|
A jelenlét szellemisége felé...
"Aki gondolatával a valláson, a filozófián,
és a tudományon nem emelkedik túl,
annak tényleges jelenléte nincs."
(Hamvas Béla)
Jel és jelen összetartozhat. A jel-en: térbeli meghatározás. A jelhez képest elmondja, hol vagyok. A jel-en vagyok. A jelen ugyanakkor időben is meghatároz, vagyis a mostra utal: jelen vagyok. Jelenlét. A jelen az egyetlen fogalmunk az idő hármas irányát jelölő szavaink közül - múlt, jelen, jövő -, amely egyaránt térbeli és időbeli jelentéssel is bír. Véletlen egybeesés...?
Tényleges jelenlét.
Ki megkísérli a lelki és a szellemi nyíltságot megszerezni találkozik ezzel a fogalommal. Ki megkísérli a lelki és a szellemi nyíltságot fenntartani szembesül ezzel a fogalommal. Elkezdi mibenlétét kutatni.
A jelenlét nem meghatározható. Pontosan azért, mert nyílt. Minden, ami meghatározott már zárt, lezárt, keretek között lévő, egy rendszer része.
A jelenlét nyíltság, értékek felé való nyíltság. Valós, az élethez, és önmagunk megértéséhez hozzájáruló értékek pedig nincsenek viszonyítás nélkül. Szükség van valamire, szükség az Abszolútumra, amelyhez viszonyítva bármi az én személyes sorsomban érték lehet. Az ember is csak ehhez képest válhat emberré, mert ha nincs középpontja, akkor csak részei lehetnek. És a részek összessége nem egész, nem egész-ség. Az egész minőségileg más, magasabb, teljesebb.
A jel és a jelen összetartozik. A jel-en, térbeli meghatározásként önmagamra utal. A jel a sorsom. A jelen ugyanakkor időben határoz meg, és ebben a jelentésében azt az időirányt mutatja, amikor a sors az életemben betöltendő feladat. A jelen maga a személyes életem élése. Ha ezt látom, akkor a kettő egy, vagyis élem a sorsomat - jelen vagyok, a lehető legközelebb önmagamhoz.
A jelenlét nyíltság, elsősorban önmagunk felé való nyíltság.
Minden ember életében van legalább egyetlen pillanat, amikor felteszi magának a honnan jöttem, hová megyek kérdését, az ember kilétére, az emberiség mibenlétére vonatkozó legalapvetőbb kérdéseket. Vannak azonban kérdések, és e fentiek is minden bizonnyal közéjük tartoznak, amelyek megértéséhez nem megválaszolásuk jelenti a legjobb utat, hanem az, ha túlnövünk rajtuk. Ha kilépünk a kérdés keltette zártság káprázatából és egy magasabb rendben próbáljuk azt újraértelmezni. Így lesz az önmagunk kilétének kérdésére adható lehető legközelebbi válasz a jelen lehető legteljesebb megélése. Jelenlét.
Mézes Zsolt
|