A HIT SZABADSÁGA

A lélek és a külső dolgok

Először pedig a belső emberi vegyük szem ügyre , hogy lássuk milyen módon lesz igazzá, szabaddá és valóban keresztyénné, vagyis lelki, új belső emberré. Nyilvánvaló, hogy nincs semmi néven nevezendő olyan külső dolog, amelynek bármiféle szerepe volna a megigazulás, vagy a keresztyén szabadság elérése szempontjából, vagy ellenkezőleg: az igazságtalanságba vagy szolgaságba esés szempontjából. Ez könnyen bizonyítható következtetéssel. Mert mit használna a léleknek, ha a test egészséges, szabad és életerős, eszik, iszik, és azt teszi, ami neki tetszik, hiszen mindezek bőséges birtokában virulnak a bűnök minden fajtájának gátlástalan szolgái is? Viszont mit árthatna a léleknek a betegség, a fogság, az éhezés, a szomjazás vagy bármiféle külső hátrány, mikor mindezektől szenvednek a legkegyesebbek és legszabadabb lelkiismeretűek? Ezeknek a dolgoknak egyike sem érinti a léleknek sem szabadságát, sem szolgaságát. Semmit sem használ tehát, ha a testet szent szokás szerint szent öltözékkel ékesítjük, vagy ha szent helyeken tartózkodik, vagy ha szent szolgálatokkal foglalkozik, vagy ha imádkozik, böjtöl, őrizkedik bizonyos ételektől, és megtesz mindent, ami csak lehetséges testtel és testben. Egészen másra van szüksége a léleknek, hogy igazzá és szabaddá legyen. Mert a mondottakat bármely lelkiismeretlen ember is megteheti, és az ilyen tevékenységekből nem is születnek mások, mint képmutatók. Viszont semmit sem árt a léleknek, ha a testet nem szent ruhába öltöztetik, ha nem szent helyeken tartózkodik, ha nem imádkozik hangosan, és mellőzi mindazt, amit az előbb említett képmutatók tehetnek.

Isten igéje teszi szabaddá a lelket

És hogy mindent elvessünk : az elmélkedés, az elmélyedés és a lélek bármiféle tevékenysége sem használhat semmit. Egyetlen egy szükséges a keresztyén élethez, igazságossághoz és szabadsághoz. Ez pedig Isten szent igéje, Krisztus evangéliuma, ahogyan Jn 11,25-ben mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet, akid hisz énbennem, nem hal meg örökké." Ugyanígy Jn 8,36-ban: "Ha a Fiú megszabadít titeket, igazán szabadokká lesztek". Mt 4,4-ben is: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik". Biztosnak és kétségtelenül bizonyítottnak tekintjük tehát, hogy a lélek mindent nélkülözhet, kivéve Isten igéjét, amelyen kívül semmi más nem segít rajta. (51) Az ige birtokában pedig gazdag, semmi hiányt nem szenved, mert az ige az élet, igazság, világosság, igazságosság, üdvösség, öröm, szabadság, bölcsesség, erény, kegyelem, dicsőség és minden jó ígérete felmérhetetlen gazdagsággal. Ez az, amiért a próféta az egész 119. zsoltárban és sok más helyen annyi szóval és sóhajtozással könyörög, és kéri Isten igéjét. Viszont nincs súlyosabb csapása Isten haragjának, mint amikor éhséget bocsát ki igéjének hallására, ahogyan Ámos mondja (Ámos 8,11-12). Ugyancsak nincs nagyobb kegyelem, mint amikor kibocsátja igéjét, ahogyan a 107. zsoltár mondja: "Elküldte igéjét, és meggyógyította őket, és kiragadta őket a mélységből" (Zsolt 107,20). Krisztus sem küldetett másra, mint az ige hirdetésére, és a papok apostoli, püspöki és általános rendje nem hivatott és rendeltetett másra, mint az ige szolgálatára.

Isten evangéliuma és a hit

Kérdezed: Melyik ez az ige, vagy hogyan kell élni vele, hiszen Istennek annyi igéje van? Válaszom: Megmondja ezt az apostol Róm 1,1-4-ben: Isten evangéliuma az, az ő Fiáról, aki emberré lett, szenvedett, feltámadt és megdicsőült a megszentelő Lélek által. Mert Krisztust prédikálni annyit jelent, mint a lelket gondozni, megigazítani, megszabadítani és üdvözíteni, ha hisz a prédikálásnak. Mert egyedül a hit az üdvözítő és hatásos használata Isten igéjének Róm 10,9 szerint: "Ha vallást teszel száddal, hogy Jézus az Úr, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottaik közül, akkor üdvözülsz". És ismét: "A törvény célja Krisztus, minden hívő megigazulására" (Róm 10,4). Róm 1,17-ben is: "Az igaz ember hitéből fog élni." Mert Isten igéjét nem lehet semmiféle cselekedettel, hanem legyedül hittel felfogni és megtartani. Világos tehát, hogy mivel egyedül az igére Van szüksége a léleknek az élethez és megigazuláshoz, ezért egyedül hittel, és nem cselekedetekkel igazul meg. Ha ugyanis bármi más módon megigazulhatna, akkor nem volna szükség az igére, és következésképpen a hitre sem. Viszont ez a hit egyáltalában nem fér meg a cselekedetekkel, pontosabban: ha egyúttal feltételezed, hogy cselekedetekkel, bármifélék legyenek is azok, megigazulhatsz. Mert ez kétféle sántítás volna: Baált imádni és kezét csókolni, ami a legnagyobb méltatlanság, ahogyan. Jób mondja (Jób 3l,27). Amikor tehát hinni kezdesz, akkor tanuld meg, hogy ami benned van, az teljességgel vétkes, bűnös, ítéletes, Róm 3,23 szerint: "Mind vétkeztek, és híjával vannak Isten dicsőségének". Róm 3,10-12 szerint is: Nincs igaz ember, nincs aki jót tenne, mind elhajlottak, egyúttal megromlottak". Mert azt vedd tudomásul, hogy szükséged van Krisztusra, aki érted szenvedett és feltámadt, hogy ha hiszel őbenne, e hit által más emberré légy, elnyervén minden bűnöd bocsánatát és megigazulván más valaki érdeméből, mégpedig egyedül Krisztuséból.

Nem a külső cselekedetek, hanem a szív hite

Mivel pedig ez a hit egyedül a belső emberen uralkodhat, ahogyan Róm 10,10 mondja: "Szívvel hiszünk megigazulásunkra", és mivel egy,dül ez a hit tesz igazzá, (52) azért nyilvánvaló, hogy a belső ember semmiféle külső cselekedettel vagy tevékenységgel egyáltalában nem lehet igazzá, szabaddá vagy üdvözültté, és semmiféle cselekedet egyáltalában nem használ neki, ahogyan viszont egyedül a szív gonoszsága és hitetlensége miatt lesz vétkessé és a bűn ítéletre méltó szolgájává, nem valamilyen külső bűn vagy cselekedet miatt. Ezért minden keresztyén ,elsőrendű gondjának kell lennie, hogy a cselekedetekről alkotott vélekedését elhagyva, egyedül a hitet erősítse egyre inkább, és ezáltal növekedjék, nem a cselekedetek, hanem Krisztus ismeretében, aki érte szenvedett és feltámadt, ahogyan Péter 1Pt 5,10-ben tanítja, hogy semmi más nem tesz keresztyénné. Krisztus is, amikor a zsidók Jn 6,28-29 szerint megkérdeztek, mit tegyenek, hogy Isten cselekedeteit cselekedjék, akkor elutasítva a cselekedetek tömegét, amelytől azok csak úgy dagadtak, egyet írt elő nekik, mondván: "Az az Isten cselekedete, hogy higgyetek abban, akit elküldött, mert őrá tette pecsétjét az Atya, az Isten."

A hit a törvény betöltése

Az igazi Krisztus-hit pedig páratlan kincs, mert magában hordozza a teljes üdvösséget, és megőriz minden rossztól, ahogyan Mk 16,16-ban mondja: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik:." Ézsaiás erről a kincsről nyíltan prófétálva mondta: "Rövidre fogja és összegezi szavát az Úr a föld színén, és ez az összegezett rövidség árasztani fogja az igazságosságot" (Ézs 10,22), mintha azt mondaná, hogy "a hit, amely rövid és összegezett betöltése a törvénynek, annyi igazsággal tölti be a hivőket, hogy semmi másra nincs szükségük megigazulásukhoz. Pál is ezt mondja Róm 10,10-ben: "Szívvel hiszünk megigazulásunkra."

Isten parancsolata reménytelenségbe visz

Kérdezed: Hogyan lehetséges, hogy egyedül a hit tesz igazzá, és cselekedetek nélkül ad ilyen sok jó kincset, amikor olyan sok cselekedet, szertartás és törvény van nekünk előírva a Szentírásban? Ezt felelem: Mindenekelőtt emlékezzél arra, ami megmondatott, hogy egyedül a hit, cselekedetek nélkül tesz igazzá, szabadít meg és üdvözít, amint ezt előbb kifejtettem. De meg kell jegyeznünk, hogy Isten egész írása két részre oszlik: parancsolatokra és ígéretekre. A parancsolatok tanítják ugyan a jót, de ezzel még nem történik meg, amit tanítanak. Megmutatják ugyanis, mit kellene tennünk, de erőt megtételükhöz nem adnak. Ellenben arra rendeltettek, hogy az embernek megmutassák önmagát, hogy így felismerje saját tehetetlenségét, és reményét veszítse erejére nézve. Ezért nevezik ezeket a parancsolatokat Ótestamentumnak, aminthogy azok is. Vegyünk egy példát. "Ne kívánd!" - ez olyan parancsolat, amely meggyőz arról, hogy bűnösök vagyunk mind, mivel senki sem tudja nem megkívánni azt, amire törekszik. Hogy tehát ne kívánjon meg, és betöltse a parancsolatot, kénytelen önmaga felől reménytelenné válni, és máshol vagy mástól kérni segítséget, amit önmagában nem talál meg. Ahogyan Isten Hóseás szerint mondja: "Tied a romlás Izráel: egyedül bennem van segítséged" (Hós 13,9). Ami pedig ezen egyetlen parancsolat által történik, az történik valamennyi által, mert számunkra mind egyformán teljesíthetetlenek.

Isten ígérete hitet ébreszt

Amikor azután az ember a parancsolatokból felismeri tehetetlenségét, és már kétségbe esik, hogyan tehet eleget a törvénynek, - aminthogy a törvénynek eleget kell tennie, (53) annyira, hogy még egyetlen ióta vagy vessző sem múlik el, különben reménytelenül elkárhozik -, akkor igazán megalázva és saját szemében megsemmisülve, nem talál önmagában semmit, amivel igazzá lehetne és üdvözülhetne. Ekkor jön segítségül az Írás másik része: Isten ígéretei, amelyek Isten dicsőségét hirdetik, és ezt mondják: .,Ha teljesíteni akarod a törvényt, akarsz nem megkívánni, amint a törvény követeli, akkor íme higgy Krisztusban, akiben neked Isten kegyelmet, igazságot, békét szabadságot és minden mást ígér: ha hiszel, megkapod, ha nem hiszel, nélkülözöd". Mert ami számodra lehetetlen a törvény valamennyi cselekedetével - pedig ilyen sok van, és még sincs hasznuk -, azt egyszerű összefoglalással betöltöd hit által, mivel Isten, az Atya mindent a hitre épített, hogy akinek ez megvan, az mindent megkapjon, akinek nincs, az semmit se kapjon. Mert mindeneket együtt hitetlenségbe zárt, hogy mindeneken megkönyörüljön (Róm 11,32). Isten ígéretei így azt ajándékozzák, amit a parancsolatok követelnek, és teljesítik, amit a törvény parancsolt, hogy egyedül Istené legyen minden: a parancsolatok is és azok teljesítése is. Egyedül Ő parancsol, egyedül teljesíti is. Ezért tartoznak Isten ígéretei az Újtestamentumba, sőt ezek maga az Újtestamentum.

Krisztus megérintése hit által

Mivel pedig Istennek ezek az ígéretei szent, hiteles, igaz, szabad, békés és minden jósággal teljes igék, ebből következik, hogy a lélek, amely szilárd hittel ragaszkodik hozzájuk, velük annyira egyesül, sőt azokat olyan mélyen szívja magába, hogy nemcsak részesedik, hanem megtelik és megittasodik azoknak minden erejével. Ha ugyanis Krisztus megérintése gyógyított (Mt 9,20; 14,36), akkor ez a finom lelki érintés, sőt Isten igéjének ez a felszívása mennyivel inkább közli a lélekkel mindazt, ami az igéé. Ilyen módon tehát Isten a lelket egyedül hit által, cselekedetek nélkül, igéjével igazítja meg, szenteli meg, teszi igazzá, békélteti meg, szabadítja meg, és tölti be minden jóval. És így igazán Isten fiává teszi, ahogyan János l,12-ben mondja: "Hatalmat adott nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, - azoknak, akik hisznek az ő nevében.

A mi hitünk a keresztyén szabadság

Ebből könnyen érthető, hogyan képes a hit ilyen sokra, és hogy miért nem mérhető össze vele egyetlen egy jócselekedete, sőt mind együttvéve sem, mivel egyetlen cselekedet sem tud Isten igéjéhez ragaszkodni, nem is tud a lélekben lenni, viszont egyedül a hit és az ige uralkodhatnak a lélekben. Ezért amilyen az ige, olyan lesz tőle a lélek, ahogyan a tüzesített vas fénylik, mint a tűz a tűzzel való egyesülése következtében. Ebből világossá válik, hogy a keresztyén embernek mindenre elég a hite, és nincs szüksége cselekedetekre ahhoz, hogy igazzá legyen. Ha pedig nincs szüksége cselekedetekre, akkor kétségtelenül szabad a törvénytől, és áll az, hogy a törvény nem az igaz emberre van kiszabva (1Tim l,9). Ez tehát a keresztyén szabadság: a mi hitünk. Ez pedig nem azt jelenti, hogy tétlenkedjünk vagy gonoszul éljünk hanem azt, hogy nincs senkinek szüksége törvényre vagy cselekedetekre megigazulásához és üdvösségéhez.

A hit Istent igaznak vallja

Ez a hit első nagy értéke. Lássuk a másikat is. Mert a hitre jellemző az a tiszteletadás is, hogy akiben hisz, azt a legmagasabb és legodaadóbb nagyrabecsüléssel tiszteli, mégpedig azzal, hogy igaznak tartja, és méltónak arra, hogy higgyenek neki. Nincs is más ahhoz fogható tiszteletadás, mint ha valakit igaznak és igazságosnak tartunk. Márpedig így tiszteljük azt, akinek hiszünk. Mit is tudnánk nagyobbat mondani valakiről, mint azt, hogy igaz, igazságos és feltétlenül jó. Viszont a legnagyobb gyalázat, ha valakit a hazugság és igazságtalanság vádjával illetünk vagy gyanúsítunk: ezt tesszük pedig, ha nem hiszünk neki. (54) Így a lélek is, amikor szilárdan hisz az ígéretet adó Istennek, akkor őt igaznak és igazságosnak tartja: nagyobbat ennél a véleménynél nem ajánlhat fel Istennek. Isten legfőbb tisztelete az, ha igaznak és igazságosnak valljuk és olyannak, mint akinek hinni kell. Ez a tisztelet készségesen adja át magát Isten akaratának, megszenteli az ő nevét, és elfogadja, hogy Isten úgy vezesse, ahogyan neki tetszik, mert ígéreteihez ragaszkodva nem kételkedik abban, hogy ő igaz, igazságos és bölcs, mindent legjobban cselekszik, tervez és intéz. Az ilyen lélek hite által nem engedelmeskedik-e mindenben Istennek? Milyen parancsolat marad még, amelyet az ilyen engedelmesség ne teljesítene bőségesen? Milyen teljesítés lehetne teljesebb, mint ez a mindenre kiterjedő engedelmesség? Ezt azonban nem a cselekedetek teszik, hanem egyedül a hit. Viszont van-e nagyobb lázadás, nagyobb szentségtörés, nagyobb gyalázkodás Isten ellen, mint nem hinni neki, az ígéretet tevőnek? Mert mi más ez, mint Istent hazugnak minősíteni, vagy kételkedni szavahihetőségében? Más szóval: ha valaki magát igaznak tartja, Istent pedig hazugnak és üresbeszédűek, akkor nem tagadja-e meg Istent, és nem állít-e szívében bálványt önmagának? Ugyan mit használnának a cselekedetek, amelyeket ilyen tiszteletlenséggel tesz, még ha angyaliak vagy apostoliak volnának is? Isten tehát joggal rekeszt mindenkit nem haragja vagy indulata, hanem a hitetlenség alá, hogy akik a törvény szent és jó cselekedeteivel vélik betölteni a törvényt, amilyenek a közéleti és emberi erények, azok ne képzelhessék, hogy üdvözülni fognak. Mert a hitetlenség foglyaiként vagy irgalmat kérnek, vagy az igazságosság mértéke szerint elkárhoznak.

Isten a hitet igazságul fogadja el

Ha pedig Isten látja, hogy igaznak tartjuk őt, és szívünk hitével olyan tiszteletben részesítjük, amilyenre ő méltó, akkor viszont ő is megtisztel minket azzal, hogy minket is igaznak és igazságosnak ítél ezért a hitért. A hit ugyanis igazzá és igazságossá tesz azzal, hogy megadja Istennek a magáét, ezért viszont Isten is megadja a dicsőséget a mi igazságunknak. Mert méltó és igaz, hogy Isten igaz és igazságos, és méltó és igaz az is, hogy őt ilyennek, vagyis igaznak és igazságosnak tartsuk és valljuk. Így van ez megírva 1Sám 2,30-ban: "Aki tisztel engem, azt megdicsőítem, aki pedig megvet engem, azt nem ismerem". Így mondja Pál Róm 4,22-24-ben Ábrahámról, hogy az ő hite tulajdoníttatott igazságul, mert ezzel adott teljes dicsőséget Istennek, és ezért tulajdoníttatik nekünk is igazságul, ha hiszünk.

A lélek hit által egyesül Krisztussal

A hit harmadik, példátlan ajándéka az, hogy a lelket egybeköti Krisztussal, mint menyasszonyt a vőlegénnyel, úgyhogy ezzel a szentséggel, - amint az apostol tanítja -, Krisztus és a lélek egy testté lesz. Ha pedig egy test, és igazi házasság, sőt mindennél sokkal tökéletesebb házasság jön létre közöttük, - minthogy az emberi házasság gyenge hasonlat ehhez az egyedülállóhoz -, akkor mindenük közös lesz: a jó is, a rossz is, úgyhogy ami Krisztusé, azzal mintegy a magáéval rendelkezhet és dicsekedhet a hívő lélek, és ami a léleké, azt Krisztus magának igényli, mintha sajátja volna. Beszéljük meg ezt a viszonyt és felbecsülhetetlennek fogjuk látni. Krisztus tele kegyelemmel, élettel és üdvösséggel, a lélek tele bűnökkel, halállal és kárhozattal. (55) Mármost közbejön a hit, és az történik, hogy Krisztusé a bűn, a halál és a pokol, a léleké pedig a kegyelem, az élet és az üdvösség. Mert ha ő a vőlegény, kell, hogy egyúttal vállalja azt, ami a menyasszonyé, viszont ami a magáé, abban részesítse menyasszonyát. Aki testét és önmagát odaadja neki, hogyan ne adná oda mindenét? És aki vállalja menyasszonya testét, hogyan ne vállalná mindazt, ami a menyasszonyé.

Csereviszony Krisztus és a hívő között

Szép látványa következik ebből nemcsak a közösségnek, hanem az üdvösséges harcnak és győzelemnek, üdvösségnek és megváltásnak. Mivel ugyanis Krisztus Isten és ember egy személyben, aki nem vétkezett, nem hal meg, és nem kárhozik el, de nem is vétkezhet, nem halhat meg, nem kárhozhat el, és igazsága, élete és üdve felülmúlhatatlan, örök és mindenható: mivel tehát ez a személy a menyasszony bűnét, halálát, poklát a hit jegygyűrűjéért közössé, sőt sajátjává teszi, és ezekhez úgy viszonyul, mintha övé volnának, mintha ő vétkezett volna; mivel szenved, meghal és a pokolra száll, hogy mindezeket legyőzze, és mivel őt a bűn, a halál és a pokol el nem nyelheti, ezért szükségképpen azok nyeletnek el ebben a bámulatos harcban. Mert az ő igazsága minden bűnnél nagyobb, élete minden halálnál hatalmasabb, üdvössége minden pokolnál legyőzhetetlenebb. Ebből következik, hogy a hívő lélek a hit jegyajándékával Krisztusban, az ő jegyesében minden bűntől szabad, a haláltól megmentett és a pokoltól megvédett. Mert ajándékul kapta jegyesének, Krisztusnak örök igazságát, életét és üdvösségét. Így állítja maga elé menyasszonyát, folt és ránc nélkül dicsőségben, megtisztítva őt az élet igéjének fürdőjével, vagyis az ige, az élet, az igazságosság és az üdvösség hite által (Ef 5,22-33). Így veszi őt feleségül hűséggel, irgalommal és könyörülettel, igazsággal és ítélettel, ahogyan Hóseás 2,19-20-ban mondja.

Krisztus vállalja a benne hívőt

Ki értékelhetné kellőképpen ezt a királyi házasságot? Ki foghatná fel ennek a kegyelemnek gazdagságát és dicsőségét? Amikor ez a gazdag és kegyes vőlegény, Krisztus, feleségül vesz ezt a szegény, rossz nőcskét, a lelket, megváltja minden rossztól, és felékesíti minden javaikat. Így már lehetetlen, hogy őt bűnei kárhozatba vigyek, minthogy azok Krisztusra vettettek, és benne elnyelettek, Krisztusban az ő vőlegényében pedig megkapta azt az igazságot, amellyel magáénak tekinthet, és azt bizalommal szembeállíthatja minden bűnével, a halállal és a pokollal, és ezt mondhatja: "Ha én vétkeztem is, az én Krisztusom nem vétkezett: benne hiszek, mindene az enyém, és mindenem az övé", ahogyan az Énekek Énekében olvassuk: "Szerelmesem az enyém, és én az övé vagyok" (Énekek 2,16). Ez az, amit Pál mond 1Kor 15,57-ben: "Istennek legyen hála, aki nekünk adja a győzelmet Jézus Krisztus, a mi Urunk által", mégpedig a győzelmet a bűn és a halál felett, ahogyan ezt közvetlen előtte írja: "A bűn a halál fullánkja, a bűn ereje pedig a törvény" (1Kor 15,56).

A hit a keresztyén ember igazsága

Ebből viszont megértheted, miért kell a hitet olyan nagyra tartani, hogy egyedül az tölti be a törvényt, és minden cselekedet nélkül megigazít. Láthatod ugyanis, hogy az első parancsolat, amely ezt mondja: "Az egy Istent tiszteld!" - egyedül hit által tölthető be. (56) Ha ugyanis tetőtől talpig nem volnál más, mint jócselekedet, akkor sem volnál igaz, és Istent sem tisztelnéd, sőt az első parancsolatot sem teljesítenéd, mert Istent másként tisztelni nem lehet, mint ha neki tulajdonítjuk az igazság és teljes jóság dicsőségét. Aminthogy az valóban őt illeti meg. Ezt pedig nem a cselekedet teszi, hanem egyedül a szív hite, mert nem cselekedettel, hanem hittel dicsőítjük Istent és valljuk igaznak. Ezen a címen egyedül a hit a keresztyén ember igazsága, és minden parancsolat betöltése. Aki ugyanis az elsőt betölti, az a többit mind betölti könnyen, cselekedetekkel. A cselekedetek pedig, mivel azok nem érző dolgok, nem dicsőíthetik Istent, jóllehet ha hittel együtt járnak, Isten dicsőségére történhetnek. Most azonban nem az a mi kérdésünk, hogy mi az, ami történik, vagyis mik a cselekedetek, hanem hogy ki az, aki cselekszik, aki dicsőít, és végrehajtja a cselekedeteket. Ez pedig a szív hite, amely alapja és lényege egész igazságosságunknak. Ezért vak és veszedelmes tan az, amely szerint a cselekedetek betöltik a parancsolatokat, mert már minden cselekedet előtt be kell tölteni a parancsolatokat, és betöltésükből következnek a cselekedetek, ahogyan hallottuk.

Krisztus papi és királyi rangja

Hogy pedig ezt a kegyelmet, amelyet Krisztusban a mi belső emberünk kap, bővebben megismerjük, tudnunk kell, hogy Isten az Ótestamentumban magának szentelt minden hímnemű elsőszülöttet, és hogy az elsőszülöttségnek nagy értéke volt, mert mindenekelőtt kettős ranggal emelkedett a többi fölé: papi és királyi ranggal. Az elsőszülött fiútestvér ugyanis papja és ura volt a többinek. Ez a kép előremutat Krisztusra, aki az Atya Isten és Szűz Mária igazi és egyetlen elsőszülötte, igazi király és pap, nem testi és földi értelemben. Országa ugyanis nem ebből a világból van. Ö a mennyeiekkel és a lelkiekkel uralkodik és szentel meg, amilyenek az igazságosság, az igazság, a bölcsesség, a béke, az üdvösség stb. Nem mintha nem volna neki alávetve minden földi és alvilági, - másképpen hogyan is tudna azoktól megvédeni vagy megmenteni? - ellenben országa nem ezekben vagy ezekből áll. Ezért az ő papsága sem áll az öltözetek és gesztusok külső pompájából, amilyen Áron emberi papsága volt, és amilyen ma a mi egyházi papságunk. Hanem lelkiekben áll, amint láthatatlan szolgálattal közbenjár értünk a mennyben Isten előtt, és ott felajánlja önmagát, és mindent megtesz, amit egy papnak meg kell tennie, ahogyan őt Pál írja le a Zsidókhoz írt levélben Melkisédek példájával. De nem csak imádkozik és közbenjár értünk, hanem belül is, lelkileg tanít minket Lelkének élő tanaival. Mert ez a kettő a pap igazi szolgálata, amit a földi papoknál a látható imádságok és prédikációk szemléltetnek.

A hívő ember királysága és papsága

Ahogy pedig Krisztus megkapta elsőszülöttségével ezt a kettős méltóságot, úgy részesíti és közli ezeket minden hívővel a házasság előbb említett jogánál fogva, amely szerint a menyasszonyé mindaz, ami a vőlegényé. Ezért Krisztusban papok és királyok vagyunk mind, akik Krisztusban hiszünk, ahogyan 1Pt 2,9 mondja: "Ti kiválasztott nemzetség, tulajdon népem, királyi papság és papi királyság vagytok, hogy hirdessétek annak nagyságát, aki elhívott titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságára." (57) Mit jelent tehát ez a kettő: a királyság és a papság?

Lelki királyság mindenek felett

Először, ami a királyságot illet: minden keresztyén ember hite által annyira felmagasztaltatott minden fölé, hogy lelki hatalommal teljesen ura mindannak, úgyhogy egyetlen egy dolog sem tud neki bármiképpen ártani, sőt neki alávetve, minden kénytelen őt szolgálni az ő üdvösségére. Így mondja Pál Róm 8,28.ban: "Mindenek javára szolgálnak a hivőknek". Hasonlóképpen 1Kor 3,23-ban: "Minden a tiétek, akár halál, akár élet, akár jelenvalók, akár eljövendők, ti pedig Krisztuséi". Nem mintha a keresztyén ember testi hatalommal volna mindenek fölé helyezve, úgyhogy azokat birtokolja és használja, amilyen őrülettel némely egyháziak néha esztelenkednek, - mert ez jellemzi a királyokat, a fejedelmeket és az embereket a földön -, hanem magából az élet tapasztalatából látjuk, hogy mindennek alá vagyunk vetve, sokat szenvedünk, és szinte meghalunk. Sőt minél keresztyénebb valaki, annál több bajnak, szenvedésnek és halálos veszedelemnek van alávetve, ahogyan ezt a fejedelmi elsőszülöttnél, Krisztusnál és valamennyi szent testvérénél látjuk. Lelki hatalom ez, amely uralkodik az ellenségei között, hatalmas a szorongattatások között, vagyis nem más, mint az, hogy az erő az erőtlenségben lesz tökéletessé, és mindennel csak nyerhetek üdvösségem szempontjából, annyira, hogy a kereszt és a halál kénytelen engem szolgálni üdvösségemre. Ez az a fenséges és jeles méltóság, és igazi mindenható hatalom, lelki uralom, amelyben egyetlen dolog sem lehet olyan jó, egyetlen sem olyan rossz, hogy ne szolgáljon javamra, ha csak hiszek. Ha egyedül a hit kell az üdvösséghez, akkor nincs is másra szükségem, mint arra, hogy a hit az üdvösség irányába gyakorolja szabadságának erejét és hatalmát. Íme, ez a keresztyének felbecsülhetetlen hatalma és szabadsága.

Lelki papság Isten színe előtt

De nemcsak mindennél szabadabb királyok, hanem papok is vagyunk örökké. Ez sokkal fenségesebb a királyságnál. Mert a papsággal méltók vagyunk arra, hogy Isten előtt megjelenjünk, másokért imádkozzunk, és egymást az Isten dolgai felől tanítsuk. Mert: ez a papok hivatása, amelyet semmiféle hitetlennek soha nem adhatunk át. Krisztus ezt úgy adta át nekünk, hogy ha hiszünk benne, akkor mint testvérei, örököstársai és királytársai, egyúttal paptársai is lehetünk, akik a Lélek által a hit bizalmával mernek Isten elé lépni, és így kiáltani: "Abbá, Atyám" (Róm 8,15; Gal 4,6), és egymásért is imádkozhatnak, amit a papok látható és testi szolgálatában valósággal és jelképesen láthatunk. Aki pedig nem hisz, annak semmi sem használ, semmi sem szolgál javára, hanem ő maga mindennek szolgája, és számára minden rosszra fordul, mert mindent lelkiismeretlenül a maga hasznára fordít, nem Isten dicsőségére. Ezért nem is pap, hanem világi ember az, akinek imádsága bűnné válik, soha nem is jut Isten elé, mert Isten a bűnösöket nem hallgatja meg. Ki érhetné fel tehát a keresztyén méltóság fenségét, amely királyi hatalma szerint mindenek ura, halál, élet, bűn stb. felett, papi dicsősége szerint pedig számára minden lehetséges Istennél, mert Isten megteszi, amit kér, és kíván, ahogyan meg van írva: "Az őt félők akaratát teljesíti, és könyörgésüket meghallgatja, és megmenti őket" (Zsolt 145,19). (58) Kétségtelen, hogy erre a dicsőségre semmiféle cselekedettel nem jut el, hanem egyedül hit által.

Egyedül a hit által

Ebből bárki világosan láthatja, hogy a keresztyén ember szabad mindentől és mindenek felett, úgyhogy semmiféle cselekedetre nincs szüksége ahhoz, hogy igazzá legyen és üdvözüljön, hanem egyedül a hit adja mindezt bőségesen. Ha pedig olyan esztelenné válnék, és feltételezné, hogy valamilyen jócselekedettel igazzá, szabaddá, üdvözültté, keresztyénné lehetne, akkor azonnal elvesztené a hitet, minden jóval együtt. Ezt az esztelenséget jól szemlélteti az a mese, amely szerint egy kutya, amely a vízhez futott, és szájában egy darab igazi húst vitt, megcsalatva a hűs vízben megjelenő tükörképétől, míg tátott szájjal utána kapott, az igazi húst a tükörképpel együtt elvesztette.

A papság fogalmának leszűkítése

Erre azt kérdezed: "Ha mindenki, aki az egyházban van, pap, akkor milyen címen különböztetik meg a laikusoktól azokat, akiket most papoknak nevezünk?" Válaszom: Az ilyen szavakkal , mint "pap", ,"klerikus", "spirituális", "egyházi", igazságtalanság történt, amikor valamennyi többi keresztyénről átvitték azokra a kevesekre, akiket most káros szóhasználattal egyháziaknak neveznek. A Szentírás ugyanis semmi különbséget nem tesz köztük, hanem csak szolgáknak, segítőtársaknak, sáfároknak nevezi azokat, akik most papokként, püspökökként és urakként szerepelnek, akiknek pedig a többieket kellene szolgálniuk a Krisztusba vetett hitnek és a hívők szabadságának tanítására rendelt igehirdető hivatallal. Mert jóllehet igaz az, hogy mi mind egyenlőképpen papok vagyunk, mégsem tudnánk mind, - és ha tudnánk is, akkor sem volna szabad mindenkinek - nyilvánosan tanítani és szolgálni. Így írja Pál 1Kor 4,1-ben: "Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárjait."

Visszaélés a papi hatalommal

Ez a sáfárság azonban most a hatalom olyan pompájába és olyan félelmetes zsarnokságába tévedt, hogy sem a pogányok, sem a világ egyetlen birodalmához nem lehet hasonlítani, mintha a laikusok valami mások volnának, mint keresztyének. Ebből az elferdülésből következett, hogy teljességgel eltűnt a keresztyén kegyelem, hit, szabadság és Krisztus egész ismerete, helyét elfoglalta az emberi cselekedetek és törvények elviselhetetlen fogsága, és Jeremiás siralmadnak szavaival élve, a földkerekség legsilányabb embereinek szolgáivá lettünk, akik nyomorúságunkat kedvük szerint használják ki mindenféle ravaszsággal és gonoszsággal (Jer Sir 1,11).

Krisztus helytelen és helyes hirdetése

Visszatérve arra, amivel elkezdtük: Úgy vélem, elég világossá vált, hogy nem volna sem elég, sem keresztyéni, ha Krisztus cselekedeteit, életét és szavait történeti módon, mint valamikori eseményeket hirdetnénk, amelyeket elég életformáló példaként ismerni, ahogyan most a legjobbak prédikálnak. Még kevésbé volna keresztyéni, ha erről teljességgel hallgatnánk, és helyette az emberek törvényeit és az atyák rendelkezéseit tanítanánk. Viszont nem kevesen vannak olyanok is, akik szenvedéllyel hirdetik, és olvassák Krisztust, hogy emberi érzelmeket indítsanak fel Krisztus iránti részvétre, a zsidók megszólására, és más gyerekes és asszonyos sopánkodásra. Ezzel szemben úgy kell prédikálni, hogy iránta hit ébredjen, amely szerint nemcsak van Krisztus, hanem érted és értem van Krisztus, és hogy az történjék bennünk, amit róla hirdetnek, és aminek őt nevezik (59) Mert ez a hit születik és épül, ha azt hirdetik, hogy Krisztus miért jött, mit hozott, és mit ad, milyen módon és milyen célra kell azt elfogadni. Ez történik ott, ahol helyesen tanítják a keresztyén szabadságot, amelyet tőle kapunk, amellyel valamennyien keresztyén királyok és papok vagyunk, amellyel mindenek urai vagyunk, és bízunk abban, hogy amit teszünk, az az Isten előtt tetsző és elfogadott lesz, ahogyan már elmondtam.

Krisztus szeretetének győzelme

Ennek hallatán ki ne örvendezne szíve minden sarkában, és ilyen vigasztalástól ki ne melegednék fel Krisztus szeretetére? Mert ilyen szeretetre semmiféle törvénnyel vagy cselekedettel soha nem jutna el. Ki az, aki az ilyen szívnek ártani tudna, vagy azt megfélemlíthetné? Ha rátör a bűn tudata vagy a halál félelme, készen számára a reménység az Úrban, és nem fél, amikor ezekről a veszedelmekről hall, nem is indul meg, hanem megveti azokat, mint ellenségeit. Viszont hiszi, hogy Krisztus igazsága az övé, saját bűne pedig már nem az övé, hanem Krisztusé. De mivel Krisztus igazságától minden bűn eltűnik, a Krisztusba vetett hitért szükséges, - mint előbb mondtuk, és ahogyan az apostol is tanítja -, hogy a halál és a bűn ellen támadjunk, és ezt mondjuk: "Hol van, halál, a te győzelmed? Hol van, halál, a te fullánkod? A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De Istennek legyen hála, aki nekünk adja a győzelmet Jézus Krisztus, a mi Urunk által" (1Kor 15,55-57). Mert a halál eltűnik, nemcsak Krisztus győzelmében, hanem a miénkben is, minthogy a mi hitünk által és a mi hitünkben mi is győzünk.

A lelki szabadság summázása

Ezeket mondtuk a belső embertől, ennek szabadságáról, és a hit fő igazságáról, amely nem szorul sem törvényre, sem jócselekedetekre, sőt ezek ártanak neki, ha valaki úgy képzeli, hogy általuk igazul meg.