Kairosz - a Jelenlét folyóirata | Tartalomjegyzék | Fórum | Csipetnyi Só

Martialis válogatott epigrammái

Tartalomban gazdag, külalakban szép verseskötetet ajánlok a "nyájas olvasó" figyelmébe

Szeretett professzoromtól, Adamik Tamástól az ELTE latin tanszékének vezetőjétől múlt év októberében ajándékba kaptam azt a nagy szellemi gyönyörűséget okozó verseskötetet, amely Martialis válogatott epigrammáit tartalmazza latin és magyar nyelven. A kivitelében szép könyvet jól esett kézbe venni, örömmel nézegettem barna műbőr kötését, aranybetűs feliratát és díszítését. Megígértem kedves tanáromnak, hogy örömömet másokkal is megosztom, alkalmasint a kötetet a reménybeli olvasók figyelmébe ajánlom.

Tapasztalatom szerint Martialis nevét napjainkban kevesen ismerik, ezért megkísérlem közelebb hozni őt korunk emberéhez. Költőnk a hispániai Bilbilisben született Kr.u. 38-41. március elsején, ezért kapta a Martialis nevet. Valamikor 61 és 64 között ment Rómába, minden bizonnyal a Senecák és Piso pártfogását élvezte, valószínűleg ügyvédi gyakorlatot is folytatott; Nero uralkodása alatt nem publikált. Irodalmi tevékenységének legnagyobb része a Flaviusok uralkodásának idejére esik. Vespasianus császár (69-79) elsősorban a történetírók támogatója volt - ő biztosított nyugodt feltételeket Josephus Flavius írói tevékenységéhez - a költészet kevésbé érdekelte; Martialis az ő idejében sem jelentetett meg költeményeket. Költőnk tehetségét Vespasianus két fiának, Titusnak (79-81) és Domitianusnak (81-96) uralkodása idején bontakoztatta ki, tevékenységét folytatta a két adoptív császár, Nerva (96-98) valamint Traianus (98-117) császárságának első öt-hat évében. Martialis Rómából Traianus trónra lépésének évében, 98-ban hazatért sokszor megénekelt szülővárosába, Bilbilisbe, ahol gondtalan életet biztosító birtokán élt 104-ben bekövetkezett haláláig. Nekrológját az ifjabb Plinius, a híres római levélíró írta meg (Epist.3,21), e meleghangú levél a kötet végén szerepel.

Martialis volt az ókor talán legnagyobb epigrammaköltője, verseit a logika szabályai szerint írta, hangneme csak akkor válik líraivá, amikor szeretett szülőföldjéről ír.

Fenséges Bilbilis

Földieim, kiket áld fenséges Bilbilisem nagy
és meredek hegyen ott: Tagus övezte vidék,
költőtök híre s neve nyújt-e dicső örömöt már?
Mert a dicsőségtek én vagyok és leszek is.
Zsenge Catullusnak nem tartozik ősi Verona (5)
annyit, mint nékem Bilbilisem, gyönyörűm.
Harmincnégy nyara van tán, hogy már nélkülem adtok
szőke Ceresnek dús áldozatot szivesen.
Úrnőmet, Rómát szolgálva hajam csoda színe
megszürkült immár itt eme föld kerekén. (10)
Hogyha derűs szívvel befogadtok visszajövök majd,
ám ha kemény lesz tán szívetek, újra megyek.
(10,103)

(Adamik Tamás fordítása)

Költészetének indítékát és témáját jórészt Róma városa adta, epigrammáiban minden társadalmi réteget megjelenít. Barátjához, az ifjabb Pliniushoz hasonlóan elismerte a "kevésbé jó" esztétikai jelentőségét. Határozott véleménye volt, hogy néhány jó verset nem nehéz írni, de egy kötetnyi verset már igen, mert egy kötet akkor jó, ha benne rosszabb, közepes és jó versek egyaránt találhatók.

Egyenetlen könyv

Könyvemről Mathokám azt hirdeti, hogy egyenetlen.
Hogyha igaz, dícsér engem e drága Matho.
Mily homogén könyvet írt Calvínus meg az Umber:
nincs rosszabb annál, mint ha a könyv homogén.
(7,90)

(Adamik Tamás fordítása)

Só és epe

Édes epigrammát írsz folyton, drága barátom,
és finomabbat tán, mint a fehér, puha bőr.
Egy csöpp só nincs, nincs egy csöpp keserű epe bennük,
azt akarod mégis, ostoba, kézbe vegyék?
Sok finom étel sem jó ízes ecet sava nélkül, (5)
még az az arc sem szép, mely csupa síma, fehér.
Mézalmát és enyhe fügécskét adj csecsemőknek:
nékem csak khiosi jó füge kell, ami csíp.
(7,25)

(Adamik Tamás fordítása)

A könyv

Van jó, van közepes versem, rossz is van, Avítus.
Olvasd csak! Másképp nem születik meg a könyv.
(1,16)

(Adamik Tamás fordítása)

Martialis egyetlen költeményében sem vallja magát valamely filozófiai irányzat hívének, saját korának cinikus és sztoikus filozófusairól meglehetősen ironikus hangon ír és képmutatónak tartja őket. A sztoikusok halálvágyával és öngyilkosságot dicsérő magatartásával szemben az életet igenli, egész költészetét áthatja az az epikureista gondolat, hogy ma kell élni, holnap már késő lesz; ez utóbbi filozófiai irányzat képviselői közül névszerint senkit sem említ költeményeiben. Nem feledkezhetünk meg arról a szép epikurosi gondolatról, hogy a bölcs ember számára boldogságot jelent a kellemes dolgokra való vissza-emlékezés; ezt az alapelvet Martialis abban a gyönyörű költeményében fogalmazta meg, amelyet barátjának, Antonius Primusnak születésnapjára írt.

A cinikus filozófusról

Arról, Cosmus, akit te az új templom küszöbénél
látsz gyakran s Pallas szent helyiségeiben,
ócska tarisznyával, bottal, koszos, ősz hajazattal,
ronda szakállal, mely mélyen a mellibe lóg,
kit viaszos köpönyeg (csupasz ágyának felesége) (5)
föd, s ki, ha ott jársz-kelsz, rádugat egy falatért,
azt hinnéd, kutyabölcs. Így csal meg a látszat, a csalfa!
Ez már nem kutyabölcs, Cosmus! "Ugyan mi?" - Kutya.
(4,53)

(Balogh Károly fordítása)

A sztoikus filozófusról

Csak dícsérd a halált, Chaeremon sztoikus, égig.
Nem bámullak, sőt meg se dicsérlek ezért.
Bús tűzhely ám, ez erényt mi okozza: a törtfülü kancsó;
bús tűzhely, melyet láng sohasem melegít;
ágyad üres vázán rossz gyékény, benne poloska; (5)
éjjel-nappal azon tóga: kopott, de rövid.
Mekkora ember vagy, hogy rőt ecetedre fütyülve
itt hagynád vackod, s rossz, feketés kenyered!
Míg ha dagadna az ágy fínom gyapjú nyiratától, (10)
szépenszőtt bíbor volna a két takaród,
rózsás orcával melletted hálna, ki este
bort kínált s társát felhevíté, a fiú:
Úgy Nestor kora sem tűnnék hosszúnak előtted
és nem volna fölös perceid egyike sem!
Rossz sorban bezzeg könnyű elvetni az éltet, (15)
óh sokkal bátrabb az, ki nyomorban is él.
(11,56)

(Balogh Károly fordítása)

A derék ember

Antonius Primus tizenötször öt évre tekintve
csöndes öregségét élvezi, szép örömét.
Visszatekint a letűnt, teljes tavaszokra, napokra,
s nem fél, hogy Léthé zúg, közelítve felé.
Nincs emlékei közt súlyos, rossz végű nap egy sem, (5)
nincs egy olyan nap sem, mit nem idéz szivesen.
Mert derék ember megnyújtja az élete hosszát.
Kétszer is él, akinek visszatekinteni jó.
(10,23)

(Bede Anna fordítása)

Martialis epigrammaköltészete "emberszagú", a mitológiai témák távol állnak tőle, olvasóit gyengeségeikkel, hibáikkal akarja szembesíteni. E költemények hangneme néha csipkelődő, máskor pajzán, egyes esetekben már-már kendőzetlennek és közönségesnek tűnnek. Ez utóbbiakat csak akkor értékelhetjük megfelelően, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ez a stílus a latin epigramma sajátja; műfaji követelmény volt az ókorban ez a hangvétel. E szabados hangvételű kisköltészet megteremtője a római irodalomban a Krisztus előtti első században élt nagy költő, Catullus volt.

16. carmenében indulatosan válaszol kritikusainak, akik nyílt szókimondása miatt támadták. E versében kijelenti, hogy csak a költőnek kell tisztának lennie, kisköltészetének egyáltalán nem: annak csak akkor van létjogosultsága, sava és borsa, ha pajzán. Martialis epigrammaköltésze-tében Catullus alapelveihez tartotta magát.

A harcos felesége

Lám, te kamasz Hylus, tömöd egy harcos feleségét,
s attól félsz te csupán: rajtakap és teletöm.
Jaj neked: ő kiherél, míg játszol. Válaszolod majd:
"Nem szabad ezt!" Mondd csak, mit te csinálsz, szabad azt?
(2,60)

(Adamik Tamás fordítása)

Martialis válogatott epigrammáit tizenöt témakörben csoportosítva találjuk a kötetben. A szövegeket válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta Adamik Tamás. A költemények fordítói részben magyar klasszikusok, részben Adamik Tamás és fiatal tanítványai. E kötet megjelenését többek között azért tartom időszerűnek, mert Martialis az epigrammaköltészet terén szinte egész Európának tanítómestere volt, elegendő itt Janus Pannoniusra utalnunk, aki példaképének tekintette.

Az egyes versekhez tartozó magyarázó jegyzetek jól segítik a megértést. A hat részből álló utószó (Martialis és költészete) részletesen tájékoztat Martialis életéről, koráról, a Krisztus utáni első századról; képet kapunk az időszak eszmei irányzatairól és részletesen olvashatunk a költőnek későbbi korokra gyakorolt hatásáról is. A kötet a Magyar Könyvklub, Budapest, 2001. kiadásában jelent meg.

Bódi Emese