Az Egyesült Államok, Minnesota államának, Willmar nevű településén a korábbi gyülekezeti központ helyén 1963-ban épült egy rendkívűl izléses modern evangélikus templom. A kör alakú templombelső falán a Bibliából és az egyháztörténelemből ismert nevek olvashatók egymás után. A nevek a "bizonyságtévők nagy fellegét" jelenítik meg Zsid 12,1 alapján. A sorban Énók neve az első, majd jönnek Ábrahám, Mózes, Illés, aztán az egyháztörténet nevei: Ágoston, Luther, Kálvin. Az utolsó három név: Bonhoeffer, Berggrav és Ordass. Ordass volt akkor az egyedüli élő személy, akit az amerikai evangélikus gyülekezet a "bizonyságtevők nagy fellegébe" felvett.

Az anyaszentegyház történetében, amelynek egyik fejezete a huszadik századi magyar evangélikusság története, elhívott szolga volt Túróczy Zoltán (1893-1971) lelkész, akit a Magyarországi Evangélikus Egyházban két évtizeden belül három egyházkerület gyülekezetei is választottak püspöküknek, s akinek legalábbis két alkalommal a külső, politikai erők nyomására kellett egyházkormányzói szolgálatát abbahagynia.

Van-e ma még létjogosultsága a teológiának? Van-e egyáltalán még értéke? Van-e még ereje e beszédmódnak ahhoz, hogy megszólítsa a nyilvánosságot? Nem vált-e az elmúlt évszázadok alatt egyházi bennfentesek érthetetlen szakzsargonává, vagy éppen a néphez leereszkedők kegyes tanításává? Vagy: napjainkra nem olvadt-e már össze ez a nyelv a nyugati féltekén - mondjuk - a filozófiával, s egy négy évtizedes vasfüggöny mögött pedig - mondjuk - a fennálló hatalom ideológiájával? Érdemes-e ma a kereszténységhez, talán éppen a protestantizmushoz kötődő értelmiségieknek teológiát olvasni?

Előadás-sorozatunknak ebben a félévben ezt a címet adtuk: "Hitünk titkai. Teológia Luther nyomán - mindenkinek." A teológiát a hitről való gondolkodásnak tekintjük, tehát azt mondjuk, hogy a teológia elsősorban nem szakma (persze bizonyos mértékben az is), még kevésbé egy elit társaság tudománya, hanem végső soron minden hívő ember teológusnak tekinthető. Az egyes hívőn múlik, hogy értelmével mennyire védekezik a sokszor észrevétlenül jelentkező kísértés ellen, hogy hitében elkényelmesedjen, elpuhuljon, könnyedén, sokszor felelőtlenül csak régi paneleket recitáljon, kitéve így magát annak a veszélynek, hogy mondanivalója a világ számára hiteltelenné és erőtlenné váljon, hogy aztán éppen evilági szenvedélyek által próbálja meg felerősíteni azt.

Coleridge-től azt tanultuk meg, hogy minden filozófus vagy platonista, vagy arisztoteliánus, Gilbert-től pedig azt, hogy mi mind vagy liberálisok vagy konzervatívok vagyunk, és még az a hír is járja, hogy az emberi lények is két csoportba tartoznak, a fiúkéba és a lányokéba. Ezzel a gondolattal vezeti be a shakespeare-i komédiáról és románcról írt könyvét Northop Frye (A Natural Perspective - Természetes nézőpont). S nyomban hozzáteszi, hogy az irodalomkritikusok népes csapata is két táborra oszlik, egyrészt vannak a komolyságot, a valódiságot kutató ún. íliászi kritikusok, akik a tragédia , a realizmus, az irónia kedvéért tanulmányozzák az irodalmat, a másik oldalon pedig vannak az öncélú történetek, a meséket kedvelő ún. Odüsszeia-féle kritikusok, akik a komédiában meg a románcban lelik örömüket.

Róka, majom, méh - e három
Mért páratlan e világon?
Róka-hasban bent egy liba!
Így már páros - semmi hiba!
(Mészöly Dezső ford.)

"Hamlet elsősorban a költészet királyfia, s csak azután dán királyfi, a költészet világokat reveláló őrültje, s csak azután pszichopata. Aki viszont felcseréli a megközelítés hierarchiáját, nem Shakespeare-t buktatja meg, hanem önmagát. Igazsága szánalmas okoskodássá porlad a költészet fölényes napja alatt." Pilinszky János

Vitathatatlanul Shakespeare leginkább "biblikus" drámája a Szeget szeggel, hiszen már a darab eredeti címe Measure for Measure is a Hegyi Beszédből való: "Judge not, that ye be not judged. For with what judgement you judge, you will be judged; and with the measure you use, it will be measured back to you". Magyarul: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannak ítéltettek és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek" (Mt 7,2). A Magyar Országos Levéltár Nádasdy-archívumában található a dráma legrégebbinek tartott forrása, a Macarius által írt latin nyelvű levél 1547-ből, ami arról szól, hogy az egyik olasz faluban gyilkosságért halálra ítéltek egy embert.

Shakespeare négy "nagytragédiája" közül a Macbeth az utolsó. Terjedelmében a legrövidebb (amíg az Othello 3924 sor, addig a Macbeth ennek alig több mint a fele: mintegy 2107 sor). Atmoszférájában azonban a legsűrűbb, a legfélelmetesebb. Kvarto-kiadásról nincs tudomásunk, csak a - valószínűleg súgópéldányon alapuló - 1623-as Folio-szöveg áll a mindenkori szerkesztők rendelkezésére. Van olyan feltevés, hogy nem Shakespeare fejezte be a művet, mivel a dráma végének nyelvezete kevésbé erőteljes, mint az eleje. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy a III. felvonás 5. jelenete (a Hekaté-epizód) interpoláció, azaz későbbi betoldás. Nem elképzelhetetlen, hogy itt - és talán más helyen is - annak a Thomas Middletonnak a kezenyomát fedezhetjük fel a drámában, akinek a nyomtatásban csak 1778-ban megjelent The Witch (A boszorkány) című darabja több helyen a Macbeth-tel szó szerint megegyező színpadi utasításokat tartalmaz.

Négy esztendővel ezelőtt, amikor a politikusoknak tartott reggeli áhítaton első alkalommal szóltam, Mária énekét, a Magnificat-ot választottam az igehirdetés alapigéjeként. Először - mint irodalomtanár - a költemény irodalmiságáról, drámaiságáról majd Mária egyszerű, de sugalmazott lényéről beszéltem, s végezetül a lényegre, Mária igehirdetésének tartalmára irányult a figyelem.

Ebben a félévben a reggeli áhítatok a zsoltárok alapján szólnak. Az igehirdetőre van bízva, hogy melyik zsoltár alapján kívánja átadni Isten ébresztő, bátorító és megtartó üzenetét. Az üzenet közvetítője így arra kényszerül, hogy újra és újra olvassa és olvasgassa a zsoltárokat, amíg - Isten segítségével - rátalál arra, amit régi költői képek felidézésével itt és most hirdetnie kell.

A boldogmondásokról szóló reggeli elmélkedésben a harmadik boldogsághoz érkeztünk el: "Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet"

Ebben a munkaévben a háromhetenkénti reggeli elmélkedések a Miatyánk egyes kéréseiről szólnak. Ma érkeztünk el a második kéréshez: "Jöjjön el a Te országod"

Jézus és Péter az "úton". A Máté evangéliumából most felolvasott igeszakasz egy sajátos szituációban hangzott el. Jézus tanítványival együtt úton van. Tehát nem a sokasághoz szól, mint máskor, hanem meghitt, intim beszélgetést folytat tanítványaival miközben Cezárea Filippi felé érnek az úton.

A Biblia nyelvezete egy sajátos megszólító nyelv. Több ezer esztendővel ezelőtt ugyanúgy hatást váltott ki az olvasókból és a hallgatókból, mint ma. A szavak itt erővel, tekintéllyel bírnak. Mindez részint annak is köszönhető, hogy a Szentírás nagy része képes, költői beszéd.