|
Szeptember 11.
Szeptember 11. Cseng a telefon: egy repülő beleszállt a World Trade Centerbe. Éppen olvasok, nincs is kedvem lerakni a könyvet, megint egy katasztrófa. Győz a kíváncsiság, bekapcsolom a CNN-t, és látom, ahogy a következő a másik toronyba... Újabb telefonok, Pentagon, értetlenül állok, mi zajlik itt, lezuhan egy repülőgép Pennsylvaniában, mi lesz itt? A két torony összedől. Apokaliptikus képek sora pereg előttem, élő közvetítés...
Azonnal mindenki érzi, itt valami nem látott dolog zajlile Néhány szélsőséges értelmetlenen kívül itt nem mondja senki: "megérdemelte", sem azt, hogy nem olyan nagy dolog.
A nyugati világot támadás érte, egy őrült mindenre kész, kegyetlen és barbár támadás.
Aztán az idő múlik, és az ember gondolkozik, fél, töpreng. Miért?
Kérdések
Hogy lehet valaki olyan gyűlölettel ismeretlen emberek iránt, hogy utasokkal teli repülőgéppel nekiszáll egy toronyháznak saját magát is elpusztítva? Miért rohannak az utcára önfeledten ünnepelve a palesztinok? Hogy létezhet olyan ország, amely a földi pokol? Hogy lehet az, hogy egy birodalom a XXI. században is csak úgy tud gondolkodni, mint a rómaiak? Hogy lehet milliós bombákkal szórni kőkori kunyhókat? Hogy alakulhat ki ilyen gyűlölet, és miért nem tettek ellene semmit? Milyen háború az, ahol az egyik repülő bombát dob, a következő kenyeret? Mi lesz ezután: kiirtja magát az emberiség, vagy egy új globális fenyegetéshez kell hozzászokni az atombaleset és a környezetszennyezés mellett? Hol van az Isten ilyenkor, hogy engedhet meg ilyet?
Biztonságos világunk álma eltűnt. Disneyland felnőtt gyermekei nem tudják, hová tűnt sebezhetetlenségük hollywoodi mítosza. A nemzeti zászlós, gyászvallásos és gázálarc-vásárlós hisztéria között keresve menekvést a valóság elől. Kérdés, lehet-e Pearl Harbour nosztalgiával anti terrorista háborút vívni olyan ellenség ellen, akit nem nagyon lehet megkülönböztetni a tömegtől. Amerikai liberális értelmiségi emeli fel a kritika hangját és hívja fel az elfelejtett, számba nem vett égető problémákra a figyelmet.
Tettes
Itt néhány név, életkor, nemzetiség. Nem inkább fundamentalizmus, második-harmadik-negyedik világ, önzés, pokol? Egy ország, ahol a vallási fanatizmus létrehozta az isteni államot a földön? Totális diktatúra, minden ötödik gyerek meghal ötéves kora előtt, a nők nem járnak iskolába, nem dolgozhatnak, ha maguk maradnak koldulás vagy prostitúció, kábítószer-kereskedelem, tilos a televízió és a zene, a nem iszlám hittérítés halálos bűn, 20 év polgárháború, gyerekkatonák, 15 évesen a férfivá válás jele egy kalasnyikov, műlábas felnőttek, gyerekek - taposóaknák -, menekültek milliói, éhínség...
Itt vert tábort a szaúdi milliomos, hogy az anarchia és diktatúra romokban heverő országában szabadon tevékenykedhessen. Ideális a hely a tervekhez.
Egy város: New York
Volt egy város, az újvilág meghódításának példája. Az erő és hatalom központja. Felhőkarcolók, sárga taxik, dzsessz, végtelen lehetőségek, a XX. század majd végig legmagasabb, legnépesebb, leggazdagabb metropolisza. Az Atlanti-óceán partján megvetette lábát az európai ember, és ősi kultúrák leradírozása során izmosodott meg. A profit és a siker jelképe, Wall Street. A globalizáció hatalmas olvasztótégelye, a taxisofőrök, az ENSZ, éttermek, olasz, zsidó, kínai, arab.
Szoborrombolás
Van itt egy szobor is (a szoborrombolás már úgyis gyakorlat). Egy szigeten áll a hatalmas nőalak, jelképeként annak, amiért ez a ország megszületett. Ennek kellett volna a repülő igazi célpontjának lennie, hiszen a torzlelkű terror-guru igazi ellensége ez a nő.
2 torony:
Állt két torony kiemelkedve a városból. A "felhőket karcolták", az eget ostromolták büszke csúcsukkal. A "világkereskedelem központja" - így hívták. Sokféle nép fiai dolgoztak itt, mégis értették egymást - közös világnyelv, businessenglish. Volt egyszer egy torony a Közel-Keleten talán. Az egy nyelvet beszélő emberiség kísérlete az égbe: Bábel tornya. Azóta nem beszélnek egy nyelvet az emberek. Sok ezer nyelven, nagy kultúrák., vallások. mentén széttöredezett az emberiség. Olthatatlan tűzzel égő ősi ellentétek.. Így lesz ez mindig?
Szabó András
|