Kairosz - a Jelenlét folyóirata | Tartalomjegyzék | Fórum | Csipetnyi Só

Mendelssohn: Illés

Asszociációk egy oratórium tételeihez

1. Segítség! Szárazság és szomjhalál, nyomor és szenvedés. Szülők eszik csecsemőiket, és gyermekek őseiket. Felemésztik egymást. A múltat és a jövőt. Mert nincs jelen, csak kárhozat. Amikor a halál megmutatja magát, a talaj süllyedni kezd a nemlét rémítő homályába, s nincs hova kapaszkodni. A segélykiáltás is a semmibe vész. . Tudtuk, hogy eljön, végig tudtuk, hogy így lesz... megmondták. Megmondta előre... még az istenek alkonyát is megjósolta az a tritonusz...

2. Még az imádság is hiábavaló. Még ha az öreg mester, Bach örök nyelvén is szól, nem jön válasz.

3. Nem jöhet, mert a liturgiába fagyva fosszilizálódott az egykor elő fohász. A kép mutatás és a felületesség konzerválja a halált.

4. Ám ha valaki megfogalmazza saját maga számára szorongásait, vagy inkább belepillant egy leheletnyi mélységben az egy szorongásba, mely a tudat szintjén ezer bűnné és félelemmé osztódva napról napra keseríti haldokló lelkiismeretét, az talál.

5. Persze egyszerűbb vaksággal vádolni, akit nem akarunk látni. Halottnak tartani, aki halált jósol. Sokfajta problémamegoldó mechanizmus közül a legmegnyugtatóbb, ha az ember nem vesz tudomást semmiről. Büntetés negyedízig - vajon valóban a legszörnyűbb átok? Nem inkább a legtermészetesebb következmény? Bárcsak igaz lenne ez a csekély mennyiség. Négy generáció -lehetőség a megtisztulásra. Üknagyapáink mindent kártyán játszottak el, a családjukat, az egzisztenciájukat. Mi mindezt már nem is kezeljük sajátként. Még csak nem is hiányzik. Nem tudunk mást, csak mit előttünk mutattak; sárkányfogból nem lesz búza.

Az ítélettel mindig jön az ígéret is. Az Édenben is, most is. Olyankor egy láthatatlan erő felemeli amolltercet, és nyolcadokkal indítja útjára a félkottákba merevedett hitetlenséget.

6. Aztán elküld valahova, ahol a gondviselés hatalmasabb a nyomornál. Felkészít valamire, miközben nem tudod, hogy a jelen csak eszköz.

7. Nem tudod, mert angyalok vigyáznak rád. Nyolcan vannak, és könnyedén körbetáncolnak. Enni és inni adnak, kézen fogva vezetnek, megóvnak minden bajtói, álmodat is őrzik, közben bíztatnak, bátorítanak és szeretnek. Isten küldte őket, hogy megtanítsanak szolgálni.

8. A szolgálat pedig az élet szolgálata. A halál és a nyomor, az éhínség és a betegség a szabadítás, a feltámadás és az élet bábjai. Gusztustalan gubóban várják a megváltást.

9. Attacca. A dráma belesimul a zsoltárba. Tökéletes békesség, nyugodt öröm. Az elvehetetlen élet biztonsága. A megváltás kiteljesedett, az angyalok a földre jöttek, és együtt énekelnek velünk.

10. Isten és a demokrácia. Ígéret - istenkáromlás, kijelentés - kérdés, Bárány birkák.

11. Egyszerű, világos, közérthető és főleg rendkívül magabiztos a hülyeség imádsága. Vajon mitől? Honnan ez a követelődzni sem rest önbizalom? Na persze, a társadalmi támogatottság és a népszerűség igen fontos lelki kérdésekben.

12. Hangosabban! Korszerűbben, még közérthetőbben! Még mindig nem vagyunk elég hülyék, pedig nagyon igyekszünk, egész belefáradtunk, a szuszból is kifogytunk.

13. Hangosabban! Még mindig nem elég jó. Show kell ide. Egy kis vér és erőszak, valami látványos, amit esznek, manapság elengedhetetlen a jó médiastratégia. El kell jutni az emberekhez, hisz nagy a tét, a közönség ítél, s nincs a nézettségi mutatóknál nagyobb zsarnok. Szóval figyelem, figyelem, figyelem!!! - Csend, csend, teljes csend.

14. És akkor megszólalhat, amire száz évig kellett várni. Az öreg Johannt végre igazán érti valaki. Milyen jó újra hallani a hangját, s elmerülni az egy hit igazságának bizonyosságában.

15. Korál. ...egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.

16. Az égi tűz megtisztít mindent. Pusztít, és nem kímél, mindent megtalál, ami éghető, semmit sem lehet elrejteni előle. Aki látja, leborul, fel sem kel.

17. Ez a tűz pedig a szó. Az ige, mely a psziché szerkezetét mint szike tárja fel.

18. Jaj! - ez a szülő jaj-szava. A visszautasított anyáé, akire nincs szükség többé. Pedig jobb lett volna hallgatni rá. Igét mondott.

19. A tusakodó imádság azért harcol, amit megígértek neki. Ez a hit győztes harca a tapasztalati világgal. Csak győztes lehet, mert ígérete van rá. A tapasztalat magabiztossága eltörpül a hit reménysége mellett.

20. Íme a végső győzelem. Az élet győz, és elnyeli a halált. Ujjongva hull a zápor, táncolnak az esőcseppek, ahogy nagy kövéren eltűnnek a szikes föld gyomrában. Háromnegyed, három bé, háromszor "még nagyobb az Úr a magasságban" - ez az üdvösség tökéletessége. A hit győzelme a beszélt nyelven megfogalmazhatatlan hála eufóriájában tör a menny felé; a menny felé, aki eljött, íme itt van közöttünk, és feltartóztathatatlanul teremt, éltet - újjászül.

 

21. Az abszolútum útja a lélekhez az önkijelentés, a logosz, mely nemcsak szó és tett, ige és isteni gondolat, hanem egy személy. Krisztus minden isteni kijelentés testté lett valósága, az időtlen szeretet kiteljesedése. Teremtő, megváltó, megtartó, vigasztaló. Így szól:

22. Ne félj! A körülmények, a környezeted, az egész életed ellenére ezt mondja: Ne félj! Ugyan mi óvhatna meg valakit a harcmezőn, mikor körülötte ezrek és tízezrek esnek el? Mennyi az esély a túlélésre? "Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges" - szól az ige. Mi minden? A hitet nem alakítják a körülményei, melyben él, ellenben a hit és a Lélek átformálják környezetüket. Minél nagyobb energiára van szükség ehhez a munkához, annál jobban erősödik a hit - a Lélek által. A megváltás tehát örökre függetlenít a félelem minden forrásától, mivel új függésbe helyez. "Enyém vagy". Ez a szabadság. Ne félj!

23. Isten és a diktatúra. Élet - halál. Ítélet - bűnbak. (Egy újabb problémamegoldó mechanizmus a projekció.) Jezábel a megátalkodottság szimbóluma. Három év után ismét lesz mit enni, mi kell még? A halál embereinek az élet sosem lesz érték. A halál fullánkja a bún, szolgája a bosszú. Elégtételre csak a halálnak van szüksége, neki viszont sosem elég.

Van, akinek sosem adatik meg, hogy szabad legyen, a többi szerencsés pedig általában elszalasztja a lehetőséget, mikor azzá lehetne. Keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

24. Íme a nép. A nép mindig boldog, legyen akár despotizmus, vagy bármi más. Csak legyen, aki megmondja, mit kell kiabálni. Aztán a kiabálásból közös indulat lesz, amely mindent elsodor, ami az útjába kerül.

25. Ilyenkor a próféta menekülni kényszerül, hiába teremtett lehetőséget az Istennel való találkozásra, hiába mutatta fel a megváltás szabadságát. A prófétát elüldözi saját hazájából a rablelkű sokaság.

26. Tehát valóban minden hiábavaló. Senki nem jobb elődeinél, még a próféta sem. Semmi értelme nem volt az egésznek, nincs kiút, mert nem is lehet. Elég volt! - sóhajt a korállal együtt a próféta, aki végképp kiégve várja a véget. Ez a teljes kilátástalanság. A múlt értelmetlen és értelmezhetetlen, a jövő céltalan és esetleges. Mikor Ábrahám kését Izsákra emelte, mikor József a kútba zuhant, mikor a fáraó kilenced szerre sem engedett, mikor Gedeon seregét az Úr hazaküldte, mikor Dávidot halálra keresték, mikor a három férfit a kemencébe lökték, mikor Márta s Mária testvére meghalt, mikor Pált megkövezték, akkor nem volt más, csak Ő és Én.

27. Először olyan, mintha csak én lennék egyes egyedül; mint egy árva fisz hang a csellón. Egyedül a pusztában.

28. Ez az a pillanat, mikor egyszer csak egy hang valahonnan azt súgj a, emeld fel a tekinteted. Ez a hang nem téveszthető össze semmivel, halk és szelíd, mennyei hang. Az összeroskadt, álomba zuhant lelket gyengéden keltegeti, és ezt mondja:

29. Nem szunnyad Izráel őrizője. Álmodban is, kilátástalanságodban is ott van.

30. "Kelj fel, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!" Előttem?! Inkább mögöttem! Előttem már csak a halál állhat, semmi más. Elég volt.

31. Pszt! Csendesen! Most nem te beszélsz. Nem kell mindenre válaszolni. Hallgatni kell és hallgatni, hallgatni. És várni. Ez az igazi próba, ezután semmilyen út nem erő feletti.

32. Korál. Aki mindvégig kitart... Ugyan milyen erővel lehet mindvégig kitartatni?

33. Hiszen a lelkem pont olyan, mint a föld, mely három évig nem látott esőt, s bár az eső már megérkezett, bennem minden változatlan, mert utánad szomjazom mindhalálig. Állhatatosság mindvégig? - szomjúság örökké.

Jöjj! Megmutatom erőm, s önmagam.

34. Íme szél, földrengés és tűz. Minden elem a kezemben van. Nem emlékszel, hogy nincs mitől félned? A csapás nem tőlem jön, de nem is nélkülem. A halál a markomban van, s egyszer összeroppantom.

Az E-dúr maga az atyai ház melege. A szélvihar sodrása, a földrengés ereje és a tűz pusztító forrósága semmi, még az emlékük is elenyészik, mikor megszólal az a halk és szelíd hang. Ez az ismerős hang, mely bátorít, vigasztal, megtart, megvált, teremt - újjászül.

35. Sanctus, sanctus, sanctus, Dominus Deus Sabaoth!

36. A ráadás pedig, hogy nem vagy egyedül, még ha úgy is tűnt, mikor nehéz idők jártak. Ez az, ami adatik annak, akinek van, és elvétetik azoktól, akiknek nincs. Ami van, ha van: a megbékélés szövetségének közössége az egy, élő Istennel; ami pedig ezzel adatik: közösség minden lélekkel, aki ennek a szövetségnek részese. A szövetség alapja és köteléke pedig ez:

37. "Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg." Ez az alap kőszikla, minden más homok, a vihar és a tűz pedig nyilvánvalóvá teszi, mire épült a ház.

38. Illés egyike azoknak a valaha élt embereknek, akik nem tapasztalták meg, mi a halál- egy másik, aki szintén elragadtatott, Énók volt. Ők azon az úton mentek el, melyet Isten három nap alatt végleg megnyitott. Azóta van, aki "ha meghal is, él."

39. Ők fénylenek, mint a Nap, atyjuk országában. Fényük az igazság, a megigazulás fénye, melyet attól kaptak, aki maga egyedül igaz, és így az egyetlen, aki igazzá tehet.

40. Tuba mirum... Mielőtt az a nap eljön, Illés ismét prédikálni fog. Íme egy prófécia, amely már beteljesült. Az a nap tehát közel!

41. D-dúr - a Nap hangneme. Íme a megváltó teljes dicsőségben.

"Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!"

42. Soli Deo Gloria! Ámen.

Balogh Lázár

Tartalom
(1) 2001-2002. Tél
(2) 2002-2003. Tél
(3) 2004. Tavasz
Grafikák

designed by erdelyik
Csipetnyi Só - SFF Tender pályázatfigyelő portál