|
Gondolatok Willigis Jäger "Hullámaiban a tenger" című könyve kapcsán
2001-ben jelent meg magyarul az EDITIO M Kiadói Kft. gondozásában az az egy kötetbe foglalt kilenc beszélgetés, amelyet Christoph Quarch filozófus, a Német Evangélikus Zsinat tanulmányi vezetője folytatott Willigis Jäger bencés szerzetessel, a würzburgi Szent Benedek Ház vezetőjével. Willigis atya tizenkét évet töltött a zen tanulmányozásával, ebből hat évet Japánban. Hazatérte óta kurzusokat és szessineket vezet a münsterschwarzachi apátságban.
Előre kell bocsátanunk, hogy a könyv bár irányított és tematikusan felépített beszélgetések fűzére, mégsem tekinthető egységes koncepció alapján megkomponált, részletesen kifejtett létszemléleti alapvetésnek. Másfelől a szerző szándékai szerint megcélzott olvasói kör a keresztény kultúrkörhöz tartozó, de az egyházhoz tartozásukat már nem érző emberek csoportja. (9.o. - zárójelben tüntetjük fel a könyvbeli hivatkozás oldalszámát.) Talán e két tényezőnek is köszönhető, hogy számos probléma sokak számára talán nyitva marad, vagy vetődik fel újonnan a könyv elolvasása után.
A szerző a beszélgetések során feltett kérdésekre válaszolva fejti ki - egyébként kifejezetten praxis-orientált - tanításának elemeit. Miután a keleti spiritualitással való találkozása nyomán felismerte a kereszténység misztikus hagyományában (1) rejlő kincsek valódi értékét, azok újbóli felszínre hozatalára törekszik. Megkülönböztetve az egyes vallások exoterikus és ezoterikus rétegeit, előbbieket kiindulási alapoknak tekinti, ahonnan sok ember eljut a spirituális útra, azonban egy ponton túllép rajtuk. "Hiszen Isten megtapasztalásáról, valódi megtapasztalásáról a felekezetek "fűzőjében" nem lehet szó." Mindazonáltal a szerző elkerülendő a szinkretizmus vádját, jelzi, hogy szerinte a vallásoknak meg kell maradniuk egymás mellett. "Szükségünk van sok "ablaküvegre", amelyek mondanak nekünk valamit a mögöttük lévő fényről. Csak nem szabad kizárólagossá tenniük nézeteiket. Híveiket annak megtapasztalásához kell elvezetniük, amelyeket szent könyveikben megígértek." (92.o.) Willigis atya szerint "az unio mystica a keresztény kifejezése a kozmikus, transzmentális, transzperszonális Egy-be történő belemerülésnek. Más vallásokban és kultúrákban ugyanennek a tapasztalatnak más nevet adtak: üresség, megvilágosodás, megszabadulás, szatori, nirvána, szamádhi és hasonlók." (65.o.) A szerző a hozzáfordulóknak személytől függően különböző utakat ajánl, így a keresztény kontemplációt, a zen útját, vagy más keleti ösvényeket.
Végső soron a szerző a "philosophia perennis" szemléleti bázisát jelöli meg, mint a misztika megragadásának intellektuális alapját. (2) Érdekes módon azonban Willigis atya a következőket mondja: "A spirituális úttal való elméleti foglalkozás másodlagos fontosságú. Az első időszakban jól tesszük, ha egyáltalán nem olvasunk semmit ezzel kapcsolatban. A cél ugyanis, hogy belülről ismerjük meg az utat, nem kívülről. Ehhez pedig gyakorlásra van szükség." (250.o.) Ezzel kapcsolatban felmerül számomra néhány aggályos kérdés. Megfelelő doktrinális alapok nélkül hogyan lehet, vagy inkább szabad-e bármilyen spirituális praxisba belevágni akár szellemi irányító segítségével is? Különösen problematikusnak tűnik ez korunk álbeavatási és pszeudospirituális deviációinak kavalkádjában.
A könyvben megfogalmazott gondolatok némelyike bizonyos kétségeket indukálhat az olvasóban. Ilyen például a keresztény misztika (vagy akár tágabban a hamvasi értelemben vett Hagyomány) és egy igen vulgárisnak tűnő evolúciós teológia összeházasítása, ami ad absurdum odáig terjed, hogy "az evolúció az önmagát kinyilatkoztató Isten." (3) (119.o.) Lássunk egy példát, hogy milyen elvi problémák adódhatnak. A szerző megállapítja, hogy a tér és idő mind a filozófia (Kant), mind a misztikus tapasztalat alapján nem objektív valóságok, csupán értelmünk eszközei. "A tér és az idő nem objektív valóságok(...) Ténylegesen a valóságban nem léteznek." (150.o.) A misztikus célja "a valódi valóság idő- és térnélküliségére való ráébredést jelenti. Keresztes Szent János ezt "Isten önmagához való visszatérésének" nevezi: "Felébredésünk Isten felébredése, feltámadásunk pedig Isten feltámadása" - mondja." (258.o.) Ha ez így van, akkor hogyan jelenthetőek ki a következők: "Tudatunk fejlődés eredménye (...) Hárommillió évvel ezelőtt alakult ki az ember egy majomfajtából. Miért állna meg ez a fejlődés éppen most?" (58.o.) Ez utóbbi megállapítás egy olyan naiv objektív realista kijelentés, mely szükségszerűen ellentmondásba kerül a fentiekkel, hiszen hogyan lehet az idő és a tér annak a tudatnak a végső soron nem létező rendező eszköze, melynek léte éppen az időben és térben végbemenő évmilliárdos fejlődés következménye? Hasonló logikai ellentmondáshoz vezet a következő megállapítás is: "A spirituális út így nézve a Paradicsomba vezető út, de nem abba, amelyből kiűzettünk. Oda visszatérni azt jelentené, hogy az evolúció anyaméhébe menekülünk vissza. Az evolúció azonban előre hajt bennünket." (206.o.)
Az evolúciós világképpel összhangban Willigis atya progresszionista és demokratikus szemléletet képvisel. Ez alapján a "király", "seregek ura", "pásztor" -a szerző által Istenhez fűződő kapcsolatunk kifejezésére szolgáló társadalmi metaforáknak titulált- terminusokat sokszorosan elavultnak, demokratikus felfogásunk számára idegeneknek tartja. E megközelítés nem veszi figyelembe például a "királyság" metafizikai és szakrális jelentőségét., ami mondhatni minden tradicionális vallásban kiemelt jelentőséget képvisel. (4) Tágabb összefüggésben vizsgálódva is határozott feszültség érezhető a szerző nézetei és a "philosophia perennis" gondolati körébe tartozó társadalom-, történelem- és időszemléletek között.
Összefoglalóan a "Hullámaiban a tenger" egy gondolatébresztő munka lehet mindazok számára, akik fogékonyak a Willigis atya által feszegetett problémákra. Nagy érdeme, hogy a kereszténység olyan páratlan kincsesbányájának az újbóli feltárására ösztönöz, amilyen a keresztény misztika. Kétségtelen azonban, hogy számos megállapítása erőteljesen vitára sarkall mind napjaink keresztény egyházainak dogmatikája, mind az ún. tradicionális gondolkodás nézőpontjából tekintve. Mindazonáltal nem férhet kétség a szerző őszinte segíteni akarásához az Istenkereső ember felé, és felülemelkedve az esetleges vitatható (bár nem kisszámú és olykor igen fontos!) részletkérdésen, akár katartikus élményben is része lehet annak, aki először találkozik ilyen vagy ehhez hasonló gondolatokkal.
Végezetül álljon itt egy idézet a keresztény misztika egyik hazai kutatója, Buji Ferenc tollából:
"A szakralitással kapcsolatos mai törekvéseket két ellentmondásos tendencia jellemzi. Egyrészt mind kívülről, mind belülről óriási nyomás nehezedik az Egyházra, hogy minden területen alkalmazkodjon a világhoz, egyre inkább >>odalapuljon a földhöz<<, és szociális szervezetté, az emberek világi törekvéseinek támaszává váljon, figyelmét pedig maradéktalanul a homo socialisra összpontosítsa? Másrészt miközben az Egyház kénytelen-kelletlen engedelmeskedik ennek a nyomásnak, mindazokban, akikben komoly igény él a szentségre, a metafizikumra és az istentapasztalatra, fokozódik az elégedetlenség és a csalódottság érzése. Így az Egyház éppen azokat veszíti el, akikben még komoly transzcendentális igények élnek. (?) Így aztán az eleven istentapasztalatra szomjazó és azt komolyan kereső keresztények tömegesen fordulnak vagy a keleti vallások egyre kétesebb tisztaságú euroamerikai adaptációihoz, vagy saját anyavallásuk egyre torzabb szektariánus változataihoz - mert mit sem tudnak azokról a szellemi kincsekről, amelyeket saját keresztény tradíciójuk rejt, és amelyek bőségesen elegendők lennének ahhoz, hogy spirituális igényeiket kielégítsék." (5)
Lábjegyzetek:
(1) Gondoljunk itt elsősorban Eckhart, Suso, Tauler, Ruusbroec, Marguarite Porete, Angelus Silesius, Sziénai Szent Katalin, Keresztes Szent János, Avilai Szent Teréz, Miguel de Molinos... stb. munkáira.
(2) A "philosophia perennis" eszméjével a hazai olvasóközönség Hamvas Béla írásaiból ismerkedhetett meg először ("metafizikai Hagyomány"). Külföldön olyan gondolkodók művei jelentették az alapvetést, mint René Guénon, Julius Evola, Fritjhof Schuon, Ananda Kentish Coomaraswamy, Matgioi (Albert de Pouvourville), Leo Schaya... stb. Műveik jó része ma már magyarul is hozzáférhető hazai tradicionális gondolkodók írásaival egyetemben. Willigis Jäger könyve bizonyos kardinális és hangsúlyosan doktrinális érvényűnek tűnő megállapításai miatt nem illeszthető be ezek sorába.
(3) Ezen állítás bizonyára összefügg a szerző erősen panteisztikus szemléletével, amelyre ilyen kijelentéseiből következtethetünk: "A misztika: Isten és világ, oszthatatlan Egy." (65.o.) "Isten a világegyetemben inkarnálódik. Ő és inkarnációi elválaszthatatlanul össze vannak kötve egymással. Ő nem inkarnációjában jelenik meg, hanem inkarnációként manifesztálódik." (122.o.) "Nem hiszek benne, hogy az isteni a szerkezeteken és töréseken túl létezne." (68.o.) Nagy kérdés, hogy ez hogyan egyeztethető össze az eckharti, tauleri?stb. misztikus istenképpel. Ezzel a problémakörrel és egyáltalán a misztikával kapcsolatban meg kell, említenünk három rendkívül figyelemreméltó tanulmányt: Buji Ferenc: Ars poetica divina in: Buji Ferenc: Az emberré vált ember 323-365.o. "IGEN" Katolikus Kulturális Egyesület 1999; Buji Ferenc: A misztika helye a vallásban, és a tauleri misztika in: J. Tauler: A hazatérés útjelzői 5-79.o. , Paulus Hungarus - Kairosz, Bp. 2002; Ananda K. Coomaraswamy: Akimcanna: Önmegsemmisítés, Camelot Kiadó, Bp. 2000
(4) v.ö.: Hamvas Béla: Scientia Sacra (Hatodik könyv. A király és a nép) Magvető Könyvkiadó, Bp. 1988.; Julius Evola - Fritjhof Schuon: ZEN A szamurájok vallása 19-21.o. Magánkiadás, 1996
(5) J. Tauler: A hazatérés útjelzői 8.o. Paulus Hungarus - Kairosz, Bp. 2002
|