|
Hamvas Béla: Unicornis (részlet)
"...Életem legnagyobb nehézségéről szeretnék beszámolni. Reggel, amikor felébredek, önkéntelenül a tegnapi napot akarom megismételni. Minden nyáron a tavalyit. Minden gondolatomban az előbbit. Életemben az apámét. Ismételni. Örökké ismételni.
A világegyetem keringésében élünk és mindnyájan örökké keringeni akarunk. Fölkelni, mint a nap, és lenyugodni és ismét fölkelni. Kitavaszodni és megérni és a hó alatt szundikálni és megint kitavaszodni. Élni, a halálban erőt gyűjteni és újra születni.
Életem legnagyobb összeütközése a mindig újjal volt. A pillanattal. A váratlannal, a kényelmetlennel, a kiszámíthatatlannal, a meghökkentővel. Ez volt az, ami gondolkozásra kényszerített. A thaumedzein - a megrendítő. Mindig ismételni akartam. Keringeni. És a pillanatban levő mindig új rázott fel.
Amíg rájöttem, hogy két különböző világról van szó. Az ismétlés világa a törvényé, a kiszámíthatóé, a reinkarnációé. A körben való mozgás.
A mindig új világa pedig a szabadságé, a személyiségé a kiszámíthatatlané, a kegyelemé. Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára.
Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság.
Azt hiszem, az ismétlés világa és a mindig ú j világa között az az egymást kizáró viszony áll fenn, mint a nem-keresztény és a keresztény világ között. A nem-keresztény világ a törvényen és az ismétlések szabályosságán nyugszik. A keresztény világot a kegyelem meghökkentő betörése tartja fenn.
A törvény embere a szabály embere. A kiszámítható. A karakter. A szám. A szabadság embere az infinitezimális szubjektum. A kiszámíthatatlan. A szabad."
|