|
Jelenlét és eredet
"Vagyok, aki vagyok"
EXODUS 3,14
Önmagunk kilétének kérdésére adható legközelebbi válasz: a jelen lehető legteljesebb megélése. Önmagam valósága így összefügg a jelenléttel, pontosabban: önmagam valósága összefügg jelenlétemmel. Jelenléttudat nincs valódi öntudat nélkül. Ha anélkül lennék jelen ugyanis, hogy tudnám, ki vagyok, akkor tulajdonképpen jelen sem lehetnék, mert valójában nem tudnék arról, hogy jelen vagyok.
A három időirány közül - múlt, jelen, jövő - az, amelyik valóságos és teljes: egyedül a jelen. A múlt emlékezés, ezért tulajdonképpen nincs. Eredete maga a jelen. A mostani pillanat a következőben már elmúlttá válik, amíg szemem átsiklik ezen a soron a korábban olvasott szavak olvasottá, merevvé válnak, rögzülnek elmémben. De mindennek az a feltétele, hogy a korábbi szavak valamikor, e jelenlegi szavak pedig most, az éppenmostban legyenek, vagyis éljenek akárcsak a pillanat ezredrészéig is. Ha tehát nincs a mostani pillanat, akkor maga a múlt sem lesz. A jövőnek pedig, mindezt végiggondolva szintén egyedül a jelen lehet a gyökere. E hármasság tehát valójában egység. Ami egyedül létező, az a mostani pillanat. Ami egyedül van, az most van. Örök kiindulás, állandó születés, ez maga a van.
Isten Mózesnek önmagáról tett kinyilatkoztatása tehát nem is lehetett más, mint a létezés teljességére utaló formula. A "Vagyok, aki vagyok" kibontása tehát: Vagyok, aki voltam, vagyok, aki vagyok, vagyok, aki leszek.
Hogy ez a kijelentés mennyire mélyen érinti létezésünket, - mintegy átölelve és tartva azt -, abba elég csak néhány pillanatra belegondolni feltéve a kérdést magunknak: "Ki az, aki van általam?", "Ki vagyok, aki vagyok?", "Ki az, aki ezt a kérdést felteszi, és mi van e kérdés mögött?", "Ki az az én, aki vagyok, és mi tartja ezt az ént?"
A Vagyok-ság Isten megnyilvánulási szintjén összeolvad azzal, aki van. Itt nincs megosztottság. A létezés nyílásának folyamata ez, a létezés állandó születése.
A Vagyok-ság az ember megnyilvánulási szintjén az önmagába visszatérő festett kör első, legintenzívebb pontja, ahol a festékbe mártott ecset elkezdi a kör útját.
A Vagyok-ság Isten megnyilvánulási szintjén állandó nyíltság és élet, soha nem belemerevedés, vagyis halál. A halál benne múltként létezik ugyan, - illetve pontosabban nemlétezik -, de valódi jelenvalósága nincsen.
A Vagyok-ság az ember megnyilvánulási szintjén szintén állandó nyíltság és élet, viszont ameddig a festékbe mártott ecset a kör útját rója, mindig kopnak róla jelenlétének szemcséi, így a halál számára, éppen a jelenlét hiányával válik jelenvalóvá.
Ami tehát a Vagyok-ság isteni és emberi megnyilvánulását elválasztja, hogy míg az ember esetében "önmagam valósága összefügg jelenlétemmel", tehát amíg ember vagyok a kör kör marad, és a festékszemcsék kopnak; addig Isten megnyilvánulásában a jelenlét és Isten-önmaga nem kettő, hanem egy, vagyis Isten: "Vagyok, aki vagyok".
Mézes Zsolt
|