|
Ismétlőjel
I.
Döbbenet. Ez a mozgólépcső minden esetben ugyanarra a helyre repíti vágyakozó énem. Szegény. Rálépek a gúnyosan csak Hérakleitosz névre keresztelt lépcsőre, és visz, ahova vinni szokott. Már megint.
Utazom. És látva az emberek tekintetét, mosoly jelenik meg az arcomon. Gúnyos irónia és őszinte derű keveréke. Győzzön az erősebb. Mikro-evolúció.
Tovább nézem a tömeg szeme fényét, de csak félhomály tükröződik. Mérlegelni, hogy félig tele a pohár, vagy félig üres, most nincs türelmem. Mert lassan-lassan az idő kiéheztetett foglya leszek. Viva Libertas! Próbálom elkapni azt az érzést, amit a velem szemben utazó csüggedt turisták képviselnek jelenlétükkel. Ők onnan jönnek, ahova én megyek. Már csak pillanatok kérdése, és ott leszek. Ott. Megérkezés. Hegedűszó.
Döbbenet. Lelépek átmeneti mozgó kis világom lépcsőjéről, és újra látom. A jelet. Világít, csillog-villog, egyszerűen lehetetlen nem észrevenni. Egy ismétlőjel. Egy modern csipkebokor. Állok előtte szótlanul, lábam földbe gyökerezik, és már-már kezdem megint elhinni, hogy végállomásra érkeztem, amikor hirtelen kitisztul a kép, és világossá válik előttem az utam. Az ismétlés útja. Katarzis.
Egy ismétlőjel. Átruccant - mint szokott - a zene végtelen világából, hogy megmutassa nekem, hogy: még egyszer! Ismétlés. Plágium-illat. Ismétlés. Lehetséges? Ami Kierkegaardnak Berlin, az nekem egy szürke hétköznap. Sötétszürke. Mégis ünnep. Anamnézis.
Ismétlés. Ad fontes! Újra meg újra. Vissza kell szállnom a mozgólépcsőre, elutazva vele oda, ahonnan indultam! A kezdethez. A maghoz. A rítusok gyökeréhez. A vallásom alapjához. Imádságom legbelső szobájába. Onnan indulhat a lélek az ismétlőjelhez. Újra meg újra.
II.
Döbbenet. Már megint egy utazás az ismétlőjelhez. A történet ugyanaz. Legalábbis egy ideig. Az ismétlés - ugyanis úgy látszik - most csődöt mond. Recsken vagyok. Gyönyörű nyári idő. Meghitt emlékezés. A lényeg mégis láthatatlan. Átélhetetlen újra. Megcsíp egy szúnyog. Recski életkép most. Ismétlés nélkül. Cinikusan kacag egyet az időisten, és ledönti az ismétlőjelet.
III.
Döbbenet. Utazás. Otthon. Az édesanya leül gyermeke mellé az ágy szélére, és elmondja a hőn szeretett mesét. Mosoly a gyermek arcán. Ismerős hang, ismerős szavak. Már ezeregy éjszaka hallotta ezt a mesét. Mégis. Mégis annyira tiszta, mégis annyira kellemes érzés járja át sötétkék lelkét. Ismétlés. Rítus. Vallás.
Döbbenet. Mindig ugyanaz, és mindig más. Utazok a mozgólépcsőn. Ismétlés.
Gáncs Tamás
|