Allegro - Moderato - Allegro, ma non troppo - paco piú lanto - Adagio

Szombathely, Bartók terem, 2011. február 3. Közreműködik a Savaria Szimfonikus Zenekar.

Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.

Rádli Ramóna és a Savaria Szimfónikus Zenekar adják elő Lalo gondonka concertoját.

Ágfalva és Lépesfalva Soprontól nyugatra található. Ágfalva Magyarországon, Lépesfalva (Loipersbach) Ausztriában. Mindkét település evangélikus gyülekezete német gyökerű. Augusztus 15-én a két gyülekezet gyermekeiből alakult társulat együtt adott elő egy musicalt. Mielőtt azonban rátérnénk ennek ismertetésére, nem szabad elhagynunk az előadás előzményeit.

"Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá, ő meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, rossz ember vagyok, a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek."

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,

A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak. A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását.

Vízkereszt ünnepéhez kötődik ez az ének az evangélikus énekeskönyvben. Együtt közöljük a szöveget és a kottát is. Ma bizonyára sok evangélikus templomban ezt fogják énekelni az ünnepi istentiszteleten.

Úgy egy hete, a langyos reggeli szellőben a krókuszok megfürdették arcukat a fényben. Hófehér, makulátlan, tiszta szirmaik közt őrizték a narancssárga porzóikat és az élénkpiros bibét. A bágyadt méhek boldog örömmel pihentek meg békés karjaik közt, ott időztek egy darabig, aztán hazatértek. Pár napig az élet csendes boldogsága hintázott körülöttük a szellőben.

Álltam az ajtó előtt. Régóta, tétován. Csak halkan rebbent bennem a gondolat: ki kéne nézni... s mintegy válaszként erre a gondolatpihére, lágy szellő mozdult odakint, belibbent a nyitott ablakon, megemelte a függönyt, finoman beletúrt a hajamba és egy hosszú hajszállal megcsiklandozta az orromat. Elmosolyodtam.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
könnyebbíts lelkem terhét!

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.

Hogyha baj ér, bánat, szégyen,
Bízzál Myra püspökében.
Elhozza csillagos éjen
Ajándékát észrevétlen.
Cipődet ablakba tedd ki,
Kincseit szívedbe rejti,
Ahogy tette sokszor régen.
Megjön sűrű hóesésben.
Arcát senki meg ne lássa,
Rejti fehér nagy szakálla.
Találkozhatsz véle bárhol,
Megismered mosolyáról.