Beskendorf Péter, Luther régi és kedves borbélymestere egyszer megkérdezte a reformátort, hogy adjon neki gyakorlati útmutatást a mindennapi imádkozásra. Luther a kérést ezzel a kis irattal teljesítette: "Eine einfältige Weise zu beten für einen guten Freund Meister Peter Balbier" címen 1535 tavaszán jelent meg Wittenbergben. Ugyanebben az esztendőben még több kiadást is ért s pedig részben bővítve. Eredetileg ugyanis a könyvecske a Tízparancsolat tárgyalásával befejeződött, csak a későbbi bővített kiadás csatolta hozzá az előzőkhöz az Apostoli Hitvallásból font "négyszeres koszorúcskát". A fordítás e bővített kiadás alapján készült.

Luther Márton Nagykátéja 1529 tavaszán jelent meg "Német katekizmus" (Deudsch Catechismus) címen. Luther ugyanebben az évben a második átnézett kiadást kiegészítette a "Rövid biztatás gyónásra" című résszel. Az 1530. évi harmadik kiadás elé még egy Újabb előszót írt. Utoljára az 1538-as kiadást javította. A Nagy Káté elnevezés nem Luthertól származik.

Krisztus azért ül a mennyben, hogy megvárja, míg ellenségei zsámolyul lába elé feküsznek. Ez az Ő igazi égi tiszte. Nem alszik odafenn, hanem virraszt értünk. Helytartót sem akar maga helyett: tiszté: maga végzi. Hívei számára kész nála a segedelem. Bánt valami valakit? Panaszolja el Krisztusnak s Ő megsegíti. Most még rajtunk az ellenség, - test, bűn, halál s az ítélet napig rajtunk is marad, Végül azonban Krisztus Istennek adja át az uralmat. Most a szívünkben uralkodik; vigasztal szükségünkben, tisztít s könyörög érettünk.

Luthernek ezt az 1519 és 1524 között többször is kiadott írását általában úgy értékelik, mint ami a reformátor lelki és teológiai fejlődésének korai stádiumát tükrözi. Nem látnak benne többet a közékori szerzetesi misztika elemeivel átszőtt kolostori prédikációnál, amiben Luther valóságként számol még a tisztítótűzzel is. Elismerik, hogy mindennek ellenére nagy lelki haszonnal forgatható iratról van szó, ami forrás értékkel is bír a lutheránus kegyesség eredetét kutatók számára.

Pünkösd e szent örömünnepén hálát adunk a mi szerelmes Úristenünknek véghetetlen jótéteményéért, melyet e földön azzal mutatott meg, hogy nékünk szegény embereknek kinyilatkoztatta a magasságos égből drága szentigéjét - nem valami hitvány köznapi beszédet, hanem különleges s Mózes törvényétől megkülönböztetett igéjét.

Milyen jó szeme van a szentírásnak! Nagyon helyesen úgy tekint a világi hatalom kardjára, mint amely éppen irgalmasságból kénytelen irgalmatlan is lenni és csupa jóságból szigorú haragot is köteles gyakorolni. Pár és Péter is azt mondja, hogy a felsőbbség Isten szolgája. A gonoszoknak bosszúra, haragra és büntetésre, a kegyeseknek pedig védelemre, dicséretre és tisztességre. A kegyesekre néz, s azokon könyörül. Hogy baj ne érje őket, fékez, üt, vág, öl s mindebben Isten parancsának engedelmeskedik.

A SZERETET a Lélek legfőbb gyümölcse. A szeretet Istenhez való bizalmas odafordulást jelent - akkor is, ha haragszik, és a felebbaráthoz - akkor is, ha az idegeinkre megy. Mert a szeretet éppen ott bizonyítja meg magát, ahol megsebzik és zavarják. Ezt tanulhatjuk a vértanúktól, de Jézus szenvedéséből is. A felebaráti szeretet pedig ott lesz éppen a legjobban látható, ahol a felebarát az idegeinkre megy és csak gyűlöletet érdemelne.

Erős vár a mi Istenünk,
Kemény vasunk és vértünk.
Inségben együtt van velünk,
Megvált és harcol értünk.
Kél az ősi rossz,
Bajvető gonosz,
Csel vad fegyvere,
Erőszak ővele,
A földön ő az első.

Luther Márton Kiskátéja 1529 tavaszán jelent meg először falitáblák formájában gyülekezeti és iskolai tanítás céljára, májusban pedig könyv-alakban az előszóval és a szentírási igék gyűjteményével bővítve. Az 1531. évi wittenbergi kiadásban jelenik meg először a Miatyánk megszólításának magyarázata és a gyónásra vonatkozó rész.

Tudjátok meg, hogy maga Krisztus az igazságunk! Ő a mi erőnk, erényünk és bölcsességünk, akit az Atya tett ezekké. Isten, az Atya belé helyezte a maga minden bölcsességét, erejét, erényét és igazságát, hogy az a miénk lehessen. Ez jelenti "ismerni a Fiút".

Luther Márton az "Értekezés a keresztyén ember szabadságáról" című könyvét X. Leó pápához intézett levelével együtt 1520 október-novemberében írta, először latin nyelven, azután lefordította német nyelvre. Eredeti címe: "Epistula Lutheriana ad Leonem Decimum summum pontificem. Tractatus de libertate christiana."

Aus Liebe zur Wahrheit und in dem Bestreben, diese zu ergründen, soll in Wittenberg unter dem Vorsitz des ehrwürdigen Vaters Martin Luther, Magisters der freien Künste und der heiligen Theologie sowie deren ordentlicher Professor daselbst, über die folgenden Sätze disputiert werden. Deshalb bittet er die, die nicht anwesend sein und mündlich mit uns debattieren können, dieses in Abwesenheit schriftlich zu tun. Im Namen unseres Herrn Jesu Christi, Amen.

Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.