Válasz ellenfeleink bizonyítékaira

62. Miután tehát a kérdésnek alapjait, azaz a törvény és ígéretek, vagy evangélium közötti különbséget megismertük, könnyű lesz ellenfeleink ellenvetéseit megdönteni. Ők ugyanis a törvényről és cselekedetekről szóló helyeket hoznak fel, és elhagyják az ígéretről szóló nyilatkozatokat.

63. A törvényről szóló összes nézetekről azonban egyszer s mindenkorra kinyilatkoztathatjuk, hogy a törvény Krisztus nélkül nem érvényes és ha netán teljesülnek is Krisztus nélkül egyes polgári cselekedetek, azok az Istennek nem tetszenek. Ez okból a cselekedetek dicsőítésénél hozzá kell tenni, hogy hit kívántatik hozzájuk, hogy a hit miatt dicsőíttetnek, s hogy azok a hitnek gyümölcsei és tanúságai.

64. Kétes természetű és veszélyes ügyek sok és különböző megoldásokat idéznek elő; mert igaz amaz ókori költőnek szava: "az igazságtalan ügynek, mivel (önmagában) természeténél fogva beteg, a bölcsek orvosságára van szüksége" (Ho d' adikosz logosz, noszón en autó, farmakón deitai szofón). De a jó és biztos ügyekben a forrásokból merített egyik vagy másik magyarázat mindent helyreigazít, ami vele ellenkezni látszik. Ez történik a mi ügyünkben is. Mert az imént felhozott szabály minden mondatot megmagyaráz, amely a törvényről és cselekedetekről idéztetik.

65. Mi ugyanis azt valljuk, hogy az Írás némely helyeken a törvényt, más helyeken az evangéliumot, vagyis a bűnöknek Krisztusért való ingyenes megbocsátását tanítja. Ellenfeleink azonban egyszerűen megsemmisítik a kegyelmi ígéretet, mivel tagadják, hogy a hit megigazít, s mivel azt tanítják, hogy szeretet és cselekedeteink miatt nyerünk bűnbocsánatot és kiengesztelést.

66. Ha a bűnbocsánat cselekedeteinktől feltételeztetik, úgy éppen bizonytalanná válik. Az ígéret pedig megsemmisíttetik.

67. Ezért hívjuk mi fel a kegyes lelkűeket az ígéretek megfigyelésére és ezért tanítjuk őket a bűnöknek kegyelemből való megbocsátására és kiengesztelődésre, amely a Krisztusban való hit által megy végbe. Azután hozzávesszük a törvénynek tanítását is. És ezeket "helyesen kell egymástól megkülönböztetni," mint Pál mondja (2Tim 2,15). Meg kell fontolnunk, mit tulajdonít az Írás a törvénynek, és mit az ígéreteknek. Nevezetesen akként dicséri a cselekedeteket, hogy nem semmisíti meg a kegyelmi ígéreteket.

68. A cselekedeteket először Isten parancsára kell teljesítenünk, azután a hitnek gyakorlására, s végül hitvallás és hálaadás okáért. Ez okoknál fogva a jó cselekedeteknek szükségszerűleg kell történniök, és jóllehet ezek még nem teljesen megújított test által vitetnek véghez, mely lassítja a Szentlélek működését, és a maga tisztátalanságából reáhint valamit: mindamellett e cselekedetek a hit miatt szent cselekedetek, isteniek, áldozati cselekedetek és Krisztusnak kormányzására vonatkoznak, aki a maga uralkodását igazolja velük e világ előtt. Mert ezekben megszenteli a szíveket és elnyomja az ördögöt, s hogy az evangéliumot az emberek közt fenntartsa, kívül az ördög uralma ellenében a szentek hitvallását állítja szembe, és a mi gyengeségünkben nyilvánítja a maga hatalmát.

69. Pál apostolnak, Athanasiusnak, Augustinusnak és hasonló egyházi tanítóknak veszedelmei, harcai s prédikálása – szent cselekedetek, valódi, Istennek tetsző áldozatok, és Krisztusnak harcai, amelyek segítségével az ördögöt visszaszorította, és elűzte a benne hívőktől.

70. Dávidnak fáradalmai a hadviselésben és az állam kormányzásában szent cselekedetek, igazi áldozatok, harcai annak az Istennek, aki megvédte az ő igéjét megtartó népet az ördög ellen, hogy Istennek ismerete teljesen ki ne vesszen e földön.

71. Így gondolkozunk mi az egyes jó cselekedetekről is a legalsóbb rendű hivatásokban és a magánügyekben. Ezen cselekedetek által győzedelmeskedik Krisztus az ördög felett; mint pl. akkor is, midőn a korinthusiak alamizsnát összeraktak (1Kor. 16,1), szent cselekedet, áldozat és Krisztusnak küzdelme volt az az ördög ellen, aki azon mesterkedik, hogy az Isten dicsőségére semmi se történjék.

72. Ily cselekedeteknek, mint aminők Jézus tanának vallása, a megpróbáltatások, a szeretetnek kötelességei, s a testiség elölése: ilyeneknek gyalázása valóban annyi volna, mint gyalázni Krisztus országának az emberek között fennálló rendjét. Megemlékszünk még itt a jutalmakról és az érdemről.

73. A mi tanításunk szerint a hívőknek kilátásba van helyezve s megígérve a tetteiket illető jutalom. Mi ezekről azt tanítjuk, hogy a jó cselekedetek érdemeket szereznek ugyan, de nem bűnbocsánatot, kegyelmet, vagy megigazulást, miután ezeket csupán hit által kapjuk, hanem más testi és szellemi érdemeket, úgy ebben az életben, mint ezen élet után, mivel Pál azt mondja (1Kor 3,8.): "mindenik pedig veszi az ő jutalmát az ő munkája szerint."

74. A tettek különfélesége szerint tehát különfélék lesznek a jutalmak. A bűnbocsánat azonban hasonló és egyenlő mindenkinél, miként a Krisztus is egy – és kegyelemből nyújtatik mindenkinek, aki hisz abban, hogy Krisztusért bocsáttattak meg az ő bűnei. Ennélfogva a bűnbocsánat és megigazulás egyedül hit által vétetik, nem pedig valamely cselekedetek alapján, amint a lelkiismeretnek félelmeiből is tapasztaljuk, hogy Isten haragjával nem állíthatjuk szembe semmiféle cselekedeteinket, miképp azt Pál világosan mondja (Róm 5,1): "Megigazulván azért a hit által, békességünk vagyon Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van hitben odajárulásunk is" stb.

75. Mivel pedig a hit Isten fiaivá tesz, így Krisztus öröklőtársaivá is tesz. Ennélfogva, minthogy a megigazulást cselekedeteink által ki nem érdemeljük, – ami által pedig Isten fiaivá és Krisztus öröklőtársaivá leszünk, – az örök életet sem érdemeljük ki saját cselekedeteink által. Mert a hit nyeri azt el, minthogy a hit igazít meg minket, és bírja Isten kegyelmét. Adatnia kell pedig a megigazultak részére ezen kijelentés szerint (Róm 8,30): "akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette."

76. Pál (Ef 6,2 s köv.) szívünkre köti a szülők tiszteletéről szóló parancsolatot, s megemlíti a jutalmat is, mely ama parancsolathoz kötve van; de azt nem akarja ott mondani, hogy a szülők iránt való engedelmesség megigazít minket az Isten előtt, hanem azt (akarja mondani), hogy ha ezt, ti. az engedelmességet, a megigazultak teszik, azzal más nagy jutalmakat érdemelnek ki.

77. Az Isten különböző módon teszi próbára a szenteket, és sokszor halogatja a cselekedetekből való igazságosság jutalmát, hogy tanulják meg, miszerint nem szabad bizakodniok a saját igazságosságukban, s hogy tanulják meg, miszerint inkább kell keresniök Isten akaratát, mint jutalmakat, miként az Jób, Krisztus és más szentek példájából is kitűnik. Erre tanít minket sok zsoltár is, amelyek megvigasztalnak az istenteleneknek szerencséjével szemben, mint a Zsolt 37,1: "ne irigykedjél a gonoszul cselekedőkre" stb. Jézus pedig így szól (Mát 5,10): "Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságosságért, mert azoké a mennyeknek országa."

78. A jó cselekedeteknek ez a dicsőítése kétségtelenül ösztönzi a hívőket jó cselekvésre.

79. Amellett azonban a bűnbánatot is prédikálja az istenteleneknek, akik rosszat tesznek, s rámutat Isten haragjára, mellyel mindenkit fenyegetett, aki nem tanúsít bűnbánatot.

80. Mi tehát dicsérjük és követeljük a jó cselekedeteket, és sok okot hozunk fel annak igazolására, hogy miért kell jót tenni.
Így tanít a cselekedetekről maga Pál is, amikor (Róm 4,9 stb.) elmondja, hogy Ábrahám körülmetéltette magát, de nem azért, hogy e tette által megigazíttassék, mert már hit által érte azt el, hogy igaznak tekintetett. De a körülmetélés ehhez hozzájött, hogy legyen a testén egy írott jegy, amely őt arra inti, hogy a hitet gyakorolja, hitéről mások előtt is tegyen vallást, és példájával másokat is hitre ösztönözzön.

81. Ábel hiténél fogva mutatott be kedvesebb áldozatot, mivel ti. hit alapján igazult volt meg, azért tetszett az általa bemutatott áldozat – nem mintha ezen cselekedet által bűnbocsánatot és kegyelmet akart volna kiérdemelni, hanem hogy hitét gyakorolja, és azt másoknak is mutassa hitre való buzdítás végett.

82. Minthogy ekként a jó cselekedeteknek a hitből következniök kell, ennélfogva egészen másként méltatják a jó cselekedeteket azok, akik nem hihetik és szívükben nem lehetnek meggyőződve arról, hogy bűneik kegyelemből, Krisztusért bocsáttatnak meg, és hogy az Isten kegyelemből Krisztusért kegyelmes hozzájuk. Midőn ezek a szenteknek tetteit látják, emberi szokás szerint akként okoskodnak, hogy a szentek ezen tetteik által érdemelték ki a bűnbocsánatot és a kegyelmet. Ez okból utánozzák tetteiket, és azt hiszik, hogy hasonló tettek által ők is kiérdemlik a bűnbocsánatot és kegyelmet, azt hiszik, hogy e tetteik által kiengesztelik Isten haragját, s elérik azt, hogy miattuk igazaknak tekintetnek.

83. Ezt az Isten-ellenes, cselekedetekre vonatkozó felfogást kárhoztatjuk. Először: azért mivel elhomályosítja Krisztus dicsőségét azáltal, hogy az emberek ezen tetteiket Isten elé terjesztik, mint a váltság és kiengesztelés árát. Ez a tisztelet, mely egyedül Krisztust illeti meg, ekképp a mi tetteinknek tulajdoníttatik. Másodszor (1) a lelkiismeretes emberek ezekben a cselekedetekben mégsem találnak nyugalmat, hanem míg igazi félelmükben ily cselekedeteket egymásra halmoznak, végül kétségbeesnek, mert egy tettet sem találnak eléggé tisztának. A törvény mindig vádolja őket és haragot szül. Harmadszor: az ilyenek sohasem jutnak Isten ismeretére; mivel ugyanis haragjukban menekülnek az ítéletet tartó és büntető Isten elől, azt gondolják, hogy sohasem hallgattatnak meg.

84. A hit ellenben bizonyságot tesz az Isten jelenlétéről, miután meg van győződve arról, hogy az Isten ingyen megbocsát és meghallgat.

85. A világban azonban mindig ezen gonosz nézet volt elterjedve a cselekedet felől. A pogány népeknek atyáiktól örökölt áldozataik voltak. Ezeknek tetteit utánozták; hitük nem volt, hanem azt gondolták, hogy cselekedeteik váltsága kiengesztelési ár, amelyért Isten velük kiengesztelődik.

86. A törvény alatt lévő nép (a zsidó) azon véleményben utánozta az áldozatokat, hogy ezen tettek alapján kiengeszteltnek tekintheti az Istent, hogy úgy mondjuk: a gépies külső cselekedetek (ex opere operato) alapján. Itt tapasztaljuk, mily hevesen ostorozzák a próféták a népet. (Zsolt 50,8): "Nem áldozatok miatt feddlek meg téged." És (Jer 7,22): "Nem adtam parancsolatokat az égőáldozatra vonatkozólag." Ilyen helyek nem a cselekedeteket kárhoztatják, amelyeket Isten bizonyára, mint e világrendben szükséges gyakorlatokat rendelt volt el, hanem azt a gonosz meggyőződést, amelynél fogva azt hitték, hogy e cselekedetek által kiengesztelik Isten haragját és ezért a hitet elvetették.

87. S minthogy a lelkiismeretet semmiféle tettek nem nyugtatják meg, ez okból az Isten által rendelteken kívül újabb meg újabb cselekedeteket gondolnak ki. Izrael népe azt látta, hogy a próféták a magaslatokon áldoztak. Ámde az embereket nagyon buzdítják a szentek példái, mivel azt remélik, hogy hasonló tettekkel éppen úgy elnyerik a kegyelmet, mint azok elnyerték. Ez okból a nép csudálatos buzgósággal kezdte utánozni ezt a cselekvésüket, hogy e működése által kiérdemelje a bűnbocsánatot, kegyelmet és megigazulást. De a próféták nem azért áldoztak a magaslatokon, hogy e tetteik által érdemeljék ki a bűnbocsánatot és kegyelmet, hanem azért, mivel azokon a helyeken tanítottak, s így ott hitükről bizonyságot tettek.

88. A nép azt is hallotta, hogy Ábrahám a maga fiát feláldozta. Ez okból ők is, hogy a legfájóbb és legsúlyosabb tettel kiengeszteljék Isten haragját, fiaikat ölték le áldozatul. Csakhogy Ábrahám nem abban a balhitben hozta áldozatul fiát, hogy e tette váltságbér és engesztelő eszköz legyen, amelyért igazságosnak kell tekintetnie.

89. Így rendeltetett az egyházban az Úr vacsorája, hogy a Krisztus ígéreteire való visszaemlékezéssel, amelyekre az Úr vacsorájának jegyei figyelmeztetnek, megerősíttessék bennünk a hit, s külsőleg tegyünk vallást hitünkről és hirdessük Krisztus jótéteményeit, miként Pál mondja (1Kor 11,26): "Valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek" stb. Ellenfeleink ellenben azt állítják, hogy a mise az a tett, amely gépies külsőségével megigazít, s megsemmisíti a bűnnek és büntetésének beszámítását azoknál, akikért bemutatják. Így ír ti. Gabriel.

90. Szent Antal, Bernát, Domonkos, Szent Ferenc és más szent atyák sajátságos életmódot választottak, egyrészt az Írás tanulmányozása, másrészt más nemű hasznos gyakorlatok végzése céljából. De emellett ők tudták, hogy hit alapján Krisztusért igazíttatnak meg és részesülnek Isten kegyelmében, nem pedig saját gyakorlataikért. A tömeg azonban következetesen utánozta nem az atyák hitét, hanem a példájukat hit nélkül, hogy cselekedeteik által bűnbocsánatot, kegyelmet és megigazítást érdemeljenek ki; nem gondoltak arra, hogy ezeket ingyen, az engesztelő Krisztusért kapják meg.

91. Így ítél a világ az összes cselekedetekről, hogy azok engesztelő erővel bírnak, amely által az Isten kiengeszteltik, hogy váltságdíj, amely miatt igazaknak tekint az Isten. Nem érti, hogy Krisztus az engesztelő, nem érti, hogy hit által ingyen nyerjük el azt, hogy az Isten Krisztusért tekint igazaknak. S annak dacára, mivel éppen a cselekedetek a lelkiismeretet meg nem nyugtathatják, mindig új cselekedeteket keresnek, új istentiszteleti szokások, új fogadalmak, s új szerzetességek keletkeznek isteni parancs nélkül, hogy csak valamely rendkívüli cselekedetet találhassanak fel, amelyet Isten haragjával s ítéletével szembeállíthatnának.

92. A cselekedetekről szóló ezen istentelen nézeteket ellenfeleink az Írás ellenében is védelmezik. Ámde cselekedeteinknek azt tulajdonítani, hogy azok kiengesztelést létesítenek, hogy kiérdemlik a bűnbocsánatot és kegyelmet, s hogy miattuk, nem pedig hit által a kiengesztelő Krisztusért tekint az Isten igazaknak, nem egyéb, mint Krisztust megfosztani attól a tisztelettől, amely őt, mint közbenjárót és engesztelőt megilleti.

93. Jóllehet tehát mi azt hisszük és tanítjuk, hogy jó cselekedeteket szükségszerűleg tenni kell (mert a hitből következnie kell a törvény – bár tökéletlen – betöltésének), mindamellett megadjuk Krisztusnak az őt megillető tiszteletet. Hisszük és tanítjuk, hogy hit által Krisztusért igazulunk meg Isten előtt, hogy ő nem cselekedeteink miatt, Krisztus közvetítése nélkül tekint igazaknak, hogy a bűnbocsánatot, kegyelmet és megigazulást nem érdemeljük ki cselekedeteink által, hogy cselekedeteink nem állíthatók szembe ellenértékül Isten haragjának és ítéletének, s hogy a cselekedetek nem képesek a bűn okozta félelmeket legyőzni; hanem, hogy egyedül a hit által győzzük meg a bűn okozta félelmet, s hogy egyedül a közbenjáró Krisztust kell hit által állítani Isten haragjával és ítéletével szembe.

94. Ha valaki másképp gondolkozik, az nem adja meg Krisztusnak a köteles tiszteletet, aki azért adatott, hogy legyen engesztelőnk, hogy általa legyen odajárulásunk az Atyához.

95. Most pedig arról az igazságosságról szólunk, amely által Istennel s nem emberekkel vagyunk összeköttetésben, de amely által a kegyelmet és a lelkiismeret nyugalmát vesszük.

96. Isten előtt pedig másképp nem lehet a lelkiismeretet megnyugtatni, mint egyedül a hit által, minthogy az bizonyossá tesz, hogy az Isten a Krisztusért kegyelmes hozzánk ezen tanúbizonyság szerint (Róm 5,1): "Megigazulván azért hit által, békességünk vagyon Istennel;" mivel a megigazulás ingyen a Krisztusért ígért dolog, minélfogva mindig egyedül hit által vesszük Isten előtt.

97. Jer, feleljünk meg azért immár azokra a helyekre, amelyeket ellenfeleink azon célból idéznek, hogy bebizonyítsák a szeretet és cselekedetek által való megigazíttatásunkat. A korinthusi levelekből idézik (1Kor 13,2): "Ha egész hitem volna is ... szeretetem pedig nincsen, semmi sem vagyok." S itt egész elragadtatással ujjonganak. Az egész egyházat – mondják – biztosítja Pál, hogy egyedül a hit meg nem igazít.

98. Könnyű azonban a feleletünk, mivel feljebb kimutattuk, mi a véleményünk a szeretetről és cselekedetekről. Pálnak e helye a szeretetet követeli; mi is követeljük. Feljebb ugyanis megmondtuk, hogy szükséges bennünk valami megújulásnak és a törvény (bár tökéletlen) betöltésének lennie e mondás szerint (Jer 31,33): "Adom az én törvényemet az ő szíveikbe." Ha valaki eldobta a szeretetet, még ha nagy hite van is, még sem tartaná azt meg, mivel a Szentlelket nem tartja meg.

99. De Pál ezen a helyen nem tanítja is a megigazulás módját, hanem azoknak ír, akiket megigazulásuk után figyelmeztetni kellett, hogy jó gyümölcsöket teremjenek, hogy a Szentlelket el ne veszítsék.

100. Ellenfeleink azonban megfordítva járnak el; azt az egy helyet idézik, amelyben Pál a gyümölcsökről szól, a többi igen sok helyet, amelyekben rendszeresen tárgyalja a megigazulás módját, elhagyják. Sőt megteszik, hogy a hitről szóló helyeken javítási eszközölnek, hogy azok az alaki hitről értendők; ezen a helyen nem eszközölnek semmiféle javítást, hogy ti. hitre is van szükség, amely érzi, hogy a kiengesztelő Krisztusért tekintetünk igazaknak. Ekként ellenfeleink kizárják Krisztust a megigazításból és csupán a törvényből való megigazítást tanítják. De térjünk vissza Pálhoz.

101. Ebből a szövegből senki sem okoskodhatik ki többet, mint azt, hogy a szeretet szükséges. Ezt valljuk mi is, mint ahogy szükséges vallanunk, hogy nem szabad lopni. De nem is helyesen okoskodnék az ember, ha ebből az állításból: "nem szabad lopni," azt akarná következtetni, hogy a nem lopás megigazít, mivel a megigazítás nem valamely tettnek jóvoltától, hanem az egész személy jóságának elismerésétől függ. Pálnak ezen mondása tehát semmiben sem ellenkezik a mi állításunkkal; csak ne képzeljenek hozzá semmit ellenfeleink az ő tetszésük szerint. Ő ugyanis nem azt mondja, hogy a szeretet megigazít, hanem azt, hogy semmi sem vagyok, azaz megszűnnék a hit, bármily nagy mértékben lennénk is részesei. Nem mondja, hogy a szeretet legyőzi a bűn és halál félelmeit, hogy a szeretetet ellenérték gyanánt szembe állíthatjuk Isten haragjának és ítéletének, hogy szeretetünk eleget tesz Isten törvényének, hogy a szeretet alapján Krisztus közvetítése nélkül van odajárulásunk Istenhez, és hogy szeretetünknél fogva nyerjük az ígért bűnbocsánatot. Ezek közül Pál egyet sem állít. Ő tehát nem gondolja, hogy a szeretet megigazít, mivel csupán úgy igazulunk meg, hogyha Krisztust engesztelőnek elfogadjuk, és hisszük, hogy az Isten Krisztusért kegyelmes hozzánk. S nem kell kigondolni oly megigazulást, amelyben Krisztus kiengesztelő jelentősége mellőztetik.

102. Ellenfeleink hadd semmisítsék meg a Krisztusra vonatkozó ígéretet, hadd töröljék el az evangéliumot, ha semmi szükség nincsen Krisztusra, ha szeretetünkkel legyőzhetjük a halált, ha szeretetünk által Krisztus engesztelése nélkül van odajárulásunk Istenhez.

103. Ellenfeleink a legtöbb helyet meghamisítják, mivel a maguk nézetét magyarázzák azokba bele, és nem a helyes értelmet magyarázzák ki azokból. Mert mi helytelent foglal e hely magában, ha megszabadítjuk attól a magyarázattól, melyet ellenfeleink adnak neki, mert nem tudják, mi a megigazulás vagy miképpen történik. A korinthusiak előbb megigazultak, s azután sok kitűnő lelki ajándékban részesültek. Eleinte, amint az történni szokott, égtek a buzgóságtól. Azután kezdtek közöttük pártok alakulni, amint azt Pál jelzi; kezdték unni a jó tanítókat. Ez okból megfeddi őket Pál, hivatkozva a szeretet kötelességeire, amelyek bármennyire szükségesek is, mégis ostobaság volna azt képzelni, hogy a második tábla cselekedetei igazzá teszik az embert Isten előtt, amely tábla nem is Istenhez, hanem emberekhez való viszonyunkat határozza meg. A megigazításban Istenhez való viszonyunk meghatározásáról van szó, az ő haragját kell kiengesztelnünk, s lelkiismeretünket az Istenhez való viszonyában megnyugtatni. A második táblának cselekedetei ezek egyikét sem eszközlik.

104. De ellenvetésképpen felhozzák, hogy az apostol a szeretetet fölibe helyezi a hitnek és reménynek. Azt mondja ugyanis 1Kor 13,13: "Ezek közül nagyobb a szeretet." Ebből – szerintük – természetszerűleg következik, hogy a legnagyobb és legfőbb erény megigazít.

105. Csakhogy Pál e helyütt tulajdonképpen a felebarátok iránt való szeretetről szól, és erről szólva állítja, hogy a szeretet legnagyobb, mivel legtöbb gyümölcsöt terem. A hit és remény csupán Istenre vonatkozik. De a szeretetnek kifelé az emberekkel szemben számtalan kötelességei vannak; s mi mégis örömmel értünk egyet ellenfeleinkkel, hogy az Isten és felebarátok iránt való szeretet legnagyobb erény, mivel ez a legnagyobb parancsolat: "szeresd a te Uradat Istenedet." (Máté 22,37) Vajon miképp okoskodják ki ebből, hogy a szeretet megigazít? A legnagyobb erény – mondják – megigazít.

106. Ellenkezőleg, miként a törvény – legyen az a legnagyobb, vagy a legelső – meg nem igazít, akként a törvény szerinti legnagyobb erény sem. De megigazít az az erény, amely a Krisztust befogadja, amely közvetíti nekünk Krisztus érdemeit, s amelynek alapján kapjuk a kegyelmet és békét Istentől. Ez az erény pedig a hit. Mert, miként gyakrabban mondottuk, a hit nemcsak ismeret, hanem sokkal inkább azon akaró képesség, melynél fogva elfogadjuk, vagy megragadjuk mindazt, amit az ígéret a Krisztusra vonatkozólag nyújt.

107. Az Isten iránt való ez az engedelmesség is, hogy mi akarjuk elfogadni a nekünk nyújtott ígéretet, nem kevésbé istentisztelet (latreia), mint maga a szeretet. Az Isten akarja, hogy benne higgyünk; akarja, hogy tőle magától elfogadjuk a jót, és ezt nyilvánítja ő igaz tiszteletnek.

108. Egyébként ellenfeleink azért tulajdonítanak a szeretetnek megigazító erőt, mivel mindenütt törvényből való megigazulást tanítanak és követelnek. Nem tagadhatjuk ugyanis, hogy a szeretet a törvénynek legfőbb cselekedete. S az emberi bölcsesség a törvényre figyel, s abban keres igazságosságot. Ez okból magasztalják a skolasztikus tudósok is – akik nagy és lángelméjű férfiak – a törvénynek ezt a legmagasztosabb tettét, s ennek a tettnek tulajdonítanak megigazító erőt. De ők rászedetve az emberi bölcseség által, nem látták Mózesnek födetlen, hanem csak födött arcát, miként a farizeusok, a bölcsészek és mohamedánok.

109. Mi ellenben az evangélium bolondságát hirdetjük (1Kor 1,18), amelyben más megigazulás van kijelentve, ti. az, hogy mi az engesztelő Krisztusért tekintetünk igazaknak, amikor hisszük, hogy Isten Krisztusért kegyelmes mihozzánk. Jól tudjuk, hogy e tan nagyon különbözik az észnek és törvénynek tanától, és nagyon jól tudjuk azt is, hogy a törvénynek tana a szeretetről sokkal tetszetősebb, mert bölcsesség. De mi nem szégyelljük az evangélium bolondságát. Mi ezt Krisztus dicsőségéért védelmezzük, és kérjük őt, hogy segítsen minket a maga Szentlelkével, hogy ezt megvilágíthassuk és megérthetővé tehessük.

110. Ellenfeleink cáfolatukban (Confutatio) a Kolossei levélből a következő helyet (3,14) is idézték ellenünk: "a szeretet a tökéletességnek köteléke." Ebből azt okoskodják ki, hogy a szeretet megigazít, mert tökéletesekké tesz. Jóllehet sokféleképpen felelhetnénk itt arra, hogy mi a tökéletesség, mindamellett mi egyszerűen csak Pál nézetét fogjuk előadni. Az bizonyos, hogy Pál a felebarátok iránt való szeretetről szól. De azért nem szabad azt gondolnunk, hogy Pál akár a megigazítást, akár az Isten előtti tökéletességet inkább a második, mintsem az első tábla cselekedeteinek tulajdonította volna. S hogyha a szeretet tökéletesekké tesz, akkor semmi szükség az engesztelő Krisztusra, mert a hit csupán elfogadja az engesztelő Krisztust. Az előbbi pedig nagyon távol esik Pál felfogásától, aki sohasem tűri, hogy az engesztelő Krisztus kizárassék.

111. Ő tehát nem szól a személyi tökéletességről, hanem az egyház egyetemes egységéről. Abból a célból mondja a szeretetet köteléknek, vagy szövetségnek, hogy jelezze, hogy az egyháznak több, egymás közt összekötendő és összekapcsolandó tagjáról beszél. Miként ugyanis minden családban s minden közügyben kölcsönös kötelességteljesítéssel kell az egyetértést ápolni, és a nyugalom nem tartható fenn, csak ha az emberek netáni tévedéseiket egymásnak elnézik és megbocsátják: akként Pálnak meghagyása szerint az egyházban a szeretetnek kell uralkodnia, hogy fenntartsa az egyetértést, s ahol szükség van, eltűrje a testvérek durvább szokásait elsimítsa a netán előforduló könnyebb tévedéseket, hogy ne legyen az egyház különféle szakadások tanyája, s a szakadásokból gyűlölet, pártoskodások és eretnekségek ne keletkezzenek.

112. Mert szét kell bomolnia az egyetértésnek, amikor vagy a püspökök súlyosabb terheket raknak a népre, és nem veszik tekintetbe a népnek gyengeségét, vagy pártoskodások keletkeznek, amikor a nép nagy elkeseredettséggel elítéli a tudósok viselkedését, vagy egyes könnyű vétségeikért megutálja a tudósokat, és ez okból azután úgy másféle tanokat, mint más tudósokat keres.

113. Ellenben fenntartatik az egyház tökéletessége, vagyis sérthetetlensége, egysége, amikor az erősek a gyengéket eltűrik, amikor a nép a tudósok némi erkölcsi botlásait jó lélekkel elnézi, s amikor a püspökök megbocsátják a nép gyengeségéből folyó netáni tévedéseit.

114. A méltányosság ezen parancsolataival telve vannak az összes bölcsek könyvei, hogy az élet viszonyaiban sokat nézzünk el egymásnak a közös béke kedvéért. És ezt úgy itt, mint másutt gyakran rendeli az apostol. Ez okból ellenfeleink nem okosan következtetik a tökéletesség szóból azt, hogy a szeretet megigazít, mivel Pál az egységről és köznyugalomról szól. Ambrosius is így magyarázza e helyet: Miként az épületet akkor mondhatjuk bevégzettnek vagy kifogástalannak, amikor minden része egymáshoz illően van összekötve."

115. Csúf dolog azonban ellenfeleink részéről, hogy a szeretetet olyan nagyon dicsőítik, holott ők azt sehol sem tanúsítják. Mit cselekszenek most? Szétszaggatják az egyházakat, vérrel írnak törvényeket, s a császár elé s a mi legkegyelmesebb fejedelmünk elé terjesztik megerősítés végett, gyilkolnak papokat és más derék férfiakat, ha egyik-másik könnyelműen elárulta, hogy valamely nyilvános visszaélést nem tart egészen helyesnek. Ez nem egyeztethető össze a szeretetnek nagyhangú felmagasztalásával, s ha ellenfeleink azt gyakorolnák, az egyházak nyugodtak lennének, s az állam békében lehetne. Mert a jelen zavargások elnémulnának, ha ellenfeleink egyes, a kegyességre haszontalan hagyományokat (ceremóniákat) szerfeletti keserűséggel nem bolygatnának, amelyeknek legtöbbjét még azok sem tartják meg, akik leghevesebben védelmezik. De ők önmaguknak könnyen megbocsátanak, másoknak nem annyira, mint a költőnél Maevius mondja: "Én megbocsátok magamnak."

116. Ez azonban nagyon messze esik a szeretetnek ama dicsőítéseitől, melyeket itt Pálból idéznek, de nem értik jobban, mint a hangot visszaverő falak.

117. Péterből még azt az állítást idézik (1. Pét. 4;, 8.): "az atyafiúi szeretet elfedezi a vétkeknek sokaságát." Ebből világos, hogy Péter is a felebarátok iránti szeretetről szól, mert hisz e helyet ahhoz a parancsolathoz csatolja, amelyben elrendeli, hogy egymást kölcsönösen szeressék. De egy apostolnak sem juthatott eszébe azt állítani, hogy a mi szeretetünk legyőzi a bűnt és halált, hogy a szeretet kiengesztelés, amelyért Isten Krisztus közvetítésének mellőzésével kiengeszteltetnék, s hogy a szeretet megigazulás Krisztus közvetítése nélkül. Mert ez a szeretet, – ha egyáltalán ilyen létezik, – a törvénynek s nem az evangéliumnak igazságossága lenne, amely kiengesztelést és igazságosságot ígér nekünk, ha hisszük, hogy az Atya az engesztelő Krisztusért kegyelmes hozzánk, s hogy Krisztus érdemei ajándékul adatnak nekünk.

118. Ezért Péter kevéssel előbb azt hagyja meg, hogy járuljunk Krisztushoz, hogy rajta mint alapon felépüljünk, és hozzáteszi (1Pt 2,4-6): "aki benne hiszen, meg nem szégyenül." A mi szeretetünk nem szabadít meg megszégyenülésünktől, amikor az Isten ítél és vádol minket. De a Krisztusban való hit megszabadít ezen félelmeinktől, mivel tudjuk, hogy Krisztusért meg vannak bocsátva a mi bűneink.

119. Egyébként a szeretetről szóló ezen állítás a Példabeszédek könyvéből (10,12) van véve, ahol ennek ellentétes mondata világosan mutatja, mily értelemben veendő: "A gyűlölség szerez versengést; minden vétket pedig elfedez a szeretet."

120. Ugyanazt tanítja, amit Pálnak a Kol. levélből feljebb idézett mondása, hogy ti. ha egyenetlenségek keletkeznek, enyhítse és egyenlítse ki azokat a mi igazságszeretetünk és barátságunk. Az egyenetlenségek, úgymond, gyűlölségből támadnak, amint gyakran látjuk, hogy a legcsekélyebb sérelmekből a legsúlyosabb tragédiák keletkeznek. Caius Julius Caesar és Cn. Pompeius között könnyű sérelmek támadtak, s ha ezekben egyik a másikának csak egy keveset engedett volna, nem tör ki köztük a polgárháború. De mivel mind a kettő gyűlöletének engedett, semmis dolgokból a legnagyobb zavarok keletkeztek. Az egyházban is sok eretnekség csupán a tudósok gyűlöletéből támadt. Ennélfogva nem a saját bűneiről, hanem a másokéról szól, midőn ezt mondja: "a szeretet befedi a bűnöket," mégpedig másoknak bűneiről, ti. azokról, melyeket ember ember ellen követ el, ami azt jelenti, hogy ha előfordulnak is egyes sérelmek, a szeretet azokat elsimítja, megbocsátja, elengedi, s nem cselekszik mindent a jog túlhajtott szigora szerint.