WA 7,42.

LUTHER LEVELE TIZEDIK LEÓ PÁPÁHOZ

Jézus

Tizedik Leó pápának Luther Márton teljes üdvösséget kíván Krisztus Jézusban, a mi Urunkban! Ámen.

Korunk szörnyűségei között, amelyekkel már három éve vitám és harcom van, kénytelen vagyok néha Reád is feltekinteni, és Reád gondolni, Leó Atyám, sőt mivel mindenütt azt tartják, hogy egyedül Te vagy számomra a vita tárgya, ezért lehetetlen, hogy soha ne emlékezzem Rólad. És ámbár gonosz udvarlóid miatt, akik ok nélkül dühöngenek ellenem, kénytelen voltam a Te Szent Székedtől a készülő zsinathoz fellebbezni, nem félve elődeidnek, Piusz és Gyula pápáknak hamis rendekezéseitől, amelyekben azt esztelen zsarnoksággal megtiltották, mégsem idegenedett el soha az én lelkem a Te boldogságos személyedtől annyira, hogy eközben mindig minden erőmmel ne kívántam volna Neked és Szent Székednek a lehető legjobbat, és amennyire tőlem tellett, ne kértem volna ugyanezt Istentől buzgó és sóhajtozó könyörgéseiben. (43) Ellenben azokat, akik a Te Fenséged tekintélyével és nevével eddig engem megfélemlíteni törekedtek, kezdem eléggé megvetni és legyőzni. Egy maradt még, amit úgy látom, nem vethetek meg, ami oka is annak, hogy újra írok a Te Szentségedhez. Ez pedig az, hogy azt veszem észre: vádolnak engem, és súlyos hibámul róják fel azt az esztelenséget, hogy még a Te személyedet sem kíméltem.

Én pedig, hogy nyíltan megvalljam, bizonyos vagyok abban, hogy ahol csak említeni kellett személyedet, soha mást, mint a lehető legnagyobbat és legjobbat nem mondtam Rólad. Ha pedig másképp tettem volna, ezt a magam részéről semmiképpen sem helyeselném, sőt vádlóim véleményét teljes jóváhagyásommal támogatnám, és semmit sem hirdetnék ki szívesebben, mint meggondolatlanságom és tiszteletlenségem visszavonását. Téged Babilon Dánielének neveztelek (Dán 6,16kk), és hogy a Téged gyalázó Prierias Sylvesterrel (a Kúria első hivatalnokával) szemben milyen nagy erővel védtem páratlan önzetlenségedet, azt jól tudja minden olvasóm. Mert a föld egész kerekségén sokkal ünnepeltebb és fenségesebb a Te életed feddhetetlenségének híre és becsülete, amint ezt némely kiváló ember írásában megénekelte: semhogy azt valaki, bármilyen nagy neve volna, bármiképpen megtámadhatná. Nem is vagyok olyan esztelen, hogy nekimenjek annak, akit mindenki csak dicsér. Sőt mindig az volt, és lesz a törekvésem, hogy azokat se bántsam, akiket nyílt színen mocskolnak. Mert nem gyönyörködöm senki bűnében sem, hiszen jól tudom, hogy nagy gerenda van saját szememben, és nem lehetnék az, aki az első követ vethetné a bűnös asszonyra.

Viszont általánosságban, személyeskedés nélkül élesen megtámadtam bizonyos keresztyénellenes tanokat. Ellenfeleimet is nem rossz erkölcsük, hanem keresztyénellenességük miatt nem éppen szelíden megcsipkedtem. Ezt azonban annyira nem bántam meg, hogy feltettem magamban: nem törődve emberek ítéletével, továbbra is heves és szenvedélyes maradok Krisztus példája szerint, aki ellenfeleit szenvedélyesen kígyófajzatnak, vakoknak, képmutatóknak, az ördög fiainak nevezi. Pál is a Mágust (Csel 13,10) azzal vádolja, hogy az ördög fia, tele csalással és gonoszsággal, némelyeket pedig kutyáknak, csalóknak, kufároknak nevezett. Ha ezt azok a kényes fülűek hallották volna, akkor szerintük senki sem lett volna csípősebb és arcátlanabb Pálnál. És ki csípősebb a prófétáknál? A mi korunk füleit annyira érzékennyé tette a hízelkedők őrült tömege, hogy mihelyt úgy érezzük, nem osztják véleményünket, azonnal panaszkodunk, hogy csipkelődnek velünk, és mivel az igazságot más címen nem tudjuk megcáfolni, kitérünk előle azzal, hogy ellenfelünk csipkelődő, türelmetlen és arcátlan. De mit ér a só, ha nem csípős? Mit ér a kard, ha nem vág? Átkozott az a férfi, aki álnokul intézi urának ügyét (Jer 48,10)!

Ezért tehát kérlek, Leó Atyám, engedd meg, hogy ezekkel a sorokkal tisztázottnak tekintsem magamat Előtted, és légy meggyőződve arról, hogy én a Te személyedtől soha semmi rosszat nem tételeztem fel, Irántad olyan érzülettel vagyok, hogy Neked mindig a legjobbakat kívánom, minthogy egyetlen emberrel sem az erkölcsökről, hanem egyedül az ige igazságáról van vitám. Minden másban bárkinek engedek: az igét elhagyni és megtagadni nem tudom, és nem is akarom. (44) Aki másképp vélekedik felőlem, vagy másképp ért engem, az nem vélekedik helyesen, és nem is ért igazán.

Szent Székedet azonban, amelyet Római Kúriának neveznek, nagyon elítéltem. De sem Te, sem egyetlen ember nem tagadhatja, hogy az romlottabb, mint akár Babilon és Sodoma és amennyire én megítélhetem, gonoszsága végképpen siralmas, reménytelen és halálos. Méltatlannak is éreztem, hogy a Te nevedben és a Római Egyház leple alatt csalják Krisztus népét, és ezért ellenálltam, és ellenállok, amíg a hit lelke él bennem. Nem mintha azt a lehetetlent akarnám és remélném, hogy én egyedül annyi dühös hízelkedő ellenkezésével szemben valamit is előbbre vihetnék abban a zavaros Babilonban. De mivel felelősnek tudom magamat testvéreim iránt, figyelmeztetnem kellett őket, hogy közülük minél kevesebbet és minél kevésbé rontson meg a római pestis...

(47) Színed elé járulok tehát, Szent Atyám, és Előtted leborulva kérlek, ha lehetséges, vedd kezedbe az ügyet, és fékezd meg azokat a hízelkedőket, akik a béke ellenségei, miközben békét színlelnek. Viszont azt, Szentséges Atyám, hogy visszavonjam tanításaimat, senki ne tételezze fel, hacsak nem akar okot adni az eddiginél nagyobb vihar kitörésére. Továbbá: nem fogadok el törvényeket Isten igéjének magyarázatára mert Isten igéjét, amely minden más dolog szabadságát hirdeti, nem szabad megkötni. E kettőn kívül semmi sincs, amit nem tudnék vagy nem akarnék szívesen megtenni és elfogadni. Gyűlölöm a versengést, senkit sem fogok provokálni, viszont nem szeretném, ha ismét provokálnának. Ha azonban provokálnak, Krisztus segítségével nem leszek néma. Szentséged ugyanis ezeket a vitákat egyszerű és rövid szóval saját hatáskörébe véve és megszüntetve, csendet és békét teremthetne, amint ezt már mindig szerettem volna hallani.

Ezért tehát, Leó Atyám, vigyázz, és ne hallgass azokra az udvarlókra, akik Téged nem pusztán embernek tartanak, hanem félistenné tesznek, aki bármit parancsolhat és követelhet. (48) Soha sem lesz ez így, és nem is fog Neked sikerülni: szolgák szolgája vagy, éspedig minden emberénél nyomorúságosabb és veszedelmesebb helyen. Ne tévesszenek meg Téged azok, akik Téged a világ urának mondanak, akik szerint nincs keresztyén a Te joghatóságodon kívül; akik azt fecsegik, hogy valami hatalmad van a mennyben, a pokolban, a tisztítótűzben. Ellenségeid ezek, és lelkedet szeretnék kárhozatba vinni, ahogyan Ézsaiás mondja: "Én népem, akik magasztalnak, azok megcsalnak téged" (Ézs 3,12). Tévednek, akik Téged a zsinat és az egész egyház fölé emelnek. Tévednek, akik egyedül Neked tulajdonítják az írás magyarázatának jogát. Mert ezek mind a keresztyénellenes szándékaikat a Te neveddel akarják fedezni, és sajnos, a gonosz lélek sok sikert ért el a Te elődeid alatt. Egy szóval: ne higgy senkinek, aki Téged magasztal, hanem annak, aki megaláz. Mert az az Isten ítélete, hogy "ledöntötte a hatalmasokat székeikről, és felemelte az alázatosakat" (k l,52). Nézd, mennyire különbözik Krisztus az utódaitól, pedig az ő helytartói akarnak lenni. És tartok attól, hogy többségük valóban és igazán helytartója volt. A helytartó ugyanis a távollevő fejedelem helyettese. Ha pedig a pápa a távol levő, és nem a szívében lakozó Krisztussal kormányoz, akkor mi lehet más, mint Krisztus helytartója? De akkor az az egyház mi lehet más, mint sokaság Krisztus nélkül? Akkor az ilyen helytartó mi lehet más, mint antikrisztus és hamis isten? Mennyivel helyesebben tették az apostolok, amikor magukat a jelenlevő Krisztus szolgáinak nevezték, nem pedig a távol levő helytartóinak!

Talán arcátlan vagyok, amikor úgy tűnik, hogy a főt tanítom, akitől mindenkinek tanulni illik, és akitől, mint méregkeverő hízelgőid fecsegik, királyok fogadnak el ítéletet. De ebben Szent Bernátnak Jenő pápához címzett könyvét követem, amelyet minden pápának könyv nélkül kellene tudnia. Nem is akarok tanítani, hanem ezt a szolgálat tiszta és hűséges aggódásával teszem, amely arra kötelez, hogy biztos helyzetben is törődjünk felebarátainkkal, viszont nem engedi, hogy méltóságra vagy méltatlanságra tekintsünk, amikor mások veszélyéről vagy javáról van szó. Mivel pedig tudom, hogy Szentséged Rómában, mint egy háborgó tengeren, mérhetetlen veszélyek és hullámok között hányódik, és olyan súlyos körülmények között küszködik, hogy szükséged van a legkisebb testvéred legkisebb segítségére: ezért nem tartom illetlennek, hogy megfeledkeztem személyes méltóságáról, miközben a szeretet szolgálatát végeztem. Nem akarok hízelegni az ilyen komoly és veszélyes ügyben, amelyben én a Te barátod és több, mint alattvalód vagyok. Ezt némelyek nem értik. Van, aki megérti, és megítéli.

Végül, hogy ne üres kézzel járuljak színed elé, Szent Atyám, magammal hozom ezt a neved alatt kiadott értekezésemet, mintegy előhírnökét a megkötendő békének és a jó reménységnek. Megízlelheted benne, milyen tanulmányokkal szeretnék és tudnék foglalkozni hasznosabban, ha szentségtelen hízelgőid engednék, és engedték volna. Alakját tekintve kicsiny ez, de ha nem tévedek, tartalmára nézve a keresztyén élet sűrített összegezése. (49) Szegény lévén, nincs más, amivel kedveskedhetnék, de nincs is másra szükséged, mint gyarapodásra a lelki ajándékokban.

Ezzel magamat Atyai Kegyelmedbe ajánlom, akit őrizzen meg az Úr Jézus örökké. Ámen.

Wittembergben, 1520. szeptember 6-án.

WA 7,49.