Kairosz - a Jelenlét folyóirata | Tartalomjegyzék | Fórum | Csipetnyi Só

" Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk,
az igazságot csak az Istentől nyerhetjük."

Csontváry Kosztka Tivadar

A napút macskakövei
- visszaséta a fajtalan korból az isteni rendig -

"Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot." (1) Így kezdődött tehát Kosztka Mihály Tivadar patikus, természetbúvárló, Szeged árvízi hajósa, a selyemhernyó-tenyésztés és a Kárpátok fényjátékai iránt különös vonzalmat érző ezerbőlegy fiatalember pályafutása. Véletlen vázlat az említett a tinósszekérről egy recept hátoldalán, majd így szólt az égi szózat: "Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél." (2)

És Csontváry ehhez tartotta magát, húsz évnél hosszabb ideig kereste és vizsgálta a Nap útját, színeit, tükröződéseit, üzeneteit a vatikáni festményektől Libanonig, Jeruzsálemtől Rotterdamig, a Kárpátoktól Kairóig, Jajcétól Baalbekig, Taorminától Párizsig.

Homo practicusból vált homo teoreticussá, patikájában évtizedes eltemetkezéssel gyűjtötte az útiköltséget, hogy a Napnak élhessen és újabb gyakorlatba foghasson, hogy képein a tehetség és a világmegvető aszkézis eredőjeként megfogalmazhassa a Nap útját. Titkát mindvégig őrizte.

Az önéletírás különféle irodalmi megnyilvánulásai legtöbbször a nagyepikához sorolandók, a terjedelem oldalszám helyett kilogrammban mérendő. Csontváry írása a napút megfejtése felé tett apró lépések összegzése, szűkszavú felsorolása, épphogy negyven oldal. A festő, miután megfestette a világ legnagyobb plein air képét, a Baalbeket, hivatását betöltöttnek érezvén leteszi az ecsetet, tollat fog a kezébe. Ám írása nem igazodott a műfaji követelményekhez, az elvárásokhoz, nem árulta el magát, titka mindvégig titok. Gyermekkori és ifjúkori emlékek hosszú leltára olvasható, majd pontos, csaknem hivatali zárszámadás a szellemi és anyagi felkészülés nyárspolárként eltöltött éveiről. Ahol már élete festő-korszaka következik, épp a vizsgálódó számára legfontosabb résznél válik az írás szövete szakadozottá. Csontváry, amikor fest, nem a szavak embere. Tökéletesen megkomponált képeiről csak tökéletlen nyelvi formában tud beszámolni; ezért itt csak a kép üzenetére hagyatkozhatunk, a festészet veszi át a szót, az beszél. Ahol az istenibe, a transzcendensbe, a lét titkaiba enged a művész bepillantást, ott a nyelvi kompetencia, és minden emberi megnyilvánulás kudarcot vall. Ez a művészet szuverenitása, ahol az avatatlan emberi kutakodás többletinformációt nem szerezhet, de súlyos határsértést követhet el. Csontváry szent küldetése volt a festészet újrafelfedezése, újraértelmezése, a festő-elődök meghaladása, ennek véghezvitele pedig misztérium, melynek megfejtését a képek hordozzák. Ha tehát a rajongó olvasó elszántan végig is követné a festő útját annak titkát kutatva, figyelmeztessétek, a napút macskaköveiből sosem fog összeállni a napút!

Nem könnyű Münchenben koponyafestés közben napszínekre bukkanni, Pompejiben színekkel kísérletezni, Taorminában pénz nélkül világkörüli útra vállalkozni. A műkedvelő álla rendre leesik a Vatikánban, Csontváry csalódott-megvető bélyege szerint az "Igaz Isteni", a természet és az élet ismeretének hiánya süt csupán e műkincsekből. Raffaello amatőr, Michelangelo Mózese még beszélni sem tud. Tragédia. Felül kell múlni, le kell söpörni, túl kell festeni. Betlehemben derül ki számára, hogy Rubens "mesefestő", hogy Jézus születésének európai illusztrációi szánalmasak, torzak, mert nem ismerik a történet közegét. Mert Csontváry ideálja a "befolyástalan elme", s ez vizsgálódásai alapján a többi festőre nézve nem volt igaz, nem tudták meghaladni a vásznat. Végigpróbált néhány festőiskolát, de a technika elsajátítása után rájött, hogy "pusztán akarattal, iskolai képességgel monumentális motívum előtt hiába töltjük az időt, hiába kenünk föl színeket a vászonra, abból ki nem kerül Isten segítsége nélkül a napút-távlat soha." (3) Jeruzsálemben született 67 életnagyságú alak egy festményen, a Tátrában egy vízesés, Taorminában újjászületett egy színház a "világ legszínesebb napút festményeként", Baalbekben egy naptemplom, Libanonban évezredes cédrusok. A sok új élet ára pedig Csontváry vallomása szerint: "Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább..." (4)

A huszadik század eleji győztes művészeszmény a szecesszió, a kiválás volt. A kiváló kiváltak tehát először kivonultak valamiből, valamiért, valahonnan, majd csoportosultak egy megfogható esztétikai-etikai mágnes mentén (mint a Nyugat szerzői, a gödöllői művésztelep képzőművészei, a Bloomsbury, és így tovább). Nem így Csontváry, akit ugyan posztimpresszionistaként, vagy a posztimpresszionizmus előfutáraként tartanak számon, mégsem sorolható a festészet egyik irányzatához sem, mert ő az, aki 6500 esztendő istentelenségét-fajtalanságát odahagyva tért vissza a Naphoz, az örök igazsághoz, és az ezáltal meghatározott istenképű emberhez. Ez korokon és korstílusokon felül álló, egyetemes küldetése volt. "Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével, s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam; egy napon egész Párist kapitulációra bírtam és túlszárnyaltam, de tíz millió embert el nem pusztítottam, csupán kijózanítottam őket, a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére s ott cédrusokat festettem. Így magányban szép csendesen, ma már őszbe borult fejjel azon gondolkozom, mi célja volt ennek a nagy háborúságnak, mikor hatalommal, anyaggal terhelten a mennyországba úgysem juthat senki sem. Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?" (5)

Az utókor emészt, rajong, bólint, címkéz, felemel, levet, utánoz, vagy kizár. Sikert és sikertelenséget pártállások és kapcsolatok hálójában lehet tetten érni, de hol volt Csontváry ilyen tekintetben? Nem voltak veszedelmes viszonyai, épp ezért nőhetett személye köré a zsenialitás versus őrültség kérdése. Kevéssé őrült és nagyon zseni? Esetleg fordítva? Vagy csupán próféta volt, aki paradox módon hazájában akarta szólni az igazságot?

Életrajzi adatok

1853-ban született Kosztka Mihály Tivadar.
1975-től, rövid egyetemi tanulmányok után, gyógyszerészgyakornok Iglón.
1880-ban szólt az égi szózat, történt az elhívás.
1881-ben Rómába utazik, felméri feladatát, hogy ki is az a Raffaello, akit felül kell múlnia, a felkészüléshez húsz esztendőt szab magának.
1884-től Gácson gyógyszerész, e munkával anyagi függetlenségét, későbbi festőévei költségeit előre biztosítja.
1894-től Münchenben a Hollósy-iskolában, Karlsruhéban, Párizsban folytat tanulmányokat.
1896-1902: A felkészülés évei, tanulmányutak Itáliába, Dalmáciába.
1902-1904 közt Nyugat-Európában utazik, végül Kairóban napút-színekre bukkan.
1904-1909 között festette legjelentősebb képeit: A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben, A Nagy Tarpatak a Tátrában, A taorminai görög színház romjai, Baalbek, Magányos cédrus, Mária kútja Názáretben, Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, A marokkói tanító, Tengerparti sétalovaglás Kiállításai: Budapesten (1905), Párizsban (1907), a budapesti Iparcsarnokban (1908), a budapesti Műegyetemen (1910)
1913-1913: Energia és művészet. A kultúrember tévedése című pamflet; A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni című tanulmány.
1914-től a Magyarok bejövetelén dolgozik.
1919-ben halt meg.
1930: Az Ernst Múzeumban megrendezett gyűjteményes kiállítás eredménye a szakmai elismerés, innentől indul a Csontváry-reneszánsz első hulláma, a sikert kíséri a hamisítványok terjedése. Idő közben néhány külföldi kiállítás, mint Párizs, a brüsszeli világkiállítás.
1963: Kiállítások Székesfehérvárott és Budapesten, a második reneszánsz, újrafelfedezés; a következő évben megjelenik Németh Lajos nagymonográfiája, egy bő évtizeddel később az Emlékkönyv, majd 1980-ban Huszárik Zoltán (kevéssé sikerült) filmje.
1973 a nagy áttörés éve, a pécsi Csontváry-múzeum megnyitása. (Kortársai lekacagták, mikor Csontváry arról beszélt, hogy lesz egy múzeum képei számára.)
1990-es években, évtizedes hallgatás után a harmadik hullám jelentős új írásokkal gazdagította a szakirodalmat; Stockholm, Rotterdam és München állította ki Csontváry képeit; 1996-ban megjelent a teljes írásos hagyaték.

Miért tudunk ma Csontváryról, avagy a művészet túlélési ösztöne

Ha szemügyre vesszük Csontváry legjelentősebb képeinek leltárát, mely más iratok, rajzok mellett a "Gerlóczy-gyűjtemény" bélyeget viseli, felmerül a kérdés, ki az a Gerlóczy Gedeon, hogyan és milyen körülmények között jutott a korában névtelen és szakmai körökben lenézett festő vásznaihoz. Csontváry 1919-es éhhalálát követően jó minőségű vászonra festett képeit a kevéssé művészetpárti rokonok szekérponyvának akarták elárverezni, melyekre legnagyobb eséllyel a Vásárcsarnok fuvarosai pályáztak. Meg is jelentek az árverésen. A csaknem véletlenül odacsöppenő ifjú Gerlóczy Gedeon azonban az egész hagyatékot felvásárolta a fuvarosok nem kis bosszúságára, akik az okvetetlenkedő felvásárlón tettlegesen rótták le dühüket, szó szerint kiángatták a teremből, de Gerlóczy nem tágított. Ha ez nem történik meg, Csontváry ma nincs, közönsége talán néhány zöldségeskofa személyében ki is merült volna egyszer s mindenkorra. "...sokszor fordultak hozzám - emlékszik vissza Gerlóczy - azzal a kéréssel, hogy 24 éves koromban miképpen volt bátorságom az akkor még félreismert, nagy festőművész alkotásait megvásárolni, és hogyan tudtam bennük felismerni a jövő - hazánknak világraszóló nagy mesterét?" (6) Gerlóczy Gedeon építészmérnöknek tanult, viszont a képzőművészet már kisgyermekkora óta élete része volt. Olyannyira, hogy a müncheni múzeum összes kiállított tárgyát lerajzolta, s megszállottan tanulmányozta a festészetet. Nagyapja részvényeket hagyott rá azzal a céllal, hogy Angliában folytasson építészeti tanulmányokat, de ezt meghiúsította a háború. Budapesten diplomázott, majd műtermet keresett magának, hogy értéktelenedő részvényeit hasznosan fektesse be. A Bartók Béla úton "műterem kiadó" táblára lett figyelmes, s habár a műteremhez, mely előzőleg Csontváryé volt, nem is jutott hozzá, a képek az első szemrevételezéskor mindörökre megbabonázták. A képeket az árverésen megvette, a művész iratait pedig a házmestertől szerezte vissza, aki a kosárnyi papír elégetésével volt megbízva. Gerlóczy óvta a képeket, a nagyobbakat múzeumi letét alá helyezte. Sok rajz elvesztett, illetve a második világháború is megtizedelte az életművet.

A párizsi kiállítás után a képek eltűnését jelentették, s Fülep Lajos közbenjárásának és nyomozásának köszönhető, hogy az elveszettnek hitt képek előkerültek a párizsi múzeum pincéjéből, ahol évekig álltak felgöngyölve, igen rossz körülmények közt, s ez a képek állapotát a lehetetlenségig rontotta. (7) Még néhány év tekercsben, s az összes festék lepergett volna a vásznakról, mely a festmények teljes pusztulását eredményezte volna. A szakértők szerint a budapesti és székesfehérvári kiállítások viszontagságait is megszenvedték a képek, további utaztatásuk lehetetlenné vált. Remélhető, hogy a művek végleges otthona a pécsi múzeum.

Más tekintetben sem volt a sors kegyes a képekhez, hiszen a 60-as években egy hozzá nem értő illető "restaurálta" a Marokkói tanítót, felhőket, fákat, bokrokat tüntetve el a képről, a kép tehát megszűnt a Csontváry által festett alkotásnak lenni. "Röviden, kereken kimondva: a képet elpusztították." (8)

Jogos tehát a felhívás a képek sorsára vonatkozólag, tuniillik hogy "tulajdonosuk az egész magyar nép mindaddig, amíg ez a nép van. Sőt, ma már tulajdonosuk az egész emberiség, amelynek tudatába Csontváry műveinek ismerete eljutott... A mi közösségünk is tehát csak letéteményesük. Ez a jogi helyzet, hogy elsőszülöttségi jogon közvetlen letéteményesük, különleges jogokat, privilégiumot ad... De ahogy minden jog mindenütt kötelességgel társul, úgy itt is. Ennek a nemzedéknek, mint minden nemzedéknek ezután, kötelessége, hogy a Csontváry-művek állományát megőrizze, és csorbítatlanul továbbadja." (9)

Csontvárytól

A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni (10)

"A Zseni ellenben maga a fényes nap, teljes igazsággal, kifogyhatatlan energiával, a melyből az egész világ táplálkozhatik. Éppen azért, mert osztatlan energiát feltételez - vagyis elpusztíthatatlan - kifogyhatatlan és ezért a Zseni halhatatlan is. Nem Zseni az, aki energiáját megosztja mással, nem Zseni, aki elfecsérli testi, szellemi és szívbeli erejét, aki apró pénzre beváltja energiáját, aki pályájának kezdetén vagy közepén szövetkezetben él, aki önerejének támogatására folyamodott segélyhez, a ki hitében megtántorodhatott és az út közepén megállott, aki a viharban tengerre szállani nem mert, akit a sivatagban a félénkség láza gyötört, akit honvágya visszatart a nagyvilág ismerettől, a ki szeszes italokkal él, a kinek kemény a föld és a kőpárna, a ki kábul a számításnál, akinek nincs színérzéke, a ki nem lát élesen a jövőbe, aki nem ismeri fel a jellemeket, a ki magába zárkózva unatkozik, aki embergyűlölő, aki káros szokásoktól szabadulni nem tud, aki testileg-lelkileg gyenge terhelt, a ki a szerelemnek ellentállani nem képes, aki nem ismeri a szerelmet, aki nem érzi a szerelemben rejlő energiát, aki a pénzt imádja, aki a vagyonban gyönyörködik, aki tülekedve küzd az elsőségért, aki hajhássza a dicsőséget, aki munka nélkül él, aki eredeti dolgot nem csinál, aki a világ teremtését erővel kutatja, aki embertársát nem szereti, aki különbséget érez az emberi és állati növény között, a ki keresi a földi boldogságot és családi életre vágyik, az maradjon békés családapának-anyának otthon, és ne kínálkozzék zseninek."

"Zseni lehet, aki soron van, akit a sors keze kiválasztott, akinek ősei akaraterővel lelkiműveltséggel a művészi tehetséggel voltak felruházva, aki telivérrel - szerelemmel - jött a világra, aki szerelmes volt a dajkájába, aki szerelmes volt a napba, szerelmes volt az üstökös csillagba; a ki a szabadba kívánkozott s pille után futkosott, aki szerette az igazságot, magában soha nem unatkozott, aki a munkát szeretettel végzé - a gondolattal a jövőt keresé, aki szakított a jelennel s útrakelt a sejtelemmel, aki mindenütt és mindenben szívét használta a küzdelemben; (...); aki az első szerelmét Plátóilag nézte - közelebbről a csalódás kísérte, aki szerelmes volt a hazájába s szeretettel gondolt a nagyvilágra, aki le tudott mondani mindenről - gazdagságot hatalmat nem irigyelt senkitől, a ki a világhírű szellemeket vetélytársnak nézte, az átlagos munkát életcélnak nem tekintette, - a ki folyton küzdött önmagával s küzdelmét nem tudatta a világgal, aki álmában is nyugtalankodott - s önmagával megelégedve nem volt, aki a szépben gyönyörködött, s a naplementében ábrándozott; akit a küzdelem közepette az ihlettség meglepte; aki az ihlettség örömére új világ jöttét érezte, aki láthatatlan ihlettől minden ismeretnek az ismeretét - minden tudásnak a tudását sejtette, aki a láthatatlan hangot felfogta és megértette, aki a láthatatlan jövendölését titokban tartotta, aki a titkot mérlegelte és komolynak vette, akinek a reményét a nagy idő meg nem gyengítette, akinek bölcseletét a titokzat meg nem rendítette, akinek a misztikum az idegeit nem emésztette ?"

Csontváryról

Csontváry megtalálta és feltárta a kapcsolatot képeinek forrásaival, az emberiség ősképeivel, ősi képzeteivel, s ezt rendkívül koncentrált szigorúsággal, a tökéletes kompozíció kinyilatkoztatás-erejű valóságával bontotta ki a természet, a kozmosz törvényszerűségeinek archaikus-egyetemes színeiből, motívumaiból.

Az alábbiakban a művész világát illusztrálandó következik néhány, továbbgondolásra érdemes elemzésrészlet, vagy egy-egy lehetséges értelmezés; különös tekintettel a legjelentősebbnek tartott képekre, de természetesen a teljesség igénye nélkül.

A monumentális, harminc négyzetméteres Baalbek Csontváry főműve, az alkotó szerint "a világ legnagyobb plein air festménye", maga a Mindenség. Heliopolis, tehát Baalbek a Nap szent földje, a szimbolikus helyszín és a naptemplom fejezik ki az isteni üzenetet. A magyar őshagyománnyal való kapcsolatot az Attila-mondák jelentik, hiszen a Baalbekben található napimádók áldozati köve a tradíció szerint Attila köve. Csontváry elhívásakor egyetlen szót nem értett tisztán az égi szózatból, s ezen elvesztett Igét találta meg a művész a Baalbek által, s ez a kinyilatkoztatás a Napút, a plein air. A kép "kozmoszmodell", az "elveszett Ige megtalálásának ünnepe" (11). A települést hajnali napfényben láttatja, az éjszaka sötétjéből virradó világosság szenteli meg az új napot. Az emberek munkába indulnak, mindennapjaik állandó folyama, az élet körforgása, a theatrum mundi azonban felsőbb törvényszerűségek által irányított (12). A világ harmóniájára, a kozmikus összhangra enged következtetni az épületek egymás felett hét szintet alkotó rendszere, a hierarchia csúcsán Jupiter oszlopaival, a tizenkét részre osztható kompozíció pedig a Nap útjának tizenkét szakaszát sejteti. A kép aranymetszés-pontjában a naptemplom kapuja áll. Baalbek az a hely, ahol az immanens találkozhat a transzcendenssel és feloldódhat benne, ahol az ember célba érhet, ahol már megértették a megváltást, ahol egységgé áll össze mindaz, ami széthullott...

"A Földön az életet adó energia a Nap, ami minden lét lehetőségét biztosítja - világos, hogy (Csontváry) erre az energiaforrásra fűzi fel energiafokozatok szerint a való világ dolgait és jelenségeit... Csontváry itt is elöl járt, amikor az európai kereszténység által évszázadokon át evidens kultúrértékként használt, felhasznált - sőt utóbb elhasznált - szimbolikát visszavezette eredeti, mélyebb és hosszú távon is hatékony értelmére." (13) Az ábrázolt dolgok, színek hierararchiájához jó illusztráció a Mária kútja Názáretben című kép. A Nap a fény, mely lehetőséget ad a színek kibontakozására, a sötétség, a feketeség elnyeli a színeket, így a fény hiánya a halál. A színek tartománya a fény és a sötétség közt van, ezen belül eloszlásuk és hierarchiájuk nem egyenletes; a földi lét színei a fényhez való viszonyt tükrözik különféleképpen. Ez Csontváry színszimbolikájának alapja, mely az említett kép esetében a következőképpen alakul a főalakoknál: Mária testén közvetlenül vörös ruha van, az élet, a vér jelképeként, erre áttetsző kék lepel borul, mely az istenit, a bölcsességet, a mélységet, a transzcendenciát szimbolizálja. Ahol a piros és a kék lilaként érintkezik, ott égi és földi élet találkozik, ez Mária öle, melyben Jézus ül. Jézus zöld ruhában van, a zöld szín pedig a sárga napszín és a kék keveréke, illetve a vörös kiegészítő színe. Ez így együtt a tökéletességre, a teljességre utal. (14) Jézus a kép tengelyeinek metszéspontja, hozzá képest körkörösen épül egységgé a többi ábrázolt elem. A kép perspektíváját a művész a belső, lényegi tartalomból kiindulva szerkeszti.

A hierarchikus rendszerre érdekes példa lehet a vízhez, talán az "élet vizéhez" való viszony ábrázolása állatalakokon keresztül. A kút vizét egy kicsi, a felismerhetetlenségig torz jószág lefetyeli, felette egy sötét, buta képű szamár áll, aki csak úgy tudja szállítani a vizet, ha rákötözik. Ellentéte a fölötte álló, fehér fejű, embert hordozó ló; végül a sor legmagasabb pontján, a víztől a legtávolabb a teve áll, az az állat, "amely az állatok közül a legjobb hatásfokkal képes a vizet önmagában raktározni". (15) Tehát a léttel való viszony torz felfogása a vegetatív folyadékfelvétel, a lényegi üzenet az "élő vízzel" való találkozás, annak belsővé tétele, elraktározása, ez a lét lehető legmagasabb foka. "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (16)

A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című kép mutatja Csontváry azon jellegzetes ábrázolásmódját, hogy az emberiség egyik általa kiválasztott és megfestett hagyományát, ez esetben a jeruzsálemi Siratófalat hogyan tágítja egyetemes emberi és kozmikus értelművé. Az emberi titkok, fájdalmak, nyomorúságok közé tapadtan, a szűkkeblűség legsúlyosabb tűfokán, az egyéni vagy kollektív önsajnálatban, felelősséget vesztettként a tömegben mégis lehetséges a tágabb, a magasabbrendű lét felé kapuként kitárulni. "A Panaszfal Csontvárynak az a műve, amely a művész helyzetét, a művészet helyzetét, a magyarság helyzetét, a mélyen szellemigényű ember helyzetét együttesen a XX. század elején a legtökéletesebben ábrázolja, s ezek szerint a szó legszorosabb értelmében világ-kép." (17)

Csontváry önarcképeit is érdemes tanulmányozni. Híres Önarcképe mellett több motívumában önmagát, szellemi útjának fokozatait mutatja. Ily módon önvallomás az igazság felé vezető úton járó Marokkói tanító, a "szektariánus művész" (18), aki kivonul a világból, keresi és feszegeti a megismerés lehetőségeit, s akit titkos bölcsességével, tanításával bolondnak tartanak, ahogy Csontváryt is bolondnak tartották. Ő mégis hű elhívásához, ahhoz az isteni üzenethez, melyre életét és művészetét tette, s ez nem más, mint az ég és föld közti közvetítés, az emberiség tekintetének az ég, az örök igazság felé irányítása. Ez történelmi és lelki feladat egyaránt, s ez érhető tetten az ég felé tárt karú Hunyadi, illetve a Fohászkodó Üdvözítő ábrázolásában. Mindkét alakot önnön vonásaival és extatikus küldetéstudatának szellemi sugárzásával ruházza fel. A Cédrus pedig a "szellem teljes megjelenését ábrázoló életfa" (19), s az életfa szimbóluma mellett sebes ágával, mely karként mutat és vágyik az ég felé, talán Csontváry legvalódibb önarcképe.

Csontváry minden egyes képe külön világot rejt, de mind egységes üzenetet hordoz. A fentebb néhány gondolat erejéig említett művek mélyebb továbbgondolásra ajánlottak, csakúgy, mint a Tengerparti sétalovaglás, a Zarándoklás a cédrusokhoz, A taorminai görög színház romjai, hogy a legnagyobbakat említsük. Érdemes elgondolkodni a festmények kompozíciós hasonlóságain, az emberek, állatok, fák mozdulatain, kapcsolatain, a színek ritmusán, a fényjátékokon. Izgalmasak azok a pontok, ahol az ég és föld érintkezésének lehetünk tanúi: a vízesések, a tengeröblök, az ég felé törő karok vagy faágak; a hegyhátak, melyek tölcsérként csúsznak a földbe, hogy rajtuk az ég a földre léphessen; a természetes és mesterséges színpadok és díszletek, melyek közt a festő isteni színjátékot játszik; illetve az őselemek, a víz, a tűz, a föld, a levegő kapcsolódásainak lehetőségei.

Végül a Csontváryt idéző összeállítás végére méltóképpen az ő szavaival tehető pont:

"Mi Magyarok, Attila, Árpád ivadéka, a kik azért ide rendeltettek, hogy a római birodalom züllött erkölcsi életének romboló hatását megállítsuk, megszüntessük - hisz Párizs mellett ezért szálltak síkra a lovagias természetű elődeink, s végelszámolásra Róma alatt termettek - Attila élén; a hol is eldőlt Pannónia sorsa, s a római birodalom romlott erkölcsének hiú gőgje letörött; mint az adófizető polgárnak a végrehajtóval szemben.

Nagy elődeink csak addig voltak nagyok, ameddig az ősi erejök, a mély vallásos meggyőződésük terjedt; s mély komoly hit az Istenhez, a magyarok Istenéhez volt fordulva, közvetlenül, semmi közvetítők nélkül.

Ez az én erőm is; közvetlenül érezni azt, hogy az Isteni szellemhez vagyok kapcsolva: ennél nagyobb és boldogítóbb erő és érzés nem létezik, nem képzelhető!" (20)

Farkas Charlotte

Lábjegyzetek:

(1) CSONTVÁRY KOSZTKA Tivadar: Önéletrajz, Bp., 1999. 30.o.

(2) Uo., 31.o.

(3) Uo., 82.o.

(4) Uo., 55.o.

(5) Uo., 87.o.

(6) Csontváry-emlékkönyv, Bp., 1976. 291.o.

(7) FÜLEP Lajos: Mit vétett Csontváry?, F. L.: Művészet és világnézet, Bp., 1976. 634.o.

(8) Uo. 633.o.

(9) Uo. 635-636.o.

(10) Csontváry-emlékkönyv, Bp., 1976. 60-65.o.

(11) MEZEI Ottó: Csontváry Kosztka Tivadar: Naptemplom Baalbekben (Szíria), Csontváry-dokumentumok I. Bp., 1996. 196-211.o. (A bekezdésnyi szöveg gondolatmenete is a cikk néhány momentumára támaszkodik.)

(12) Uo.196-211.o.

(13) MAKOLDI Sándor: A minőségek hierarchiája avagy Csontváry és a forgatott perspektíva, Művészet, 1979/I. 16.o.

(14) Uo. 17.o.

(15) Uo. 17.o.

(16) János Evangéliuma 4,13-14.

(17) HAMVAS Béla - KEMÉNY Katalin: Forradalom a művészetben, Pécs, 1983. 16-17.o.

(18) Uo. 16.o.

(19) Uo. 55.o.

(20) Csontváry levele Koronghy Lippich Elekhez, Csontváry-emlékkönyv, Bp., 1976. 50-51. o.