Yad Vashem honlap
Sztehlo Gábor 1972-ben került be a Világ Igazai közé a Vészkorszakban tanúsított szolgálata elismeréseként. 1956 óta tiszteli meg Yad Vashem azokat a nem zsidó embereket, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a Holocaust alatt. Minden Világ Igaza ültet egy örökzöld fát Yad Vashemben, ami a nevét viseli, ezzel jelképezve, hogy „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”.
A Sztehlo-év kapcsán kerestem meg a Yad Vashem honlapját, elsősorban azért, hogy Sztehlo Gáborral kapcsolatos anyagokat keressek. Nos a honlap keresője négy dokumentumot talált, de erről később. Először nézzük, mit találhatunk a honlapon, milyen magyar vonatkozású tartalom érhető el.
A Yad Vashem intézményét 1953-ban alapította Izrael állam parlamentje, a Knesszet a holokauszt mártírjai és hősei emlékére és tiszteletére. A Yad Vashem elkötelezettje a zsidó nép holokauszt alatti történelmének dokumentálásában, akár a hatmillió elpusztított egyéni sorsának kutatásában is. Ennek jegyében archívumokat, iskolákat, múzeumokat tartanak fent. Központja a Har Hazikaron-on, az Emlékezés Hegyén található. A honlapon az About Us linkre kattintva minden információt megtalál az olvasó az intézményről.
A nyitóoldalon felül három fotót talál a látogató, a honlap három talán legfontosabb céljával összefüggésben. Az elsőre kattintva egy hatalmas adatbázist találunk, az áldozatok neveinek adatbázisát. Óriási adatbázis, amelynek mottóját egy vilniusi férfi utolsó leveléből vették: „szeretném, ha lenne valaki, aki majd emlékszik, hogy élt egy ember, akit David Bergernek hívtak”. A három kép közül középső fotóarchívum. Sajnos ma reggel, amikor ezeket a sorokat írom, az albumok nem elérhetőek. Talán feltűnik valakinek az illetékesek közül és kijavítják a hibát. A harmadik fotó az holokauszttal kapcsolatos oktatási anyagokhoz enged hozzáférést. Van itt egy magyar nyelvre mutató link is.
Csak ízelítőt szerettem volna mutatni a Yad Vashem honlapjából, de mint jeleztem nem ez volt az oka, hogy elszörföltem ide, sokkal inkább érdekelt: mit találok Sztehlo Gáborról. Rákattintottam a nyitóoldal tetején található Search linkre, majd beírtam, hogy Sztehlo. A négy dokumentumból az első röviden bemutatja Sztehlo Gábort. A második ugyanezt teszi, ha igaz héberül. A harmadik a magyarországi holokausztról ad áttekintést angolul, míg a negyedik egy bibliográfia azokról a könyvekről, amelyek a Yad Vashem-ről szólnak.
Akit érdekel, hogy milyen társaságba került szolgálata elismeréséül Sztehlo Gábor, az keresse fel az oldal alján található honlapot.
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés ismerősnek
- Nyomtatóbarát változat

