KÖZEL négyszáz esztendeje annak, hogy a reformáció nagy szellemi s társadalmi mozgalmában keletkezett, s az ágostai hitvallásnak védelmére írt Apologia megjelent, s egyházat szervező s hiterősítő munkáját mind a mai napig áldásosan végezte. S habár a magyar evangélikusok Melanchthonnak ezt a kiváló művét nem kevésbé tekintették symbolikus könyvnek, mint magát az ágostai hitvallást: mindazáltal az tudtunkkal eddig magyar nyelven nyomtatásban meg nem jelent.

Az a termékeny protestáns irodalmi korszak, mely nemzetünket a XVI. és XVII. században a nyugati protestáns népek irodalmához, nevezetesen pedig a német nép irodalmához tartalom és alak tekintetében oly erősen csatolta, hogy azóta folytonosan annak hatása alatt vagyunk, úgy látszik, nem tartotta szükségesnek Melanchthon Apologiájának magyar nyelvű kiadását.

Lehetséges, hogy a műnek terjedelme, tudományos színvonala és a latin nyelvnek általános ismerete nélkülözhetővé tette e kevésbé népies műnek magyarra fordítását s kiadását; de ez csak magyarázhatja és nem mentheti evangélikus egyházunknak azt a mulasztását, hogy nem gondoskodott az Apologia magyar fordításáról.

Egyházunknak jelen szorongatott helyzetében, úgy látszik, sokkal nagyobb szükségét érezzük hitvallási irataink magyar fordításainak, s kezdjük pótolni a múlt idők mulasztásait. A hitéletnek elhalványulása, a keresztyénség legfőbb tanainak összekeveredése, a hitelvek közötti különbségeknek nem tudása, s ebből kifolyólag a közöny egyrészről, a protestantizmus ellen megindított harc - amely, úgy látszik, hovatovább nagyobb arányokat ölt - másfelől: kötelességünkké teszi, hogy mindent megtegyünk, ami egyházunknak védelmére és erősítésére szolgál. A Szentíráson, ezen elmozdíthatatlan fundamentumon kívül egyházunkat semmi sem védheti annyira, mint hivatalos hitvallási iratai, különböző polemikus és apologetikus tartalmú, és valláserkölcsileg építő olvasmányok, mert ezek egyrészről tájékoztatnak az egyház vallástanáról, tisztító hivatást töltenek be a téves és babonás tanok s erkölcsi élet terén, és építőmesterként szerepelnek a szív nemesítésében s az élő hitnek létesítésében. Nyilvánvaló ugyanis, hogy sem iskoláink, som templomaink, sem pedig a közélet nem nyújt már elegendő táplálékot híveink evangélikus egyházi szükségleteinek kielégítésére, minélfogva az egyháznak többszörös kötelessége ezekről más úton is, mint eddig, gondoskodni.

Midőn tehát a Luther-Társaság, melynek sajátos feladata az ily szellemi táplálékról gondoskodni, s egyházunknak ezt a közszükségletét kielégíteni, Melanchthon Apologiájának magyar nyelvű kiadását elhatározta, s a fordítás végzésére engemet kért fel: szívesen s örömmel vettem a megtisztelő megbízást, s habár jól tudtam, minő nehézségekkel kell megküzdenem, mégsem tértem ki azon kötelesség elől, melyet az egyházunkhoz való ragaszkodás, s javának erőmtől telhető munkálása előmbe szab.

Feladatomat nemcsak az tette nehézzé, ami általában nehézzé szokta tenni az idegen nyelvről való fordítást, ti. a nyelvnek ismerete, amely sohasem lehet eléggé tökéletes, hanem különösen azon körülmény, hogy semmiféle magyar segítségem nem volt, amely munkámat megkönnyítette volna, sőt még a gazdag német teológiai irodalomban sem találtam a fordításokon kívül olyan művet, mely az Apologia tárgyi ismereteiben segített volna.

Csak fordításom elkészülte és megbírálása után került kezembe a Payr Sándor teológiai tanár úr által felfedezett soproni kéziratos fordítás, s így azt csak fordításomnak erősen sürgetett nyomda alá rendezése előtt használhattam fel, legtöbbnyire futólag. Így is nagy hasznát vettem a kéziratnak, s nem mulaszthatom el, hogy úgy Payr Sándor tanár úrnak, mint a soproni egyház elnökségének hálás köszönetet ne mondjak azért a szívességért, mellyel a becses kéziratot - melynek kiadása az egyháznak egyik legfőbb feladata - rendelkezésemre bocsátották.

Egyébként a fordításban fő törekvésem volt, hogy a művet úgy belső tartalmi, mint külső alaki tekintetben lehetőleg híven ültessem át szép magyar nyelvünkre.

Miután a Luther-Társaság az Apologia latin nyelvű kiadásának fordítására kért fel, ez okból a Justus Jónás-féle, a latinnal egyidejű német fordítást - mely a latintól sok helyütt, habár csak alakilag, nagyon eltér - csak helyenként vettem figyelembe, ahol ti. a latin szöveg gondolatai nem voltak elég világosak előttem.

A fordítást kísérő magyarázó jegyzeteknek rendeltetése megkönnyíteni a mű olvasását s megértését, ami nem mindenütt könnyű, mert hiszen négyszáz év előtti s idegen okoskodás szól hozzánk Melanchthonnak e művéből.

Szerettem volna az Apologiát részletes tárgyi s történeti magyarázattal kísérni, s evégből dr. Zöckler Ottó greifswaldi egyetemi teológiai tanárral (s nekem volt kedves tanárommal) szövetkezni, aki - felkérésemre - szívesen vállalkozott volna arra, hogy mint ev. egyházunk symbolikus könyveinek kitűnő ismerője, s e téren szakember, engem a tárgyi magyarázatban támogat. Sajnálatos, hogy tervemet a Luther-Társaság nem találta kivihetőnek, s így az Apologiának teljes, magyarázó feldolgozásától el kellett állanom. Dr. Zöcklerrel való folytonos érintkezésemnek némi nyoma mégis maradt, mert felvilágosító magyarázatainak nagy hasznát vettem, s a fordítást kísérő rövid jegyzetekben szó szerint is idéztem. Nagy mulasztást követnék el, hogyha a tudós tanárnak ezen baráti szívességéért - melynek hasznát t. Olvasóim is fogják venni - meg nem köszönném.

Nagy köszönettel tartozom fordításom illusztris bírálóinak, akik másnemű nagy elfoglaltságuk dacára kéziratomat tüzetesen átnézték, s még a legapróbb (de a fordítással nagyon gyakran járó) hibákra is szívesek voltak figyelmeztetni. Figyelmeztetéseiket mindenütt gondosan s hálásan tekintetbe vettem, s mivel legtöbbnyire kisebbszerű fordítási eltérésekre és nyelvi botlásokra vonatkoztak, minden nehézség nélkül fel is használhattam. Első bírálóm nagytiszteletű Stettner Gyula főesperes úr különösen az első részben, a második bíráló főtisztelendő Gyurátz Ferenc püspök úr pedig különösen a második részben találja megjegyzéseinek felhasználását, míg a harmadik bíráló főtisztelendő dr. Baltik Frigyes püspök úr észrevételei általánosságban az egész fordításban érvényesültek. Kedves kötelességet teljesítek tehát, amikor fáradtságos bírálói működésükért hálás köszönetet mondok. Vajha gondos és terhes munkájuk igaz jutalmát abban találhatnák, hogy evangélikus közönségünk lelki haszonnal olvasná az Apologiát, s egyházunk ebből erőt, s a további virágzó fejlődésre alapot s biztatást nyerne.

Jóllehet gonddal s igyekezettel fogtam feladatom megoldásához, mégis érzem s tudom, hogy a mű fordításában még elég sok a hiba s fogyatkozás. Kérem ez okból szíves Olvasóimat, legyenek elnézők irántam, s ne tulajdonítsák azt másnak, mint emberi gyarlóságból eredő bajnak.

Ezeknek előrebocsátása után átadom az Apologiát műveltebb magyar evangélikus olvasóközönségünknek, hogy azt lelki haszonnal olvassa. Ismerkedjék meg belőle apáink vallásos gondolkozásával, hitével s erejével, s hassa át ugyanazon evangéliumi protestáns szellem, amely a szelídlelkű Melanchthon nyomán őseinket lelkesítette, buzdította és sokszor fegyverre szólította hitük, egyházuk s hazájuk védelmére - mert csak e szellem tesz méltókká őseink örökére, s csak ez képesít arra, hogy evangéliumi egyházunknak, Isten országának s magyar hazánknak igaz és lelkes munkásai legyünk. Mert ne feledjük Krisztus Urunk e szavait: "Tudakozzátok az Írásokat, mert nektek úgy tetszik, hogy azokban örök életek vagyon" (Ján 5,39), és "az igazság szabadokká tészen titeket." (Ján 8,32)

Eperjes, az 1900. év szeptember havában.

Mayer Endre
teológiai tanár

Tartalomjegyzék:

Melanchton előszava
A Hitvallás védelme
(I. cikk): Az Istenről
I. (II. cikk): Az eredendő bűnről
(III.) Krisztusról
II. (IV-VI.) A megigazulásról
A megigazító hitről
A Krisztusban való hit megigazít
Bűnbocsánatot egyedül a Krisztusban való hit által nyerünk
III. A szeretetről és a törvény betöltéséről
Válasz ellenfeleink bizonyítékaira 62-120
Válasz ellenfeleink bizonyítékaira 121-170
Válasz ellenfeleink bizonyítékaira 171-220
Válasz ellenfeleink bizonyítékaira 221-279
IV. (VII.-VIII.) Az egyházról
(IX.) A keresztségről
(X.) Az Úr vacsorájáról
(XI.) A gyónásról (Confessio)
V. (XII.) A bűnbánatról (Poenitentia)
VI. A gyónásról (bűnvallás, Confessio) és elégtételről. (Satisfactio)
VII. (XIII. cikk.) A szentségek számáról és használatáról
(XIV. cikk.) Az egyházi rendről
VIII. (XV. cikk.) Az emberi hagyományokról az Egyházban
(XVI. cikk.) A világi hatalomról
(XVII. cikk.) Krisztusnak visszatéréséről az utolsó ítéletre
(XVIII. cikk.) A szabad akaratról
(XIX. cikk.) A bűn okáról
(XX. cikk.) A jó cselekedetekről
IX.(XXI. cikk) A szentek segítségül hívásáról
X. (XXII. cikk.) Az Úr vacsorájának két szín alatti kiszolgáltatásáról
XI.(XXIII. cikk.) A papok házasságáról
XII. (XXIV. cikk.) A miséről
Az áldozatról s az áldozat fajtáiról
Az atyák tanítása az áldozatról
A szentségnek használatáról és az áldozatról
A mise elnevezéseiről
A holtakért szóló miséről
XIII. (XXVII. cikk.) A szerzetesi fogadalmakról
XIV. (XXVIII. cikk.) Az egyházi hatalomról
Jegyzet