és az ördöggel kötnek szövetséget azért, hogy sok pénzt adjon nekik, vagy szeretőt szerezzen, marhájukat megőrizze, elveszett javaikat előkerítse stb. ilyenek például a varázslók és az igézők. Hiszen mindezek szíve és bizodalma máson csüng, nem az igaz Istenen: nem várnak Tőle és nem keresnek Nála semmi jót.

Isten a szív teljes bizalmát kívánja

Így mármost könnyen megérted, hogy mit és mennyit követel ez a parancsolat: vagyis az ember egész szívét, és azt, hogy egyedül Istenben bízzon, senki másban. (563) Hiszen könnyen kitalálhatod, hogy ha Istenünk van, azt nem tapinthatjuk és nem foghatjuk meg ujjunkkal, zsebre sem vághatjuk, szekrénybe sem zárhatjuk. Ellenben úgy fogjuk meg Istent, hogy szívünk ragadja meg Őt és csüng Rajta. Ha pedig szívünk rajta csüng, ez azt jelenti, hogy egészen Reá bízzuk magunkat. Azért akar minket minden mástól eltéríteni, és magához vonni, mert Ö az egyetlen örök jó. Mintha ezt mondaná: amit ezelőtt a szenteknél kerestél, vagy a mammontól és egyébtől vártál, azt most tőlem reméld, és úgy tekints rám, hogy én vagyok az, aki megsegít, és minden jóval eláraszt téged.

A világ tele van hamis istentisztelettel

Lásd, ez Isten igazi áldása és tisztelete, ez tetszik Istennek, ezt parancsolja is örök haragjának terhe mellett: mégpedig azt, hogy szívünk ne legyen hajlandó semmi másban vigasztalódni és bizakodni, csak Őbenne, ne is engedje magát elszakasztani ettől a vigasztalástól és bizodalomtól, hanem kockáztasson és vessen meg érte mindent, ami a földön van. Viszont ebből könnyen meg is láthatod és megítélheted, hogy a világ tele van hamis istentisztelettel és bálványimádással. Soha nem volt ugyanis egyetlen nép sem annyira elvetemedett, hogy ne alkotott és ne gyakorolt volna valamilyen istentiszteletet. Mindenki azt tette saját külön istenévé, akitől jót, segítséget és vigasztalást remélt. (564)

Például azok a pogányok, akik hatalomra és uralomra törekedtek, Jupitert emelték legfőbb istenükké, mások, akik gazdagságra, boldogságra, vagy élvezetekre és szórakozásra vágytak: Herkulest, Mercuriust, Venust vagy másokat, a várandós anyák Dianát vagy Lucinát, és így tovább: mindenki azt tette istenévé, akihez szíve vonzotta. Valamennyi pogány azt tartja tehát, hogy ha valaki ezt mondja: "Istenem van", ez azt jelenti, hogy "bízom" és "hiszek". Csak az a baj, hogy bizodalmuk hamis és helytelen, mert nem az egy Istenre irányul, akin kívül pedig valóban nincs Isten sem égen, sem földön. A pogányok tehát valójában az Istenről költött vélekedésüket -és vágyálmukat teszik istenükké, és az üres semmiben bíznak. Ez történik minden bálványimádásnál. Mert ez nemcsak abból áll, hogy az ember képet állít fel, -és azt imádja, hanem ez főként a szív ügye, amely másfelé bámul, terem4nényeknél, szenteknél vagy ördögöknél keres segítséget és vigasztalást; Istennel pedig nem törődik, -és annyi jót sem tételez fel Róla, hogy hajlandó segíteni, azt sem hiszi, hogy Istentől ered az a jó, amelyben részesül.

Isten ellenes bizalom a cselekedetekben

Még egy hamis istentisztelet van ezen kívül: a legnagyobb bálványimádás, amelynek eddig hódoltunk, és amely még mindig uralkodik a világban; ezen alapul valamennyi egyházi rend is. (565) Ez a bálványimádás azt a lelkiismeretet terheli, amely saját cselekedeteiben keres segítséget, vigasztalást és üdvösséget, arra vetemedik, hogy Istentől kicsikarja a mennyet, és számolgatja, mennyi alapítványt tett, mennyit böjtölt, misézett stb. Úgy bízik ebben, és úgy hivatkozik rá, mintha semmit sem akarna Tőle ajándékul venni, hanem maga akarna mindent megszolgálni és megérdemelni, mintha Istennek rendelkezésünkre kellene állnia, és adósunk volna, mi pedig hitelezői! Hát nem az történik-e itt, hogy Istenből bálványt, sőt árnyékistent csinálnak, magukat pedig Istennek tekintik, és helyébe lépnek? Ez azonban már kissé nehéz, nem való tanuló gyermekeknek.

Istentől várjunk minden jót

Azt azonban mondjuk meg az egyszerű híveknek, hogy jól jegyezzék meg és tartsák meg ennek a parancsolatnak az értelmét, vagyis azt, hogy egyedül Istenben kell bíznunk, és csupa jót kell Tőle remélnünk és várnunk, mert Ő adja testünket, életünket, ételünket, italunkat, megélhetésünket, egészségünket, oltalmunkat, békességünket -és mindazt a mulandó és örök jót, amelyre szükségünk van. Ezenkívül megőriz nyomorúságtól, ha pedig bajba jutunk, megment és megsegít, úgyhogy - ezt elégszer mondtuk - egyedül Isten az, akitől minden jót kapunk, és aki minden nyomorúságtól megszabadít. Azt hiszem, mi németek éppen azért nevezzük Istent ősidők óta minden más nyelvnél szebben és találóbban a "gut" (jó) szócskáról "Gott"-nak (9), mert Ő olyan örök forrás, amelyből csupa jóság ömlik, és amelyből árad mindaz, ami jó és jónak nevezhető. (566)

Isten jóságának közvetítői

Noha sok jóban emberek részesítenek minket, mégis az a valóság, hogy Istentől kapjuk mindazt, amit parancsa és rendelése szerint kapunk. Hiszen szüleink és minden felsőbbség, sőt minden felebarátunk parancsot kapott arra, hogy jót tegyen velünk: azt tehát nem tőlük, hanem Istentől kapjuk általuk, a teremtmény ugyanis csak az a kéz, csatorna és eszköz, amelyen keresztül Isten ád mindent. Például emlőt és tejet ad az anyának, hogy gyermekének nyújtsa, gabonát és mindenféle terményt növeszt a földből táplálékul. Egyetlen teremtmény sem tud e javak közül csak egyet is maga teremteni. Senki se merjen tehát bármit is elfogadni vagy adni, hacsak nem Isten parancsolta azt, hogy így az Ű ajándékát ismerjük fel benne, és hálát adjunk érte úgy, ahogyan azt ez a parancsolat követeli. Éppen ezért nem szabad elutasítanunk azokat a közvetítőket, amelyek arra valók, hogy teremtmények révén kapjunk jót, nem is szabad elvakultan más utat-módot keresnünk, mint amit Isten parancsolt, mert ez nem azt jelentené, hogy Istentől fogadjuk el, hanem azt, hogy magunktól várjuk.

A hit próbája: hova húz a szívünk?

Vigyázzon tehát mindenki arra, hogy ezt a parancsolatot mindennél nagyobbra tartsa, és tréfának ne vegye. Jól kérdezd ki és vizsgáld meg szívedet és majd meglátod, hogy egyedül Istenen csüng-e vagy nem. (567) Ha olyan a szíved, hogy csupa jót remél Tőle, különösen nyomorúság és ínség idején, sőt Istenen kívül mindenről le tud mondani és mindent tud nélkülözni, akkor az egy igaz Isten a te istened. Viszont ha valami máson csüng, inkább vár attól jót és segítséget, mint Istentől, s nem fut Hozzá, hanem menekül Tőle, amikor rossz dolga van: akkor valami más, hamis istened van.

Isten haragja és áldása

Hogy pedig lássuk, hogy Isten ezt nem ereszti szélnek, hanem komolyan szemmel tartja, először elrettentő fenyegetést, azután meg szép vigasztaló ígéretet fűzött ehhez a parancsolathoz. Ezzel is sokat kell foglalkoznunk, sokszor kell beszélnünk róla a fiatalságnak, hogy megszívlelje és megtartsa.

"Mert én vagyok az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten, aki meglátogatja az atyák gonosztettét gyermekeiken harmad- és negyedízig, azokon, akik gyűlölnek engem; de irgalmasságot cselekszem sok ezeren, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat." (2Móz 20,5)

Jóllehet - mint később hallani fogjuk - ezek az igék minden parancsolatra vonatkoznak, mégis éppen ehhez a főparancsolathoz kapcsolódnak azért, mert főként ezen fordul meg, hogy az embernek rendben legyen a feje. Ha ugyanis rendben van a feje, az egész élete is rendben van, és megfordítva. Tanuld meg hát ezekből az igékből, hogy mennyire haragszik Isten azokra, akik valami másra hagyatkoznak rajta kívül, viszont milyen jóságos és kegyelmes azokhoz, akik egyedül Benne bíznak és hisznek teljes szívükkel: (568) haragja nem enyhül a negyedik nemzedékig vagy ízig, a jótétemény és jóság viszont kiárad sok ezerre. Senki se érezze tehát magát olyan biztonságban, és ne éljen olyan vaktában, mintha mindez semmit sem számítana, ahogyan a keményszívűek gondolják. Olyan Isten Ő, aki nem hagyja megbosszulatlanul, ha elfordulnak Tőle, és nem szűnik haragja a negyedik ízig, amíg marad Őt.

A történelem félelmetes tanulsága

Ennek bizonyságát is adta sok történésben és eseményben. Bőven tanúskodik ilyenekről az Írás: és a tapasztalat is elég tanúsággal szolgál mindennap. Kezdettől fogva ugyanis egészen kiirtott minden bálványimádást: ezért irtott pogányokat is, zsidókat is, de ma is megdönt minden hamis istentiszteletet, úgyhogy végül mindenkinek el kell buknia, aki ragaszkodik ahhoz. Ha tehát akadnak is gőgös, hatalmas és gazdag nagyhasúak, akik kérkednek mammonjukkal, és nem törődnek azzal, hogy Isten haragszik-e vagy nevet, mintha könnyen kibírnák haragját: mégsem fognak célt érni, hanem hamarabb tönkremennek, mintsem hinnénk, mindazzal együtt, amiben bíztak. Hiszen ugyanígy buktak el mindazok is, akik még biztosabbnak és hatalmasabbnak érezték magukat. (569)

Éppen ilyen keménynyakúakért - akik azt gondolják, hogy Isten nem tud viselkedésükről, vagy nem törődik vele, mert elnézi és nyugton hagyja őket - kénytelen úgy odacsördíteni és büntetni, hogy az unokákig sem enyhül meg: hogy mindenki meghökkenjen és lássa, hogy ő nem tréfál. Éppen ezekre céloz, amikor ezt mondja: "akik gyűlölnek engem", vagyis akik konokul ellenkeznek és kérkednek, nem akarják hallani azt, amit prédikálunk, vagy mondunk nekik. Ha pedig megdorgáljuk őket, hogy észretérjenek és megjavuljanak, mielőtt utoléri őket a büntetés, akkor annyira megvadulnak és megbolondulnak, hogy becsülettel rászolgálnak a haragra. Napról napra így tapasztaljuk ezt most is püspököknél és fejede1meknél.

Isten irgalma mindent felülmúl

Bármennyire félelmetes azonban ez a fenyegetés, sokkal hatalmasabban vigasztal az az ígéret, hogy azok,. akik egyedül Istenhez ragaszkodnak, bizonyosak lehetnek abban, hogy irgalmát megmutatja rajtuk, vagyis, hogy csupa jót ad és jót tesz nemcsak velük, hanem gyermekeikkel is, ezer meg ezer nemzedékig. Ez aztán igazán arra indíthatna és ösztönözhetne minket, hogy szívünk teljes bizodalmával forduljunk Isten felé, ha azt kívánjuk, hogy megkapjunk minden ideig és örökkévaló jót. Hiszen a mennyei Felség őszintén ajánlkozik, kedvesen biztat, és bőségesen ígér. (570)

Emberek a mammon igézetében

Azért hát szívlelje meg ezt mindenki komolyan, és ne vegye úgy, mintha ember mondta volna. Hiszen vagy örök áldást, boldogságot és üdvösséget, vagy örök haragot, boldogtalanságot és gyötrelmet szerez neked! Mit akarhatnál vagy kívánhatnál jobbat annál, amelyet olyan kedvesen ígér neked: hogy tied akar lenni minden gazdagságával, oltalmazói és segíteni akar minden nyomorúságodban. Sajnos azonban csődöt mond ez azért, mert a világ semmit sem hisz ebből, nem is tartja Isten igéjének. Mert nyomorognak és szűkölködnek azok, akik Istenben és nem a mammonban bíznak, az ördög is rájuk támad és ellenük szegül, úgyhogy nem tudják megtartani sem pénzüket, sem becsületüket, sőt életüket is alig. Viszont akik a mammont szolgálják, azoknak van hatalmuk, pártfogójuk, becsületük, vagyonuk és teljes biztonságuk a világban. Ezt az igét tehát úgy kell felfognunk, hogy éppen ennek a látszatnak mond ellene, és tudnunk kell, hogy nem hazudik és nem csal, hanem igaznak kell bizonyulnia.

Isten nem hazudhat

Emlékezzél csak, vagy kérdezősködjél és mondd meg nekem: Mire mentek végül is azok, akik minden gondjukat és igyekezetüket arra fordították, hogy sok vagyont és pénzt harácsoljanak? (571) Rájössz majd arra, hogy fáradozásuk és munkájuk kárbaveszett, vagy még ha sok kincset halmoztak is össze, az úgy elporladt, és úgy elhordta a szél, hogy maguk sohasem élvezték vagyonukat, utánuk pedig sohasem maradt a harmadik örökösre. Elég példát találsz bármely történelemben, öreg tapasztalt emberektől is hallhatod : nézz csak utána és figyelj rá. Saul nagy király volt, Isten választotta, derék ember. Amikor azonban megszilárdult a királyi székben, elvesztette szívét, megszerette koronáját és hatalmát, akkor elveszett mindazzal, amije volt, úgyhogy egyetlen gyermeke sem maradt. Dávid viszont szegény, megvetett ember volt, üldözték és kergették, úgyhogy élete sehol sem volt biztonságban, mégis megmenekült Saultól, és királlyá lett. Érvényesülnie kellett ennek az igének, és igaznak kellett bizonyulnia, mert Isten nem hazudhat, és nem csalhat. Bízd csak az ördögre és a világra, hogy csaljon látszatával, amellyel kápráztat egy ideig, de végül is megsemmisül.

Az első parancsolaton fordul meg minden

Jól tanuljuk meg tehát az első parancsolatot, hogy lássuk, mennyire nem tűri Isten azt, hogy elbizakodjunk, vagy hogy bízzunk bármiféle más dologban. Főként pedig azt kívánja, hogy olyan biztosan reméljünk Tőle minden jót, hogy becsületesen és célegyenest haladjunk előre, (572) és Istentől kapott javainkat csak úgy használjuk, ahogyan a cipész használja munka közben tűjét, árját és fonalát, és azután félreteszi, vagy ahogyan a vendég használja a szállást, az eledelt és a fekvőhelyet : tehát csakis ideiglenes szükségletére, mindenki a maga életrendjében Isten rendelése szerint, és semmiképpen ne engedje, hogy bármi is ura vagy hamis istene legyen. Legyen ennyi elég az első parancsolatról. Sok szóval kellett ezt kiszíneznünk, mert főként ezen van a hangsúly, hiszen - már előbb is mondtuk -, ha szívünk Istenhez vonzódik, és meg tartjuk ezt a parancsolatot, akkor a többi magától adódik.