Az anyaszentegyház történetében, amelynek egyik fejezete a huszadik századi magyar evangélikusság története, elhívott szolga volt Túróczy Zoltán (1893-1971) lelkész, akit a Magyarországi Evangélikus Egyházban két évtizeden belül három egyházkerület gyülekezetei is választottak püspöküknek, s akinek legalábbis két alkalommal a külső, politikai erők nyomására kellett egyházkormányzói szolgálatát abbahagynia.

Tartalom

I. Igehirdetések
1. A megszólító-biblikus jelleg
2. Az ige leleplező, ítéletet mondó jellegének kendőzetlensége
3. Drámai megjelenítés, bűnbánatra, megtérésre való felszólítás
4. Vigasztalás, a Szentlélek és egyházépítés
5. A kereszt teológusa - Luther követője
II. Püspöki székfoglaló beszédek
1. A Tiszántúli Egyházkerületben (1939. május 16.)
2. Dunántúli Egyházkerület (Győr, 1948. december 16.)
3. Északi Egyházkerület, Budavár (1957. február 5.)
Bibliográfia
Lábjegyzetek

I. Igehirdetések

Isten igéjének hirdetése mindenek előtt szóbeli tevékenység. Az ige természete kívánja ezt meg. Hitünk alapja, hogy Isten beszél hozzánk, megszólít bennünket. Jézus is szóban, elsősorban példázatokban tanított. Tanítványainak sem mondta azt, hogy írják meg mindazt, ami vele történt, és amit ő tanított, hanem azt a parancsot adta nekik, hogy hirdessék az örömhírt és tegyenek tanítvánnyá minden népet. Az örömhír hatékony terjesztése érdekében azonban Isten Szentlelke az apostolokat arra késztette, hogy foglalják írásba is az evangéliumot. Az írásbeliség, amely jelek segítségével rögzíti a kimondott szót, ezért csak átmeneti állapot. Az írott ige nem marad nyugton a papíron, nem hagyja magát könyvbe zárni, hanem azt kívánja, hogy ismét beszéddé váljék, hirdettessék. A szónak (igének) az írásbeliség átmenetisége után ismét szóvá (igévé) kell alakulnia, ami megszólít bennünket, Isten elé állít, és döntésre késztet. Ez az igehirdetés történik a próféták, az apostolok, és az egyház története során minden minister verbi domini, Isten igéjének szolgája által.

Az anyaszentegyház történetében, amelynek egyik fejezete a huszadik századi magyar evangélikusság története, ilyen elhívott szolga volt Túróczy Zoltán (1893-1971) lelkész, akit a Magyarországi Evangélikus Egyházban két évtizeden belül három egyházkerület gyülekezetei is választottak püspöküknek, s akinek legalábbis két alkalommal a külső, politikai erők nyomására kellett egyházkormányzói szolgálatát abbahagynia.

A püspök emléke még ma, három évtizeddel a halála után is sokakban élénken él. Ugyanakkor egy időközben felnövekedett, s az egyházban is szolgálni kezdett új nemzedék nem ismeri őt, mert a négy évtizedes "diakóniai fogság" egyik jellemzője a kötelező "Ordass-felejtés" mellett a "Túróczy-felejtés" is volt. Egyházunk mai középnemzedéke és fiatalsága nagyon keveset tudhat róla, hiszen évtizedeken keresztül úgy kerültek ki lelkészjelöltek a teológiáról, hogy ott sem ismerhették meg azt a páratlan örökséget, amelyről az alábbiakban szeretnék bemutatni.

Túróczy Zoltán igehirdetéseit személyesen nem hallhattam. Isten azonban az ő szolgálata során is gondoskodott arról, hogy az elhangzott szó nagy része írásban is megmaradjon számunkra. Isten felhasználta erre a célra a Túróczy püspök körül szolgáló - számomra névtelen - diakonisszákat, akik a középkori kódexmásolók alázatával a püspök legtöbb igehirdetését gyorsírással lejegyezték, legépelték, majd azokat magával a püspökkel jóváhagyatták. Volt olyan időszak, amikor az igehirdetés után Túróczy maga diktálta gépbe az éppen elhangzott beszédeket. Így már életében is sok traktátus, füzet, majd prédikációs kötet formájában is útjára indulhatott az ige. Túróczy Zoltán első győri lelkészi szolgálata idején két könyvben is megjelentek igehirdetései: 1933-ban az Íme, 1937-ben pedig pedig az "és hívják nevét csodálatosnak". Túróczy Zoltán akkor is hirdette az igét, amikor ettől eltiltották, és szószékre nem léphetett. Ilyenkor is minden vasárnap elkészítette írásban az egyház által kijelölt igeszakaszról szóló prédikációját. Halála után majdnem két évtizeddel a rendszerváltozás évében a hűséges szolgatárs és rokon Kovács Géza nyugdíjas lelkész Posztillás könyv címen sajtó alá rendezte a püspöknek az 1952-es félreállítása évében a magyar perikóparend evangéliumi sorozata alapján nagyrészt csak megírt, s egy-két alkalommal el is mondott igehirdetéseit.

Az elmúlt másfél évben Túróczy halálának harmincadik évfordulója kapcsán egy emlékkönyv előkészületei kezdődtek meg az idősebb és az ifjabb nemzedék összefogásában. Túróczy Zoltánnak a győri levéltárban porosodó személyi anyagának - beleértve hatalmas mennyiségű igehirdetését -, precíz feldolgozását ezúttal az egykori munkatárs Tekus Ottó nyugdíjas lelkész és felesége Paveszka Ida kezdte meg és mind a mai napig folytatja. Hűséges, bár kevésbé látványos, de leletmentő, precíz munkásságuk kapcsán drágagyöngyöket hoztak kel nekünk a mélyből. Egyházunk, teológiánk több évtizedes adósságát törlesztik ők ezzel a szolgálattal. Ebben a munkálatban én csak haszonélvező vagyok, s a prédikációk itt következő bemutatásával és elemzésével csak az ő csendes munkásságuk gyümölcsét szedem le.

Az elmúlt fél évszázadban egyoldalúan a "korszerű" volt a bűvös jelszó és jelző: ezt hangoztatta már múlt századi gyökerű kultúrprotestantizmus, századunk derekán a teológiai egzisztencializmus, és a diakoniai teológia is, mindegyik a maga módján. Ám a korszerű elmúlik - és lám el is múlt - a korral. Ezért az általam ideálisnak tartott teológia és igehirdetés: "klasszikus". A klasszikus igehirdetés nem a "romantikusan" tetszetős, divatos eszmék szolgálatának rendeli alá Isten igéjét, hanem az emberi gondolkodást igazítja Isten igéjéhez. Tartását az adja, hogy van benne valami állandó. Több igehirdetési típus, kegyességi irányzat is lehet klasszikus. Evangélikus egyházunkban én azt tartom klasszikusnak, ami biblikus, tehát igeszerű; lutheri, tehát reformátori; és nyitott a jelenre, tehát aktuális. A következőkben azt szeretném bizonyítani, hogy Túróczy Zoltán igehirdetései minden szempontból megfelelnek az itt adott definiciónak, tehát biblikusak, lutheriek és nyitottak a jelenre.

Elemzésem tárgyát tehát az a többségében csak kéziratban fellelhető félszáz igehirdetés adja, amelyet Túróczy Zoltán négy évtized leforgása alatt, 1929 áprilisa és 1968 novembere között mondott el. Öt szempont alapján mutatom be és elemzem az általam feldolgozott igehirdetéseket.

1. A megszólító-biblikus jelleg

Túróczy Zoltán igehirdetései mindenek előtt megszólító jellegű biblikus igehirdetések. Túróczy sohasem téveszti el a hallgatóságot, azt hogy kinek beszél: nagyvárosi gyülekezetnek, egyszerű, természetes gondolkodású parasztembereknek, idősebbeknek vagy gyerekeknek. A megszólító jelleg abban is kifejezésre jut, hogy Túróczy mindig egyes szám, illetve többes szám második személyben, vagyis tegezve szól a gyülekezethez. Mára igehallgatói fülünk talán jobban hozzászokott a "tudják, kedves testvérek" jellegű, nagykorúságunkat tiszteletben tartó megszólításhoz, ám Túróczynál mégsem tűnik bizalmaskodónak, ez a nyílt és direkt (kétségtelenül evangelizációs jellegű) tegezés. Az igehirdető azonnal megteremti a bizalmas kapcsolatot a hallgatósággal legyen szó a gyermekeknek mondott a "Tyúkanyó beszéd"-éről szóló prédikációról (1959 augusztus 2.), a börcsi parasztembereknek a Luther-rózsa jelentését kibontó reformációi igehirdetésről (1958. október 31), a Szeretetház öreg lakóinak szóló "a mennyországban nincs temető", "öregotthon sincs" jellegű vigasztalásról (1962. május 5).

Az igehirdető és a hallgatóság között tehát azonnal megteremtődik a bensőséges kapcsolat, és ez mindenképpen komoly élettapasztalatra és jó emberismeretre vall.

Ugyanakkor Túróczy sohasem felejti el, hogy ő Isten igéjének szolgája. Nem cseveg az emberekkel, hanem Isten küldötteként szól. Többnyire előírt igehelyek alapján prédikál, és mindig a textus az igehirdetés fókusza. De nem egyszerűen a "mai megfeleltetést" keresi a textus számára, hanem Isten igéjével bátran bevilágít az igehallgató emberek lelkébe. Tudatosan, vagy tudattalanul is a reformáció igemagyarázati elvét követi: a Szentírás önmagát magyarázza: az egyik bibliai igevers fényt ad a másiknak, az egyik bibliai történet a másik bibliai történet révén válik érthetővé. Túróczy benne él a Bibliában és alapvetően "biblikusan gondolkodik". Ellenvetésként mondhatjuk, hogy a mai, szekularizált hallgatóság valószínűleg már nem ismeri annyira a Szentírást mint Túróczy idejében. Lehet, hogy ez így van, de én úgy látom, hogy ma nekünk erre a biblikus gondolkodás (újra) elsajátítására van leginkább szükségünk, ugyanis a "tudományos", ún. "elit" bibliaolvasás kivette a Szentírást a hívők kezéből, amikor atomizálta, dezintegrálta, dekanonizálta a Könyvek Könyvét. Túróczy prédikációit olvasva azonban újra a teljes Szentírás nyílik meg előttünk, anélkül, hogy ez a fundamentalizmus veszélyét hordozná. Az olvasás évében, elhangzott már a felszólítás, tényleg jó lenne a Biblia olvasásának művészetét újra elsajátítanunk. Túróczy igemagyarázata sokat köszönhet a protestantizmus hagyományában különösen is elterjedt az egyes verseket egymás után kibontó ún. expozitorikus homiletikai hagyománynak.

2. Az ige leleplező, ítéletet mondó jellegének kendőzetlensége

Bármennyire is bensőséges viszonyt teremt Túróczy az igehallgatókkal, bármennyire is megízlelteti velük a Szentírás gondolati és nyelvi gazdagságát, egy percig sem hagy kétséget afelől, hogy Isten igéje leleplezi a bűnös embert, ítéletet mond róla, és ezért Isten elé állítja őt.

1939 Judica vasárnapján búcsúzik a Tiszai Egyházkerület püspökének megválasztott Túróczy kedves győri gyülekezetétől, s személyes hangon arról prédikál, hogy Isten mindenek előtt őt vádolja, őt ítéli meg bűnei miatt: a pásztort, aki nem látogatott eleget, aki elmulasztott minden eléje került lelket megnyerni Urának. Csak Isten kegyelmében bízik, hogy az utolsó ítélet napján őt is befedezi majd a Bárány vére. (1939. március 25.)

Fantasztikus elevenséggel, modern bibliamagyarázókat megszégyenítő szakértelemmel és érzékkel fejtegeti Túróczy Jézus példázatait. Úgy is mondhatnám: meghökkentően modern hermeneutikai észrevételeket tesz, amikor 1940 szeptemberében az Evangélikus Teológiai Otthon meghívására Jézus példabeszédeiről tart sorozatot. (Módszer tekintetében a "sorozatoknak" Túróczynál is rendkívül jó pedagógiai hatása volt!) A sorozatban először a meg nem értés okairól beszél. Mintha Bonhoeffer Követés-ét olvasnánk! Túróczy rámutat, hogy "Isten igéjét nem lehet következmények nélkül hallgatni. (...) Ha engedetlen vagyok, akkor nem adatik meg a megértés, hanem az is elvétetik tőlem, amim van. Így lesz a példázat rejtett és világos beszéd egyszerre. Lehet áldás és ítélet egyszerre". A búza és a konkoly példázata kapcsán az Ellenségről beszél: "Én soha nem olvashatom egyedül istennek az igéjét, mindig ott van mellettem a gonosz. Azt kell mondanom, hogy nincs buzgóbb hallgatója Isten igéjének, mint a gonosz. Ott van mindenkor mellettünk. Nincs nála szorgalmasabb templomlátogató (...). A Bibliát senki sem ismeri jobban, mint a gonosz. Idézni tud Isten igéjéből". (1940. szeptembere)

Megdöbbentő erővel hirdeti az ítéletet Éli tragikus történetével 1940-ben. Rámutat, hogy hamis a soha haragudni nem tudó istenkép. Ha Isten ítélete van rajtunk, akkor nincs kijelentés, nincs látomás. Ez olyan időkben történik, amikor megvénhedt, alvó korok, mint Éli korának egyháza, lepaktálnak a világgal. Isten ilyenkor harsonaszóval ébreszti az ő népét. Kétféle ítéletről beszél. Az első ítélet kegyelmi aktus, mert az figyelmeztetés Éli fiainak gonoszsága miatt. A második ítélet az elégtételt szolgáltató bírósági aktus, de ez az ítélet sohasem jön az első, figyelmeztető ítélet nélkül. "Éli is kapott ilyen kettős ítéletet, ez a második és utolsó, amelyik itt most végig fog rajta dübörögni mint az ítéletnek cséplő szekere, azért dübörög rajta végig, mert nem volt füle az első, a közbeszóló ítélet meghallgatására. (1940. október 20.)

Az ítélet szerepét Túróczy máskor Pál (1Kor 1,21-31) félelmetes vitatkozó készségével szemlélteti. Rámutat, hogy "Az értelmi kifogások kulisszái között a bűn szerelme lappang, s ezért meggyőzhetetlenek. A hit érvei meggyőzőek és megerősítőek a hívő számára, de leperegnek hatás nélkül a hitetlenekről." (1958. február, Ötvened vasárnap)

Jézus a királyi menyegzőről szóló példázatában a menyegzői ruhába nem öltözött vendég ítélete kapcsán Túróczy azt illusztrálja, hogy nemcsak a közönyösök, a mohók, a kereskedők, a hatalmasok, de az önigazak, a vallásosak is csalódnak, amikor Isten felfedi önmagát, azaz istenségét, s összetöri a vallásosak önigazságát, és megmutatja, hogy Ő nem az, akinek a vallásos ember képzelte őt. (1959. június 7.)

Túróczy egyik utolsó igehirdetése a "holt hitről", a Jelenések könyvének szárdiszi gyülekezetéről szól, "kinek az a neved, hogy élsz, de halott vagy" (Jel 3,1-6). "Az a gyülekezet, amellyel a világ meg van elégedve, az szalonképessé válik. Ha pedig szalonképes lett; a világ kedveli a gyülekezetet, akkor ott baj van. A gyülekezetben megízetlenül a só, - amint az Úr Jézus mondja. (...) Ahol kialszik az Ige vezető fénye, ott botorkálóvá lesz a keresztyén élet. A megszentelődés harcát nem harcolja végig. (...) Ez az Ige azt üzeni a nagy nyomorúságba jutott gyülekezeteknek és az egész keresztyénségnek: Rettenj meg a magad állapotán, de ne ess kétségbe, mert Krisztusnak van még reménysége hozzád!" (1968. szeptember 8.)

3. Drámai megjelenítés, bűnbánatra, megtérésre való felszólítás

A bekövetkező ítéletet a vihar képe szemlélteti legjobban. Megrendítő Túróczynak egy 1936-os Jónásról szóló igehirdetése. Ha ítélet van, akkor Isten vihart támaszt. Az ember bűne miatt támasztja Isten a vihart, ő támasztja a földrengést. Mily döbbenetes: Istennek az egész teremtett világot mozgósítani kell ahhoz, hogy összetörjön az emberi szív. (1936. július 5.)

Több mint két évtizeddel később a Nádorvárosban Jn 6,16-21 alapján a tengert lecsendesítő Jézusról, a "vihar evangéliumáról" prédikál. Mint írja: "A viharnak nemcsak rémhíre, hanem örömhíre is van. Azért is tartozik hozzá életünkhöz a vihar, mert Jézus sokszor nem tud másképp hozzánk jönni, csak hullámok taraján". Jónást a tenger viharában, Sault a nagy fényesség viharában, a filippi börtönőrt pedig a földrengés viharában kereste meg az Úr. A vihar válaszút elé állít minket is: "Ma is sok ember él viharban. Lehet, hogy te is abban élsz. Vajon megkeményíti-e szívedet a vihar, és elfelé sodor téged a vihar urától, Jézustól, vagy pedig megpuhítja kemény szívedet, és odafordít egészen őfelé?" (1958. január 19.)

"Csak bűnösöknek!" címen megrendítően prédikál Túróczy a farizeus házában látogatást tévő Jézusról és az ott haját és lábait könnyekkel öntöző, majd drága kenettel megkenő bűnös asszonyról. A minket, mint hallgatóságot is megtérésre késztető gondolatmenet így alakul: 1. A bűnös asszony megtérése bűnbánattal kezdődik, 2. Megtérése a szabadulás elszánt akarásával folytatódik, 3. Megtérése a kegyelem hitben való megmaradásával éri el tetőpontját, 4. Megtérése a hálával tartósul. "Hála érződik ki a szegény bűnös asszony magatartásából. A hála azonban csak akkor segít rajtunk az új életben, ha tartós a hála. Megtérni könnyebb, mint megmaradni a megtérés keskeny útján. Sokkal könnyebb megtérni, mint újjászületetten élni. Csak a hálás tud megmaradni. A hála ereje mindig a bűn nagyságától függ." (1961. június 18.)

4. Vigasztalás, a Szentlélek és egyházépítés

Nem jó az az igehirdető, aki az igével csak ítéletet hirdet, majd hallgatóságát megtéréshez vezeti, s ezzel befejezettnek véli szolgálatát. Megtérni sokkal könnyebb, mint a hitben megállni és megmaradni. Két évtizede hallottam valakitől, hogy a negyvenes évek végi ébredési és evangelizációs mozgalmak a külső, politikai nyomáson túl azért is futhattak zátonyra, mert hibáztak, amikor nem végeztek a lelkekben utógondozást. A megtértek ezért az ideológiai nyomás és az állandó szekularizáció következtében vagy visszaestek, vagy képmutatóvá váltak. Egy jó igehirdető sohasem elégedhet meg a megtértek számával, mint munkája látványos gyümölcsével, hanem ekkor kezdődik szolgálatának második, nehezebb fele: a lelkek és az egyház építése. Krisztus értünk hozott áldozatát az elküldött Vigasztaló, a Szentlélek teszi számunkra bensőségessé azáltal, hogy megérint bennünket, és egyházát elkezdi építeni bennünk és általunk. A Szentlélek teremt közösséget, koinoniát és egységet. Lássuk, hogy miképpen képviselte ezt Túróczy Zoltán a fennmaradt igehirdetéseiben!

1931 pünkösdjének örömünnepén Túróczy Ef 4,30 alapján azt fejti ki, hogy miért szomorítható meg a Szentlélek. "A Szentléleknek van pünkösdi szomorúsága. Szeretnélek meghívni látogatóba a Szentlélek otthonába, ahol nem ünneplik őt, ahol nincs színpadi teatralitás." Először is a Szentlélek - mondja Túróczy - azért szomorítható meg, mert telhetetlen, kielégíthetetlen, a Szentlélek missziói lélek, neki mindenki kell, a Szentlélek téged kíván. Aztán a Szentlélek azért szomorítható meg, mert szeret, mert tudja, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha az övéi leszünk. És végül a Szentlélek azért szomorítható meg, mert gyengéd és hű. "Az Isten Lelke anyai gyöngédséggel van tele". "A Szentlélek oly gyöngéd, hogy még Jézus is védőügyvédjévé szegődik." (1931. május 24.)

Ha figyelmesen olvassuk Túróczy Zoltán igehirdetéseit, akkor bizony hamar eloszlik az a gyanúnk, hogy az evangelizátor igehirdetéseiben egy individuális pietista megtérés-eszményt hirdetett volna, amelynek nincs közösségi vonatkozása és kihatása. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Túróczy egyszer az ApCsel 16 alapján arról prédikál, hogy a börtönőr a földrengés következtében megtér, s Páltól azt kérdezi: "Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" Pál válasza: "Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" Túróczy egy sajátos közösség-teológiát bont ki ebből az igeszakaszból. Rámutat, hogy már Ezékielnél is felbukkan a közösség felelősségének gondolata: felelős vagyok testvéremért, mert ha nem figyelmeztetem őt, az ő vérét rajtam kéri számon az Úr. Ám, ha figyelmeztetem, és ő tovább is vétkezik, akkor megmentettem a lelkemet. Míg Ezékielnél megvan annak lehetősége, hogy az egyik ember elveszik, a testvére pedig megmenekül, Pál (és Lukács) - mutat rá Túróczy - "teljes sorsközösségbe csatolja össze a háznépet. Mintha teljesen ki volna zárva az a lehetőség, hogy valaki tudjon üdvözülni házanépe nélkül? ennek az igének világossága szerint senki magában nem üdvözülhet. És ha a családja nem menti meg a lelkét, ő sem tudja megmenteni a magáét. És ha ő megmenti lelkét, családja is üdvözül." (1937. július 4.) Luther ezt így fogalmazta meg: "A mennyországba együtt kell bejutnunk!" Pontosan erről van szó itt is: nincs individuális üdvösség. Hitetlen családtagjainkért, barátainkért, környezetünkért mind felelősek vagyunk.

A Szentlélek hitet, közösséget és egyházat teremt. Túróczy azt is jól tudja, hogy nincs szeplőtelen egyház, mert az corpus mixta, kevert test. "Nincs tiszta búza, nincs tiszta keresztény egyház sem. (...) A szektás törekvések abból indulnak ki, hogy nem tudnak ebbe belenyugodni. Előbb-utóbb meg kell nekik is látniuk, mert Isten nagyon gorombán adja tudtukra, hogy nincs tiszta búza, nincs tiszta keresztyén egyház." (1940 szeptembere)

Túróczy Zoltán több alkalommal beszélt a keresztyének egységéről. Élete alkonyán, 1961 egyetemes imahetén is ezt tette. Igehirdetését azzal kezdi, hogy Jézus fájdalmat érez a keresztyének egységének hiánya miatt. Rámutat, hogy az igazi keresztyén egység nem szervezeti egység, vagyis nem az aklok, hanem a nyáj egysége, az igazi keresztyén egység nem típusazonosság, de még nem is tanazonosság, hiszen rész szerint van bennünk az igazság; a teljes igazság nem a mienk. Az igazi keresztyén egység valóban szeretetközösség. "Jézus Krisztus azt akarja, hogy az övéi tudják az igazságot és egymást szeretni. (...) Ha valaki ebben az egyben, az üdvdöntő kérdésben nem ért velünk egyet, akkor sem a vitatkozás feladatunk, hanem a bizonyságtétel arról, hogy én úgy látom a kérdést, nekem kicsoda Jézus Krisztus, a többit rá kell bízni a Szentlélek Úristenre, ő fog majd vitába szállni a másikkal." (1961. január 22.)

5. A kereszt teológusa - Luther követője

Eddig azt láttuk, hogy Túróczy Zoltán a klasszikus (és nem a mai!) értelemben vett "karizmatikus" igehirdető volt. Karizmája volt ahhoz, hogy a teljes Szentírással a kezében szólítsa meg az ige hallgatóit, karizmája ahhoz, hogy az ige leleplező erejével ítéletet hirdessen, karizmája ahhoz drámai erővel a hallgatóságot megtérésre indítsa, s végezetül karizmája ahhoz, a Szentlélek segítségével vigasztaljon, és egyházat építsen. Sokan azt hangsúlyozzák, hogy Túróczy elsősorban nagyszerű, személyes hangon és hitelesen szóló evangelizátor és nagy tekintélyű, bölcs (bár olykor vitatható) egyházkormányzó volt. Túróczy értékelésében egy szempont nem domborodik eléggé ki, nevezetesen az, hogy ő, az evangelizátor igazi lutheri teológus is volt. Az általam elemzett igehirdetések vizsgálata alapján ez számomra nyilvánvaló lett. Mint tudjuk, Luther sokszor fogalmazott dialektikus antitézisekben: "a keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek."(A keresztyén ember szabadságáról). "Aki hisz, annak minden javára válik, és semmi sem árt; Aki nem hisz annak minden árt, semmi sem használ" (A bűnbánat szentségéről) Túróczynál is megfigyelhetjük ezt az érvelési formát. Egy alkalommal egyszerre két textus alapján prédikál: Róm 1,28-33 szerint az ember "rettenetes"; Gal 5,22 alapján "csodálatos" lény. Isten nélkül minden szörnyűségre képes vagyok; Istennel viszont minden jóra képes leszek. (1930. január 5.)

Túróczy nemcsak a formában képviselte a lutheri teológiát, hanem a tartalomban is, méghozzá a legjobbat: a lutheri theologia crucis-t, azaz a kereszt teológiáját.

A rejtőzködő Istenről például a kananita asszony szívós hitének példáján keresztül prédikál. A kananita asszony többszöri csalódást is kibír, nincs sértett önérzete. Isten minket is összetör, s vajon mi tudunk-e önérzeteskedés nélkül az irgalmas Istenhez folyamodni? "A kegyelmes Isten tehát az ítélő Isten háta mögött áll. Csak rajta keresztül látható." (1935. március 17.)

2Móz 33,18-23 alapján Luther nevének említése nélkül teljesen lutheri módon tanít arról, hogy mi Istent közvetlenül nem láthatjuk, hanem csak úgy mint Mózes, mi is csak a hátát pillanthatjuk meg, miután elsuhant előttünk. Jézus tanítványai is csak a velük történt események után értették meg, hogy Isten cselekedett életükben. De nem szabad szomorkodnunk, hogy Istennek a hátát látjuk. Ellenkezőleg! Örömhír számunkra az, hogy Isten előttünk jár. Ezért "Boldogság az Isten háta mögött lenni." (1937. augusztus 28.)

Luthernak a De servo arbitrio (A szolgai akaratról) című művének teológiai mélysége jut eszünkbe, amikor az öreg Túróczy Istenről, mint a történelem uráról prédikál. Ézs 45,5-8 alapján azt fejtegeti ugyanis, hogy Isten akarata mindenben benne van, "nemcsak a világosságban és békességben, hanem ezek ellentéteiben is" Az ige ugyanis azt mondja, hogy "gonoszt teremtek", tehát "Isten a gonoszt nemcsak tűri, hanem cselekszi is ez ige szerint". Lutherhez hasonló megrendüléssel áll meg a püspök a titok előtt, hogy "Isten benne van abban a sok gonoszságban, amit név szerint listában sorol fel Pál apostol a Római levél első fejezetében." Nem is akarja Túróczy sem feszegetni a titkot, de a Biblia alapján tudja, hogy Isten a gonoszokat is felhasználhatja céljai véghezvitelében. Ebből viszont hatalmas örömhír következik: "Aki Isten kezéből vesz mindent, annak békessége van!" (1962. december 30.)

Más alkalommal mily lutheri módon tudott Túróczy prédikálni látszatra oly száraz témáról, mint az evangéliumok nemzetségtáblázata! Nem nagyon hiszem, hogy Túróczy hozzáférhetett Luther Genezis-kommentárjának Támárról szóló fejezetéhez. Ezért annál inkább szembeszökő, hogy teológiailag Luther és Túróczy ugyanazt mondják, Luther Támár kapcsán, Túróczy pedig a nemzetségtáblázat felől: nagyszerű vigasztalás és evangélium az, hogy Isten olyan bűnösöket is fel tud használni nagy céljának végrehajtásában mint Támár, Ráháb vagy Uriás felesége, akik ősökként mind szerepelnek Jézus nemzetségtáblázatában. (1958. december 22.)

Lutherhez hasonlóan Túróczy is a zsoltárok alapján tudott mély hittel a keresztről prédikálni. Fiatalon a 22. zsoltárról a mai hermeneutikai irányzatokat megszégyenítő világossággal tudta elmondani, hogy ez a zsoltár egyszerre Dávidé, Istené és Krisztusé. Dávid lelkében a hit borzalmas harca folyik, s amíg ezt írja belekerül az ihletettség állapotába. Öntudatlanul is Isten akaratának tolmácsolója lesz. "Míg Dávid írja, Isten látja Fiát, amint ott függ a kereszten, és a legborzalmasabb kínok között felsikolt nagypéntek sötétségében". (1931. szeptember 11.)

Az elcsüggedésről és a bizalomról a 43. zsoltár 5. verse alapján tartott rádiós prédikációjában írja, hogy "Istenben csak az az ember tud bízni, aki találkozott a golgotai kereszttel, ahol nem egy királyi gesztussal engedtetik el az ember bűne, és töröltetik el a bűnnek következménye, hanem ahol az Isten kézzelfogható áldozatot hozott azért, hogy a megrettent lelkiismeretű embernek legyen békessége és bizonyossága afelől, hogy megbocsátottak néki az ő bűnei. (...) A bizalom csak a kereszttel szemben álló ember szívében tud megszületni." (1944. június 25.)

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy négy évtized igehirdetéseit áttekintve hatalmas örökséget vehetünk birtokba. Isten kivételes tehetségű szolgája volt Túróczy Zoltán, aki nagy ajándék volt a magyar evangélikusságnak még életében, amelyben voltak magasságok és mélységek; igehirdetései legtöbbször a Szentlélek erejével szárnyaltak, még akkor is, ha volt olyan rövid nehéz időszak, amikor az ő mondanivalója is megsoványodott. Idős korára a hitharc és élettapasztalat teljesen letisztult benne, az egyházkormányzói terhektől immár szabadon apostoli alázattal hirdette Isten igéjét amikor és ahogyan éppen lehetett.

II. Püspöki székfoglaló beszédek

1. A Tiszántúli Egyházkerületben (1939. május 16.)

1939 tavaszán a Tiszántúli Egyházkerület élére, a korán elhúnyt Domján Elek utódjának választották meg Túróczy Zoltán győri lelkészt.

Túróczy Zoltán retorikailag is elegánsan felépített beszédét (1) ("Hogyne lennék megrendülve!"- ismétli többször egymás után) a püspöki tisztség teológiai jelentésének értelmezésével kezdi. E tisztségről szól biblikus és egyházjogi értelemben. Mind a Biblia, mind az egyházi törvények szerint a püspöki tisztnek kettős értelme van: a püspök egyrészt munkás ember (1Tim 3,1), másrészt vezető pozíciót bír (ApCsel 20, 28, 1Tim. 3,6). A Biblia megfosztja a püspöki tisztet a később oly gyakran rárakódott emberkultusztól, illetve bálványimádástól. Az állami törvények nem látják a kettős arculatot, hiszen számukra a püspök csak közjogi méltóság. Túróczy azonban e kettős arculatra figyel: a gyülekezetben dolgozó munkatárs, "nem uralkodó, hanem szolgáló" püspök, ugyanakkor episkopos, azaz felvigyázó is akar lenni. Akire felelősséget hárítanak, annak rendelkezési jogot is kell adni, mert felelősség nincs hatalom és a hatalom nincs felelősség nélkül. Az Ágostai Hitvallás hatalmat ad a püspököknek, de arra is figyelmeztet, hogy "nincsen hatalmuk arra, hogy az evangélium ellenére rendeljenek el valamit." Mivel a püspök lelkiismeretét fogva tartja Isten igéje, ezért bátran biztatja a nyájat, hogy "ne féljetek soha hatalmat adni annak, akinek a lelkiismeretét fogva tartja Isten igéje".

Ezután az egyházról szól. Célkitűzése, hogy az egyház legyen egyház. Mert az egyház nem vallásos célú társulat, hanem Krisztus misztikus teste, amit nem emberek alapítottak, hanem a Szentlélek. Ennek a testnek "a feje" az Úr Jézus Krisztus. Nemcsak úgy mint dísz, hanem úgy is mint aki kormányoz és uralkodik. Ez az Anyaszentegyház látható, még akkor is, ha a kereszt botránya alatt elrejtve is éli a tulajdon életét. A finn ébredési mozgalomból megtanulta, hogy "ha az egyház nem anyám, az Isten sem Atyám nékem." Az Ágostai Hitvallás szerint az egyház két alapvető funkciója az evangélium hirdetése és a szentségek helyes kiszolgálása. Az igehirdetéseket ezért a jövőben fokozottabb ellenőrzés alá kivánja vonni, ugyanakkor tudatában van az egyoldalú tanítói szolgálat veszélyének, s ezért az őskeresztyénség és a reformáció korának urvacsorás istentisztelete felé törekszik.

Következő szempont a misszió. Az egyház történelmi, jogi és lelki arculatáról szoktak beszélni, s ezek közül a leglényegesebb a harmadik. A lelki arculat uralkodó vonása viszont a misszió. A misszió három szintjéről beszél: "Az egyház lelki arculata mindig harcoló egyházat mutat. Ez a harc mindenekelőtt befelé folyik. Az itéletnek Isten házán kell elkezdődnie. Ez a legbelső misszió. Azután az egyház elhidegült emberi felé kell fordulnia, ez a belmisszió." S végül jön külmisszió. Ám óva figyelmeztet a prozelitizmus veszélyére: "sosem szabad eljutni egy másik keresztyén egyház kerítéséig, a felekezeti harcig."

Az egyesületek is az egyház lelki arcéléhez tartoznak. "létrejöttük és munkájuk egy ideig ítélet volt az egyház fölött. Meg is érdemelte az egyház ezt az ítéletet, mert olyan munkaterületet hagyott parlagon, amelyet elsősorban kellett volna megművelnie." De ma már az egyház nem tekint az egyesületekre mint szektákra és az egyesületek sem úgy néznek az egyházra mint a hitetlenek gyülekezetére.

Továbbiakban az egyház jogi és a történelmi arculatáról emlékezik meg. Aki a jogi kereteket mint medret nem veszi tudomásul, az rajongó. A történelmi öntudat ébrentartása ugyancsak kivánatos.

Ezután a hitvallók frontjáról (minden hívő közötti evangéliumi lelkület kibontakozásáról), az egyház kultúrarcáról (a jogakadémiáról és az iskolákról) az anyagi kérdésekről szól. A kerületi partikularizmuson túllépve a corpus lutheranorum, majd a corpus christianorum felé tágul figyelme: "boldogan ragadok meg minden olyan alkalmat az együttműködésre, amely hitelveim megtagadása nélkül lehetséges..ma nemzetünk létérdekei ellen vét az, akkor puskaporos levegőben a felekezeti harc égő csóvájával dobálózik."

Végezetül kitér az egyház és az állam kapcsolatára. Az együttműködés a megkülönböztetére alapul: "lehetetlen az egyház számára, hogy az államot érintő létkérdésekben ne foglaljon álllást (...) a kölcsönös megértés megbontása csak ott lehetséges, ahol sem az állam, sem az egyház nem elégszik meg azzal, hogy az legyen, aminek Isten szánta. Ha az állam egyház is akar lenni, s az egyház állam is akar lenni, akkor elkerülhetetlen az összeütközés." Végezetül Túróczy személyes politikai véleményének is hangot ad.: "Nem csinálok titkot abból, hogy jobboldali gondolkodású és erősen nemzeti érzésű politikai meggyőződésem van s hiszem azt, hogy a nemzeti és a népi erők megújhodásának mostani korában Isten nemzetünk számára nagy dolgokat tartogat még".

Ne felejtsük el, hogy 1939-ben vagyunk! Hat év múlva a II. világháború végén Túróczyt a háború alatti beszédei miatt előbb a nyíregyházi Népbíróság tízévi fegyházbüntetésre és állásvesztésre ítélte.

A beszéd bemutatásánál viszonylag hosszabban időztünk. Azért tettük ezt, mert klasszikus teológiai illetve egyházvezetői beszéddel van dolgunk: a püspöki tiszt, az egyház, az ökumené és az államhoz való viszony koherens teológiai kifejtést kapott, amely egyszerre volt személyes és a feladathoz illően méltóságteljes. Egyedüli kérdéses pont az akkori államhoz idomuló személyes politikai "színt vallás" szükségessége. Amennyiben e megjegyzés, illetve e meggyőződés jegyében kifejtett politizálás a jövőben elmaradt volna, talán Túróczy püspök is biztosabban ülhetett volna tovább a székében és aztán egy ellenkező politikai berendezkedésű államhoz való viszonylag gyors alkalmazkodásra talán nem kényszerült volna rá. Mindazonáltal a velejéig teológus alkata miatt a jövőbeni rövidéletű püspökségei az evangélikus egyház fényes korszakát jelzik. (2)

2. Dunántúli Egyházkerület (Győr, 1948. december 16.)

A "fordulat évében", 1948-ban a dunántúli püspöki hely is megüresedik. Majdnem három évtizedes püspöksége után nyugalomba vonult Kapi Béla, a Dunántúl püspöke. Helyére az állítólagos háborús bűnei miatt tíz évi börtönbünetésre ítélt, majd kegyelmet kapott Tiszántúli püspököt, Túróczy Zoltánt választják meg. 1948 folyamán Ordass-sal szemben Túróczy az állam és az egyház közötti Egyezmény megkötését mindvégig szorgalmazta, majd a zsinati elnökség nevében Mády Zoltánnal együtt 1948 december 14-én alá is írta. (3) Nem felejthetjük el, hogy Ordass Lajos 1948. szeptember 8. óta egy koncepciós per áldozataként az iskolák és a világi vezetők védelme miatt a börtönben ül. Ebben a kontextusban kerül sor a győri püspökavatásra.

Túróczy püspöki székfoglalója (4) első látásra ismét egy teológiai remekmű.

Így kezdődik: "Az egyháztörténelem tanusága szerint állandó a feszültség a pap és az Isten embere között. (...) Hivatásuk is sokszor szembeállítja őket egymással. A pap a nép képviselője az Isten előtt, az Isten embere főképp Isten képviselője a nép előtt. Egyéniségük rendszerint ellentétes. A pap liturgikus. Beidegződöt szertartások lassú méltóságteljessége ömlik el a lényén. Maga a megtestesült hagyomány és a klasszikus kiszámítható rend. Az Isten emberében ezzel szemben mindig van valami nyugtalanság és nyugtalanítás. Hagyományok nem kötik. Szertartásosságra nem sokat ad. Diplomáciai készsége jóformán semmi. Mindig van benne valami a fenegyerekből. Ezért kiszámíthatatlan. Ezért vannak külön papok és próféták. Mindig arra vágytam, hogy mint pap legyek Isten embere és mint Isten embere legyek pap. (...) Valamikor az egyháztörténelemben az Isten emberre pappá és püspökké "deformálódott", ma a történelmet kormányzó Isten olyan időket hozott ránk, mely lehántja a püspökről s külső dicsőséget és hatalmat s Isten emberévé 'reformálja' őt."

Utólag, immár az Ordass-vonal és Túróczy-vonal 1948-as konfliktusának ismeretében talán nem merész pszichologizálás a "pap" és az "Isten emberének" szembeállításában esetleg a Ordass-Túróczy ellentétet (mások szerint a Kapi-Túróczy különbséget) sejteni: különösen is feltűnő ez a két lelkialkat szembeállításánál: a pap a "lassú méltóságteljesség", az Isten embere pedig a nyugtalanság megtestesítője; s Túróczy szerint a mai időkben az utóbbira van ismét szükség.

Lutheri paradoxonnak tekinthetjük, azt a megállapítását, hogy a püspök egyszerre "alkalmatlan a szolgálatra" és "alkalmas a szolgálatra". Az előd Kapi Béla méltatása után a Dunántúli kerület önfenntartási problémáiról szól, majd rátér a Dunántúlra, mint "egyházpolitikai problémára", ugyanis "az a politikai beállítottság, amelyet ma a reakció gyűjtőfogalma alá szoktak vonni (...) itt..a legelterjedtebb.Úgy tudom, hogy a magyarországi evangélikus egyházban talán itt vannak a legtöbben, akik hol értetlenül, hol fejcsóválva, hol gyanakvással, hol önző gyanúsítással szemlélik az állam és az egyház közötti békességnek azt a politikáját, amelyet folytatok".

Véleményem szerint ezen a ponton kezdődik az a metamorfózis, ami tíz évvel később fog kiteljesedni: az eleddig klasszikusan és kiválóan teologizáló egyházvezetés a teológiai szempontokat fokozatosan a politikaiak alá kezdi rendeli. Miután "Az egyezség ünnepélyes aláírása megtörtént.", a bizalmatlanság légkörét szét kell oszlatni és meg kell teremteni a bizalom légörét. "Higgyük el egymásról, hogy itt nem néma ebek, gyáva bábok, a másik oldalon felelőtlen szájhősök és politikai kalandorok, hanem mindkét oldalon az egyház javát és az emberek üdvösségét kereső emberek vannak."

Természetesen elvileg, elméletileg valószínűleg igaza van Túróczynak. A gyakorlatban azonban -főként ha az Ordass-Túróczy közötti 1948-as konfliktusra gondolunk -, akkor nem szabad elhallgatnunk azt, hogy az egyik fél a püspökiktatás idején éppen a börtönben ül. S ha ezt nem tévesztjük szem elől, akkor jogosan hiányolhatjuk Túróczy 1948-as székfoglaló beszédéből az akkori helyzet drámai jellegének érzékeltetését és a börtönben ülő püspökkel való szolidaritás csendes kifejezését. Mivel ezt a hangot a beszédben nem halljuk, ezért már némileg erőtlenül kezdenek hatni az egyébként teológiailag nagyszerű gondolatok, hogy a püspök mégiscsak alkalmas, mert Isten hívta el, mert nem az emberektől függ: "Isten embere emberektől független ember. Csak Istentől függ. Szabad mindenki mástól még a közvéleménytől is. (...) Nekem nem népszerűség kell, hanem Isten-szerűség." Hogy az Isten embere programtalan ember, mert saját programja nincs. "Tudja, hogy Istennek van programja. Hogy legfőbb szolgálata az imádság: "Isten embere kifelé szolgáló, de befelé és felfelé néző ember. Ezért van az, hogy szolgálatának legfőbb helye az imádkozás benső kamrája."

Az újonnan beiktatott püspököt a kormány nevében Kovács Máté államtitkár üdvözölte: "A kormány bizalma őszinte az egyház iránt. (...) Nem két diplomata fogott kezet az egyház és az állam megegyezésében, hanem a magyar élet két, fontos fóruma. Erre az egymásratalálásra mind a két félnek szüksége van. Ez az egymásratalálás azt fogja jelenteni, hogy kialakul egy igazságosabb társadalmi rend, s az egyház elvégezheti sajátos feladatát benne." (5)

Túróczy Zoltán 1948-ban egy rendkívűl nehéz időszakban vette át a püspöki szolgálatot, a politikai nyomás alig három esztendővel később 1952 elején őt is kiszorította a püspöki székből.

3. Északi Egyházkerület, Budavár (1957. február 5.)

Harmadszor az 1956-os forradalom következtében került a püspöki székbe ismét Túróczy Zoltán. 1952 és 2000 között az evangélikus egyházban csak két egyházkerület működött, az északi és a déli kerületek. A forradalom napjaiban lemondanak az állam bizalmából pozícióba került püspökök, Vető Lajos és Dezséry László. A déli egyházkerület a reformáció napján visszakerült Ordass Lajos, aki az egyházi életet ügyesen és gyorsan újjászervezte. 1956. november 4-én az orosz tankok csak a magyar forradalmat és nem a megtisztított és felpezsdült egyházi életet tudják leverni. A Moszkva segítségével hatalomra került Kádár-kormány még nem ér rá az egyházakat érintő restrikciós intézkedésekre. Az Ordass-vezette Magyarországi Evangélikus Egyház - ma már tudjuk - mintegy másfél esztendőre "kegyelmi időt" kap. Ilyen körülmények között kerül sor az 1956 november 1-én lemondott Vető Lajos helyére visszahívott Túróczy Zoltán beiktatására 1957. február 5-én.

Túróczy Zoltán a harmadik püspöki székfoglalóját (6) azzal a kérdéssel kezdi, hogy nem kerül-e szembe Isten teremtményi rendjével, amikor öreg emberként ül be a püspöki székbe. "Sejtem, (...) látom, mi az én átmeneti rendeltetésem: kivezetni egyházunkat az északi kerület területén a bizalmi válság okozta kátyuból s beindítani azt az új egyházi életet, melyért az 1956.év nyári konferencián lelkészeink küzdöttek."

Mivel már kétszer adott programot, most csak előre néző négy jelszót ad. Ugyanakkor - mondja - "tudatában vagyok annak hogy nem minden rossz, ami volt és nem minden jó csak azért, mert más, mint ami volt".

Az első jelszó: "Az ige uralmáért!" Az egyház nem azért van, hogy uralkodjék, hanem, hogy az ige uralkodjék. Az egyház üdvintézmény, "ezt kell, hogy biztosítsa az egyházkormányzás azzal, hogy medret biztosít az élő víz folyamainak". Ez a nézőpontja az egyház személyi politikájának. Ezért nem tűrhet istentelen embert a felügyelők, vagy a presbiterek sorában, de a papok között sem.

"Az ige uralma alá kell helyezni az egyház politikai állásfoglalását is. Nem úgy,hogy előbb alkalmazkodó gyávaságból, pózoló hősiességből, józan reálpolitikából cselekszünk..s azután megpróbálunk hozzá valamilyen teológiai igazolást találni. Ha úgy cselekszünk akkor nem az ige uralkodik rajtunk, hanem mi akarjuk igába hajtani az igét (...) Nem a politika felől kell közelednünk az igéhez, hanem az ige felől a politikához (...) Ezt próbálgatom akkor, amikor vallást teszek arról, hogy a népi demokrációt a világkormányzó Isten kezéből tudom venni rendelt életkeretül, mikor az egyezményt nemcsak belűlről vállalom, mert annak idején ép a mai napon beiktatott vezetőség írta alá az egyház nevében a zsinat megbízásából, hanem úgy tekintek rá, mint az Istentől becsukott és kinyitott ajtók okmányára. Ezért engedelmeskedem Róma 13,1 alapján a felső hatalmasságoknak, de ezért vállalom azt is, hogy amikor a felső hatalmasság akarata szembekerül a legfelsőbb hatalmasság akaratával, akkor Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek (Apcsel 5,29)"

Ez az érvelés az ébredési mozgalom vezérétől és az Egyezmény aláírójától, az akkori politikai kontextus ismeretében teljes mértékben elfogadható. A politika valóságával szembesül, de politikáját most már egyértelműen a teológiára építi, amikor az ige uralmát hirdeti meg.

A második jelszó "Az elpaposodás ellen!" szól. Az egyház ugyanis erejét veszíti, ha elklerikalizálódik. "Az egyház feladata, hogy állítsa meg az elpaposodási folyamatot, s ne engedje rombolni tovább azt hidat, melyet laikusok képeznek az egyház és a világ között". Nagy dolognak tartja az egyházban az ikerelnökséget, Mády Zoltán felügyelőtársa szintén az ige uralmának szószólója.

A harmadik jelszó "Szabadság és törvény!" Noha "az egyház nem lehet rideg paragrafusok jogrendje, hanem a Szentlélek jogrendje kell, hogy legyen" a jogrendre mégis szükség van. Túróczy a presbiteri kormányzás helyett a a közgyűlési rendszer mellet tesz hitet.

A negyedik jelszó: "Jusson szóhoz a szív!", nevezetesen a "a nyájat kereső pásztori szív". Az egyház személyi kérdéseit tekintve azokat a megoldásokat kell keresni, amelyek "nemcsupán az igazságot akarják érvényesíteni a szeretet rovására, vagy a megbocsátó szeretetet az igazság rovására, hanem amelyekben egyszerre és együtt van az igazság és a szeretet."

Túróczy Zoltán harmadik tiszavirág-életű püspöksége annak a jele, az egyházi élet a politikai élethez képest általában mindig fáziskésésben van. A politikai forradalmat 1956 novemberében, ám az egyházi forradalmat csak másfél évvel később, az 1957/22-es számű rendelettel tudták elfojtani. A Kádár-kormány e rendelete értelmében vezető egyházi tisztségek betöltéséhez az állam előzetes hozzájárulására van szükség, s a törvény visszamenőleg is érvényes. E rendeletet 1957 decemberében Túróczyra, 1958 júniusában Ordassra alkalmazták. Az előbbi helyét Vető Lajos vette vissza, az utóbbiét - néhány órára - pedig Dezséry László, aki azonnal le is mondott mindörökre letűnt az evangélikus egyház életéből.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Túróczy Zoltán, a háromszor megválasztott püspök püspökként is elsősorban az igehirdetéseivel szolgálta az egyház Urát. Három székfoglaló beszédét összehasonlítva azt látjuk, hogy 1939-ben valóban a teológiára építkező klasszikus egyházvezetői programot adott; 1948-ban a nagyszerű teológiai gondolatokra árnyékot vetett a külső nyomásnak is engedő reálpolitikai beszédmód; amíg 1957-ben az immár idős és tapasztalt püspök szinte ünnepélyen az ige uralma alá helyezi az egyház politikai állásfoglalását. A tiszta szó kimondására akkor is szükség van, ha több évtizedre - átmenetileg - mégiscsak a politika fog uralmat gyakorolni az igei és teológiai beszédmód felett.

Bibliográgia

Könyvek:

Evangélikus öntudat. Konfirmációi tankönyv. Szerzői magánkiadás. Ózd, é.n. [1924], 39 o.
Íme! [Igehirdetések ]. Szerzői magánkiadás. Győr,1933..
"És hívják nevét csodálatosnak..." [Igehirdetések] Szerzői magánkiadás. Győr, 1937.
A virrasztó diakonissza imádságos könyve. Összeállította Mayer Frigyes, németből fordította Huber Etelka, magyarázta Túróczy Zoltán. Győr, Diakonissza Anyaház, 1941.
Ne félj! Összeállította Egyed Aladár és Juhász Imre. Erős vár USA, Cleveland 1975.
Posztillás könyv. Evangélikus Teológiai Akadémia, Budapest, 1989.
Isten embere.Túróczy Zoltán evangélikus püspök (1893-1971) I-II. Szerk.Cserháti Péter et al.Budapest, MEVISZ, 2002.

Igehirdetés-sorozatok:

Én a prófétákra támadok [Dunántúli Egyházkerület] Győr, [1938.], 88 o.
Vagy-vagy! (Evangélikus szakkönyvtár 2.sz.) [Lelkipásztor, Győr,1940]
Az első papszentelési beszéd (Evangélikus szakkönyvtár 3.sz.) Lelkipásztor, Győr, 1940.
Az örök élet mint ismeret. A Teremtő a kinyilatkoztatás tükrében. A törvényhozó a kinyilatkoztatás tükrében. A Megváltó a kinyilatkoztatás tükrében. In: Isten ismerete (Evangélikus Szakkönyvtár 7.sz.) [Országos Luther Szövetség, Budapest - Győr, 1942.] 5-11. 34-42. 88-96. 127-135. o.
Bálám görbe útja. Bethánia Budapest, 1943, 16 o.
Pap az ébredés ellen. Lelkipásztor, Győr, 1943, 80 o.
A hitrejutás útja. Élőviz, Budapest, 1943, 47 o.
Erőszakoskodóké a mennyek országa. Ébresztő igehirdetés sorozat 1.sz. Klny. Az Élőviz 1944. évf. számaiból. Evangélikus Élet, Budapest, 1946, 56 o.
Hol a boldogság? Evangélikus Élet, Budapest, 1947.
A kút mellett Evangélikus Élet Budapest, 1947.
Szemtől szemben Jézussal. Jn 4,3-43. Evangélikus Élet, Budapest, 1947.
Az ígéret földje felé... Ébresztő igehirdetés 5. sz. Evangélikus Élet,Budapest, 1948.
Közbenjáró imádság, Evangélikus Élet Budapest, 1949.
Az Ur az én pásztorom, Evangélikus Élet, Budapest, 1950.

Püspöki székfoglalók:

Püspöki beköszöntő, Nyíregyháza, Győr Harangszó kiadása, Győr 1939.
Püspöki beköszöntő, In:Lelkipásztor, 1949.január 1. 14-20.old.
Püspöki beköszöntő, Északi Evangélikus Egyházkerület, Budapest, 1957.

Lábjegyzetek

(1) Túróczy Zoltán, Püspöki beköszöntő A Harangszó ajándéka, Győr, 1939.
(2) [id.]Dr.Fabiny Tibor, Túróczy Zoltán püspök emlékezete, Lelkipásztor, 1993/12, 443-446.old
(3) Az állam és az egyház között megkötött egyezményt - az 1990 február 12-én hatálybalépett lelkiismeretiről valamint az egyházakról szóló alkotmányerejű törvényre hivatkozva - 42 évvel később, 1990. március 19-én bontja fel Németh Miklós Miniszterelnök valamint Dr Harmati Béla püspök-elnök és Dr.Frenkl Róbert országos felügyeló. Ld. Evangélikus Élet, 1990. április 1. A dolgok érdekes egybeesése, hogy amíg 42 évvel korábban Túróczy Zoltán közvetlenül az Egyezmény megkötése után, Szebik Imre közvetlenül az Egyezmény felbontása után lett püspök. Frenkl Róbert az Evangélikus Élet idézett számában arról szólt, hogy Ordass "történelmi igazsága az egyezmény felbontásakor minden eddiginél nagyobb fényt kapott". Az aláírókra ez a megjegyzést teszi: "Szerették egyházukat, tenni akartak érte. A szabadság nagy pillanatában megbocsátó szeretettel kell gondolnunk rájuk, az Istené az itélet."
(4) Túróczy Zoltán, "Püspöki beköszöntő", Lelkipásztor, 1949/17.
(5) Evangélikus Élet, 1949. január 1.
(6) "Az Északi Evangélikus Egyházkerület Elnökségének beiktatása", Kőnyomatos kézirat. Engedélyszám: 4140