Jeremiás próféta könyve

Jer 8,3-7.13

A világosság felé

Egyházi esztendőnk végének közeledtével egyre sötétebb és sötétebb igék kerülnek elénk, melyek az utolsó ítéletre irányítva figyelmünket emlékeztetnek az idő múlására, és az egyszer elérkező pillanatra, amikor meg kell állnunk Urunk előtt, és számot kell adnunk életünkről, hitünkről.

Hamarosan betöltődik a tartalom!

Jer 9,22-23

Jeremiás próféta Michelangelo festményén

Egy zsidó történet szerint, amikor egy Fejedelem érkezett Szimóniába, akkor könyörögve kérte az ott élő nép, hogy küldjön számukra valakit, aki tanítja őket, aki előttük jár, egy rabbit. Úgy gondolta a fejedelem, nem akar szégyenben maradni, és egyébként is, ha ez a kívánságuk, tanuljanak, így elküldi a legkedvesebb, és legjobb tanítványát. Amikor megérkezett Szimóniába nagy tisztelettel fogadták, rögtön, ahogyan egy rabbinak kijár egy magas emelvényre ültették. Elkezdték feltenni a kérdéseiket. És bizony nem tudott választ adni. Se baj, gondolták, majd jön a következő, arra csak tud válaszolni. Az írásokból kiragadtak egy részt, s kérték, magyarázza meg azt.

Tartalom átvétel