AZ (ÁGOSTAI) HITVALLÁS VÉDELME
ELŐSZÓ
Melanchthon Fülöp az Olvasónak
üdvöt az Úrtól!

1. FEJEDELMEINKNEK nyilvánosan felolvasott hitvallása ellen egyes hittudósok és szerzetesek Cáfolatot készítettek, és miután azt a Császár őfelsége a birodalmi gyűlésen szintén felolvastatta, azt követelte fejedelmeinktől, hogy járuljanak hozzá e cáfolathoz.

2. De mivel a mieink azt hallották, hogy sok hitcikküket kárhoztatták, amelyeket lelkiismeretük sérelme nélkül el nem vethettek: ez okból a Cáfolat másolatának kiadatását kérték, egyrészt azért, hogy láthassák, mit kárhoztatnak ellenfeleink, másrészt azért, hogy bizonyítékaikat megcáfolhassák. Azt hitték ugyanis, hogy ily fontos, vallásra tartozó és a lelkiismeret megnyugtatására szolgáló ügyben ellenfeleink nehézség nélkül szolgáltatják ki nekünk iratukat. Ezt azonban a mieink csak a legveszedelmesebb feltételek mellett érhették volna el, amelyeket el nem fogadhattak.

3. Ezután egyezkedést kezdeményeztek, melyben nyilvánvalóvá lett, hogy a mieink semmiféle s bármennyire kényelmetlen tehertől sem vonakodtak, hacsak azt lelkiismeretük sérelme nélkül magukra vállalhatták.

4. Ellenfeleink azonban makacsul azt követelték, hogy egyes nyilvánvaló visszaéléseket és tévelygéseket helyeseljünk, s miután mi azt nem tehettük, a Császár őfelsége újra azt követelte fejedelmeinktől, hogy járuljanak hozzá a Cáfolathoz (Confutatio). Ennek teljesítését fejedelmeink megtagadták.
Mert miképpen fogadhatnának el vallási kérdésben egy nem látott írást? Különösen akkor, a midőn azt hallották felőle, hogy egyes oly cikkeket is kárhoztattak, melyekben ellenfeleinknek véleményét bűn elkövetése nélkül nem helyeselhették.

5. Ez okból meghagyták nekem és többeknek, hogy hitvallásunkhoz egy Védelmet (Apologia) készítsünk, amelyben őfelsége, a Császár előtt kifejtenők azokat az okokat amelyek miatt a Cáfolatot el nem fogadjuk, és megsemmisítenők ellenfeleinknek ellenvetéseit.

6. Egyesek ugyanis a mieink közül olvasás közben feljegyeztek egyes főbb állításokat és bizonyítékokat.

7. Ezt a Védelmet végül átadták őfelségének, a császárnak, hogy ismerje meg, mily igen nagy és fontos okok tartanak minket vissza a Cáfolatnak elfogadásától. Ámde őfelsége a császár az átnyújtott iratot nem fogadta el.

8. Ezután egy végzést hoztak, amelyben ellenfeleink azzal dicsekszenek, hogy hitvallásunkat az Írásból megcáfolták.

9. Itt veszed tehát most, szíves Olvasó, a mi védelmünket, s ebből meg fogod érteni egyrészt azt hogy mit állítottak ellenfeleink – mert hűségesen előadtuk, – másrészt azt, hogy némely cikkeket kárhoztattak a Szentlélek világos írása ellenére, s így azt is, hogy nagyon távol járnak attól, hogy tanainkat az Írásból megingatták volna.

10. Jóllehet azonban kezdetben másokkal közös megállapodás szerint terveztük a Védelmet, mindazáltal nyomtatás közben én magam hozzáadtam egyet-mást. Ez okból nyíltan megmondom nevemet, hogy senki se panaszkodhassék, hogy a könyv szerző neve nélkül adatott ki.

11. A most folyó vitatkozásokban mindig az volt a szokásom, hogy amennyire csak tehettem, a szokott tanalakot megtartottam, hogy idővel annál könnyebben lehessen a kiegyezést létesíteni. Most sem cselekszem másképpen, pedig korunk embereit jóval messzebb vezethetném el elleneinknek nézeteitől.

12. Ellenfeleink azonban akként tárgyalják az ügyet, hogy nyilvánvaló módon sem az igazságot, sem az egyetértést nem keresik, hanem csupán vérünket szívják.

13. Most is lehető legszelídebb módon írtam, s ha valamely kifejezésem érdesebbnek látszik, előre ki kell jelentenem, hogy én a teológusok és szerzetesek ellen harcolok, akik a Cáfolatot írták, és nem a Császár és fejedelmek ellen, akiket kötelességszerűleg tisztelek.

14. De láttam a minap a Cáfolatot, s azt tapasztaltam, hogy annyi álnoksággal és rágalommal van írva, hogy egyes helyeken még az óvatos embereket is elámíthatná.

15. Mindazáltal összes szőrszálhasogatásaikat nem tárgyalom, mert az végtelen munka lenne; hanem csupán a legfőbb bizonyítékokat foglaltam össze, hogy bebizonyítsuk az összes nemzetek előtt, hogy mi Krisztus evangéliumáról helyesen és vallásosan gondolkozunk.

16. Az egyenetlenség nem gyönyörködtet, és nem kis mértékben aggaszt az ellenünk emelkedő veszély, mert jól tudjuk, mily elkeseredett gyűlölséggel viseltetnek ellenfeleink. De a kézzelfogható s az egyházra nézve szükségszerű igazságtól nem tágíthatunk.
Ez okból azt hisszük, hogy a nehézségeket és veszedelmeket Krisztus dicsőségéért és az egyház javáért el kell viselnünk; bízunk az Istenben, hogy e működésünket helyesli, és reméljük, hogy az utókor méltányosabban fog rólunk ítélni.

17. Tagadhatatlan tény, hogy a mieink a keresztyén (hit)tannak sok olyan pontját, amelyeknek az egyházban való érvényesülése igen hasznos, hozták napvilágra és megmagyarázták; de azt nem lehet itt előadnom, hogy milyen és mennyire veszedelmes tanokkal temették be őket egykor a szerzetesek, kanonisták és szofista teológusok.

18. Sok derék ember nyilvánosan tesz bizonyságot, s hálákat ad az Istennek azért a nagy jótéteményért, amely őt sok szükséges tan felől jobban kioktatta, mint ahogy ellenfeleinknél szerteszét olvasható.

19. Ennélfogva Krisztusra bízzuk ügyünket, aki egykor ítéletet fog mondani e vitatkozások felett, s őt kérjük, tekintsen le megtámadott és szétszórt gyülekezeteire, s vezérelje őket istenfélő és állandó egyetértés útján.